Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-13 / 159. szám, kedd
I CSAUOKOZ ES MATYUSFOLD 2010. július 13., kedd 9. oldal Némely önkormányzat feléli tartalékait, míg mások a fizetésképtelenség határára sodródnak Ameddig a takaró ér... Dunaszerdahely - a tartalékalap talán nyár végéig tart ki Dunaszerdahely/ Somor- ja/lllésháza. Nem is olyan rég, 2009 februárjában Robert Fico volt kormányfő még azt hangoztatta: a gazdasági válság nem lesz hatással a városok és falvak költségvetésének alakulására. Másfél évvel később, 2010 júliusában az önkormányzatok utolsó tartalékaikat élik fel, áthidaló kölcsönökből próbálnak fennmaradni. LŐR1NCZ ADRIÁN Ma már vitathatatlan, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának vezetése nem jó lóra tett, amikor szolidaritást vállalt a Fico-kabinettel a gazdasági válság elleni harcban. Az önkormányzatoknak 2009-ben ez 268 millió euró kiesést eredményezett. Azt, hogy 2010-ben már csak morzsa jut, senki sem feltételezte; a kormány közben további 12 százalékot vont meg az önkormányzatoktól, így Nagyszombat megyében az idei év első felében átlagosan egy- harmadával kevesebb részadó került a településekre, mint egy évvel korábban. A helyzet hónapról hónapra romlik, a folyamat júniusban tetőzött: a bevételkiesés több településen elérte a 90 százalékot. Az önkormányzatok most már valóban a túlélésért küzdenek. Elértük a határt Dunaszerdahely városa a tartalékalapjához nyúlt, hogy áthidalja ezt az időszakot; Hájos Zoltán polgármester a napokban úgy nyilatkozott: ha nem áll be változás, nyár végére ez az alap is kimerül. „Az utóbbi két hónapban adórészesedés címén nagyon alacsony összegek futottak be a város számlájára - mondja Pápay Zoltán, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője. -Júniusban 60 ezer eurót kaptunk, júliusban ennek hatszorosára számítunk. Ez a túléléshez ugyan elég, ám ha hosszú távon jelentősen csökkentett összegből kell gazdálkodnunk, abból komoly problémák adódhatnak.” Bérekre még futja, de bekövetkezhet, hogy a város képtelen lesz fizetni a közüzemi számlákat, s vezetésének, hogy törlesztési haladékhoz jusson, tárgyalásokat kell majd kezdeményeznie az energiaszolgáltatókkal. „Az önkormányzatok fizetés- képtelenné válása lavinaszerű folyamatot indíthat el, mely a szolgáltató- és beszállítócégeken, azok alkalmazottain keresztül -elérheti a kereskedelmi ágazatot, sőt befolyásolhatja a bruttó hazai össztermék alakulását és az adóbevételeket is - hívja fel a figyelmet Pápay Zoltán a makrogazdasági összefüggésekre. - Bízom abban, hogy az új kormány észreveszi és elhárítja ezt a veszélyt. Egy bizonyos határon belül lehet takarékoskodni, megszorító intézkedéseket hozni, ám ha ezt túllépjük, annak már komoly következményei lehetnek. Úgy vélem, elértük ezt a határt...” Áthidalják - kölcsönből Sármány Ervin, a somorjai városi hivatal vezetője elmondta: a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a városatyák áthidaló kölcsön felvételéről határoztak. „Kétszázezer euró kölcsönt igényel a város az adórészesedés csökkenése miatt keletkezett hiány pótlására - közli. - Az év első felében a kiesésünk elérte a 308 ezer eurót; az eddig tervezett bevételeknek csak a negyven százalékát kaptuk meg, a legutóbbi tétel pedig az éves leosztásnak mindössze tíz százalékát teszi ki. Módosítanunk kell az idei költségvetés kiadási oldalát; a város- vezetés az osztályvezetők javaslatai alapján fogja eldönteni, mely tervezett beruházások, aktivitások megvalósításától áll el Somor- ja idén. Az energiaszolgáltatókkal szembeni fizetési kötelezettségeinket mindenképp teljesíteni fogjuk.” A város ingatlanjai értékesítésében látott némi lehetőséget, ám ez sem az elvárásoknak megfelelően alakult. Az önerős beruházásokat, így a városi utak, járdák építését már leállították, a nemzetközi projekteket viszont szeretnék folytatni. „Bízom abban, hogy év végéig pótolni tudjuk az adórészesedés elmaradásából származó hiányt, mivel az áthidaló kölcsönt még idén vissza kell fizetni” - mondja a hivatalvezető. Ha ez nem sikerül, annak esetleg a város ingatlanai látják a kárát. Elúsznak a pályázatok? A kétezer-kétszáz lakosú Illés- háza polgármestere, Fehér Tibor szerint a jelenlegi helyzet oda vezethet, hogy a községnek más célokra félretett tartalékaihoz kell nyúlnia. „Az idei év első hónapjaiban a tervezett bevételek 70-80 százalékát sikerült elérnünk - közli -, májusban viszont már csak a negyedét, júniusban pedig alig 10-12 százalékát, azaz körülbelül 4100 eurót kaptunk. Ilyen bevételekből kellett megoldanunk egyebek közt a közvilágítás előfinanszírozását a második félévre, ami önmagában tizenötezer eurót emésztett fel.” A község tartalékait a beruházásokra, valamint az elbírálás alatt álló projektek önrészének finanszírozására félretett összegek képezik. Ezek egyike a közvilágítás felújítására irányulna, továbbá egy tíz lakásegységből álló bérház építése is folyik a községben. Bár ez állami dotációból, az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásával valósul meg, a telek rendezését és a közművek lefektetését a községnek önerőből kell megoldania. Ez mintegy 60 ezer, míg az alapiskola felújítása további 30 ezer euróba fog kerülni. „Májusi adórészesedési csomagunk körülbelül a felét tette ki annak az összegnek, melyet a községi hivatal huszonhat alkalmazott(A szerző illusztrációs felvétele) jának bérként, az állam felé pedig társadalombiztosítási járulékként és adótömegként kifizetett” - teszi hozzá Fehér Tibor. A másik felét érthetően „más eszközökből” kellett előteremteniük. Van megoldás? A gazdasági válság, valamint az árvizek okozta károk felszámolása volt a témája a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása július 7-ei rendkívüli ülésének. Az elfogadott határozat értelmében a települések 141 mülió eurós gyorssegélyért folyamodnak a pénzügyi tárcához; ebből 88 müliót a 2009-es és a 2010-es adórészesedési csomag közötti különbözét tesz ki, míg a gazdasági válság hatásának mérséklésére 53 millió eurót kérnek az önkormányzatok. „Bízom abban, hogy támogatásra találunk - mondja Michal Sýkora, a társulás elnöke -, hiszen a miniszterelnök asszony és Ivan Mikloš is belátta, hogy az önkormányzatok gyors, hatékony segítségre szorulnak. Ha nem járunk sikerrel, megeshet, hogy az ön- kormányzatok egy része kényszerfelügyelet alá kerül.” A kiutat a jövőre nézve egy olyan rendszer létrehozása jelentené, mely lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok válsághelyzetben gyorssegélyhez jussanak, majd ezt egy országos válságalapból törlesszék. így elejét lehetne venni annak, hogy a falvak, városok tömegesen sodródjanak a csőd szélére. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Nagyfödémesi sofőr súlyos balesete Nagyborsa. Súlyos balesethez riasztották a légi mentőket tegnap. A szenei járásbeli Nagyborsa (Hrubá Borša) mellett felborult egy személyautó. Az 56 éves nagyfödémesi sofőr elvesztette az uralmát járműve felett, és lehajtott az úttestről. Agyrázkódással, kartöréssel és gerincsérülés gyanújával szállították kórházba. (SITA) Megtalálták a tetemet a tározóban Szárazpatak. Tegnap sikerült megtalálni annak a 48 éves férfinak a holttestét, aki vasárnap belefulladt a szárazpataki (Suchá nad Parnou, Nagyszombati járás) víztározóba. A nagyszombati tűzoltók és a bősi speciális mentők vasárnap éjszakáig keresték, majd a keresést felfüggesztették. A tetemet végül búvárok emelték ki. (TASR) A sínekre vetette magát Dunaszerdahely. Gyermekei és felesége szeme láttára vetette magát a sínekre a vasúti felüljáróról egy negyven év körüli férfi. A dráma vasárnap délután, nem sokkal 14.00 óra után játszódott le; a férfi a Bősi úton található felüljárón leállította gépkocsiját, átmászott a korláton, majd néhány perc tétovázás után leugrott. Lapértesülések szerint a dunaszerdahelyi kórház baleseti sebészeti osztályán estére sikerült stabilizálni az állapotát, ám az továbbra is válságos, (la) Meglovasította a kiskutyát Nádszeg. Akár két évre is börtönbe kerülhet az a helyi fiatalember, aki egy hathetes kiskutyát lopott el egy családi házból. A tizennyolc éves fiú bemászott a családi ház udvarára, és a gazdasági épületből egy öt-hat hetes rotweiler kiskutyát emelt el, eladta, a pénzt pedig elköltötte. A kutya tulajdonosának kétszázhatvan eurós kára keletkezett. (jm) Fémlopásért két évet Dunaszerdahely/Cseklész/Patonyrét. Tetten érték a rendőrök azt a 32 éves cseklészi férfit, aki egy patonyréti kertből különböző fémtárgyakat tulajdonított el, összesen 100 euró értékben. Tulajdon elleni bűncselekményért akár két évre is rács mögé kerülhet, (la) BMW-re „vetődött” Dunaszerdahely. Rongálás miatt indult eljárás az ellen a 27 éves pódafai férfi ellen, aki az egyik Galántai úti parkolóban felugrott egy BMW 530 típusú személygépjármű motorháztetőjére, majd a kocsi tetejére is. Az autó tulajdonosának kára meghaladja a 2000 eurót; a rongálásért kiróható büntetés egy év szabadságvesztés. (la) Háromszor jogosítvány nélkül Jóka. Háromszor jogosítvány nélkül vezetett személyautót vagy •motorkerékpárt egy harmincnégy éves helyi férfi. A férfira szabálysértésért korábban Magyargurabon kétszáz eurós büntetést szabtak ki, és két évre bevonták a jogosítványát. Májusban és júniusban azonban mégis vezetett, ráadásul tetten érték, ezért akár kétéves börtönbüntetésre számíthat, (jm) Fehér porral bukott le Dunaszerdahely. Négytől tíz évig terjedő szabadságvesztés vár arra a 21 éves dunaszerdahelyi férfira, akinél a rendőrök fehér port tartalmazó tégelyt találtak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy az edény 8-17 adagnak megfelelő mennyiségű metam- fetamint tartalmazott. A rendőrség kábítószer előállítása, birtoklása és forgalmazása miatt indított eljárást ellene, (la) Betöréses lopásért fog felelni Vitény/Jóka. Betöréses lopásért és magánlaksértésért kell felelnie annak a 23 éves jókai férfinak, aki Vitényben betört egy családi házba, ahol ékszereket, karórát és készpénzt zsákmányolt - összesen 486 euró értékben. A bíróság két év szabadságvesztésre ítélheti, (la) Nem sokáig örültek a zsákmánynak Nyékvárkony. Nyomozati munka eredményeként vette őrizetbe a rendőrség azt a két, 18 és 16 éves fiatalembert, akik konyhakéssel a kezükben a pénztárban található bevétel átadására kényszerítették a helyi presszó pincérnőjét. Zsákmányuk 340 euró volt. A fiatalkorú elkövető három és féltől hat évig, míg társa héttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, (la)