Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-15 / 161. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 15. Régió 5 A szervezők sajnálják, hogy a magánvállalkozók, cégek és bevásárlóközpontok nem karolták fel az akciót Felemás érzelmek az adománygyűjtés kapcsán Párkány. Befejeződött Pár­kányban az árvízkárosul­tak megsegítésére szerve­zett gyűjtés, amit két helyi magánvállalkozó kezde­ményezett. Rengeteg ruhanemű és bútor gyűlt össze. GULYÁS ZSUZSANNA „A rászorultak nevében köszön­jük a tárgyi adományokat és a se­gítséget. Nagyon sok ruhát és be­rendezési tárgyat hoztak a fel­ajánlók. A ruhák zömét gondosan kimosva, kivasalva, becsomagol­va, felcímkézve kaptuk. A bútorok között is vannak nagyon szép, használható darabok. Ä napokban minden bejelentett címre elmen­tünk, és lefényképeztük a felaján­lott berendezési eszközöket. Mi­vel nehézkes az elszállításuk, úgy gondoltuk, célszerűbb, ha fény­kép alapján válogatják ki a rászo­rulók a szükséges darabokat. így ezeket egyenesen a kijelölt helyre tudjuk szállítani” - mondta Vin- cze Tamás, a gyűjtés egyik szerve­zője. Társával, Manherz Péterrel néhány hete személyesen járták be a Tőketerebesi járást. „Szemé­lyesen szerettük volna látni és felmérni, hol van leginkább szük­ség ezekre az adományokra. Több település polgármesterével felvet­tük a kapcsolatot” - jegyezte meg Vincze. A ruhák és bútorok mel­lett néhányan tartós élelmiszert és tisztítószereket csomagoltak az árvízkárosultaknak. „Sajnos ezekből a vártnál kevesebb gyűlt össze. A legtöbb felajánlást ma­gánszemélyek tették. Párkányból és Csatáról is sok adományt kap­tunk. Elszomorít, hogy a magán- vállalkozók, cégek és bevásárló- központok nem kapcsolódtak be az akcióba” - tette hozzá Vincze Tamás. Az adományok szétválogatá­sa a gyűjtőhelyeken, a Fénysu­gár Egészségvédő Központban és a városi művelődési köz­pontban zajlik. Pénzadományo­kat a szervezők nem fogadtak el. „Néhány éve egy jótékonysá­gi pénzgyűjtő akció kapcsán rá­jöttünk, hogy az emberek szíve­sebben adnak tárgyi adományt. Sok visszaélésről hallani, nem csoda, hogy sokan szkeptikusak, ha pénzgyűjtésről van szó” - mondták a szervezők. Az adományozók szinte kiväel nélkül magánszemélyek voltak (A szerző felvétele) Kijavítja az úthibákat az önkormányzat a körforgalom építése miatt leterhelt utcákban Új arculatot kap Gúta belvárosa V. KRASZN1CA MELITTA Gúta. „Szeretnénk, ha már az augusztus 10:i kollaudáció előtt birtokba vehetnék az au­tósok a város közepén meg­épült körforgalmat, ezért a na­pokban az ideiglenes haszná­latbavételről tárgyalunk a me­gyével és a közlekedésrendé­szettel. Remélem, ennek ered­ményeként egy-két héten belül megnyílhat a körforgalom” - tá­jékoztatott Horváth Árpád pol­gármester. A város • vezetése azért is sürgeti az átadást, mi­vel az elterelés miatt a Béke, a Szent Anna és az Állomás utcá­ban nagymértékben megnöve­kedett a forgalom, az útfelület . állapota pedig napról napra romlik. „Szeretném biztosítani az ott élőket, hogy a lehető leg­rövidebb időn belül helyrehoz­za a város a felületi hibákat, jö­vőre pedig, ha más forrást nem találunk, a városi költségvetés­ből teljes útfelújítást végzünk a jelzett utcákban” - mondta a polgármester. A körforgalom megépültével elkezdődött a belváros új arcu­latának kialakítása. Folytatás­ként - egy sikeres uniós pályá­zatnak köszönhetően - teljesen Az átadás előtt álló gútai körforgalom érdekessége, hogy ellipszis alakú (Kis Kata felvétele) Pénzükre várnak az árvízkárosultak Gútán összesen 1240 háztartásból jelentettek kisebb-nagyobb ká­rokat az árvizek után, a listát a belügyminisztériumhoz továbbítot­ta a város, de kárpótlást egyelőre senki nem kapott. A városi hiva­tal is összegezte az árvízi védekezéssel kapcsolatos kiadásait, ami elérti a 48 ezer eurót. .Bízunk benne, hogy az állam mielőbb meg­téríti ezeket a költségeinket” - mondta a polgármester. Folyik a mezőgazdaságban keletkezett károk összegzése, a listát július 23-ig kell eljuttatni a szaktárcához, (vkm) megújul a városi hivatal és a kultúrház közti rész, a Mester utca, valamint a központi buszmegálló, és új kandelábe­rek kerülnek a térre. Az 1,25 millió eurós pályázati pénzhez a városnak csupán öt százalék önrésszel kell hozzájárulnia. A munkák az ősz folyamán meg­kezdődnek, de a polgármester szerint forgalomkorlátozásokra nem kell számítani. A nyári szünidő alatt zajlik a szlovák alapiskola épületének felújítása, amely az új tető kialakítása mellett a nyílászárók cseréjét és a hőszigetelést is magában fog­lalja. Korábban a Corvin Mátyás alapiskola épületén végeztek hasonló munkálatokat. ,A megkezdett beruházásokat befejezzük, és természetesen az önrészt is biztosítjuk a nyertes pályázatokhoz, de az adó-újra­elosztásból származó bevétel drasztikus csökkenése miatt több tervezett beruházást, pél­dául járdák építését, parkolók kialakítását, le kellett állítanunk - magyarázta Horváth Árpád. - Július közepére feléltük tartalé­kainkat. Bízom benne, hogy ősz­re javul a helyzet, és nem kell hi­telt felvennünk. A bérek kifizeté­sével egyelőre nem volt gond.” Húsz hajléktalannak lett saját otthona és állása Eredményes a szociális terepmunka SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Továbbra is szociá­lis terepmunkások igyekeznek segíteni a járási székhelyen a tár­sadalom peremén élőkön. Vág­sellye önkormányzata 1167 euró önrésszel járul hozzá a szociális terepmunkások bérét fedező pro­jekthez, amely 2012-ig biztosítja ezt a szolgáltatást a városban. A városatyák legutóbbi ülésükön jóváhagyták az erre vonatkozó határozatot. Vágsellyén négy évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni a hajlékta­lanok gondjaival. A Szociális Fej­lesztési Alap felhívására kidol­goztak egy projektet, hogy támo­gatást szerezzenek a nem könnyű munkát végző terepmunkások bérére. A város vezetése idén feb­ruárban kidolgozta a következő programot, hogy a szociális dol­gozók augusztustól folytatni tud­ják a munkát. A projekt célja in­tegrálni a hátrányos helyzetű vágsellyei lakosokat, segíteni őket abban, hogy visszakerülje­nek a munkaerőpiacra, emellett a szociális dolgozók családsegítő szolgálatot, tájékoztató, felvilá­gosító munkát is végeznek. Ami­óta a terepen dolgoznak, az em­berek nem idegenkednek annyira a hajléktalanoktól, ennek egyik konkrét példája, hogy a Partizán utcában élők végül beleegyeztek, hogy hajléktalanszálló létesüljön a házuk közelében. Nyolcezer eu­rót fektetett a város a Partizán utcai létesítmény felújításába. Roman Csikós, az Alternatíva Polgári Társulás képviselője, és Renáta Zelezníková szociális munkás elmondta, Vágsellyén mintegy negyven ember él fedél nélkül. Ezek az emberek sátrak­ban, pincékben laknak. Renáta Zelezníková nem csak a hajlékta­lanokkal foglalkozik, hanem az anyagi gondokkal küzdő csalá­dokkal, gyerekeiket egyedül ne­velő édesanyákkal és a lakbérhát­ralékosokkal is. A terepmunkás jelenleg 130 hányatott sorsú személlyel foglalkozik, körülük 38 nő. Zelezníková rendszeresen lá­togatja a Tó utcai hajléktalanszál­ló lakóit, valamint a Nárcisz utcai szociális intézményben élő, ne­héz sorsú csonka családokat. 52 személy gondjait a terepmunká­sok segítségének köszönhetően időközben sikerült megoldani. Otthonra és munkára találtak A társadalom peremén élők közül tizenhárom személy­nek sikerült állandó munkát találni, húszán kereseti lehe­tőséghez és megfelelő szál­láshoz is jutottak. Tizenkét rászoruló esetében ez a csa­ládtagok, rokonok segítsé­gével történt, (sz) Roman Csikós és Renáta Zelezníková szociális munkás szerint eredmé­nyes volt a projekt (Csupor* István felvétele) A kútban lelte halálát egy idős asszony a Sárkányfalvához tartozó Gyiván, a fia azt mondta, csak menteni próbálta, ezért dobált utána gerendákat, ágakat A rendőrség gyilkosságra gyanakszik - a feltételezett tettest őrizetbe vették SZÁZ ILDIKÓ Sárkányfalva/Gyiva. Kútban lelte halálát egy idős asszony az érsekújvári járásbeli Sárkányfal­vához tartozó Gyiván, a rendőr­ség letartóztatta az áldozat egyik fiát, akit gyilkossággal gyanúsí­tanak. A szomszédos családi házban élők hallották, ahogy az asszony kedden reggel kilenc óra tájban segítségért kiabál, de mivel nin­csenek túl jó viszonyban, és más­kor is előfordult már hangos szó­váltás odaát, nem mentek át megnézni, mi történik. Csak annyit láttak, hogy a hetvenkét éves Cs. Júlia fia, az 52 éves Sz. Antal különféle ágakat, gerendá­kat, csodarabokat visz át az ud­varon, egyenesen a kúthoz. A asszony és a fia évek óta közös háztartásban élt, ám az idős nő néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, a házát a Komáromban élő másik fiára íratja. A vele együtt élő fia néhány hónappal ezelőtt agyvérzést kapott, a ko­rábban jó hírű kőművesként, kis­iparosként dolgozó férfi már na­gyon rossz állapotban volt, érte­süléseink szerint a rendőrök kér­déseire zavaros, egymásnak el­lentmondó válaszokat adott. Azt állította, hogy az anyja beleesett a kútba és azért dobálta utána a gerendákat, a vascsöveket, hogy legyen mibe kapaszkodnia. Azt viszont már nem tudta megma­gyarázni, miért hajigálta rá a kút kávájának betonból készült fedő­lapjait is az anyjára. Az elhunyt testén a boncolás során számos komoly sérülést fedeztek fel. Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnü­gyi igazgatója megerősítette a történteket és elmondta, még fo­lyik az ügyben a vizsgálat, az ál­dozat fiát letartóztatták és gya­núsítottként hallgatják ki. Az ügy részletei még tisztázatlanok, így nem adhatnak tájékoztatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom