Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-10 / 157. szám, szombat
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 10. FIGYELŐ Ma: a meleg méltóság menete A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívta a szombati melegfelvonulás szervezőinek figyelmét, hogy a menetben részt vevők magatartása nem lehet közerkölcs- vagy közszeméremsértő. Ma a fővárosban tartják a meleg méltóság menetét, a 15. Budapest Pride elnevezésű leszbikus, meleg, biszexuális és transznémű film- és kulturális fesztivál részeként. A felvonulást, amely a Hősök teréről indul, és az Andrássy úton halad, az elmúlt három évben szélsőségesek zavarták meg: gyalázták a felvonulókat, kövekkel és sörösüvegekkel támadtak a rendőrökre, és bántalmaztak külföldi állampolgárokat is. (MTI) A Hídnak országos kompetencia hiányában is törekednie kell arra, hogy legyen befolyása az oktatásügyre Mi lesz veled, oktatásügy? A szlovákiai kormányalakí- tó pártalkuk során eldőlt, nem lesz magyar befolyás az oktatásügyi tárcánál. VAJDA BARNABÁS A helyzet nem szokatlan, mert az elmúlt négy évben sem érvényesült itt semmilyen MKP-befolyás. Másfelől azonban ki kell vámunk, mennyire válik be az új modell,, amellyel a Híd-Most előrukkolt. A párt egy olyan kormányfő-helyettesi posztról egyezett meg koalíciós partnereivel, akinek a kezében két kulcsfontosságú kisebbségi ügy összpontosul: a kisebbségi oktatás és kultúra. Ennek a kormányfőhelyettesnek az a sajátossága, hogy az oktatási tárcától átveszi a nemzetiségi oktatás ügyét, a kulturális tárcától pedig a nemzetiségi és regionális kultúrát. Az új módon értelmezett poszthoz a tervek szerint jogkörök és nyilván pénz tartoznak, sőt valamilyen „törvényalkotói osztály” is. Fur- csállható, hogy e tervben törvényhozó, végrehajtó és felügyeleti jogkörök keverednek, tény azonban, hogy a párt sikerrel kitartott mellette. Nem tudni, mindez a párt A vagy B terve volt-e. Lehet, hogy szakemberek híján a Most-Híd nem is nagyon törekedett az országos oktatási tárca megszerzésére. A párt választási listáján a 22. és a 49. hely között szerepelt négy pedagógus, és a nyilvánosság előtt is inkább kultúrával foglalkozó személyiségek láthatók (pl. Rudolf Chmel, a könyvkiadó Szigeti László, Hégli Dusán). A párt körül tehát nincsenek, legalábbis nem látszanak oktatási területen közismert szakemberek. E megfontolások miatt nem lehetünk teljesen nyugodtak afelől, hogy ki és milyen empátiával fogja kezelni a magyar iskolák többféle (nemcsaknyelvi!) sajátosságait. Mindenesetre új helyzet van, és az új helyzetben el lehet végezni egy újabb szelet munkát. Az országos szintű ügyek között van néhány, amelyek sürgős intézkedést igényelnek. Először is be kell váltani a felálló kormány leglátványosabb ígéretét, a pedagógusok béremelését. Ezenkívül lépést kell tenni a tankönyvpiac kialakítására, az állami tankönyv-monopólium megszüntetésére. Ki kell alakítani az iskolai munka nagyobb szabadsága iránti igényt és lehetőséget. Sínre kell tenni a pedagó- gus-életpályamodellt (amit eredetileg Frone és Szigeti kezdeményezett), s ezzel kapcsolatban sürgősen föl kell számolni az állami módszertani központoknak a továbbképzések terén odaítélt tisztességtelen (mert minőségre nem szorító) előnyét. Általában afelé kell lépéseket tenni, hogy az egyre kevesebb gyerek egyre több odafigyelést jelentsen, ne pedig túlfoglalkoztatottságot. A magyar tannyelvű iskolák ügyei közül kiemelkedik a megszüntetett nemzetiségi főosztály, valamint a tankönyv-liberalizáció. A Most-Híd meg az SDKÚ már a választási kampányban meglebegtették, hogy megszüntetnék az egy tantárgy egy állami tankönyv helyzetet, és megengednék, hogy egy- egy évfolyamra több tankönyv íródjon. Ha az átalakítást körültekintően csinálják (pl. tanulnak más országok túlságosan szabad tankönyvpiaci viszonyainak deformációiból), mindez hasznos lehet. A versenyelemeket is tartalmazó szabadabb tankönyvkínálat előrelendíti a tankönyvek minőségét, és megmozgatja a szellemi kapacitásokat. Kérdéses viszont, végiggon- dolták-e, hogy a magyar iskoláknak önálló tantervek és azokra épülő belső fejlesztésű tankönyvek kellenek, valamint hogy a szabadabb tankönyvpiachoz fokozódó tananyagtartalmi és módszertani szabadságnak kell tartoznia. Az új helyzet remélhetőleg új embereket és friss gondolatokat hoz magával az oktatásügy terén. Emellett azonban szükség van folytonosságra mind az iskolai ügyek tartalmát, mind a személyeket illetően. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy pazarolhatnánk a szakemberekkel. Komolyan számolni kell továbbra is a SZMPSZ-szel, amely pedagógiai közéletünk egyik bevált eleme majd két évtizede. A Pék László vezette pedagógusszövetség tervei (pl. a szlovákoktatás modernizációja, a magyar cigánygyerekek felzárkóztatása stb.) továbbra is aktuálisak. A szövetség felkészült, elkötelezett és tárgyalóképes szakembereit nemhogy nem nélkülözhetik, hanem bevonásuk az új helyzetbe egyenesen kötelező közösségi érdek. Nem lehetnek illúzióink, hogy most majd minden megváltozik, főleg egy ilyen konzervatív tárcánál. Újragondolást igényelne az elsietetten bevezetett (Fronc-Szi- geti), majd végleg elfuserált (Mi- kolaj) érettségi reform. A tehetetlenség fogja megakadályozni, hogy valódi működésre kényszerítsék az Állami Pedagógiai Intézet tantárgykollégiumait. Es nem fog merni senki nekimenni a személyzeti állományában tökéletesen elavult inspektori rendszernek, hogy azt korszerű segítő-támogató tan- felügyeletté alakítsa. Borítékolható, hogy a pedagógusi munka fizikai-szellemi környezetének j avítá- sára és az oktató-nevelő munka minőségének emelésére most sem lesz sem idő, sem szellemi kapacitás. Egyrészt azért, mert mindez sok pénzt igényel (az oktatás ebből a szempontból mindig az utolsó), másrészt mert ezek valóban politikai ciklusokon átívelő feladatok. Ha a négypárti koalícióban a politikai keresztellenőrzés nem fog is működni, feltételeznünk kell, lesz kommunikáció a pártok tárcái között. Ha a Most-Híd nem fog is országos szinten oktatási ügyekkel foglalkozni, törekednie kell, hogy legyen befolyása az oktatásügyre, mivel választóinak egy nem elhanyagolható rétege, a szlovákiai magyar társadalom egyik meghatározó részét alkotó pedagógustársadalom szerintem ezt vátja tőle. A szerző a Selye János Egyetem adjunktusa KOMMENTÁR A hétfő reggeli címlap LOVÁSZ ATTILA Szombaton vagy történelmi lesz az MKP legfelsőbb pártszervének tanácskozása, vagy nem. Ha történelminek sikerül, ha a párt tudja legalább jelzésképpen éreztetni, hogy képes az „új idők új szavait” legalább megérteni, akkor ezeken a hasábokon is szerepelhet sokáig. Ha nem, akkor lassan marginalizálódik, tehetségesebb gárdája máshol érvényesíti ambícióit, a lapok pedig mint egykori befolyásos politikai erőt emlegetik csupán. Egy hónappal a választások után s néhány hónappal az önkormányzati voksolás előtt az MKP igazi nagy üzenete az arcokban rejlik. A politikában a szimbólumok megkerülhetetlenek, a párt vereségét az utóbbi parlamenti szavazáson Csáky Pál és Duray Miklós fémjelzik leginkább, Csáky elnökként, Duray stratégiai al- elnökként. Nem máglyára való pribékek ők, nem a fejüket kell venni, nekik kell vállalniuk a politikai felelősséget és kimondani: mi vagyunk a bűnösök, félrevonulunk, pártbeli tisztségre nem pályázunk. Nem tragédia ez, hanem a józan ész és a választók iránti alázat egyik megfogalmazása. Az új elnök, alelnök lehet a régi OT valamely tagja, hiszen azért a párt közel 110 ezer szavazatot kapott, a megújítás nem úgy kezdődik, hogy mindent a máglyára, a kontinuitást is vinnie kell valakinek. De ha a párt elnöke régi motoros, akkor legalább a második embernek olyannak kell lennie, aki eddig nem volt a címlapokon, nem volt elnökségi tag vagy képviselő. Az exképviselők kapcsolati tőkéje és tapasztalata sem kidobandó, melléjük kellenek azok a fiatalok, akik e sorok írójának reményei szerint léteznek és szeretnének is politikai ambíciójuknak hangot adni. Ha minden jelentős poszton csak régi motorosok lesznek, akár csomagolni is lehet, az utolsó meg lekapcsolja a villanyt. Bármennyire dühösek a küldöttek és bármennyire okosan szeretné mindenki megmondani a tutit (feltehetően saját személyes felelősségét elhallgatva), tudomásul kell venni: a párt életében véget ért egy fejezet, a parlamentből való kiesés van akkora pofon, hogy lehessen őszintén beszélni és új hangokat megütni. Ma már senkit nem érdekel, mennyire jó volt a negatív kampánnyal elfedett program - feltéve, hogy valóban jó volt. Ma azt kell látnia az MKP potenciális választójának, hogy az új valóban újat jelent, hogy a hazai politikai mozgásokhoz ugyanúgy képes viszonyulni egy esetleg konzervatív párt, mint nyugdíjasaink az elektronikus eszközökhöz; csak mellékesen: hány nagypapa eseteit vagy skype-olt már az unokával? A szombati tanácskozáson múlik, milyen lesz a hazai magyar sajtó hétfői címlapja. A főcím azt sugallja-e, hogy a párt elindult nagyon rövid időn belül megtalálni önmagát és képviseleti lehetőségeit, vagy azt, hogy kár a gőzért, nem tanultak ezek semmit. S nehogy azt hihesse valaki, hogy az MKP esetleges rossz választása hidegen hagyja a politikai elemzőt, hulljon a férgese alapon. Merthogy amíg Szlovákiában a szlovák parlamenti és kormányzati politika nemzeti - mert az! -, akkor még nem jött el az ideje annak, hogy a kisebbségi nemzeti politizálást anakronizmusnak nevezzük. Lehet egy politikai megfigyelő jobb vagy bal, konzervatív vagy liberális, nemzeti vagy kozmopolita, annyit még tud, hogy a polgári társadalom alapvetően polgári felfogásának ideje Szlovákiában még nem jött el. Kedves MKP-sok, ha más nemjavító, megújító szándékukat ez a felismerés akár legitimálhatja is. FIGYELŐ Több tízezer jogosulatlan „Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UM- DSZ) terheli a politikai felelősség, amiért Kárpátalján jogosulatlanok is kaptak magyarigazolványokat” - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár csütörtökön. „Ezeket az igazolványokat az UMDSZ által fenntartott irodahálózat osztotta szét. Egyértelmű a politikai felelősség kérdése” - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben megjelent hírről, amely szerint a magyar kormány felfüggesztette a magyarigazolványok kiadását Kárpátalján, mert több tízezer igazolvány jogosulatlanok kezébe került. (MTI) JEGYZET Ki a felelős Srebrenicáért? GAZDAG JÓZSEF Az irgalmas szamaritánus története Lukács evangéliumában olvasható: a jerikói úton rablók támadnak meg egy utazót, félholtra verik, kifosztják és sorsára hagyják. Nem sokkal később járókelők mennek arra, s noha látják az út szélén fekvő áldozatot, inkább messziről elkerülik (végül egy szamaritánus segít rajta). Srebrenicában a boszniai szer- bek elfogták és kivégezték a fegyvertelen bosnyák civileket, a holttesteket pedig földmunka- gépekkel tömegsírokba kaparták. Mindez az ENSZ által biztonságos zónává nyilvánított srebrenicai enklávéban történt, a 20. század végén, a világ szeme láttára (ne alibizzünk: a szemünk láttára). Akárcsak Ruandában, a nagyhatalmak titkosszolgálatai a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján vélhetően ezúttal is tudták, hogy mi készül Kelet- Boszniában, mégsem tett senki semmit. A srebrenicai holland békefenntartók például egyetlen puskalövés nélkül engedték át az általuk megvédendő területet az agresszomak (a Ratko Mladics tábornok vezette boszniai szerb hadseregnek), és - kőolajmezők híján - a NATO sem érezte szükségét egy azonnali beavatkozásnak. Egyes jogfilozófusok szerint büntetőjogi értelemben senki sem vonható felelősségre azért, mert elmulaszt segíteni a bajba jutottnak. Az irgalmas szamaritánus példázatának cinikus értelmezői úgy vélik: a bűnösök kétségkívül az utazót kifosztó banditák (Srebrenica esetében a boszniai szerbek), nem pedig a félholtra vert áldozatot elkerülő, „a sötét ügybe belekeveredni nem akaró” járókelők (Srebrenica esetében az európai nagyhatalmak, illetve az ő felhatalmazásukkal jelen lévő holland kéksisakosok). Néhány srebrenicai áldozat hozzátartozója csütörtökön -15 évvel a srebrenicai mészárlás után - feljelentést tett az egykori holland kontingens élén álló parancsnokok ellen, népirtásban való részvétellel és háborús bűnök elkövetésével vádolva őket. Igen, azokról a holland kéksisakosokról van szó, akik laktanyájukban nótás-halihós, sörlocsoló bulival ünnepelték a hírt 1995 júliusában, hogy végre elhagyhatják a srebrenicai bázist; a kézi kamerákkal rögzített felvételek tanúsága szerint daloltak, táncoltak, önfeledten vigadtak - miközben a háttérben éppen népirtás zajlott. Ha felmenti is őket a bíróság, a saját lelkiismeretükkel iszonyúan nehéz lesz elszámolniuk. (Peter Gossányi karikatúrájc- Jesszus, újabb ürge, akinek nem telik luxusnyaralásra!!!
