Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-12 / 158. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 12. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Fokhagymás tökleves Hozzávalók: 1 kisebb spárgatök, 2 kemény paradicsom, 2 evőkanálnyi olaj, 1 evőkanálnyi liszt, 1 dl tejföl 1 csokor petrezselyemzöld, 2 ge­rezd fokhagyma, 1 tyúkhúsleves­kocka, kevés só, késhegynyi tö­rött fehérbors. Elkészítése: Felhevítjük az olajat, rászór­juk a lisztet és kevergétve vilá­gossárgára pirítjuk. Ezután a tűzről lehúzzuk, ráöntünk 2 dl vizet, és addig keverjük, amíg si­ma, csomómentes nem lesz. Hozzáöntünk még 5 dl vizet, és jól összekeverjük. Beletesszük a meghámozott, kimagvalt és egyforma kockákra vágott tö­köt, valamint a tyúkhúsleves­kockát. Fedő nélkül felforraljuk, és a forrástól számított 5 percig ugyancsak fedetlenül főzzük. Közben a tejfölt simára keveijük 1/2 dl vízzel és hozzáadjuk a megtisztított összezúzott fok­hagymát, a borsot és az apróra metélt petrezselyem zöld felét. A fűszeres tejfölt a levesbe öntjük, és kevergetve kiforral­juk. Végül beletesszük a megmosott és kocká­ra vágott paradicsomot meg a megmaradt pet­rezselyemzöldet, ami­vel még egy pülanatig forraljuk, (km) _________________________ Hihetetlen féltékenységi jelenetet rendezett Geri HalliwellSt. Tropez-ban, mi­után párja, Henry Beckwith megfordult egy fiatal nő után. Egy szemtanú szerint Geri olyan hangosan üvöltözött Henryvel, hogy még egy járókelő is odament hozzájuk megkérdezni, hogy mi történt, (b) (Képarchívum) MOZI POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Az út (am.) 18.40,21.001 Love You Philip Morris (am.) 19.30, 21.40 Ragadozók (am.) 16.30, 18.20, 19.00, 20.40, 21.20 így neveld a sárkányodat (am.) 16.20 Garfield 3D (am.) 16.40 Mamas & Papas (cseh) 15.50 Kecskebűvölők (am- ang.) 18.10,20.10 Szem Prága fölött (cseh) 19.40 Perzsia hercege - Az idő homokja (am.) 17.00, 18.30, 21.10 A sivatag virága (ang- ném.-osztr.) 18.00,20.30 Szex és New York 2. (am.) 16.40,19.40 Al­konyat - Napfogyatkozás (am.) 16.50, 17.50, 19.20, 20.20, 21.50 Ilyen a formám (am.) 17.20, 21.30 Megkísértett nők (cseh) 17.30, 20.00 EUROVEA: Az út (am.) 19.00, 21.20 Ragadozók (am.) 17.10, 18.00. 19.30.21.50 így neveld a sárkányodat 3D (am.) 15.50 Vasem­ber 2. (am.) 16.20 Rémálom az Elm utcában (am.) 18.50,21.10 Szem Prága fölött (cseh) 18.40 A sivatag virága (ang.-ném.-osztr.) 20.20 Robin Hood (am.) 16.10 Szex és New York 2. (am.) 15.40,20.30 Al­konyat - Napfogyatkozás (am.) 17.20,18.20,19.50,20.50 Ilyen a for­mám (am.) 17.50,20.00 Megkísértett nők (cseh) 16.50,19.20,21.40 « KASSA CINEMAX: Az út (am.) 20.30 A tébolyultak (am.) 16.201 Love You Philip Morris (am.) 18.50 Mamas & Papas (cseh) 18.20 Rémálom az Elm utcában (am.) 18.30 Ragadozók (am.) 18.10,20.25 A sivatag vi­rága (ang.-ném.-osztr.) 17.50, 20.20 Alkonyat - Napfogyatkozás (am.) 16.50,18.00,19.50,20.40 Megkísértett nők (cseh) 16.10,20.35 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY- CINEMAX: A szupercsapat (am.) 18.00 Rém­álom az Elm utcában (am.) 20.20 A sivatag virága (ang.-ném.- osztr.) 19.40 Street Dance 3D (am.) 17.40 Alkonyat - Napfogyatko­zás (am.) 17.30, 20.10 SZENC - MIER: Viharsziget (am.) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Esőtündér (cseh) 19.00 GYŐR PLAZA: Alkonyat - Napfogyatkozás (am.) 16.30,17.30,19.00, 20.00 Drágán add a rétedet (am.) 17.30,19.30 Ilyen a formám (am.) 16.15, 18.30,20.30 Marmaduke - A kutyakomédia (am.) 16.30 Perzsia her­cege -Az idő homokja (am.) 18.00,20.15 Rémálom az Elm utcában (am.) 20.30 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 17.00,18.00,19.00,20.00 Szex és New York 2. (am.) 17.00,19.45 Toy Story 3 (am.) 16.00,18.15 MHliiÄ NYOLCIRANYU Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. MEZEI NYÚL MÉZKALAUZ MOLNÁRPOLOSKA MOLUKKI KAKADU MUNGÓ MURÉNA NÁDIRIGÓ OKAPI OSZTRIGA PUMA SÜN SZALAMANDRA M O L U K K I K A K E U Z U A L A K Z A Z a 0 N a A D I R I A " E D E I P G R I A G M U I p U r A a o A G A o A M N A M S N C I s R O Y K A a E a A P R ü D L a u O R O S Z T N N N L U S Z A L A M A A A M A A K S O L O P R Pénteki feladványunk megfejtése: vadtulok. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől küencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismédődjenek. (ú) 9 3 3 8 1 5 6 8 7 5 1 6 8 5 4 2 8 7 2 3 9 1 7 5 4 1 gondolkodo@ujszo.com www. sudoku. com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Minden párkapcsolatban kettőn áll a vásár. Ezeknek a napoknak minden vará­zsát érdemes kihasználni még akkor is, ha nem hosszú távra terveznek. Veszteség érheti, ez azonban a ké­sőbbiekben feledésbe is merülhet. Bika (IV. 20.-V. 19.) Az a mondás járja, hogy minden örömbe egy kis üröm is vegyül. Ez most is így lesz, mert azonnal érkezik vala­ki, aki részt kér a nem várt javakból. Mégis mozdulni kell, ha meg akarja őrizni a váratlan ajándékot. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Ez az időszak mindennek kedvez, ami anyagi helyze­te javítását segíti elő. Azok az Ikrek, akik alkalmazásban van­nak, elismerésre számíthatnak. Ma­gánéletük sem lesz unalmas, sok vi­dám eseményre számíthatnak. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Családi életében lehetséges valami mozgolódás, és érezni fogja, hogy nagyon is szükség van rá. Ennek az időszaknak minden percét érdemes kihasználni, mégpedig úgy, hogy az eseményeket a jó oldalukról kell megközelítem. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Egészsége napról napra jobb. Ha teheti, mozgassa meg tagjait. Sétáljon, me­ditáljon, masszíroztasson. Minden tekintetben kényeztesse magát. Töltse fel testét-lelkét energiával, a későbbiekben szüksége lesz rá. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Váratlan pénze érkezik, és ez lehetővé teszi az előző kényelmetlen szituációk feledését. Ha teheti, utazzon el va­lahova, akár egyedül, akár családjá­val, és ne nyalogassa a sebeit. Azzal nem sokra megy. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Relaxáljon, engedje, hogy az élet kényeztesse, és bát- ran tervezze a jövőjét. Egészsége, sőt még pénztárcája is jó állapotban van, úgyhogy nyugod­tan elmehetnek kirándulni. Lehető­leg zátja ki a negatív gondolatokat. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) A meditálás a legjobb gyógy­szer minden problémájára, legyen az lelki vagy anyagi természetű. Sokan hallgatnak az ön tapasztalataira, ezért ossza meg azo­kat másokkal is. A békére töreked­jen, és ne kötekedjen senkivel! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Legyen-biztos abban, hogy a szerencse nem hagyja el, és ez így is lesz. Váratlan flörtre is számíthat. A későbbiekben a kellemetlenségek hirtelen eltűn­nek az életéből. Hogy hangulatát ja­vítsa, keresse mindenben a humort. Bak (XII. 21.-1.19.) Családi életében pozitív változásokra számíthat. Rokoni körben is végre el­ismerés fogja övezni. Éppen ezért jól teszi, ha elfelejti az eddigi hántá­sokat, piszkálódásokat, és csak a jó­ra emlékezik. Érdemes lesz! Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Jógalégzéssel végezzen tü­dőtisztítást, es a torna is elő­nyére válik. A nap minden percét használja ki pozitív célok meg­fogalmazására és jó cselekedetekre. Nézze a dolgok jó oldalát, s így sok bosszúságtól megkíméli magát. Halak (II. 18.-III. 20.) A nyár folyamán érdemes nagytakarítást végeznie, de a leghatásosabb, ha ezt gondolataiban is elvégzi. Jókedv- csináló, ha naponta ötször elmond­ja: „Szerencsés vagyok". Ja, és ne sajnálja magától az örömöket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom