Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-14 / 160. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 14. Szülőföldünk - hirdetés 11 A lévai Hely a házban polgári társulás mintegy 120 kezdőcsomagot, úgynevezett babypackot osztott szét Segítség a rászoruló kismamáknak Ingyenes internet hozzáférés a távolsági járatokon Online buszozás Léva. Szegénysorban élő kismamáknak nyújt segítséget a lévai székhelyű Hely a házban (Miesto v dome) polgári társulás. Minden hónapban hét kezdőkészletet, úgynevezett babypackot oszt szét a szociálisan nehéz helyzetben lévő anyukáknak. FORGÁCS MIKLÓS A példamutató és egyedülálló vállalkozás 2009 januárjában kezdődött, azóta több mint 120 ilyen csomag talált gazdára. Ľubica Prištiaková, a társulás igazgatója elmondta, úgy hatvan százalékban a Lévához tartozó Lászlómajorban lakóknak jut a támogatás, itt mintegy kétszázan élnek, ebből legalább 80-90 gyerek. A környező közösségi segítő- központokkal is együttműködnek, így Sáróba, Nagysallóba, vagy a Vámosladány melletti DoLŐR1NCZ ADRIÁN Doborgaz/Dunaszerdahely. A Vízügyi Beruházó Vállalat másfél évtizedes késéssel szánta rá magát a vízlépcsőrendszer részét képező kiserőmű megépítésére Doborgaz határában. A beruházás értéke hétmillió euró, áramot előreláthatóan 2011 végétől vagy 2012 elejétől termel majd. A kiserőmű megépítésére vonatkozó engedélyt 1996-ban adták ki, s eredetüeg a három kis- csallóközi község, Bodak, Vajka és Doborgaz tulajdonát képezte volna. Boráros József polgármester szerint az ügy azon bukott el, hogy a három település nem volt képes kifizetni hárommillió koronát (99,581 ezer euró) a tervekért. A Vízügyi Beruházó Vállalat 2009 márciusában írt ki verseny- pályázatot a kivitelező kiválasztábogóra is került a kezdőcsomagokból. Két évre szól a projekt, addig biztosítja az anyagi támogatást a németországi partner- szervezet. Még ez év végéig élhetnek a lehetőséggel a kismamák. Egy készlet mintegy 75 euróba (2260 korona) kerül, havonta 530 eurót (16 ezer korona) költenek erre a célra. Egy-egy csomagban pólya, vastag takaró, kising, sapka, kabátka, melegebb felső, rugda- lózó, cumisüveg, cumi, hajkefe, és két csomag, vagyis 48 darab egyszer használatos pelenka van. Több különleges esettel is találkoztak az aktivisták. Egy 34 éves nő tavaly a tizenegyedik gyermeke után kapott csomagot, idén májusban pedig a tizenkettedik kisbabája is megszületett. Ľubica Prištiaková elmondta, az egész család egy szoba-konyhás szükséglakásban lakik Lászlómajorban. Ugyancsak a volt majorságban, egy régi fáskamrában él Jana Šarkôziová, egy víz és villany nélküli, ablaktalan helyisára, ám a cég vezetése elégedetlen volt a beérkezett ajánlatokkal. Az építőt, jelen esetben a zsolnai Váhostav-SK Rt.-t végül meghívásos pályázat útján választották ki; a vállalat az elmúlt két évben mag nagy segítség neki ségben. A 26 éves nőnek hét gyereke van otthonban, nevelőszülőknél. Korábban kábítószerezett, nyolcadik kisbabájáról viszont gondoskodni akar. Élettársával egyelőre a 2x2,5 méteres helyiségben laknak, itt nevemintegy 3,67 milliárd euró értékű állami megbízatáshoz jutott. A tereprendezési munkálatok a felvízcsatorna doborgazi kieresztőművénél június derekától folynak. Tomáš Kuťka, a Vízügyi lik szívbeteg kisfiúkat. Három éve néhány hónapig Nagy-Bri- tanniában dolgoztak, remélték, összegyűlik a pénz egy saját házra, de becsapták őket, egy fillér nélkül, eladósodva tértek haza. Beruházó Vállalat szóvivője szerint a kiserőmű 1800 kilowatt névleges teljesítményű turbinája átlagos vízhozamnál 11 873 megawattóra áramot, azaz évi 1,65 millió euró hasznot termel majd. Egyelőre nem tisztázott, kinek a javára, mivel a jövőbeni üzemeltető személye nem ismert. A Váhostav-SK Rt. a tervek szerint a legkorszerűbb technológiát építi be a kiserőműbe; a beruházás a vállalat tulajdonában lévő területen valósul meg, így nem érinti a mező- vagy erdőgazdálkodási célokra használható földeket. Az 1,3 hektáros építési terület utáni ingatlanadó formájában Doborgaz község közel hat és fél ezer euróhoz jut majd évente. Az építőnek tizennyolc hónap alatt kell elvégeznie a munkálatokat, melyek során részlegesen átalakítják a kieresztőművet is. GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Érdekes újdonságot vezettek be az érsekújvári Szlovák Autóbusz-Közelekedési Vállalat néhány távolsági járatán. Júliustól több vonalon ingyenesen csatlakozhatnak az internetre az utasok. „Elsősorban a középiskolás diákok és a velünk utazó főiskolások illetve egyetemisták igényeire reagáltunk. Ma már természetes és megszokott, hogy a fiatalok többsége utazás alatt is előveszi a laptopját. Az ingyenes WiFi internetes hozzáférés egyelőre kísérleti jelleggel üzemel. Csatlakozni nemcsak laptoppal, hanem mobiltelefonnal vagy iPoddal is lehet. Választásunk ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. Kevesebb lesz az adminisztráció és rövidebb ideig tart majd az ügyintézéssel járó sorban állás, ha megvalósul az a projekt, amely a megyei önkormányzatok elektonizációjára irányul, és amelynek megvalósításához már hozzáfogott a Kassa megyei önkormányzat. A szóban forgó projekt része a Szlovákiai elektronikus közigazgatási rendszer, úgynevezett eGovemment országos kiépítésének. A projekt megvalósítása összesen 4 736 841 euróba kerül. A költségek nagy részét az Európai Unió regionális fejlesztésekre vonatkozó ERDF alapjából finanszírozzák, míg a megyei önkormányzat az 5 százalékos önrészt fizeti. Harminchat hónap alatt különböző - jól működő és hatékony - elektronikus szolgáltatások rendszerét kell létrehozni. A tervek szerint a jövőben interneten keresztül lehet majd igényelni egyes szociális szolgáltatásokat és az oktatásügyet érintő problémákat. Az elsődleges cél az, hogy a laazért esett a nyári időszakra, hogy szeptemberre kiküszöbölhessük az esetleges műszaki hibákat” - tájékoztatta lapunkat Csepregi Zoltán, az autóbuszközlekedési vállalat párkányi ki- rendeltségének vezetője. Szlovákiában tavaly decemberben kezdett elterjedni ez a lehetőség. Magyarországon is egyre több autóbuszban van mód ingyenes internethasználatra. Párkány környékén egyelőre a Párkány-Pozsony, a Komá- rom-Brünn és a Léva-Brünn járatokon utazók használhatják ki az internetes hozzáférést. Pozitív fogadtatás esetén a közlekedési vállalat összes távolsági járatán szeretné bevezetni a vezeték nélküli internetezés lehetőségét. kosok és a vállalkozók inkább interneten keresztül kommunikáljanak a megyei önkormányzattal, ami végső soron csökkenti az adminisztrációra fordított időt és hatékonyabbá teszi az ügyintézést. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap azon strukturális alapok közé tartozik, melyeket az Európai Unió szociális és gazdaA projekt megvalósítása összesen 4736 841 euróba kerül. A költségek nagy részét EU-s alapokból finanszírozzák. sági kohéziójának megteremtése érdekében hoztak létre. Az európai társadalmak anyagi forrásait felhasználva csökkenti a gazdagabb és szegényebb régiók közti gazdasági és szociális különbségeket. Az alap egyben az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programon belüli projektek lebonyolítását hivatott finanszírozni. (mars) Pályázat útján választották ki a kivitelezőt, a tervezettnél félmillió euróval többe fog kerülni az építkezés A megvalósítás szakaszában a doborgazi kiserőmű A terep előkészítése az építkezéshez (A szerző felvétele) Elektronikus közigazgatási rendszert alakítanak ki Kevesebb adminisztráció - hatékonyabb ügyintézés Jelentkezési szelvény Vezetéknév:—...... .............................. Keresztnév:... Lakhely (magyarul is) ................................................... Utcanév, házszám: ___________________________ Irány ítószám: ...............................Telefonszám: Az iskola neve/település (magyarul is):._________ Osztály:. Az arckép helye Ez a lap jár Önnek! QQflQQQQ 21 tanuló ajándékot kap! Ismét várjuk a SZta egyes mítványokat, és ajándékozunk! Mü kell tenned? Töltsd ki az alábbi szelvényt (fénymásolatot nem fogadunk el)! Ragaszd az arcképedet a megjelölt helyre! A szelvényhez csatold a bizonyítványod fénymásolatát! A szelvényt a bizonyítvány fénymásolatával együtt küldd el a következő címre: Redakcia Új Szó, Lazaretská 12,811 08 Bratislava A borítékra írd rá: „Tiszta egyes”! Beküldési határidő: 2010.jáfius 16. A játékban csak azok az alapiskolás tanulók vehetnek részt, akik a 2009/2010-es tanévet tiszta egyes bizonyítvánnyal zárták. A jelentkezők arcképét a nyár folyamán, szerdánként a Szülőföldünk mellékletben közöljük.