Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-27 / 171. szám, kedd
18 Szín folk ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 27. www.ujszo.com (Képarchívum) Tánc, tánckultúra és táncos személyiségek Szőttes Néptánctábor ELŐZETES Idén hatodik alkalommal rendezi meg táborát a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Augusztus 3-a és 7-e között nyílik lehetősége a táncolni és szórakozni vágyó közönségnek, hogy ellátogasson a hangulatos gömöri településre, Várhosszúrétre, a VI. Szőttes Táborba. Az idei táborban, a hét első felében gyimesi táncokkal foglalkoznak, a hét második felének programján madocsai táncok szerepelnek. Olyan oktatókat hívtak meg, akik az adott anyag legszakavatottabb ismerői. A haladóknak a gyimesi táncokat Sára Ferenc, a magyarországi táncházmozgalom egyik nagy alakja és párja Varga Zsuzsanna oktatja, a madocsai táncokat Németh Ildikó és Szabó Szüárd, a magyar táncpedagógusi és koreográfusi iskola kiváló egyéniségei, akik számos kitüntetést és elismerést kaptak. A kezdőkkel szintén nagyszerű táncosok és pedagógusok, Balta Aranka, Oláh Attila és Gémesi Zoltán foglalkoznak. Az esti táncházakban Konkoly László és párja oktatja az Ipoly menti táncokat. Illetve Füzék György és Péter Tímea a gömöri táncrendekért lesznek felelősek. A kedd este hagyományos táncházzal telik, szerdán a helyi kultúrház színpadán a gyimesközéplokiak adnak műsort. Csütörtökön koncertet ad egy hagyományos szepesi goral zenekar, amit goral táncoktatás követ. A szombati gálán fellépnek a táborlakók, és a Szőttes táncosai a táborozókkal kiegészülve előadják Boka Gábor rendezésében és főszereplésével a János Vitézt, (ú) A program a határon átnyúló magyar-szlovák kulturális kapcsolatokat erősítő Dialógusok 1. projekt része Hagyományőrző hímzőtábor (Képarchívum) TUDÓSÍTÁS A matyó és a gömöri hagyományok címmel első alkalommal rendezett nemzetközi hímzőtábort a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szak- szolgálati és Közművelődési Intézet. A mezőkövesdi Népi Művészetek Házában tartott találkozón a matyó és a gömöri tájegység népművészeti textíliáinak díszítésében megőrzött hagyományokkal ismerkednek meg a megyebeli, illetve a rozsnyói és várhosszú- réti hímző asszonyok, lányok. A határon átnyúló magyarszlovák kulturális kapcsolatokat erősítő Dialógusok I. projekt részeként megvalósult program elméleti előadásai a hímzésfajták kialakulásának történetét elevenítették fel, a gyakorlati foglalkozásokon pedig a mintagyűjtés, az öltéstechnikák, valamint a régi és új stílusú hímzések elsajátítása került előtérbe. A matyó tradíciók megismertetésében a Matyó Népművészeti Egyesület vállalt szerepet, míg a gömöri hagyományokat bemutató szakmai anyagot a Gömöri Kézművesek Társulása vitte el Mezőkövesdre. Az ötnapos hímzőtábor a résztvevők munkáinak kiállításával zárult. (ú) Az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a Mezőkövesden igen nagy gazdagságot felmutató szűcshímzések ornamentikájából táplálkozik Hogyan is született meg a matyó hímzőkultúra? Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög. A fiú kedvese sokat rimánkodott, hogy adja vissza neki, mire az ördög azt mondta: Akkor kapod vissza a szerelmedet, ha elém hozod kötényedben a nyár legszebb virágait! Bajban volt a lány, hiszen télvíz idején jártak. Ám végül is kitalálta, hogyan teljesítheti az ördög kívánságát. Ráhímezte kötényére a kert gyönyörű rózsáit és azt vitte cserébe a párjáért. így szól a legenda. ISMERTETÉS A matyó hímzés hozzávetőlegesen 200 éves múltra tekint vissza, légkorábbról a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn. Az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat a XIX. század utolsó harmadában Mezőkövesden a piros-kék fonallal, az úgynevezett cipés-madaras mintával kivarrt lepedők váltják fel. A virágtöves, laza szerkezeteket a XIX. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód váltja fel: egyre többféle motívumot hímeznek ki az asszonyok, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A csodálatos hímzések azonban nemcsak a varrókat, hanem a minták előrajzolóit, az „íróasszonyokat” is dicséri. Sokan közülük, köztük a talán legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori (Gáspár Mártonná Molnár Borbála, 1876-1954) is szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak keze alatt születtek meg a dúsan hímzett bőr ruhadarabok, ködmönök, subák. Nem véleden tehát, hogy az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a Mezőkövesden igen nagy gazdagságot felmutató szűcshímzések ornamentikájából táplálkozik. Az 1900-as évek elején a különböző rózsáknak, tulipánoknak, bimbóknak a piros mindvégig megőrzi dominanciáját, mellette azonban egyre nagyobb szerepet kapnak a zöld árnyalatai. Maga a hímzés egyre nagyobb felületeket hódít meg a lakás textiljéül éppúgy, mint a viselet darabjain, sokszor nélkülözve a mintaegységek szimmetrikus ismétlődését, szabadon kitöltve a teret. A színek közül a kék, a sárga, a lüa, a rózsaszál árnyalatai is megjelennek. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltják fel. Az 1900-as évek első évtizedeiben éri el csúcsát a mezőkövesdi asszonyok díszítő kedve, ekkor születnek talán a legszebb textilek. A magyar férfiviseletek legkülönlegesebb darabjai, a jellegzetesen bő ujjú „lobogós ingek” kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készülnek. Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltja fel. A viselet másik impozáns része a fekete alapra dúsan hímzett, rézsujtással („ragyogóval”) és selyemrojttal gazdagon díszített hosszú kötény, a „sure”, melyet a férfiak, a nők és a gyerekek egyaránt hordtak. Szinte műiden darabnak más a mintája. Hol geometrikus „bossó- kával”, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surc- rózsával hímezték, de máid egy- egy remeke a magyar népművészetnek. A női viselet formájában igen különbözik az általánosnak mondható sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A bokáig érő, harang alakú szoknya, a felsőtest karcsúságát hangsúlyozó testhezálló „litya” pompás alakot kölcsönöz viselőjének. A kötények nemes alapanyagokból készültek, dúsan díszítettek. A színek, díszítmények s a változatos formájú főkötők viselője életkorát, családi állapotát tükrözték, ugyanakkor leplezték a társadalmi különbségeket. A „hadd korogjon, csak ragyogjon” kifejezés nem kívülről jövő parancsként, hanem belső késztetésként szolgálta a matyók alkotókedvét, élni akarását. A pompás hímzések és az ezeket hordozó, a parasztvisele- tektől eleganciájával jól elkülönülő mezőkövesdi népviselet korán az érdeklődés középpontjába került. Az 1885-ös Országos Háziipari Kiállítás, az 1896-ban a Millennium tiszteletére felépített néprajzi falu, az 1911-ben az operaházi Iza- bella-bálon mágnás szereplők által előadott Matyó lakodalmas táncjáték, az 1908-as torinói világ- kiállítás, hogy csak néhányat említsünk a matyó népművészet sikeres bemutatkozásai közül. Megjelent a hímzés a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióin, címlapokon és képeslapokon, s eljutott az Ópe- renciás-tengeren túlra is. Ám ez a népszerűség védtelenné, a gazdasági haszon reménye pedig kiszolgáltatottá tette. A matyó hímzés mégis az ország védjegyévé vált, s bár néhányan fanyalogtak (és fanyalognak ma is) „czifrasága” miatt, elvitathatatlan érdemei vannak a magyar kultúra és népművészet világszerte ismertté és elismertté tételében. AII. világháború és az azt követő társadalmi-politikai változások megállíthatatlanul vonták maguk után a kivetkőzést, a hímzések saját használatra való készítésének megszűnését. Egy másik folyamat azonban életre hívta a háznpari szövetkezeteket, köztük a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetei, mely a tárgyalkotó népművészet értékmegőrző és fejlesztő színtere volt évtizedeken át. Ma Mezőkövesden a Matyó Nép- művészeti Egyesület tagjai végzik ezt az értékmentő és teremtő tevékenységet. Nekik is köszönhetően még mindig élő a népművészet. Kiváló alkotók élnek és dolgoznak itt, az újonnan készülő népi iparművészeti alkotások, legyen szó hímzésről vagy festett ládáról az eredetiség talajára építkezve, mégis valamiféle korszerűséggel átitatva hirdetik ma is a matyó, s reprezentáns szerepénél fogva az egész magyar népművészet egyedülálló szépségét és páratlan gazdagságát, (in) SZINFOLK . Szerkeszti: Grendel Ágota Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com
