Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-23 / 168. szám, péntek

10 lzVILÁG - HIRDETÉS A jégkása, olaszul granita egy szicíliai édesség, amely az egész világon népszerűségnek örvend Jeges finomságok vágjuk kockákra, és azonnal tegyük a citromos vízbe, hogy ne bámuljanak meg. Szűrjük le a gyümölcsöt, adjuk hozzá a kihűlt cukorszirupot, majd botmi- xerrel turmixoljuk le. Ha szükséges, adjunk hozzá még egy kis citromot. A hideg alapot fagylaltgépben ké­szítsük el, vagy 4-5 órára tegyük a mélyhűtőbe, ez utóbbi esetben fél­óránként alaposan kavarjuk át. Epres-joghurtos jégkrém Hozzávalók: 25 dkg eper, 5 dl natúr joghurt, 5 evőkanál cukor (mézzel is helyette­síthetjük). Elkészítése: Mossuk meg az epret, vágjuk közepes kockákra,-adjunk hozzá 2 evőkanál cukrot, és forraljuk össze, hogy az eper levet enged­jen, de még darabos maradjon. A joghurtot keverjük el a maradék cukorral. Felváltva kanalazzuk a jégkrémformába a joghurtot és az eperszószt, majd a mélyhűtőbe té­ve fagyasszuk. Ribizlis túróparfé Hozzávalók: 50 dkg túró, 30 dkg ribizli, 2 dl tej, 2,5 dl tejszín, 5 evőkanál cukor, fél citrom héja. r Elkészítése: Keverjük össze a túrót a tejjel, adjuk hozzá a cukrot és a citrom­héjat, majd botmixerrel krémesít- sük. A tejszínt verjük kemény hab­bá, és a megmosott, leszemezett ribizlivel együtt keverjük óvato­san a krémeš túróhoz. Simítsuk körülbelül 1 literes, kerek tálba a túrókrémet, majd tegyük a mélyhűtőbe. Tálalás előtt 10-15 percig hagyjuk szobahőmérsékle­ten olvadni, majd borítsuk ki a formából, és szeleteljük. mélyhűtőbe, majd szeletelve tálaljuk. Fahéjas szilvafagylalt Hozzávalók 12 gombóchoz: 50 dkg (mirelit) szilva kimagoz­va, 2 dl tejszín, 2 dl tej, cukor és őrölt fahéj ízlés szerint. Elkészítése: A szüvát a cukorral és a fahéjjal főzzük meg, hűtsük le, és botmixer­rel pürésítsük. Adjuk hozzá a tejet és a tejszínt. A teljesen hideg kré­met fagylaltgépben készítsük el, vagy egy lapos műanyag tálban te­gyük a mélyhűtőbe, és félóránként keverjük át botmixerrel, (nlcafe) Málnahabos fagylalttorta Fagylalt, parfé, granita - a nyár leghűsítőbb desszert­jei, amelyeket pillanatok alatt elkészíthetünk otthon is. Jeges finomságokat kínálunk a kánikula napjaira. ISMERTETÉS Zöld almás granita Hozzávalók egy 18 cm át­mérőjű tortához: 10 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 egész tojás, 1 teáskanál sütőpor, 50 dkg málna, 3 dl tejszín, 5 evőkanál cukor. Elkészítése: A felolvasztott vajat keverjük ha­bosra a cukorral, adjuk hozzá a lisz­tet és a sütőport, majd az egész tojásokat. Kivajazott, kilisz­tezett (18 cm átmérőjű) tortaformában, 180 °C- ra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük aranybarnára, ha kihűlt, vágjuk ketté. A málnát pürésítsük botmixerrel, és kever­jük hozzá a cukrot. A tejszínt verjük kemény habbá, és óvatosan ke­verjük el a málnával. Te­gyük vissza a formába a torta alját, szedjük rá a málnahabot, majd a torta tetejét is helyez­zük rá. Rakjuk 3-4 órára a Hozzávalók 4 adaghoz: 4 darab zöld alma, fél cit­rom, 2,5 dl víz, 5 evőka­nál cukor. Elkészítése: A cukorból és a vízből főzzünk sziru­pot, majd hűtsük le. Ké­szítsünk elő egy tálban hideg vizet, facsarjuk be­le a fél citromot. Az almákat há- mozatla- n u 1 Új Sző- és Vasárnap- JÁTÉK 12 szelvényért egy tucat nyeremény k 1x2000€ 1x100fl€ 10x120c A Vasárnap 1. szelvénye a legújabb számban! ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 23. www.ujszo.com A turmixgépek garantáltan pürésítik a hozzávalót Ivott már smoothie-t? ISMERTETÉS Amerikából indult, és már Eu­rópában is hódít a smoothie. Hogy mit takar ez a kacifántos szó? Az angol smooth jelentése puha, egyenletes, finom, sima. Tejalapú turmixitalról van szó, amely külö­nösen nyáron esik jól, hiszen rendszerint jégkocka hűti. Otthon is könnyen elkészíthető. Tetszés szerinti gyümölcsből lehet turmixolni. A turmixgépek garan­táltan pürésítik a málna, eper, ri- bizke mellett a jégkockát is. Egy-két próba után maradjunk kedvenc gyümölcsvariációnknál. Alapnak választhatunk őszibarac­kot vagy sárgabarackot, de kerül­het az italba déligyümölcs is: na­rancs vagy banán. Aki nem bírja a tejet, fogyaszthatja szójatejjel vagy kedvenc gyümölcslevével. (STOP/Tvr-hét) Bor- vagy sörkorcsolyának kiváló tésztaféle Magyaros foszlós lángos AJÁNLÓ Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, 2 teáskanál porcukor, 2 ge­rezdfokhagyma, 1 dl tej, 2 dl aludt­tej (vagy kefir, esetleg joghurt), ke­vés pecsenyezsír (vagy 3 evőkanál­nyi, diónyi reszelt hagymával átsü­tött olaj,) 2 teáskanál só, 1 mok­káskanál törött bors, olaj a sütés­hez. Elkészítés: A langyos tejet simára keverjük a szétmorzsolt élesztővel és a cu­korral. A már felfutott élesztős te­jet hozzáadjuk a liszthez, majd az aludttejjel, a sóval, a bors­sal és a zúzott fokhagy- m á ­val alaposan összegyúrjuk. A tész­tát jól kidolgozzuk. Lisztezett deszkán, kelesztés nélkül, vé­konyra kinyújtjuk, majd rákenjük a pecsenyezsírt, és úgy csavarjuk fel, mint a rétest szokás. A gön­gyöleg egyik végét ráhajtjuk a má­sikra, és tiszta konyharuhával le­takarva, langyos helyen 30 percig pihentetjük. Ezután újra kinyújt­juk, de fél centi vastagra. Na­gyobb pogácsaszaggatóval vagy pohár szélével kiszaggatjuk, ola­jos kézzel kissé széthúzogatjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütjük. Tálpapírral bélelt tálra tesszük, hogy az a felesleges olajat beszívhassa. Száraz bor vagy sör illik mellé, (ttr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom