Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-07 / 154. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 7. Sport-labdarúgó-vb 23 Európai válogatott nyeri az afrikai világbajnokságot Harminckét év után játszhat döntőt Hollandia ÖSSZEFOGLALÓ Fokváros. Elsőként Hollandia jutott be a dél-afrikai labdarúgó­világbajnokság vasárnapi finálé­jába, miután a tegnapi elődön­tőben 3:2-re győzött Uruguay el­len. A hollandok kezdték jobban a mérkőzést, ugyan nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni a jól záró uruguayi védelem ellen, de ek­kor jött a csapatkapitány Gio­vanni van Bronckhorst, aki a vi­lágbajnokság eddigi egyik leg­szebb góljával vezetést szerzett csapatának. A folytatásban kissé érthetetlen módon visszaállt az Oranje saját térfelére, ez pedig megbosszulta önmagát, ugyanis Diego Forlán egy távoli bombá­val egyenlített. A fordulást követően mindkét csapat a védekezésre helyezte a hangsúlyt, éppen ezért Wesley Sneijder gólja, úgymond a sem­miből jött. Ettől azonban telje­sen összezavarodtak az urugua­yiak, ezt pedig Arjen Robben egy fejesgóllal kihasználta, és gya­korlatilag eldöntötte az össze­csapást. A hajrában hiába táma­dott már három csatárral a dél­amerikai együttes, csak szépíteni tudott Maximiliano Pereira lövé­sével. A hollandok ezzel 25 mér­kőzés óta veretlenek. Hollandia harmadik világbaj­noki döntőjére készülhet, 1974-ben az NSZK-tól, négy év­vel később pedig Argentínától szenvedett vereséget. A hollandok a mai német­spanyol párharc győztesével ta­lálkoznak a vasárnapi johan­nesburgi fináléban, így biztossá vált, hogy a világbajnokságok történetében először nyer eu­rópai együttes Európán kívül aranyérmet, (mti) ELŐDÖNTŐ Uruguay-Hollandia 2:3 (1:1) Fokváros, Green Point Stadion, 62 479 néző. Góllövők: van Bronckhorst (18.), Sneijder (70.), Robben (73.), ill. Forlán (41.), M. Pereira (92.). Játékvezető. Irmatov (üzbég). Sárga lap: Sneij­der, Boulahrouz, van Bommel, ill. M. Pereira, Caceres. URUGUAY: Muslera-M. Pereira, Godin, Victorino, Caceres-Perez, Gargano, Arevalo, A. Pereira (78. AbreuJ-Cavani, Forlán (84. S. Fernan­dez). HOLLANDIA: Stekelenburg-Boulahrouz, Heitinga, Mathij- sen, van Bronckhorst-van Bommel, de Zeeuw (46. van der Vaart)-Kuyt, Sneijder, Robben (90. Elia)-van Persie. Gerardo Martino több ajánlat közül válogathat Távozott a paraguayi kapitány MTl-JELENTÉS Asuncion. Lemondott posztjá­ról Gerardo Martino, a paraguayi válogatott kapitánya, miután a gárda l:0-s vereséget szenvedett a spanyoloktól a negyeddöntő­ben. A 47 éves argentin szakem­ber közölte: bár négyéves szerző­dése lejárt, segít a szövetségnek új kapitányt találni. Saját jövőjével kapcsolatban elmondta Argentí­nából, Szaúd-Arábiából és Mexi­kóból vannak ajánlatai. Ami tetszett: a megértő munkaadók A német Daimler autógyártó cég megértő a munkásai­val szemben, és tisztában van vele, hogy a német-spa­nyol elődöntő ideje alatt úgysem sokan koncentrálnának a munkára, a szerdai napon ezért kivételesen megváltoz­tatta a műszakok időpontját: a délutáni műszak 22.00 óra helyett már 19.30-kor véget ér, míg az éjjeli műszak 22.00 óra helyett csak éjjel 1-kor kezdődik. Közben pe­dig mindenki meccset néz. Ami nem tetszett: tragikus kimenetelű vita Tragikusan végződött egy német és két olasz szurkoló vi­tája egy hannoveri bárban. A három férfi a német és az olasz válogatott vb-szereplésén vitatkozott össze, s a szóváltás odáig fajult, hogy a német drukker lelőtte olasz beszélgetőpartnereit. Mindkét olasz férfi belehalt sérüléseibe. A nap száma: 76 910 Ennyi rajongója van a Facebookon Goodluck Jonathan nigériai államfőnek. Az afrikai ország első embere a FIFA nyomásának engedve megváltoztatta korábbi döntését, s engedélyezi a nigériai válogatottnak, hogy nemzetközi mérkőzéseket játsszon. Jonathant a Facebookon is so­kan kérték, hogy oldja fel a tiltást, a politikusra saját be­vallása szerint ezek a kérések is hatottak. A nap nyilatkozata: „Spanyolország!" Paul, a polip „válasza" arra a kérdésre, ki jut tovább a német-spanyol elődöntőből. Az oberhauseni tropica- rium lakójának két üvegláda közül kell választania, egyiken a német zászló, másikon pedig Kloséék aktuá­lis ellenfeleinek zászlaja van. A polip eddig a National­elf összes vb-mérkőzésének kimenetelét eltalálta. Bastian Schweinsteiger (középen) kirobbanó formában játszik a vb-n (TASR/AP-felvétel Előrehozott döntőnek tarják a német-spanyol ütközetet, amelyet Kassai fúj Klose-Villa gólpárbaj? Durban. Sokan a vb előre­hozott fináléjának tekintik a német-spanyol elődön­tőt, melyet Kassai vezet. ELŐZETES A vélemények megoszlanak ar­ról, hogy a szerbek elleni kisiklás (0:1) óta megállíthatatlan néme­tek nyemek-e, vagy az Eb-címvé- dő, ám valós tudásukat csak meg- megvillantó spanyolok jutnak a döntőbe. „Sokkal nehezebb lesz ellenük, mint volt az argentinok­kal szemben - óvott a túlzott vá­rakozástól Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya. - Spanyolország válogatottját nem egyetlen Messi alkotja, hanem több Messiből áll, s különösen tá­madásban van jó néhány olyan bevethető futballistája, aki egye­dül is képes eldönteni egy meccset. Spanyolország nem Ang­lia, s nem is Argentína, melyek sú­lyos hibákat követtek el ellenünk.” A spanyolok sem csupán udva­riasságból dicsérték riválisukat, a játékosok és szövetségi kapitá­nyuk, Vicente del Bosque főleg azt emelték ki, hogy Löw eredménye­sen építette ütőképes alakulattá az új tehetségeket és a tapasztalt fut­ballistákat. „Nyílt, folyamatos és akciódús mérkőzést várok, mivel a németek is a gyors támadófutballt játsszák, az offenzív stílust képviselik” - mondta del Bosque. A németeknél Löwnek meg kell lelnie a sárga lapok miatt hiányzó Müller helyettesét, aki Kroos vagy Trochowski lehet. A spanyoloknál senki sem hiányzik. A párharc további kérdése le­het, hogy az öt góljával vb-listave- zető spanyol David Villa újra beta­lál-e, illetve hogy a pillanatnyilag 4 találatos Miroslav Klose tovább javít-e pozícióján. Ami a statisztikát illeti, a két vá­logatott 1935 óta 20-szor mérkő­zött egymással, s 6 döntetlen mel­lett 8 német és 6 spanyol siker szü­letett. A legutolsó összecsapást a 2008-as Eb döntőjében l:0-ra a spanyolok nyerték, (mti, sita, sz) Németország-Spanyolország Durban, Moses Mabhida Stadion 20.30 Játékvezető: Kassai (magyar) A várható kezdőcsapatok: NÉMETORSZÁG: Neuer-Lahm, Mertesacker, Friedrich, J. Boa- teng-Khedira, Schweinsteiger- Kroos, Özü, Podolski-Klose SPANYOLORSZÁG: Casillas- Ra­mos, Piqué, Puyol, Capdevila- Busquets, Xavi, Alonso, Iniesta- Torres, Villa. Löw ki sem moshatja a kék pulóvert Erasmia. Továbbra is a kék, v-nyakú pulóverben ül a kispadon Joa­chim Löw, a német válogatott kapitánya. „Ez a kék pulóver eddig mindig négy gólt jelentett (Ausztrália 4:0, Anglia 4:1, Argentína 4:0) "-mondta a szakvezető, hozzátéve: nem babonás, ám a játékosok ra­gaszkodnak hozzá, hogy ezt a ruhadarabot viselje a spanyolok ellen. Még azt is megtiltották neki, hogy kimossa a pulóvert, (mti) ■ ■ ff 0 h Z 0 ü ü Uruguay 2-1 Dél-Korea USA 1 - 2 h.u. Ghána NEGYEDDÖNTŐ Uruguay 1 - 1 4 2 Ghána ­Németország 4-1 Anglia —I Argentína .. 3 -1 Mexikó — Argentína 0 - 4 Németország -| A 3. HELYÉRT Július 10., szombat, 20:30 Hollandia 2- 1 Szlovákia — ^ Brazília 3- 0 Chile ­0 > z Hollandia-0-0 Brazília ELODONTO Uruguay 2-3 Hollandia Paraguay 0 - 0 53 Japán Spanyolország 1 - 0 Portugália 0-1-H vLK S2 július 7., szerda, 20:30 Németország ~ Spanyolo. fuj. - hosszabbítás után A MAI MŰSOR 20.30 Németo.-Spanyolo. (ml, STV 1, STV 3, ČT2) GÓLLÖVŐLISTA 5 gólos: Villa (spanyol), Sneijder (holland - utólag neki ítélték a brazil Felipe Meló öngólját) 4 gólos: Higualn (argentin), Klose (német), Müller (német),, Vittek (szlovák), Forlán (uruguayi) 3 gólos: Donovan (amerikai), Gyan (ghánai), Luís Fabiano (brazil), Suarez (uruguayi) Túl gyors volt a lövés Sajnálkozik a Lampard gólját elnéző partjelző Montevideo. A németek elleni nyolcaddöntőben az angol Frank Lampard lövését elnéző asszisz­tens, az uruguayi Mauricio Espino­sa szerencsétlen hibának tartja az esetet. „Nagyon gyors volt a labda, nem láttuk, hogy átjutott a gólvo­nalon, pedig jó helyen álltam” - mondta a partjelző. Ä vb egyik leg­nagyobb bírói tévedése volt, ami­kor 2:l-es német vezetésnél Lam­pard emelte át a labdát Neuer fö­lött, amely jóval a gólvonal mögött landolt, ám Jorge Larrionda - asszisztense tétlenkedése miatt - továbbot intett. Végül a németek 4:1-re nyertek, (mti) Játszhat a nigériai csapat Visszavont felfüggesztés Abuja. Nigéria elnöke, Good­luck Jonathan a FIFA nyomására visszavonta azon döntését, amellyel két évre felfüggesztette az ország labdarúgó-válogatott­jának működését - adta hüül az AFP hírügynökség. A köztársasági elnök a múlt héten jelentette be szóvivője útján, hogy a válogatott gyenge világbajnoki szereplése miatt,- a „Szuper Sasok” egy pont­tal csoportutolsók lettek a dél-af­rikai tornán - két évre felfüggeszti annak működését, (ns) DÖNTŐ Július 11., vasárnap, 20:30

Next

/
Oldalképek
Tartalom