Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-10 / 157. szám, szombat

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 10. FIGYELŐ Ma: a meleg méltóság menete A Budapesti Rendőr-főka­pitányság felhívta a szombati melegfelvonulás szervezői­nek figyelmét, hogy a menet­ben részt vevők magatartása nem lehet közerkölcs- vagy közszeméremsértő. Ma a fővárosban tartják a meleg méltóság menetét, a 15. Budapest Pride elneve­zésű leszbikus, meleg, bisze­xuális és transznémű film- és kulturális fesztivál részeként. A felvonulást, amely a Hősök teréről indul, és az Andrássy úton halad, az elmúlt három évben szélsőségesek zavarták meg: gyalázták a felvonuló­kat, kövekkel és sörösüve­gekkel támadtak a rendőrök­re, és bántalmaztak külföldi állampolgárokat is. (MTI) A Hídnak országos kompetencia hiányában is törekednie kell arra, hogy legyen befolyása az oktatásügyre Mi lesz veled, oktatásügy? A szlovákiai kormányalakí- tó pártalkuk során eldőlt, nem lesz magyar befolyás az oktatásügyi tárcánál. VAJDA BARNABÁS A helyzet nem szokatlan, mert az elmúlt négy évben sem érvényesült itt semmilyen MKP-befolyás. Más­felől azonban ki kell vámunk, mennyire válik be az új modell,, amellyel a Híd-Most előrukkolt. A párt egy olyan kormányfő-he­lyettesi posztról egyezett meg koa­líciós partnereivel, akinek a kezé­ben két kulcsfontosságú kisebbsé­gi ügy összpontosul: a kisebbségi oktatás és kultúra. Ennek a kor­mányfőhelyettesnek az a sajátos­sága, hogy az oktatási tárcától át­veszi a nemzetiségi oktatás ügyét, a kulturális tárcától pedig a nem­zetiségi és regionális kultúrát. Az új módon értelmezett poszthoz a tervek szerint jogkörök és nyilván pénz tartoznak, sőt valamilyen „törvényalkotói osztály” is. Fur- csállható, hogy e tervben törvény­hozó, végrehajtó és felügyeleti jogkörök keverednek, tény azon­ban, hogy a párt sikerrel kitartott mellette. Nem tudni, mindez a párt A vagy B terve volt-e. Lehet, hogy szakem­berek híján a Most-Híd nem is na­gyon törekedett az országos okta­tási tárca megszerzésére. A párt vá­lasztási listáján a 22. és a 49. hely között szerepelt négy pedagógus, és a nyilvánosság előtt is inkább kultúrával foglalkozó személyisé­gek láthatók (pl. Rudolf Chmel, a könyvkiadó Szigeti László, Hégli Dusán). A párt körül tehát nincse­nek, legalábbis nem látszanak ok­tatási területen közismert szakem­berek. E megfontolások miatt nem lehetünk teljesen nyugodtak afelől, hogy ki és milyen empátiával fogja kezelni a magyar iskolák többféle (nemcsaknyelvi!) sajátosságait. Mindenesetre új helyzet van, és az új helyzetben el lehet végezni egy újabb szelet munkát. Az orszá­gos szintű ügyek között van né­hány, amelyek sürgős intézkedést igényelnek. Először is be kell vál­tani a felálló kormány leglátvá­nyosabb ígéretét, a pedagógusok béremelését. Ezenkívül lépést kell tenni a tankönyvpiac kialakításá­ra, az állami tankönyv-monopóli­um megszüntetésére. Ki kell alakí­tani az iskolai munka nagyobb szabadsága iránti igényt és lehető­séget. Sínre kell tenni a pedagó- gus-életpályamodellt (amit erede­tileg Frone és Szigeti kezdeménye­zett), s ezzel kapcsolatban sürgő­sen föl kell számolni az állami módszertani központoknak a to­vábbképzések terén odaítélt tisz­tességtelen (mert minőségre nem szorító) előnyét. Általában afelé kell lépéseket tenni, hogy az egyre kevesebb gyerek egyre több odafi­gyelést jelentsen, ne pedig túlfog­lalkoztatottságot. A magyar tannyelvű iskolák ügyei közül kiemelkedik a meg­szüntetett nemzetiségi főosztály, valamint a tankönyv-liberalizáció. A Most-Híd meg az SDKÚ már a vá­lasztási kampányban meglebegtet­ték, hogy megszüntetnék az egy tantárgy egy állami tankönyv hely­zetet, és megengednék, hogy egy- egy évfolyamra több tankönyv íród­jon. Ha az átalakítást körültekintő­en csinálják (pl. tanulnak más or­szágok túlságosan szabad tan­könyvpiaci viszonyainak deformá­cióiból), mindez hasznos lehet. A versenyelemeket is tartalmazó szabadabb tankönyvkínálat előre­lendíti a tankönyvek minőségét, és megmozgatja a szellemi kapacitá­sokat. Kérdéses viszont, végiggon- dolták-e, hogy a magyar iskoláknak önálló tantervek és azokra épülő belső fejlesztésű tankönyvek kelle­nek, valamint hogy a szabadabb tankönyvpiachoz fokozódó tan­anyagtartalmi és módszertani sza­badságnak kell tartoznia. Az új helyzet remélhetőleg új embereket és friss gondolatokat hoz magával az oktatásügy terén. Emellett azonban szükség van folytonosságra mind az iskolai ügyek tartalmát, mind a szemé­lyeket illetően. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy pazarol­hatnánk a szakemberekkel. Komo­lyan számolni kell továbbra is a SZMPSZ-szel, amely pedagógiai közéletünk egyik bevált eleme majd két évtizede. A Pék László ve­zette pedagógusszövetség tervei (pl. a szlovákoktatás modernizá­ciója, a magyar cigánygyerekek felzárkóztatása stb.) továbbra is aktuálisak. A szövetség felkészült, elkötelezett és tárgyalóképes szakembereit nemhogy nem nél­külözhetik, hanem bevonásuk az új helyzetbe egyenesen kötelező közösségi érdek. Nem lehetnek illúzióink, hogy most majd minden megváltozik, főleg egy ilyen konzervatív tárcá­nál. Újragondolást igényelne az el­sietetten bevezetett (Fronc-Szi- geti), majd végleg elfuserált (Mi- kolaj) érettségi reform. A tehetet­lenség fogja megakadályozni, hogy valódi működésre kénysze­rítsék az Állami Pedagógiai Intézet tantárgykollégiumait. Es nem fog merni senki nekimenni a személy­zeti állományában tökéletesen el­avult inspektori rendszernek, hogy azt korszerű segítő-támogató tan- felügyeletté alakítsa. Borítékolha­tó, hogy a pedagógusi munka fizi­kai-szellemi környezetének j avítá- sára és az oktató-nevelő munka minőségének emelésére most sem lesz sem idő, sem szellemi kapaci­tás. Egyrészt azért, mert mindez sok pénzt igényel (az oktatás ebből a szempontból mindig az utolsó), másrészt mert ezek valóban politi­kai ciklusokon átívelő feladatok. Ha a négypárti koalícióban a politikai keresztellenőrzés nem fog is működni, feltételeznünk kell, lesz kommunikáció a pártok tárcái között. Ha a Most-Híd nem fog is országos szinten oktatási ügyekkel foglalkozni, törekednie kell, hogy legyen befolyása az ok­tatásügyre, mivel választóinak egy nem elhanyagolható rétege, a szlovákiai magyar társadalom egyik meghatározó részét alkotó pedagógustársadalom szerintem ezt vátja tőle. A szerző a Selye János Egyetem adjunktusa KOMMENTÁR A hétfő reggeli címlap LOVÁSZ ATTILA Szombaton vagy történelmi lesz az MKP legfelsőbb pártszervének tanácskozása, vagy nem. Ha történelminek sikerül, ha a párt tudja legalább jelzésképpen éreztetni, hogy képes az „új idők új szavait” legalább megérteni, akkor ezeken a hasábokon is szerepelhet so­káig. Ha nem, akkor lassan marginalizálódik, tehetségesebb gár­dája máshol érvényesíti ambícióit, a lapok pedig mint egykori be­folyásos politikai erőt emlegetik csupán. Egy hónappal a választások után s néhány hónappal az önkor­mányzati voksolás előtt az MKP igazi nagy üzenete az arcokban rejlik. A politikában a szimbólumok megkerülhetetlenek, a párt vereségét az utóbbi parlamenti szavazáson Csáky Pál és Duray Miklós fémjelzik leginkább, Csáky elnökként, Duray stratégiai al- elnökként. Nem máglyára való pribékek ők, nem a fejüket kell venni, nekik kell vállalniuk a politikai felelősséget és kimondani: mi vagyunk a bűnösök, félrevonulunk, pártbeli tisztségre nem pá­lyázunk. Nem tragédia ez, hanem a józan ész és a választók iránti alázat egyik megfogalmazása. Az új elnök, alelnök lehet a régi OT valamely tagja, hiszen azért a párt közel 110 ezer szavazatot ka­pott, a megújítás nem úgy kezdődik, hogy mindent a máglyára, a kontinuitást is vinnie kell valakinek. De ha a párt elnöke régi moto­ros, akkor legalább a második embernek olyannak kell lennie, aki eddig nem volt a címlapokon, nem volt elnökségi tag vagy képvise­lő. Az exképviselők kapcsolati tőkéje és tapasztalata sem kidoban­dó, melléjük kellenek azok a fiatalok, akik e sorok írójának remé­nyei szerint léteznek és szeretnének is politikai ambíciójuknak hangot adni. Ha minden jelentős poszton csak régi motorosok lesznek, akár csomagolni is lehet, az utolsó meg lekapcsolja a vil­lanyt. Bármennyire dühösek a küldöttek és bármennyire okosan szeretné mindenki megmondani a tutit (feltehetően saját szemé­lyes felelősségét elhallgatva), tudomásul kell venni: a párt életé­ben véget ért egy fejezet, a parlamentből való kiesés van akkora pofon, hogy lehessen őszintén beszélni és új hangokat megütni. Ma már senkit nem érdekel, mennyire jó volt a negatív kam­pánnyal elfedett program - feltéve, hogy valóban jó volt. Ma azt kell látnia az MKP potenciális választójának, hogy az új valóban újat jelent, hogy a hazai politikai mozgásokhoz ugyanúgy képes vi­szonyulni egy esetleg konzervatív párt, mint nyugdíjasaink az elektronikus eszközökhöz; csak mellékesen: hány nagypapa ese­teit vagy skype-olt már az unokával? A szombati tanácskozáson múlik, milyen lesz a hazai magyar sajtó hétfői címlapja. A főcím azt sugallja-e, hogy a párt elindult nagyon rövid időn belül megtalálni önmagát és képviseleti lehetőségeit, vagy azt, hogy kár a gőzért, nem tanultak ezek semmit. S nehogy azt hihesse valaki, hogy az MKP esetleges rossz választása hidegen hagyja a politikai elemzőt, hulljon a férgese alapon. Merthogy amíg Szlovákiában a szlovák parlamenti és kormányzati politika nemzeti - mert az! -, akkor még nem jött el az ideje annak, hogy a kisebbségi nemzeti politizálást anakronizmusnak nevezzük. Lehet egy politikai megfigyelő jobb vagy bal, konzervatív vagy liberális, nemzeti vagy kozmopolita, annyit még tud, hogy a polgári társa­dalom alapvetően polgári felfogásának ideje Szlovákiában még nem jött el. Kedves MKP-sok, ha más nemjavító, megújító szán­dékukat ez a felismerés akár legitimálhatja is. FIGYELŐ Több tízezer jogosulatlan „Az Ukrajnai Magyar De­mokrata Szövetséget (UM- DSZ) terheli a politikai fele­lősség, amiért Kárpátalján jo­gosulatlanok is kaptak ma­gyarigazolványokat” - jelen­tette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár csütörtökön. „Eze­ket az igazolványokat az UMDSZ által fenntartott iro­dahálózat osztotta szét. Egy­értelmű a politikai felelősség kérdése” - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár a Népszabadságban és a Ma­gyar Nemzetben megjelent hírről, amely szerint a magyar kormány felfüggesztette a ma­gyarigazolványok kiadását Kárpátalján, mert több tízezer igazolvány jogosulatlanok ke­zébe került. (MTI) JEGYZET Ki a felelős Srebrenicáért? GAZDAG JÓZSEF Az irgalmas szamaritánus törté­nete Lukács evangéliumában ol­vasható: a jerikói úton rablók támadnak meg egy utazót, fél­holtra verik, kifosztják és sorsára hagyják. Nem sokkal később já­rókelők mennek arra, s noha lát­ják az út szélén fekvő áldozatot, inkább messziről elkerülik (végül egy szamaritánus segít rajta). Srebrenicában a boszniai szer- bek elfogták és kivégezték a fegyvertelen bosnyák civileket, a holttesteket pedig földmunka- gépekkel tömegsírokba kapar­ták. Mindez az ENSZ által biz­tonságos zónává nyilvánított srebrenicai enklávéban történt, a 20. század végén, a világ sze­me láttára (ne alibizzünk: a szemünk láttára). Akárcsak Ruandában, a nagy­hatalmak titkosszolgálatai a lehallgatott telefonbeszélgeté­sek alapján vélhetően ezúttal is tudták, hogy mi készül Kelet- Boszniában, mégsem tett senki semmit. A srebrenicai holland békefenntartók például egyet­len puskalövés nélkül engedték át az általuk megvédendő terü­letet az agresszomak (a Ratko Mladics tábornok vezette boszniai szerb hadseregnek), és - kőolajmezők híján - a NATO sem érezte szükségét egy azonnali beavatkozásnak. Egyes jogfilozófusok szerint büntetőjogi értelemben senki sem vonható felelősségre azért, mert elmulaszt segíteni a bajba jutottnak. Az irgalmas szamaritánus példázatának ci­nikus értelmezői úgy vélik: a bűnösök kétségkívül az utazót kifosztó banditák (Srebrenica esetében a boszniai szerbek), nem pedig a félholtra vert ál­dozatot elkerülő, „a sötét ügy­be belekeveredni nem akaró” járókelők (Srebrenica esetében az európai nagyhatalmak, il­letve az ő felhatalmazásukkal jelen lévő holland kéksisako­sok). Néhány srebrenicai áldozat hoz­zátartozója csütörtökön -15 év­vel a srebrenicai mészárlás után - feljelentést tett az egykori hol­land kontingens élén álló pa­rancsnokok ellen, népirtásban való részvétellel és háborús bűnök elkövetésével vádolva őket. Igen, azokról a holland kéksisakosokról van szó, akik laktanyájukban nótás-halihós, sörlocsoló bulival ünnepelték a hírt 1995 júliusában, hogy végre elhagyhatják a srebrenicai bá­zist; a kézi kamerákkal rögzített felvételek tanúsága szerint da­loltak, táncoltak, önfeledten vi­gadtak - miközben a háttérben éppen népirtás zajlott. Ha felmenti is őket a bíróság, a saját lelkiismeretükkel iszonyú­an nehéz lesz elszámolniuk. (Peter Gossányi karikatúrájc- Jesszus, újabb ürge, akinek nem telik luxusnyaralásra!!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom