Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-08 / 155. szám, csütörtök

A nap szánna: nap után ma távozik a Fico-kormány 9. oldal Ót éve csaptak le a terroristák Megrémült az elhárítás, hogy a támadók brit állampolgárok A nap mondata: Az SNS politikája sose irányult a kisebbségek ellen, épp ellenkezőleg. Anna Belousovova, a parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságának leendő elnöke Počiatek azzal távozott, hogy az új kormány úgyis takarékoskodást ígért, hát hozzáfoghat Ma lemond a Fico-kormány Pozsony. Tegnap tartotta utolsó ülését Robert Fico kormá­nya, s ma benyújtja lemondását Ivan Gašparovič köztársa­sági elnöknek. Szinte napra pontosan négy év után véget ér a Smer-SNS-HZDS-trió kormányzása. Iveta Radičová kor­mányát várhatóan holnap nevezi ki az államfő. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ján Počiatek pénzügyminiszter tegnap azzal búcsúzott, hogy az új kormánynak lesz miből gazdál­kodnia. „Nem hagyjuk üresen az államkasszát. Az állami költség- vetés általános tartalékalapjába Néha a dalai láma is álmodik nőről Berlin. Olykor a dalai láma is álmodik nőről-ezt a tibeti val­lási vezető maga ismerte be a Bild című lapban 75. születés­napja alkalmából megjelent interjújában. Aláma 1959-ben a kínai megtorlás elől menekült Indiába, s elmondta, korábban rendkívül sokat álmodott Ti- betről. „Olykor ugyanakkor egy nőről is álmodom”-ismer­te el, de hozzátette: „Ilyenkor álmomban is eszembe jut az, hogy szerzetes vagyok. ” A No- bel-békedíjas Tendzin Gyaco születésnapjával kapcsolatban elmondta, buddhista szerze­tesként ez csupán egy nap az életében. Páratlan szellemi és fizikai frissességével kapcso­latban pedig mindennapjaira utalt. „Kilenc órát alszom, me­ditálok, és lemondok a vacso­ráról. Az elmúlt 50 évben nem vacsoráztam” - tette hozzá. A jövőt illetően derűlátó: a hat­vanas években egyszer azt ál­modta, hogy 113 éves koráig fog élni, és megálmodta azt is, hogy Kína nem marad örökké totalitárius rendszer. (MTI) csoportosíttattam az összes, nem a folyó ügyek finanszírozására szánt összeget, s az így felhalmo­zott 300 millió euró egy része akár az önkormányzatok megsegítésé­re fordítható” - közölte Počiatek. A távozó pénzügyminiszter arról' hallgatott, hogy az év első felében ÚJ SZÓ-HÍR Tornaija. A város két legfonto­sabb posztját két olyan ember tölti be, akik ellen eljárás folyik, ugyanis Dubovský László polgármester Ján Martinékét, a Besztercebányai Megyei Hivatal korábbi igazgatóját nevezte ki hivatalvezetővé. Dubov­2,44 milliárd euró költségvetési hiányt halmozott fel, ami az éves terv 65%-a. ,A deficitcél tartása már az új kabinet dolga, radikális megtakarítást ígértek, meglátjuk, betartják-e” - fogalmazott Poči­atek, mintegy arra célozva, hogy ha Radičováék is olyan ütemben költekeznének tovább, mint a Fi­co-kormány, akkor 2010 végén a hazai össztermékhez mért hiány eléri a 7%-ot, miközben a terv 5,5%-os deficit volt. Az ország gazdasági helyzete elemzők sze­rint nem rózsás, az új kabinetnek ský ellen jogkörrel való visszaélés és a városi vagyon hűtlen kezelésé­nek vádjával folyik bírósági eljárás, Ján Marcinek esetében pedig kor­rupció gyanúja miatt nyomoznak közel két éve. 2008 augusztusában indított nyomozást a Speciális Ügyészség, azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt (66 ezer eurót - 2 millió várhatóan megszorításokkal kell kezdenie a kormányzást, vissza kell fognia a költekezést, és meg kell állítania az ország eladósodá­sát. A kormányprogram tézisei szerint is az egyik legfontosabb feladat az államháztartási hiány rendbe tétele. A spórolás azonban nem lesz könnyű, mivel már több érdekvédelmi szervezet jelezte, hogy sokkal több pénzre lesz szüksége. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) plusz 141 millió eurót kér, e nélkül töbh község csődközeibe jut, vagy korona) fogadott el egy nonprofit társulástól, ennek fejében azt ígér­te, hogy a társulás előnyösen hoz­zájuthat egy megyei tulajdonú in­gatlanhoz. Akkor őrizetbe vételét is indítványozta az ügyészség, de a Legfelsőbb Bíróság ezt nem hagyta jóvá. Ha bebizonyosodik Marcinek bűnössége, 12 évre is elítélhetik. kényszerfelügyelet alá kerülhet. Ivan Miklós leendő pénzügymi­niszter kijelentette, bizonyos mértékű állami segítségre szá­míthatnak az önkormányzatok, de annyit biztosan nem kapnak, amennyit kérnek. „Ha a községek kapnak is támo­gatást, a teljes kért összeget min­den bizonnyal nem tudja számukra előteremteni az állam, lévén, hogy a Fico-kabinet nagyon rossz álla­potban hagyta az államkasszát” - jelentette ki a leendő pénzügymi­niszter. (lpj, shz, sán, sita) Vele együtt a nonprofit társulás igazgatónője ellen is nyomoz a rendőrség, őt öt évre ítélhetik. Az új hivatalvezető több leváltást is kilátásba helyezett. A polgármes­ter által tegnapra összehívott ön- kormányzati ülés elmaradt, mivel nem jelent meg elég képviselő. Részletek a 4. oldalon, (szász) Galko mégis miniszter Tíz magyar képviselő lesz Pozsony. Mégis Ľubomír Galko (SaS) lehet a honvédelmi minisz­ter, információink szerint a koalíci­ónak tegnap sikerült megegyeznie az egyik utolsó kérdéses miniszteri pozícióban is. Iveta Radičová mi­niszterelnök-jelölt állítólag azt ki­fogásolta, hogy a leendő minisz­ternek nincs semmilyen szakirányú képzettsége, tapasztalata a hadse­reggel kapcsolatban. A problémát úgy oldották meg, hogy olyan ál­lamtitkárt keresnek mellé, aki ren­delkezik megfelelő képesítéssel. Ez viszont azt jelenti, hogy nem So­mogyi Szilárd (SaS) lesz a védelmi államtitkár, ő marad a parlament­ben. Várhatóan a közigazgatási és régiófejlesztési bizottság alelnöki posztját kapja. A parlamentben így 10 magyar képviselő lesz, a Híd képviselői közül ugyanis kormány­zati posztra távozik Rudolf Chmel, Simon Zsolt és Ivan Švejna, helyet­tük érkezik Vörös Péter, Pfundtner Edit és Jakab Elemér. így a párt 14 képviselője közül kilenc lesz ma­gyarnemzetiségű. (lpj) Se igazgató, se helyettes Megbénult a pozsonyi MKKI Pozsony. Lehetetlenné vált a pozsonyi magyar kulturális intézet, az MKKI működése. Az eddigi igaz­gató, Krasztev Péter megbízása jú­nius 30-án lejárt. Az intézetnek ja­nuártól igazgatóhelyettese sincs, így az igazgatói jogköröket senki nem gyakorolja. Ez azt jelenti, hogy az intézet dolgozói még egy vil­lanykörtét sem vásárolhatnak. Nincs, aki a szerződéseket, a pénz- átutalásokat aláírja, a vendégelő­adók tiszteletdíját nem tudják kifi­zetni, veszélybe kerültek a nyárra tervezett programok is. Egyelőre homály fedi, ki lesz az új igazgató és mikor foglalja el hivatalát. A hatá­ron túli magyar kulturális intézetek felügyeletét a Balassi Intézettől nemrég átvette a Kancelláriami- nisztérium. Arra a kérdésre, hogy a pozsonyi intézettel mik a terveik, lapzártáig egyik szerv sem vála­szolt. Részleteka2. oldalon, (vps) Fico-kormány balra el (Tomáš Benedikovič felvétele) Dubovský László Ján Marcineket nevezte ki a városi hivatal vezetőjévé, aki leváltásokat helyezett kilátásba Mindkét városi elöljáró ellen eljárás folyik AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD GBP CZK HUF PLN HRK ▼ TAVAT 1,2567 0,8319 25,548 284,47 4,1220 7,1913 Jobbára napos idő > < A hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Ellák Telefon: 02/323 77 777 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom