Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-31 / 175. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 31.

Szalon 13

lamennyi ügynökség felülértékelte, a Most-Híd pártot viszont valamennyi alulértékelte. Persze hasonló tendencia figyelhető meg az SNS-nél (felülértékelt) és a Smernél is (alulértékelt). Akik figyelték a parlamenti választások napján a televízióban a választási stúdiókat, biztosan emlékeznek rá, hogy az MVK exit pollja (a választások napján zajló közvélemény-kutatás) eredményeit és a végleges választási eredményeket összehasonlítva a műsorvezető megkérdezte az ügynökség igazgatójától, mivel magyarázza ezt az eltérést. Ó a rejtett szavazóra hivatkozott. Valóban létezhet ilyesmi? Mi ez, pontosabban ki az? Vagy ezek inkább elterelő manőverek, hogy a közvélemény-kutatónak ne kelljen bevallania tévedését? Az MKP és a Most-Híd választási eredménye is magyarázható ugyanezzel ajelenséggel?

A hallgatás spirálja

A szakirodalom azokat a választókat tekinti rejtett (látens) szavazóknak, akik valamilyen oknál fogva a közvélemény-kutatásnál nem vallják be, hogy kire szavaznának. A szavazóhelyiségben, a paraván mögött egyedül állva azonban már merik vállalni a választásukat. Ennek a rejtőzködésnek az az oka, hogy úgy gondolják, egyedül vannak a véleményükkel, és attól tartanak, hogy ha ezt nyilvánosan is vállalnák, akkor társadalmilag elszigetelődnének. Ezt a folyamatot írja le a hallgatás spirálja elnevezésű elmélet (Elisabeth Noelle-Neumann: The Spiral of Silence: Public Opinion - Our Social Skin, 1993), valamint a pluralizmus ignoranciája elmélet (Fischer György: Hihetünk-e a közvélemény-kutatásoknak?, 2001). A hallgatás spirálja azt jelenti, hogy minél nagyobbnak tűnik egy csoport a közvélemény-kutatások szerint, annál inkább visszahúzódik a kisebbnek tűnő csoport. Ennek eredményeképpen a következő közvélemény-kutatásnál a nagyobb csoport még nagyobbnak, a kisebb még kisebbnek fog látszani, s a reális erőviszonyok csak a szavazófülkében derülnek ki. Ez az elmélet ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a közvélemény-kutatásnak közvé- lemény-konstruáló ereje is van, bár az elmélet megalkotója, Elisabeth Noelle-Neumann szerint az elsődleges „felelősség” a médiáé. Ugyanis szerinte épp a média alakít ki egy képet, s az emberek ennek alapján feltételezik, hogy melyik csoport van többségben. Ennek a feltételezésüknek (is) megfelelően nyilvánítanak véleményt a közvéleménykutatás során, a fentiekben leírt módon. Viszont ennek a közvélemény-kutatásnak az eredményei újfent a médiánkeresztüljutnakel a nyilvánossághoz.

A pluralizmus ignoranciája elmélet arról szól, hogy az emberek különféleképpen érzékelhetik a (politikai) véleményük alapján kialakult helyzetüket. Például van két párt és mindkét pártnak vannak szimpatizánsai. Az, hogy melyik tábor nagyobb, csak a választási eredményekből derül ki, de már a választásokat megelőzően is mindkét tábornak van véleménye, érzése arról, hogy ők kisebbséget vagy többséget alkotnak-e. Négy helyzet lehetséges. Az első a reális percepció, ami azt jelenti, hogy mindkét tábor helyesen észleli a saját helyzetét, vagyis a többség többséginek, a kisebbség kisebbséginek hiszi magát. Tükörpercepciónak nevezzük azt a helyzetet, amikor

1. ABRA

8

r

5 I

4

2. ABRA

A Most-Híd választási preferenciái

MOST

r^jfHÍD\

© MVK © Polis

|—• Forrás: http://spravy.pravda.sk

2 Március

grafikon/ú [Hl Forrás: http://spravy.pravda.sk

Április

Május

© Focus O Median

Június

grafikon/ú

mindkét csoport, tehát a többség és a kisebbség is többségnek tartja magát. Fordított percepcióról akkor beszélünk, amikor a többség kisebbségnek, a kisebbség viszont többségnek hiszi magát. Az utolsó lehetőség a párhuzamos alulbecs- lés, amikor mindkét tábor azt gondolja, hogy kisebbséget alkot.

Lehetséges, hogy a magyar szavazók is rejtőzködtek? Az erre utaló egyik lehetséges jel - természetesen a választási eredményeken kívül - a bizonytalan válaszok (nemcsak a „nem tudja”, „nem tud válaszolni”, hanem az összes, tartalmilag bizonytalanságra utaló válasz) magas részaránya. Ugyanis nem jellemző, hogy egy közvélemény-kutatásnál'az emberek tömegesen direkt hazudnak. Sokkal inkább jellemző, hogyha nem akarnak színt vallani, akkor a bizonytalanság álcáját öltik magukra.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet két utolsó közvélemény-kutatásának (2009 augusztusában 800-as mintán és 2010 márciusában 1022 megkérdezettel) eredményeit szemlélve elmondható, hogy a választási preferenciákban megmutatkozó bizonytalanság csökkent, hiszen 2009 augusztusában a megkérdezettek 22 százaléka válaszolta, hogy nem tudja, kire szavazna, 2010 márciusában viszont már csak alig 10 százalékuk (2. táblázat).

A csak a két pártot érintő más kérdésekben viszont magas volt a bizonytalanok részaránya. Például

2009 augusztusában arra a kérdésre, hogymelyikazelvárásainakleg- inkább megfelelő párt, 40% jelölte meg az MKP-t, 20% a Most-Hídat, s 40% válaszolta azt, hogy egyik sem. Arra a kérdésre, hogy miért szavazna az általa választott pártra, 23% válaszolt „nem tudom”-mal (Mészáros Magdolna, 2009, 41.). Persze ez a közvélemény-kutatás nem a választási időszakban készült, hanem két hónappal a Most- Híd megalakulása után, vagyis feltételezhetjük, hogy ezt a nagymértékű bizonytalanságot az új helyzet szülte. S ebből arra is következtethetünk, hogy itt még szó sincs rejtőzködésről, a többségi vagy kisebbségi választói státus érzékeléséről.

2010 márciusára viszont nem szűnik, hanem épp ellenkezőleg továbbra is fennáll ez a bizonytalanság. Ennek két példája látható a 3. és 4. táblázatban. Ezek az adatok azt is elárulják, hogy a válaszadók közül korántsem utasították el annyian a Most-Híd pártot, mint azt az MKP 51 százalékos és a Most-Híd 28 százalékos preferenciája alapján feltételezhettük volna.

A két párt választási eredményében tehát szerepet játszhatott a

választók korábbi rejtőzködése. S ennek hátterében felfedezhető a pluralizmus ignoranciájának és a hallgatás spiráljának mechanizmusa. Vagyis a választópolgárok egy része - egész pontosan a Most- Híd választóinak egy része, hiszen ha nem ők rejtőzködtek volna, akkor a választások eredményei minden bizonnyal fordítva alakultak volna - úgy érezte, hogy valós pártpreferenciájával kisebbségben van, s ezért nem akart vele nyilvánosan előhozakodni. Igen ám, csakhogy a Mediant kivéve a többi ügynökség előrejelzése szerint mindkét pártnak volt esélye bejutni a parlamentbe, hiszen az MKP- nak 5-6 százalékot, a Most-Hídnak 5-6,9 százalékot jeleztek. Nem volt köztük akkora különbség, amiből a választók egyértelműen arra következtethettek volna, hogy a Most-Híd rosszabbul áll, hogy ez a tábor alkot kisebbséget. Sőt, a vizsgált időszak tendenciáját követve épphogy jobban állt, mint az MKP. Persze a választók (már akik figyelték ezeket az adatokat) a médián keresztül nem a preferenciák alakulásának trendjével szembesültek, hanem az épp legfrissebb preferenciákkal, s ezek alapján - legalábbis május végéig, amikor nyilvánosságra kerültek a Fórum márciusi eredményei - nagyjából kiegyensúlyozottnak láthatták a két párt versengését. Akkor hát miért érezhették mégis a Most-Híd szimpatizánsai, hogy kisebbségben vannak? Véleményem szerint itt több tényező együtthatása játszotta a szerepet.

Ami az MKP és a Most-Híd választási eredményeit illeti, nem az volt a meglepő, hogy a Most-Híd bejutott a parlamentbe, hanem az, hogy az MKP nem jutott be. Ez a közvélemény-kutatókat is meglepte, annak ellenére, hogy amint azt bemutattam, a választási preferenciák alapján erre a lehetőségre is lehetett számítani. A választások után azonnal megindultak a spekulációk, hogy mi volt az oka az MKP sikertelenségének. Voltak, akik az áruló magyarokat okolták, de a legtöbben a kampányt. Voltak, akik az MKP kampányát, mások a Most- Híd kampányát, amiért lekörözte (elmondásuk szerint az utolsó két hétben) az MKP kampányát.

A két párt kampányáról, azok tartalmi, vizuális és kommunikációs aspektusairól egy másik tanulmányt lehetne írni. Mindkét kampányról külön-külön, de még inkább a kettő kölcsönhatásáról. Most azonban csak annyiban foglalkozom a kampánnyal - mégpedig az MKP kampányával, hiszen az eredmények az MKP rovására alakultak -, amennyi ahhoz szükséges, hogy felvázolhassam a Most- Hídra szavazók rejtőzködésének lehetséges okait.

Az első tényező, amit figyelembe kell venni, a következő. Az MKP annak ellenére, hogy elegendő ilyen jellegű információval rendelkezik, olyan kampányt folytatott, mint aki nem ismeri a szlovákiai magyarokat, azaz a saját potenciális szavazótáborát. Mintha elfeledkezett volna arról, hogy a szlovákiai magyarok nemzeti és politikai értékrend tekintetében heterogén népességet alkotnak, a kétfajta értékrend összefonódásából keletkező típusokat nem is említve. Az teljesen biztos, hogy a kampány nem erre a tudásra épített. Hogy egészen pontosan miből indult ki az MKP, azt igazából csak a kampánystáb tudhatja, de a kampányt figyelve a következő három lehetőséget látom:

1. arra alapozott, hogy a szlovákiai magyarok homogén népesség, vagyis gyakorlatilag mind egyformák, a politikával kapcsolatban egyforma elvárásaik vannak, s ezeket az elvárásokat egyedül az MKP tudja felvállalni és teljesíteni;

2. a szlovákiai magyarok nem homogén népesség, de elég csak az egyik részét megszólítani - az MKP bizonyára úgy gondolta, hogy ez a rész alkotja a szlovákiai magyarok többségét;

3. a szlovákiai magyarok sokfélék, de azért mind magyar, ezért a párt az összes magyart meg akarta szólítani, s úgy gondolta, hogy ez sikerülni fog függetlenül attól, hogy nem minden magyar egyforma.

Azt, hogy az MKP a kampány során nem vette figyelembe a magyarok heterogenitását, s ezen belül a többség véleményét, a következő néhány adat is bizonyítja.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőt tekintve mi aggasztja leginkább a megkérdezetteket, a következő eredményeket kaptuk (5. táblázat). 29 területből (itt csak az első huszonegy szerepel) a szociális, egészségügyi és gazdasági helyzet aggasztotta őket a legjobban, a kisebbségi helyzet csak ezek után következett.

Egy másik kérdésben azt tudakoltuk, hogy a felsorolt 19 területtel mennyire elégedettek a megkérdezettek (6. táblázat).

Arra a kérdésre, hogy a jövendő kormánynak mely problémákat kell elsőként megoldania, a válaszadók 72 százaléka a munkanélküliséget, 28 százalékuk a gazdaság és egészségügy helyzetét említette, 25 százalékuk a szlovákiai magyarok helyzetének orvoslását.

A magyarországi politikusok szlovákiai eseményekbe való beleszólását illető, 2009 augusztusából származó vélemények a 7. táblázatban láthatók.

2010 márciusában a megkérdezettek 79 százaléka értett egyet azzal, hogy fontos, hogy a szlovákiai magyar politikusok jó kapcsolatban legyenek a magyarországi politikusokkal. Ugyanakkor 55 százalékuk válaszolta, hogy egyetért azzal, hogy az anyanemzettel és a magyarországi politikusokkal való kapcsolattartás csak addig fogadható el, amíg nem sérti a szlovákokat és a szlovák politikusokat. 45% nem értett ezzel egyet.

Végezetül az, hogy melyik kormánykoalíciónak örültek volna a legjobban a válaszadók, a 8. táblázatban látható.

A párt több megnyilvánulásából is arra lehetett következtetni, hogy nem abból indult ki, amit a szlovákiai magyaroknak az adatok szerinti többsége a legfontosabbnak tart, hanem abból, hogy önmaga mit szeretne (ezt viszont nem tudta hatékonyan „eladni”). Ebből kifolyólag sok választópolgár érezhette azt, hogy az MKP számára nem fontos az ő véleménye, s amellett, hogy ez egyre inkább eltávolíthatta őket a párttól, azt is gondolhatták, hogy véleményükkel kisebbségben vannak. Hiszen az MKP egészen a kampányvégéig (sőt, a végén a 62:28-as arány propagálásával még inkább; erről még szó lesz) többféle módon iseztsugalltafeléjük.

Ezzel egyidejűleg hatott a második tényező. Az MKP kampánya nem a választások előtt kezdődött, hanem Bugáréknak az MKP-ból való távozása, valamint a Most-Híd megalakulása után. Ennek a kampánynak az egyik legfontosabb üzenete a választópolgár számára először az volt, hogy vannak jó magyar és rossz magyar (ha egyáltalán még magyarnak nevezhető) politikusok, de később már az, hogy vannak jó magyar és rossz magyar választópolgárok, s ezek közül az előbbiek az értelmes, felelős emberek. S ez már valóban komoly ok a rejtőzködésre. Hiszen nagyon sok ember nem szimplán kisebbségi véleményűnek érezhette magát, hanem a rossz magyar bélyegét és a buta, felelőtlen ember bélyegét is rásütötték. S vajon ki szereti, ha megbélyegzik, s ki vállalja nyilvánosan is ezt a bélyeget? A rejtőzködőknek biztosan volt rá okuk, hogy ne vállalják.

Végezetül a harmadik tényező. A fenti folyamatok zajlása közben május végén, tehát csaknem két hónappal a felmérés után jelentek meg a Fórum márciusra vonatkozó választási preferenciái, amelyek szerint az MKP 51 százalékkal fölényesen vezetett a Most-Híd 28 százalékával szemben. A médiához eljuttatott anyagban ki volt hangsúlyozva s a megjelent hírekben is szerepelt, hogy ezek márciusi eredmények. Közvetlen a választások előtt azonban napvilágot látott az MKP hirdetése, amely viszont a stabil választók preferenciáiból számított 62:28 MKP és Most-Híd „állást” emelte ki kissé ködösítve, hogy ez nem az összes megkérdezett preferenciája és teljesen elhagyva azt a fontos tényt, hogy ez az adat is márciusból származik. Ezek után a Most-Híd szimpatizánsainak egy része még inkább kisebbségként észlelhette saját magát, s ez még inkább megerősíthette a hallgatás spiráljának mechanizmusát, amelyből aztán a választási fülke magánya „szabadította ki” ki őket.

A közvélemény-kutatások hatásával kapcsolatban további fontos jelenség a bandvagon- (utánfutó-) effektus, amelyet a szociológia égjük nagy mestere, Paul F. Lazars- feld fedezett fel, amikor 1940-ben az amerikai elnökválasztással kapcsolatos választói magatartásokat vizsgálta. 1944-ben a The People’s Choice című könyvében írta le, hogy a választók inkább azt a pártot támogatják, amelynek nagyobb az esélye a győzelemre. Úgy gondolom, hogy az MKP és a Most- Híd választási eredményében ez a jelenség nem játszott szerepet, épp a már említett kiegyensúlyozott esélyek miatt. Ha viszont csak a 62:28-at vették volna figyelembe a választópolgárok, akkor a band- vagon-elmélet értelmében az MKP-t kellett volna még inkább támogatniuk.

Ezeket a sorokat egy hónappal a választások után, azaz 2010. július

12-én írom. Az elmúlt hetekben olyan véleményekkel, politikusi és politológusi médianyilatkozatokkal is találkoztam, hogy az MKP politikusai túlbecsülték a párt választási esélyeit, folyamatosan 10 százalékról beszéltek, s ez okozta a vesztüket. Ugyanis sokan, akik eredetileg az MKP-t választották volna, annak tudatában, hogy a pártjuk az ő szavazatuk nélkül is bejut a parlamentbe, inkább a Most- Hídra szavaztak, hadd kapjon esélyt ez a párt is.

Kutatóként úgy gondolom, hogy előfordulhatott ilyesmi, de nem olyan mértékben, hogy befolyásolhatta volna a két párt választási eredményét. A közvélemény-kutatások elméletéből ismert az a jelenség is, amikor a „vesztésre állás” mobilizálja a választókat, mégpedig oly módon, hogy még azok is elmennek szavazni, akik eredetileg nem akartak, csak azért, hogy az ő pártjuk nagyobb támogatást kapjon. A kulcsszó: a SAJÁT párt! Tehát senki nem megy el szavazni csak azért, hogy egy másik pártot támogasson a sajátja ellen, főleg ha ez az „ellenpárt” olyan színekben van feltüntetve, amilyenben az MKP tüntette fel a Most-Hídat. Ez egyszerűen ellentmond a józan észnek. S ha mégis ezt teszik, akkor ez azt jelenti, hogy az adott pártot nem ellenpártként kezelik, hanem szimpatizálnak vele. Az elképzelhető, hogy a Most-Híd esetében is ez történt, de akkor ez újfent megerősíti, hogy ez a párt több embernek volt rokonszenves, mint az a választási preferenciákból kiderült. Vagyis ők megint csak a rejtőzködő szavazók kategóriáját szaporították.

(A tanulmányt teljes terjedelmében a Fórum Társadalomtudományi Szemle 2010/2. száma közli)

SZALON

Szerkeszti: Csanda Gábor.

Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com