Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-14 / 160. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 14. Karrier - hirdetés 13 Kik hazudnak leggyakrabban önéletrajzukban? Főleg a brókerek blöffölnek Az idegesítő munkatársak skálája meglehetősen tág, típusok, akiket senki nem hiányolna az irodából Akik elől menekülnek a kollégák A túlságosan piperkőc munkatárs sem éppen kellemes kolléga (TASR/AP-felvétel Kik azok, akikkel senki sem dolgozik szívesen? A skála meglehetősen széles, a túl strébertől a túlságosan köz­lékenyig sokan beleférnek, íme az összeállítás azokról a kollégákról, akiket senki nem hiányolna az irodából. ÖSSZEFOGLALÓ A kolléga, aki sosem beteg. Évek óta egyetlen napot sem mulasztott betegség miatt. Még akkor sem ma­rad otthon, ha náthás, inkább lábon hordja ki a betegséget, figyelmen kívül hagyva, hogy esetleg átra- , gasztja a kórt a többi kollégára. Úgy gondolja, hogy nélkülözhetetlen és mindig szükség van rá bent. Az ételtolvaj. Szívesen rájár má­sok élelmére. Mindent, amit a kö­zös hűtőben talál és megkíván, el­vesz magának, ám fogyasztásáról nem tájékoztatja a kollégákat. So­ha nem vesz semmit ahelyett, amit felfal, még egy üzenetet sem hagy, hogy a kolléga, aki a hűtőben tá­rolt ételét keresi, ne lepődjön meg, ha azt nem találja. A maradékgyűjtő. Nem emeli el mások ételét, hanem megváija, amíg mindenki végez az ebédlőben vagy a céges konyhá­ban és összegyűjti a maradékot, mindent, ami ehető. Nem azért gyűjtöget, mert nincs pénze ételre, hanem azért, mert így olcsóbban megússza. A közlékeny. Egyfolytában tele­fonál, magánéletének minden rész­ÖSSZEFOGLALÓ Mi a legszokatlanabb dolog, ami­vel a felvételi beszélgetést vezető személyzetisek (HR-esek) szembe­sülhetnek az állásinteijún? Meddig mehetnek el a jelöltek, nem törődve azzal, mit gondolnak róluk leendő munkaadóik? Időnként előfordulnak kirívó esetek, ezekből szemezgetünk. A CarrierBuilder ál­lásportál felmérése során 3 ezer személyzetist kérdezett tapasztala­tiról, majd ezek közül kiválogatta a legszokatlanabbakat. letét a nyilváno’sság elé tárja, nem figyel arra, hogy másokat esetleg zavar kitárulkozása, vagy az, hogy magánéletét az irodában éli. Ak­kor is csacsog és hangosan kom­mentálja az eseményeket, ha azok­nak semmi köze a munkához. A cég bohóca. Mindenből viccet csinál, igyekszik felvidítani a kol­lektívát, ha a hangulat fagypont alá zuhan. Azon is viccelődik, amin nem kéne, néha túllő a célon - a problémákat is így akarja meg­oldani -, ezért általában nem lehet 1. A jelentkező a felvételi beszél­getés közben elővette megcsör- renő mobiltelefonját, váltott pár szót a hívóval, majd arra kérte az inteijúztatót, hogy menjen ki a sa­ját irodájából, mert személyes jel­legű hívást szeretne lebonyolítani. 2. Az állásra pályázó már a be­szélgetés elején leszögezte, hogy nem akarja sokáig betölteni a meghirdetett állást, mert örökség­re számít elhunyt nagybátyjától, majd közölte, hogy az öreg „már nem néz ki túl jól”. 3. Ajelölt megkérte az interjúz­komolyan venni. Ha vészhelyzet adódik, nem lehet építeni rá. A stréber. Mindenről tud, ami a cégnél történik, mindig időre elké­szül a feladataival, soha nem ké­sik, nem hibázik és igyekszik a főnök kedvében járni. A kollégák­kal nem sokat törődik, az sem iga­zán érdekli, ha ékelődnek rajta, a lényeg, hogy úgy érezze, maradék­talanul eleget tesz feladatainak. A hárító. Legyen szó egy mosat- lan kávéscsészéről, ami az aszta­lon maradt vagy egy dokumen­tatót, hogy vigye haza a felvételi beszélgetés után. 4. A jelentkező a felvételi be­szélgetésre tartva szagolgatta a hónalját. 5. Ajelölt közölte, nem tud kéz­zel írt dokumentumot bemutatni a felvételi beszélgetésen, mert eze­ket a CIA bizalmasan kezeli. 6. A pályázó közölte, hogy azért rúgták ki előző munkahelyéről, mert megütötte főnökét. 7. Amikor a jelöltnek felajánlot­ták, hogy egyen pár falatot a felvé­teli beszélgetése előtt, elutasítot­tumról, ami a kezében volt és eltűnt, ha felelősségre vonják* mindig azt mondja, hogy nem ő volt. Nem ő követette el a hibát, nem az ő felelőssége, ha valami nem úgy megy, ahogy kellene. Mi­vel sosem vállalja tetteiért a fe­lelősséget - akkor sem, ha hibázik - általában úgy könyvelik el, hogy hiteltelen, sumákoló. A locsi-fecsi. Nem érdekli, hogy más éppen mit csinál - dol­gozik vagy telefonál -, mindená­ron magánéleti dolgokról szeret­ne társalogni, hogy gyorsabban teljen a munkaidő. Nem lehet „lelőni”, sokszor olyan informáci­ót is megoszt a kollektívával, amihez senkinek semmi köze, rá­adásul érdektelen. Az ápolatlan. Nem tesz semmit, hogy kellemetlen testszagát, láb­szagát elnyomja: cipőjét lerúgja, ha éppen melege van, tekintet nél­kül a kollégákra, akik a közvetlen közelében dolgoznak. Nem arról van szó, hogy izzadós, hiába mo- sakszik és használ dezodort, in­kább arról, hogy nem érdekli, ápoltnak tűnik-e vagy sem. Az egészségmániás. Lépten-nyo- mon mások étrendjét és alakját bí­rálja, miközben nem győzi hangsú­lyozni, hogy mi mindent tesz meg a tökéletes külsőért: konditerembe jár, speciális diétát tart, gondosan összeállítja étrendjét. Másokat le­néz és kéretlen tanácsokkal lát el, mert nem érti, miért nem törekszik mindenki arra, hogy egészségesen táplálkozzon és kínosan ügyeljen testsúlyára, (hv, ú) ta, mondván, nem akarja teletöm­ni magát, mielőtt elmegy inni. 8. Az állásra pályázó lehúzta a vécét, miközben telefonos inter­jún vett részt. 9. Beszélgetés közben a jelent­kező elővett egy hajkefét a táská­jából és elkezdte bontogatni a ha­ját. Nem zavartatta magát. A válaszadók 51 százaléka sze­rint az a leggyakoribb hiba, hogy az állásinterjúra érkező jelöltek nem öltöznek megfelelően (túl la­za vagy túl elegáns viseletben je­lennek meg). (vg, ú) ÖSSZEFOGLALÓ A legtöbb jelentkező, aki meg­pályázik egy állást, kínosan ügyel arra, hogy eltitkolja rovott múltját vagy éppen szakmai bot­lását, amely csökkenthetné elhe­lyezkedési esélyeit - derül ki egy londoni cég felméréséből, mely­nek során a pénzügyi szolgáltató szektorban dolgozók önéletrajz­ban eltitkolt ballépéseit térké­pezték fel. A londoni Powerchex Limited cég legfrissebb felméré­sében arra kereste a választ, hogy mi az, amit mindenképpen el akarnak titkolni leendő mun­kaadójuk elől a pénzügyi szol­gáltató szektorban elhelyezked­ni vágyók. Hatezer megkérde­zett közül minden ötvenedikről bebizonyosodott, hogy önélet­rajzában nem tüntetett fel vala­mely, alkalmazását esetlegesen hátráltató körülményt. Ilyen a rovott múlt vagy éppen a szak­mai kudarc, ami ahhoz vezetett, Technikus, mezőgazdasági gépszerelő munkatársat kere­sünk. Munkavégzés helye: Bős. Fizetés: képzettségnek megfelelő. Munkavégzés kez­dete: megegyezés szerint. Munkaidő: teljes munkaidő. Elvárások: újszerű technológi­ával működő gépek kezelésé­ben szerzett tapasztalat, kész­sége új technológiák elsajátítá­sának, számítógépes ismere­tek, kommunikációs készség. Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, illetve új­szerű ismeretek, esetleg bizo­nyítvány és valamilyen idegen nyelv ismerete. A JK Gabčíko- vo, s.r.o. bősi székhelyű me­zőgazdasági cég, mely magas színvonalú munkakörülménye­ket kínál. A cég dán tulajdonú szlovák társaság, melynek kb. 35 alkalmazottja van, növény- termesztéssel és állattenyész­téssel foglalkozik. Olyan mun­katársat keresünk, áld munká­ját felelősségteljesen és becsü­letesen tudja végezni, és büsz­ke a munkájára. Az életrajzokat kérjük e-mailben küldeni. Kon­taktus: 031/550 9716, 0918/ 433 472, vl@jkgabdkovo.eu, zr@jkgabcikovo.eu MR914880 hogy elbocsátották korábbi munkahelyéről. Mindez nem meglepő, újdonság viszont, hogy háromszor annyian igye­keznek elhallgatni a számukra kínos körülményeket, mint egy éve. A felmérés készítői szerint a brókerek hazudnak a leggyak­rabban (ez már tavaly is így volt). A biztosítási cégekhez je­lentkezők 38%-a közölt megté­vesztő adatokat múltjáról ön­életrajzában, a kockázatke­zelőknél ez az arány 28% volt. Az amerikai munkavállalók eb­ben a szektorban kétszer olyan gyakran hazudnak életrajzuk­ban, mint a többi nemzet ezen szektorban tevékenykedő mun­kavállalói. Az eredményekből az is kiderült, hogy a nők hajlamo­sabbak ferdíteni, mint a férfiak, ha leendő állásuk a tét. Pozitív fejlemény, hogy az idén 15%-kal csökkent azok száma, akik el­lentmondásos adatokat közöltek önéletrajzukban, (hv, ú) ♦ Hegyétei JOER Nábytok cég lakberendezőt, eladót keres teljes munkaidőre. Jelentkezni lehet a 031/552 4115-ös telefonszámon vagy személyesen. MR914951 ♦ Szlovákul és magyarul beszélő női fehérnemű értékesítésben gyakorlattal rendelkező üzlet­kötőt keresünk hosszú távra, juta­lékos elszámolással. Telefonszám: +36/30/335 1670, +36/30/335 1672. MR914956 ♦ Takarítást vállalok Dunaszerda- hely és környékén. Telefonszám: 0915/455 201. MR915016 ♦ Tapasztalt henteseket keresünk sertéshúscsontozásra Angliába és Franciaországba. Telefonszám: 0907/082835, hé-pé 8-17. RR1010201 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Az állásra pályázó már a beszélgetés elején leszögezte, nem akarja sokáig betölteni a meghirdetett posztot Furcsa helyzetek is adódnak az állásinterjú során ÁLLÁSAJÁNLAT ALLASAJANLAT rr r MUNKALEHETOSEG CSALADOKNAK!!! (Kassa és környéke, ill. Rimaszombat és környéke) 4| ■■■■ .. Országos hálózattal és többéves tapaszta­lattal rendelkező nagy- és kiskereskedel­mi cégünk keres kereskedelmi munkára CSALÁDOKAT, min. 2 fővel! Amit kínálunk: » hosszú távú munkalehetőség • biztos megélhetés • fizetés ia00-1700 euró két fi részére »rugalmas és szabad, EGYÉ' munkavégzés 9 fizetett betanítási idő • változatos munkavégzés Munka felépítése, munkavégzés leírása: Alkalmazottaink mozgópiacként működő árusítást végeznek, melynek helye bérelt termek, pl. művelődési házak, öregek ott­hona stb., melyet 1 napra vesznek igénybe. ahol a termékeink (háztartási cikkek, ruha­nemű stb.) eladását végzik. Az árukészletet és a teherautót mi biztosít­juk, minden nap más-más területen, az ál­talunk előre meghatározott helyen történik az árusítás. Az árut ki, majd az árusítás után össze kell pakolni, vissza az autóba. Ez a munkakör magába foglalja a sofőr, a pénz­táros, az eladó és a rakodó feladatát, mely­hez 1 vezető/irányító emberre van szük­ség, valamint plusz két főre, akit ez a sze­mély vesz fel maga mellé. Az értékesítés előtt két nappal reklám­anyag-terjesztés folyik (a reklámanyagot is mi biztosítjuk). Ehhez szükséges a 2. veze­tő személy, aki a szórólapterjesztést a terü­let nagyságától függően végzi, és keres még maga mellé megbízható terjesztőket. A felvett emberek munkájának ellenőrzése e két személy feladata, ezért fontos ki­emelnünk azt, hogy olyan jelentkezőket vá­runk az állásra, aki képes a munkatársak jó irányítására, vezetésére. A nehéz fizikai munka és a hosszú munka­idő (6 nap/hét) mellett nagyfokú SZAKAD és EGYÉNI MUNKAVÉGZÉST garantálunk. MM várunk d ni: »ingatlanfedezet (az általunk átadott áru és autó értékére cserebiztosítékként opciós szerződés ügyvéd előtt) rugalmasság, megbízhatóság • min. 27 éves korhatár • erkölcsi bizonyítvány • B típusú jogosítvány » személyautó /035 788-as hétfőtől péntekig 8 órától A gutái Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola 2010. szeptember 1-jei belépéssel felvesz: grafikus-dizájn szakos szakoktatót Érdeklődni lehet a 035/777 50 80, illetve a 0907/743 332-es telefonszámon. A jelentkezéseket a schola.privata@stonline.sk címre várjuk. MP910977 HÁZTARTÁSI VEGYIARUK, TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁRA MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK KERESETI LEHETŐSÉG 500-1200 EURÓ/HÓ TEL.: 0903/ 923 050 m MP910982 MP910986

Next

/
Oldalképek
Tartalom