Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-19 / 164. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 19. www.ujszo.com Nem tartotta be ígéretét a leköszönő Fico-kormány Mélyültek a regionális különbségek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az eltelt négy év alatt tovább nőttek a regionális különbségek, derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb felméréséből. A keleti és nyugati régiók között továbbra is nagy a különbség, sőt nagyobb, mint a Fico-kormányzat színrelépésekor. A leköszönt kormány e különbség csökkentését ígérte, de nem volt képes teljesíteni. Pozsonyban és környékén a háztartások bevételének középértéke 2005 és 2008 között sokkal jelentősebb mértékben nőtt, mint az ország többi részén. Pozsony megyében 2005-ben 424 euró volt az egy személyre eső tiszta jövedelem, három évvel később már 609. 2005-ben 100 euróval volt magasabb a pozsonyi régióban, mint Eperjes megyében, 2008-ban ez a különbség már 175 euró. A pozsonyiak tiszta jövedelme 2005 és 2008 között 129 százalékkal emelkedett az ország többi régiójához képest. A 2009-es év egészére még nincsenek meg az adatok, ám annak alapján, hogy a munkanélküliség épp a keleti ré- .giókban emelkedett a legnagyobb mértékben, feltételezni lehet, hogy az ország nyugati és keleti része között a regionális-gazdasági különbségek még inkább elmélyülnek. Robert Fico volt miniszterelnök 2006-ban azt állította, hogy „a hatalmas regionális különbségek a piac szabályain alapuló jobboldali politika” következményei. Kormánya az elsődleges célok közé sorolta a regionális különbségek csökkentését. Ez azonban nem sikerült, alátámasztja ezt a statisztikai hivatal felmérése is. Richard Tóth, a Privatbanka közgazdásza szerint ezt az ígéretet egy választási időszak alatt nem is lehet teljesítem, mivel a különbségek évtizedek alatt alakultak ki, teljesen eltörölni nem lehet, legfeljebb enyhíteni lehet rajtuk. Tóth szerint a Fico-kor- mány vállalása a teljesíthetetlen ígéretek közé tartozik, a kormányoknak inkább olyan változásokat kellene elfogadni, amelyek idővel a különbségek csökkenéséhez vezetnek, nem pedig azt kellene elérniük, hogy négy év alatt csökkenjen a szakadék az ország nyugati és keleti része között. A Radičová-kormány programja egyelőre nem ismert. A programtézisekben a regionális politika elsődleges célkitűzése és alapja az, hogy jobban odafigyelnek az uniós alapok elosztására, átláthatóbbá, tisztábbá teszik azt. (sán, sme) RÖVIDEN Hatmilliót fordítottak a kampányra Pozsony. Összesen 6,23 millió eurót költöttek a pártok az idei parlamenti választási kampányra. Ez azoknak a kimutatásoknak az összegzéséből derül ki, amelyeket a pártoknak péntekig kellett eljuttatniuk a pénzügyminisztériumhoz. A tárca honlapján tette közzé a jelentéseket. A legtöbbet - kis híján 1 millió 929 ezer eurót - Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) adott ki népszerűsítésre. Az SNS-t a Robert Fico vezettte Smer követi több mint 946 ezerrel, harmadik pedig az MKP 830 ezerrel. Az SDKÚ 771 ezret meghaladó kampánykiadást mutatott ki, míg a KDH bő 331 ezret. Richard Sulik pártja, az SaS jelentésében 285 ezerhez közelítő végösszeg szerepel, a Híd esetében pedig a kiadás meghaladja a 294 ezret. A HZDS majdnem 210 ezret fordított a választás előtti kampányára. A kampánypénzekkel a választáson induló mind a 18 párt és mozgalom elszámolt. (TASR) Beton alá rejtett holttest Felsőkirályi. Tragédia rázta meg a vágsellyei járásbeli Felsőkirályit (Horná Kráľóvá). Az egyik háznál egy 22 éves nő, Zuzana beton alá rejtett holttestére bukkantak. A rendőrség a nő húga, a 19 éves Marcela bejelentését követően szállt ki a helyszínre, jelenleg pedig Zuzana élettársát, a 21 éves, vágsellyei illetőségű Attilát hallgatja ki, aki emberöléssel gyanúsítható. A rendőrség azt is vizsgálja, mi köze a történtekhez Marcelának - nem vett-e részt valamilyen formában a gyilkosságban. Zuzana állítólag még tavaly októberben tűnt el, de mert a faluban úgy tudták, külföldre ment dolgozni, senki sem kereste. Az ügyben emberölés miatt folyik eljárás - erősítette meg Renáta Čuháková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő, (sán, SITA) Kaszálógép elé esett, azonnal meghalt Hrabkó. Traktor húzta kaszálógép elé esett a járműről egy 51 éves férfi szombat délután az Eperjeshez közeli Hrabkón (Hrab- kov). Elszenvedett súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. A traktoros vérében a történtek után 1,7 ezrelék alkoholt mértek, a tragikus baleset után az Eperjesi Egyetemi Kórházba szállították, ahol pszichiátriai kezelésre szorul. Az ügyben halálokozás miatt indult eljárás - közölte Magdaléna Fečová, az Eperjesi Kerületi Rendőrfőkapitányság szóvivője. (SITA) Halállal fenyegetőzött Dunaszerdahely. Halállal fenyegette gyermekeit egy 61 éves férfi a dunaszerdahelyi járásbeli Felsővámoson. Veszélyes fenyegetés miatt indult ellene eljárás - tájékozott a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság. Ha az illetőt bűnösnek találják, akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető, (ú) Aki nem mond nemet, az további 24 hónapig fizetheti azt a programcsomagot, amelyet nem is akart Gyanús szerződéshosszabítások Ha nem szól, többet fizet az adásért (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Rövidesen lejár a hűségszerződése valamelyik távközlési vállalatnál? Ha igen, akkor nem árt az elővigyázatosság. Az UPC az elmúlt napokban leveleket küldött szét klienseinek, melyekben a hűségszerződés meghosszabbítását kínálják fel. Ezzel nem is lenne gond, a társaság viszont az újabb csomag előfizetéséhez nem kéri a kliens beleegyezését. Ha nem akarják fizetni a felkínált programcsomagot, az ajánlatot el kell utasítaniuk. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A társaság leveleit azok a kliensek kapják, akiknek rövidesen lejár a hűségszerződésük. Az egyik ilyen levélben, amelyet a Sme napilap szerkesztőségének is elküldött az UPC egyik elégedetlen kliense, a következő olvasható: „Ha nem ért egyet a felkínált feltételekkel, az elutasítást küldje el postán, vagy vigye el személyesen társaságunk valamelyik ügyfél- szolgálati irodájába, legkésőbb 2010. június 31-ig.” Ha a kliens nem utasítja el az ajánlatot, akkor az UPC szerint automatikusan újabb 24 hónappal meghosszabbodik a hűségszerződése. Ez a konkrét ajánlat 40 euróba kerülne. „Miért kellene valahova járnom, vagy levelet küldenem azért, mert valamit nem akarok?” - kérdezte az elégedetlen ügyfél. Jozef Lounek, a Szlovák Fogyasztók Szövetségének képviselője a kérdést megalapozottnak tartja. „Azt használják ki, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége passzív ezekben a kérdésekben” mondta a Sme napilapnak Lounek. Jaroslav Kolár, az UPC szóvivője ezt a motivációt elutasítja. Elmondása szerint ugyanis azoknak az ügyfeleknek, akiknek lejár a hűségszerződésük, mindig olcsóbb és előnyösebb csomagot kínálnak fel, ezért túlnyomó többségük elfogadja az ajánlatot. A mulasztást viszont beismerte. „Úgy tűnik, a rendszerbe valamilyen hiba keveredett, megpróbáljuk mielőbb orvosolni” - közölte Kolár. Az új szerződés egyébként szerinte az első számla kifizetése után lép hatályba. Az elégedetlen kliensek viszont azt sem értik, miért kellene fizetniük a postaköltséget egy olyan levél miatt, amelyben közölniük kell, hogy nem akarják a szolgáltatást. Az UPC beismerte, hogy a jövőben praktikusabb lesz téríteni ezt a postaköltséget. Az ajánlatot pedig telefonon és elektronikus formában is el lehet majd utasítani. „Módosítani fogjuk a leveleket, hogy a jövőben kiküszöböljük ezeket a reakciókat” - szögezte le Kolár. Szerinte eddig tíz ilyen panaszt kaptak. A szóban forgó leveleket állítólag csak azoknak a klienseknek küldték szét, akiket nem tudtak telefonon elérni. Emest Valko jogász szerint a társaság eljárása megkérdőjelezhető. Az üzleti feltételekben, amelyeket a szerződéskötéskor minden ügyfél aláír, ugyanis az áll, hogy a szerződés módosításához nem szükséges a két szerződött fél aláírása. A jogász szerint ezt a feltételt a bíróság könnyen nevezhetné elfogadhatatlannak. Ugyanis előfordulhat, hogy a kliens épp szabadságon van néhány hétig, ezért nem tudja elutasítani a hűségszerződés meghosszabbítását. „Hogyan tudják bebizonyítani, hogy a levelet kézbesítették neki?”-kérdezi Valko. (dem) A jövőben várhatóan csak az infláció mértékével fog nőni a nyugdíj, végleges döntés még nem született Alacsonyabb mértékű nyugdíjemelés várható ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Januártól feltételezhetően nem emelkedik olyan mértékben a nyugdíj, mint ahogy azt az utóbbi években megszoktuk. Még a második Dzurinda-kor- mány vezette be a nyugdíjak úgynevezett svájci koefficiens alapján történő valorizációját. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak emelkedését az országos átlagbér növekedésének és az éves infláció mértékében számítják ki: az emelkedés mértéke az átlagbér-növekedés felének és az infláció felének összege. Ennek köszönhetően a nyugdíjak minden évben viszonylag észrevehető nagyságban nőttek, 2009- ban például csaknem 7, 2010- ben 3,5 százalékkal. A következő években ez a módszer minden bizonnyal nem lesz tartható. A Szociális Biztosítónak kevés a pénze a nyugdíjakra, a kormánynak tehát döntenie kell, hogyan tovább. Egyik megoldás a nyugdíj- korhatár emelése, ezt azonban egyelőre - noha előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz - még a Radičová- kormány sem forszírozza. Az állami nyugdíjkiadások .csökkentésének másik módja az, hogy a nyugdíjak az eddiginél kisebb mértékben, lassabban emelkedjenek. Vagyis változnia kell a valorizáció módjának. A leggyakrabban emlegetett módszer szerint a svájci koefficiens helyett már csak az infláció mértékében számítják ki az emelkedést. Ha például a 2009-es nyugdíjemelés csak az infláció mértékében történt volna, akkor a 3,05 százalékos növekedés helyett (svájci koefficiens) csak 2,4 százalékkal nőttek volna 2010 januárjában a nyugdíjak. Azaz a 2009-es évi 339,73 eurós átlagnyugdíj a mostani módszer alapján 350,1 euró- ra emelkedett, ám ha már 2010 elején is csak az infláció mértékében lett volna kiszámítva a valorizáció mértéke, akkor az átlagnyugdíj csak 347,88 euró lett volna. Az idei különbség 2,22 euró lett volna. Ha tehát változna a valorizáció kiszámításának módja, januártól jóval kisebb nyugdíjemelésre számíthatunk, mintha maradna a jelenlegi módszer. Hogy ez bekö- vetkezik-e, egyelőre nem tudni, a koalícióban erről még nem esett szó, ám több képviselőtől elhangzott, úgy kell módosítani^ a nyugdíjrendszert, hogy azt az állami költségvetés elbírja. Jozef Mihál munka-, szociális- és családügyi miniszter még megválasztása előtt azt nyilatkozta, nyilvánvaló, hogy változtatnak a nyugdíjvalorizáció módján, hozzátéve: úgy, hogy kedveznek az alacsony nyugdíjat kapóknak, (sán) A gyermek meghatározott ideig az egyik szülőnél lakhat, majd egy meghatározott ideig a másiknál Válás után mindkét szülő nevelheti gyerekét SÁNDOR RENÁTA Pozsony. Idén július elsejétől életbe lépett a családjogi törvény módosítása, miszerint az elvált szülők felváltva nevelhetik gyermekeiket. A törvénymódosítási javaslatot néhány hónapja nyújtották he a parlamentbe Martin Kuruc és Juraj Liška független képviselők. Ennek alapján a gyermek meghatározott ideig az egyik szülőnél lakhat, majd egy meghatározott ideig a másiknál. Hogy ez milyen intervallum, az az adott esettől függ, erről a bíróság dönt - mondta lapunknak Martin Kuruc. ,A bíróság határozza meg az időt, természetesen elsősorban a gyermek érdekeit figyelembe véve” - fejtette ki a volt képviselő. A lehetőség, hogy az elvált szülők felváltva neveljék gyermeküket, eddig is létezett, ám csak akkor, ha a szülők meg tudtak egyezni, s ehhez írásos beleegyezést kellett adnia annak a szülőnek, akinek a bíróság a gyermeket ítélte. Júliustól erre a beleegyezésre nincs szükség, mind a két szülő gyakorolhatja meghatározott időben szülői jogait. „Nyilván fontos szempont, hogy a gyermek nem válthat iskolát, óvodát meghatározott időszakokban csak azért, mert épp a másik szülőnél lakik. A bíróság a döntéskor mindenképp figyelembe veszi az objektív körülményeket, nyilván ha a két szülő közel lakik egymáshoz, tehát a gyermeknek nem kell iskolát váltania, egyszerűbb a helyzet. Ha a két szülő más-más településen lakik, akkor másképp kell meghatározni az időt, amikor a gyermek az egyik, majd a másik szülőnél van. Hozhat például olyan döntést, hogy a tanév alatt az egyik szülőnél, a szünidőben a másik szülőnél van a gyerek. Elvileg lehetséges, hogy egyik nap az egyiknél, másik nap a másiknál, vagy egyik héten az egyik, másüt héten a másüt szülőnél van a gyermek. Mindenképpen figyelembe véve természetesen az objektív körülményeket is, leginkább azt, hogy a gyereknek ne kelljen iskolát, óvodát és orvost váltania amiatt, hogy épp a másik szülőnél nevelkedik - mondta Kuruc. „Az ilyen döntés meghozatala előtt természetesen a gyermeket is meg keü kérdezni. Pszichológiai vizsgálat is lehetséges annak felmérésére, megfelelő-e a gyermek számára az ilyen nevelési forma” - fejtette ki Kuruc. Pszichológusok szerint általánosságban elmondható, hogy mindenképp a gyermek érdekeit szolgálja, ha a szülők válása után egyikkel sem szakad meg a kapcsolata, amennyiben az a kapcsolat a gyerek pozitív fejlődését szolgálja. Feltétlenül meg kell vizsgálni azonban, mennyire képes a gyermek alkalmazkodni a változó körülményekhez, kezelni tudja-e, hogy például egyik héten az egyik szülőnél, másik héten a másiknál lakik. Ha a gyermek nem képes alkalmazkodni, vagy iskolát, óvodát keüene váltania, akkor a bíróság dönthet úgy is, hogy nem adja meg a váltott nevelés lehetőségét. Ha már megszületett a döntés a váltott nevelésről, s menet közben kiderül, mégsem működik, a döntés felülvizsgálható. Ez a nevelési forma nemcsak a jövőben elváló házastársakra vonatkozik, a már elvált szülők is kérvényezhetik a bíróságon. Fontos tudni, hogy bizonyos esetekben, ha a váltott nevelési forma gond nélkül működik, a bíróság a szülő tartásdíj-fizetési kötelezettségétől is eltekinthet.