Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-09 / 156. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 9. Kultúra 9 Keserédes ünneplés az árvíz sújtotta városban - a seregszemle a magyar zenei élet legrangosabb eseményévé fejlődött Tízéves a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál (Bocsi Krisztián felvételei)-4 Prágai Nemzeti Színház Mozart Don Giovanniját mutatta he Miskolc életében fontos sze­repet tölt be az Operafeszti­vál. Amikor megálmodói el­indították, akkor még a két­kedők voltak többségben, a szebb napokat látott, ezer gonddal küzdő gyárváros életében a kulturális prog­ramsorozatot felesleges lu­xusnak vélték. Az elmúlt év­tized a bátor kezdeménye­zőket igazolta, az opera-se­regszemle - a Tavaszi Feszti­vál mellett - a magyar zenei élet legrangosabb esemé­nyévé fejlődött. CSERMÁK ZOLTÁN A jeles napok tematikája állan­dó: Bartók művészete mellé a szervezők egy kiemelt témacso­portot keresnek, idén Európa volt a fókuszban. A 27 ország művészeit, társulatait felvonulta­tó, 60 produkciót felölelő műsorfolyamról nehéz summásan beszámolni, így néhány kimagas­ló és felvidéki vonatkozású elő­adás élményét osztom meg az ol­vasóval. Mozart Don Giovanniját a Prá­gai Nemzeti Színház mutatta be. A fellépést nagy érdeklődés kísér­te, hiszen a mű premierje 1787-ben az „arany” városban volt. Jelen előadás egy negyven­éves színrevitel felújítása. A neves díszlettervező Josef Svoboda ku­lisszái egy barokk színházba vit­ték el a nézőket, a színtér körüli emeletes páholyokban játszódott Az Operafesztivált nyitó felvonulás a történet, s a jelmezek is korhűek voltak. A dinamikus rendezési koncepciót egy tapasztalt énekesi gárda hajtotta végre fegyelmezet­ten, a publikum egy percre sem lankadhatott. Az előadás egysé­ges volt, mégis az énekesi gárdá­ból a férfiak vitték a prímet: a cím­szereplő Adam Plachetka számos díjjal és nemzetközi sikerrel a há­ta mögött érkezett Miskolcra. A fiatal énekes páratlan színészi és hangi adottságokkal rendelkezik, s ideális választás volt a szerepre. Plachetka méltó partnere volt a Leporellót alakító František Zahradníček, hangszínük, játék­stílusuk is tökéletesen összeillett. A mélyebb regiszterekben úgy tűnik, nem szűkölködnek a prága­iak, a Masettót alakító Zdenék Plech is kiemelkedett szép basszusával, s élethűen személye­sítette meg a mulya, bumfordi le­gényt. A hölgyek alakítását már kritika illeti: a Donna Annát meg­személyesítő német szoprán, Ma- ida Hundeling wagneri hősnőt formált a tiszta érzelmű, becsa­pott leányból, s a duettekben az egyébként szép hangú lírai tenort, Otokar Kleint hangerejével rend­re leénekelte a színpadról. A Don­na Elvirát alakító Pavla Vykopalo- vá kicsit fantáziáüanul, de korrek­tül oldotta meg feladatát, Zerlina szerepében Katerina Knéžíková pedig inkább bájával, mint hang­jával szolgálta az előadás sikerét. A Nyári Színházban mutatko­zott be a Kassai Állami Színház. Idén Csajkovszkij népszerű balett­jével, A hattyúk tavával vendég­szerepeit. „Eredetileg egy neves szlovák kortárs zeneszerző, Vla­dimir Godár 1997-ben komponált darabját, az Orbis Pictust és Bar­tók A fából faragott királyfi című művét mutatták volna be - avat be a részletekbe Bátor Tamás, az Operafesztivál igazgatója. - Végül változtatni kellett a programon, mert a szlovák fél nem kapta meg a pályázatához szükséges önrészt, s a koreográfus is más munkafel­adatot kapott.” A Miskolchoz közeli város tár­sulata törzsvendég a Fesztiválon: a korábbi években többek között Gounod Faustjával, Dvorak Ruszalkájával és Rossini: Olasz nő Algírban című vígoperájával arat­tak megérdemelt sikert. Még egy figyelemre méltó momentum fűződik a kassai társulat nevéhez, az intézmény kórusa a rendez­vénysorozat záró napján együtt lépett fel a milánói Scala énekka­rával. A Miskolci Fesztivál sokat tesz a műfaj népszerűsítéséért. Évek óta nagy sikerrel rendezik, természe­tesen változó szereplőkkel, a Há­rom tenor koncertjét. Idén Michal Lehotskýnak tapsolhatott a kö­zönsége aki Badri Maisuradze, Giorgio Beruggi partnereként lá­togatott az észak-magyarországi városba. A Szlovák Nemzeti Szín­ház szólistája nem ismeretien a magyar közönség előtt, a társulat budapesti vendégjátékán Pinker­ton szerepében nyerte el a közön­ség rokonszenvét. A seregszemle talán legrango­sabb eseménye Richard Strauss: Daphne című opusának bemuta­tója volt. Már a darab neve is kö­zönségcsalogató, hiszen a szak- irodalom az első operaként Jaco­po Peri Daphnéját tartja számon. Az olasz mester úttörő alkotása elveszett, de Strauss némileg job­ban járt: a német zeneszerző ké­sői, méltatlanul elfeledett művét Kocsis Zoltán felkeltette Csipke­rózsika-álmából. A Nemzeti Fil­harmonikusok igazgatója a 2007-ben bemutatott Debussy- opera, a Pelléas és Mélisande, va­lamint az elmúlt évben színpadra álmodott Schönberg-remekmű, a Mózes és Áron után ismét magyar operatörténelmet írt. A rendkívül nehéz, igényes darab előadásá­ban a Nemzeti Énekkar működött közre, a címszerepben Rost And­rea lépett fel, Apollót a szlovén származású tenor, Janez Lotrič alakította. A választás példás volt, a két kivételes hangi adottságú énekesnek nagy része volt a siker­ben. A Bartók + Európa fesztivál ti­zenkét napja egy korszakot zárt le. Az eltelt tíz év, eredményei alapján méltóbb ünneplést érde­melt volna, de az ünnepnapok hangulatára rányomta bélyegét a Miskolc környékén is pusztító ár­víz. A szervezők számára egy per­cig sem volt kétséges a hagyo­mány folytatása, így ha nehézsé­gek között is, a fesztivál ismét fel­pezsdítette Miskolc életét. Tamkó Sirató Károly szűknek érezte a lineális megnyilvánulást, verseit kiterjesztette a térbe, síkba; az ötletet a budapesti neonreklámoktól kölcsönözte A költészet dimenziói - Tamkó Sirató Károly ismeretlen arca JUHÁSZ KATALIN Ha önök irodalombarátok, és ennek ellenére mostanáig nem hallottak a dimenzionizmusról, ne szégyenkezzenek emiatt. Ez az irányzat ugyanis eddig kevés szakmai figyelmet kapott. Idén azonban két kötet is megjelent, amelyekből tájékozódhatnak az érdeklődők. Petőcz András Dimenzionista művészet című összefoglaló mun­kája a szűkebb szakmának szól, az irányzat kitalálójának, Tamkó Si­rató Károlynak frissen megjelent műve azonban a laikusok számára is érdekes olvasmány lehet. Ez utóbbi kötetet mutatta be a közel­múltban Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézeté­ben a Magyar írószövetség Avant­gárd Szakosztálya, közelebbről a vajdasági származású író-képző­művész, Szombathy Bálint és az érsekújvári Juhász R. József. Tamkó Sirató Károlyt eddig csupán egészen kivételes atmo- szférájú gyermekversei kapcsán ismertük. Régi adósságot törlesz­tett az Artpool művészetkutató központ és a Magyar Műhely ki­adó, amikor megjelentette az 1936-ban Párizsban napvilágot lá­tott Dimenzionista Manifesztu- mot, illetve a hozzá tartozó bősé­ges forrásanyagot, amelyben Tamkó Sirató Károly új arcát mu­tatja nekünk. A dolog lényege, hogy a költő egy idő után szűknek érezte a lineális megnyilvánulást, és verseit kiterjesztette a térbe, a síkba. Azaz megszületett a síkköl­tészet, amely Kassák Lajos vizuális költeményeinél is tovább lépett: a síkversek a képversekkel ellentét­ben az olvasó általi összerakásra vámakj a gondolatok egymás fö­lött és alatt láthatóak a síkban, ahol nyilak vagy számok segítik a tájékozódást. A költőnek az ötletet a budapesti neonreklámok adták, amelyek részenként villannak fel, majd pedig az egész „üzenet” összerakhatóvá, összeolvashatóvá válik. Ehhez azonban az olvasó ak­tív közreműködésére van szükség. Ezek a Tamkó által „villanyver­seknek” elkeresztelt alkotások an­nak idején természetesen vegyes visszhangra találtak, a kritikusok egy része idegenkedett az ötlettől, egyedül Illyés Gyula fogadta meg­értőén. Ennek hatására költőnk elnémult, olyannyira, hogy 1930-tól 1960-ig egy sort sem írt, sőt első kötete (Papírember, 1928) megjelenése után menekülni volt kénytelen Magyarországról. Avantgárd versei miatt sajtóhadjá­rat indult ellene, felforgató tevé­kenység címén ügyészi vizsgálatot követelve. Párizsba érve azt ta­pasztalta, hogy művészi elképze­lései szinte teljesen egybevágnak a kor legnagyobbjainak ösztönös el­képzeléseivel, ezért hamarosan kiáltványban foglalta össze gondo­latait. A dekonstrukció és újjáépí­tés határán mozgó műfajhoz elmé­leti síkon tért vissza, miután Pá­rizsba költözött, és mindent elol­vasott, amihez csak hozzáfért a vi­lágban zajló legmodernebb művé­szeti mozgalmakról. Ezeket össze­gyűjtötte és feldolgozta, a tenden­ciákat, irányvonalakat tanulmá­nyozva, és kinyíltak előtte a di­menziók. Az addigi tapasztalatai alapján megfogalmazott, új utakra csábító Dimenzionista Manifesz­tumot többek közt olyan művészek írták alá, mint Joan Miró, Vaszilij Kandinszkij, Moholy-Nagy László, Hans Arp vagy Marcel Duchamp. A manifesztumban egyebek mellett a következőket olvashat­juk: „El kell fogadnunk, hogy a tér és az idő nem különböző kategóri­ák, egymással szembenálló abszo- lútumok, mint ezt régebben hitték és természetesnek tartották, ha­nem a nem-eüklidészi koncepció értelmében összefüggő dimenzi­ók. Ezt a felfogást ösztönösen érezve, vagy tudatosan magunké­vá téve: egyszerre eltűnnek elő­lünk a művészetek összes régi ha­tárai és válaszfalai. A dimenzionis­ta tendencia kényszerítette, hogy: I. az Irodalom kilépjen a vonal­ból és behatoljon a síkba: Kalli- grammok, Tipogrammok, Planiz- mus, Villanyversek. II. a Festészet kilépjen a síkból és behatoljon a térbe: Festészet a térben. Többanyagú kompozíciók. Konstruktivizmus. Térkonstrukci­ók. Szürrealista tárgyak. III. a Szobrászat kilépjen a zárt, mozdulatlan formákból (vagyis az eüklidészi térben kialakult for­mákból), hogy meghódítsa a művészeti kifejezés számára a négydimenziós Minkovszki-féle teret. Mindenekelőtt az úgyneve­zett »telt szobrászat« felhasadt és bevezetve önmagába a belső terek elemeit, majd a mozgást, így fejlő­dik: Üreges szobrászat. Nyitott szobrászat. Mozgó szobrászat. Mozgás szobrászat. IV. S ezután fog kialakulni még egy teljesen új művészet: a Kozmi­kus Művészet (A Szobrászat Vapo- rizálása). A négydimenziós, eddig abszolút művészet üres térnek a művészet által való meghódítása. E művészet alapja az anyag nem szilárd, hanem gáznemű állapot­ban. Az ember ahelyett, hogy kí­vülről nézné a műtárgyat, maga lesz központja és alanya a műalkotásnak, mely az emberre, mint öt érzékszervű alanyra össz­pontosított érzékszervi hatásokból áll egy zárt és teljesen uralt kozmi­kus térben.” Az idézetből világosan kitűnik, hogy Tamkó Sirató Károly jó pár kilométerrel megelőzte korát, és ott keresett megértő, hasonlóan gondolkodó, nyitott alkotótársa­kat, ahol akkortájt a legtöbb hala­dó művész élt. A Magyar Intézetben megren­dezett könyvbemutatón Juhász R. József költő és performer elmond­ta, a kötet anyagának sorsa jellem­ző az avantgárdtól ódzkodó ma­gyar irodalomtörténetre: Tamkót a 60-as évek közepén kérték fel, hogy adja nyomdába az anyagot. Bár a válogatás elkészült, végül mégsem jelenhetett meg kötetben. A 80-as években ismét megpróbál­ták kiadni, megint egy banánhéjon csúszott el a dolog. Most azonban végre napvilágot látott a kötet, amelyben maga Tamkó emlékezik az új irodalmi műfaj születésének körülményeire, ületve az ő váloga­tásában olvasható, látható néhány jellegzetes példa a dimenzioniz- musra. Szombathy Bálint még to­vább ment a dicséretben: Kassák Lajosnál is haladóbb szellemű újí­tónak nevezte Tamkó Sirató Ká­rolyt, aki e kötetnek köszönhetően talán végre elnyeri az őt megillető pozíciót a huszadik századi ma­gyar irodalomban. TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom