Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-04 / 127. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 4. Futsaldöntős az FK Tejfalun játszottak, Békén folytatják Somoija. Mozgalmas napokat él át a somotjai FK futballklub diákalakulata. „Múlt héten Tejfalun rendeztük a klub utánpótlás focitomáját. A címvédő UU-es együttesünk második lett a vyškovi vegyescsapat mögött - tájékoztatott Lengyel Tibor vezetőedző. - Az elején még mintha aludtak volna a pályán a fiúk, ki is kaptak, a végére belelendültek, és állva tapsolta meg őket a meglepően sok néző. Šipoš József lett a gólkirály, hat találattal. Az U8-asok ötödikként zártak. Szintén vereséggel kezdtek, és utána hiába nyertek négyszer, a körbeverések következtében a Rovinka lett az első. Látni, hogy fejlődnek Szabó József és Ivan Bošela védencei.” A vezetőedző szerint jó választás volt a tejfalui pályán focizni, de hazai bajnokijaikat továbbra is Békén játsszák. Szombaton tornán (10.00) fogadják a csallóközcsütörtökieket és a dióspatonyiakat, ezután lesz a már csoportgyőztes somotjai FK díjazása. Előtte még futsalos kötelezettség vár a csapatra: ma 15 órától a pozsonyi Mladosfban szerepel a Szlovák Kupa hattagú döntőjében. (jmk) Kilenc klub indult Karateverseny a Csallóközben Pozsonyepeijes. Harmadszor volt kyokushin karateviadal a csallóközi településen. Kilenc klubból 75 karatéka indult. A versenyzők katában korcsoportok és övkategóriák szerint mérték össze tudásukat, kumitében pedig korcsoportok és súlykategóriák szerint harcoltak. Főbíróként Rácz Norbert, a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség elnöke tevékenykedett. Csallóközi dobogósok - kata: 1. Varga Csilla (pozsonyepeijesi), Bugár Gergely (alistáli), 2. Varga Sándor, Bondor Jusztina, Čemý Dávid (pozsonyeperjesiek), Horváth Ferenc, Kosár László (alistáliak), 3. Czajlik Dániel, Čemý Viktor (pozsonyeperjesiek), Krajcsovics Ferenc, Kolenčík Filip, Sobek Adam, LengyelLászló.BartalosRichárd (alistáliak). Kumite: 1. Bondor Jusztina, Varga Sándor, Gyurcsi Máté (pozsonyeperjesiek), 2. Bugár Gergely, Krajcsovics Ferenc, Horváth Ferenc (alistáliak), 3. Varga Csilla, Čemý Viktor, Čemý Dávid (pozsonyeperjesiek), Kolenčík Filip, Sobek Adam (alistáliak). Mindkét csallóközi csapat edzője Mrhal Jin, akinek Pozsonyeperjesenčerný Dávid segít, (ú) FOCIMENETREND ■ IV. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 27. forduló, elhalasztott mérkőzés - péntek, 17.30: Vieska- Sládkovičovo (Opatovský). ■ Területi bajnokságok NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARĎT, 25. forduló, elhalasztott mérkőzések - péntek, 18.00: Rumanová- Četadlce (Kozolka), Jelenec-Vinodol (Szálát). 26. forduló, elhalasztott mérkőzés - péntek, 18.00: Zbehy-Výčapy-Opatovce (Bemáth). DUNASZERDAHELY - IDŐSEBB DIÁKOK. I. OSZTÁLY, A CSOPORT, 26. forduló, péntek, 17.00: Trnávka-Velká Paka (Vida), ŠTK Šamorin B-Horný Bar (Földes), Orechová Potôň-FK Zlaté Klasy (Lelkes), Rohovce-Nový Život (Szabó 0.). Szabadnapos: Veiké Blahovo, Lehnice. 8 CSOPORT, 26. forduló, péntek, 17.00: Kostolné Kračany-Medvetfov (Nagy D.), Velký Meder-Vrakúő (Polák). Bőgi Sándor (8-as rajtszámmal) áprilisban a dióspatonyi Barátság Futó versenyen (Fogas Ferenc felvétele) A kilométerfaló csallóközi ultrafutó hazai és külföldi sikersorozata Bőgi célja a Spartathlon Az elmúlt hetekben újra rangos hazai és külföldi versenyeken került a legjobbak közé Bőgi Sándor, az ismert vásárúti ultrafutó. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Idei első komoly versenye a magyar ultrafutók hatórás egyéni országos bajnoksága volt Veszprémben. „Hatórás versenyen eddig még nem vettem részt. Mivel ebben az esztendőben rövidebb távokkal kezdtem, ezért ezt a rendezvényt is besoroltam versenynaptáramba. Nem akartam mindenáron darálni. Stratégiám az volt, hogy hatvan kilométert teljesítsek, tervemet sikerült túlszárnyalni, hiszen 60 874 méterig jutottam. Abszolút sorrendben a huszonharmadik legjobb időt futottam, korosztályomban pedig harmadik lettem” - elevenítette fel az embert próbáló időjárási körülmények (erős szél, homokvihar, jégeső, napsütés) között produkált teljesítményét a csallóközi adéta. A bakonyi település, Kisbér adott otthont az idei százkilométeres ultramaratoni nyüt magyar bajnokságnak. A verseny Kisbérről indult, és ott is ért véget, a forduló pedig Bakonysárkányon volt. „Jó barátom, a főrendező Horváth Jenő már több alkalommal invitált versenyükre, melyen a hosszútávfutás hívei négy kategóriában küzdöttek a győzelemért - magyarázta az 58 éves versenyző. - Reggel hét órakor dördült el a rajtpisztoly. A gyönyörű, dombvidéki környezetben megrendezett bajnoki megmérettetésen hatszázhetven méteres szintkülönbségű versenypályán róttuk a kilométereket. Ezúttal már a korosztályokban is megjutalmazták a három leggyorsabb futót. Tizenegy óra kilenc perc alatt teljesítettem a versenytávon ezzel korosztályomban első lettem. Időeredményemmel egyébként elégedett vagyok” - emlékezett sikerére a vasakaratú vásárúti, aki a közelmúltban a Zobor alatt is remekelt. A nyitrai nemzetközi versenyen egyébként a szervezők több versenyszámban is kiértékelték a futókat. Bőgi Sándor száz kilométeren egyéni csúcsot (10:31) produkált, a tizenkét órás futásban pedig 112 603 métert teljesítve abszolút győztesként került a jegyzőkönyvbe. Ugyanakkor a veterán adéta begyűjtötte a legidősebb versenyzőnek odaítélt különdíjat, stílszerűen a Kladnóban augusztus elején sorra kerülő huszonnégy órás cseh országos bajnokságra való nevezést. „A nyitrai vár alatt elterülő városi park aszfalttal borított, sok kanyarral tarkított sétányán kerékpározó gyerekeket, csöppségeiket sétáltató anyukákat kerülgetve futottuk a köröket. Az idei tavasz eredményeit értékelve elmondhatom, jó eséllyel pályázok arra, hogy második nekifutásra ősszel teljesítsem a Spartathlont (a táv hossza 236 km - a szerző megj.)”-bizakodottBögi, aki ezekben a hetekben a hagyományos 212 kilométeres tókerülésre (UltraBalaton) időzíti formáját, (ái) Bősi, madari és somorjai országos bajnok szabadfogású birkózásban Rákóczi tusgyőzelme a elöntőben ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bánovce/Madar/Somorja/ Bős. Legutóbb szabadfogásban csatáztak az országos bajnoki címért az idősebb diákok. A fiúk mezőnyében tizenhét honi klub százegy versenyzője mérte össze tudását. A versenykiírás szerint eredetileg tizenegy bajnokot avattak volna, ám a 35 kilós súlycsoportban ellenfél nélkül maradt a gútai Lakatos Igor, aki kénytelen volt beérni az elsőséggel, érmet nem kapott. „Megály Amold két évvel idősebb riválisai legyőzésével került a dobogó legfelső fokára” - fogalmazott a madariak klubelnöke, Kohút Milán. „Čech Dávid ismét megvillantotta tudását, idei második bajnoki címét produkálta. Kellemes meglepetést keltett ifj. Szeiler Zoltán ezüstérme” - értékelt Horváth István, a somorjaiak főedzője, a korosztályos válogatott trénere. „Rákóczi János egy súlycsoporttal feljebb is tarolt, a fináléban tussal verte Mrázt, a sokszoros országos bajnokot” - nyilatkozta védence elismerésre méltó sikeréről Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnöke. A Dunajplavba színeiben versenyző exsomoijai Csibri János is tovább gyarapította bajnoki elsőségeinek számát. A gyér érdeklődésre való tekintettel a lányoknál immár hagyományosan nem hirdettek bajnokot. Versenyen kívül a fiatalabb diáklányok 52 kg-os súlycsoportjában a két somorjai tinédzser házidöntőjében Medei legyőzte Valenszkyt. (ái) DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK Fiúk - 32 kg: 1. Megály Amold (madari), 2. Széllé Gábor (bősi); 35 kg: 1. Lakatos Igor (gútai); 38 kg: 3. Virág János (madari); 66 kg: 1. Rákóczi János (bősi); 73 kg: 1. Csibri János (Dunajplavba); 85 kg: 2. ifj. Szeiler Zoltán; 100 kg: 1. Čech Dávid (somorjaiak). Lányok - 39 kg: 1. Halász Linda (gútai); 52 kg: 1. Medei Viktória, 2. Valenszky Miriam (somoijaiak). Régiósport 21 Stojka búcsúmeccse Alsószeliben Alsószeli. Holnap 17 órakor utoljára szerepel az alsószeli csapatban a mátyusföldiek játékosedzője, Stojka János. A galántai területi bajnokság első osztályában eddig27 gólt szerző focimatuzsálem a Dolná Streda elleni bajnokin búcsúzik játékostársaitól és a szurkolóktól. „Olyan csapatot kovácsolt össze falunkban, amely az évekig tartó vergődés után az osztály élmezőnyébe tartozik. Megérdemli, hogy külön megköszönjük neki a nálunk elvégzett másfél éves munkáját - tájékozatott Seres Lajos helyi polgármeseter, aki szurkolóként hajt fejet az élvonalat is megjárt kiválóság előtt. - Nagyon kellemes benyomást tett rám, ránk. Minden nagyzási hóbort nélkül, alázattal végezte a dolgát. így kellene kinéznie egy fociedzőnek. Azért távozik tőlünk, mert külföldön vállal más jellegű munkát.” (jmk) ififoci I Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 27. forduló: Jahodná- OkoE-Sokolec 5:0 (2:0), Lehnice-Baka 3:3 (1:2), Ohrady-Holice na Ostrove 3:0 (0:0): Dolný Štál-Cenkovce 1:1 (0:1), FK 2007 Dunajská Streda-FK Zlatá Klasy 5:0 (1:0); Vydrany-ŠTK Samorín B 8:0 (5:0) - a mérkőzés a 80. percben a rossz pályaviszonyok miatt félbeszakadt: Janiky-Čilizská Radvaň 0:1 -a mérkőzés a 46. percben a rossz pályaviszonyok miatt félbeszakadt. 1.FK 2007 Dun. Streda 25 24 1 0 151:8 73 2.Vydrany 25 20 3 2 134:26 63 3. Ohrady 25 15 3 7 78:33 48 4. Jahodná 26 14 4 8 67:53 46 5. Baka 26 14 2 10 54:50 44 6.Trh. Hradská 25 13 3 9 69:54 42 7. FK ZI. Klasy 25 12 4 9 64:48 40 8. Lehnice 26 10 3 13 56:71 33 9. Okoč-Sokolec 25 10 3 12 46:78 33 10. D. Stál 25 9 4 12 41:62 31 11. Samorín B 25 8 4 13 53:64 28 12. Čil. Radvaň 24 8 4 12 31:53 28 13.Čenkovce 25 8 3 14 41:51 27 14. Holíče n/0. 25 1 1 23 12:138 4 15.Janíky 24 1 0 23 16:124 3 II. OSZTÁLY. 25. forduló: Kostolné Kračany 8-flohovce 7:1 (5:0); DAC C-Homá Pólóé 8:0 (3:0): Ňárad-FK 2007 Dunajská Streda 0:5 (0:5). 1. DACC 19 17 1 1 1173 52 2. FK 2007 Dun. Streda B 17 13 0 4 99:12 39 3. Kost. Kračany B 18 10 3 5 50:28 33 4. H. Potôň 17 5 1 11 23:65 16 5. Rohovce 18 4 1 13 24:113 1 3 6. Ňárad 19 2 0 1 7 1 2:98 6 GALÁNTA, rájátszás, az 1-6. helyért: Hoste-Váhovce 1:1 (1:0), g.: P. Sekera, ill. T. Recht: Čierna Voda-Velká Mača 3:1 (0:1), g.: T. Ozsváth 2, K. Kozmér, ill. D. Anyalai; Pusté Úľany-Vozokany 3:3 (1:1), g.: P. Baričiak, M. Balej, P. Ďurčo, ill. T. Ružička 2, B. Karika. LVáhovce 8 7 1 0 51:10 22 2. Čierna Voda 8 5 0 3 21:18 15 3. Hoste 8 3 3 2 15:14 12 4. VeíkáMača 8 3 0 5 21:25 9 5. Vozokany 8 2 3 3 1926 9 6. Pusté Úľany 8 0 1 7 12:46 1 A7-12. helyért: Velký Grob-Sinlava 4:3 (2:2), g.: M. Pikáli 2, M. Griga, A. Vörös, ill. M. Brodanský 3: čierny Brod-H. Saliby 3:0 (2:0), g.: Z. Bozai 2, B. Miklós; Pusté Sady-Jelka 3:3 (2:1), g.: Garaj, Vaáko, Rábek. ill. K. Letušek, K. Szakái, P. Múcska. 7. Jelka 8 5 1 2 35:14 1 6 8. ĎiernyBrod 8 4 2 2 12:10 14 9. Šintava 8 4 1 3 25:16 13 10. Pusté Sady 8 3 3 2 18:16 12 11. H.Saliby 8 3 1 4 25:13 10 12. VelkýGrob 8 1 0 7 8:54 3 DIÁKFOCI ■ Területi bajnokság GALÁNTA - A CSOPORT, 27. forduló: Trstice-Velká Maca 1:2 (1:1), g.: L. Gombos, ill. K. Miklós, B. Gál; Mostová-Sládkovičovo 3:0 (2:0), g.: Á. Lénárt 2, A. Karácsony; H. Saliby-Tomášikovo 2:8 (1:5), g.: Puškel 2, ill. M. Búda 2, V. Tankó 2, T. Ferdinand 2, D. Cződör, B. Bartakovics; Čierny Brod-Matúškovo 3:0 (1:0), g.: Á. Kelecsényi, N. Kiss, K. Madarász; Šintava-Pata 3:10 (2:4), g: M. Šuhaj, M. Javor, M. Strotfek, ill. M. Virág 3, D. Krištofiak 3, P. Vavruška, K. Velschmidt, A. Forró, S. Franko: Dolná Streda-Čiema Voda 1:5 (1:2), g: M. Šemelák, ill. T. Valkó 5. Szabadnapos: Kráľov Brod és D. Saliby. Előrejátszott mérkőzés: Sládkovičovo-Šintava 9:0 (4:0), g.: N. Kováč 4, N. Nedeczki 2, J. Lučan, P. Harsányi, L. Halasi. 1. Velká Mača 24 22 1 1 145:14 67 2. Tretice 23 20 1 2 192:8 61 3. Pata 24 17 3 4 140:29 54 4. Tomášikovo 24 16 5 3 136:39 53 5. Sládkovičovo 25 14 3 8 112:36 45 6. Čierny Brod 23 1 4 2 7 92:42 44 7. D. Saliby 23 12 5 6 93:45 41 8. Čierna Voda 23 7 3 13 53:105 24 9. Mostová 23 7 1 15 41:72 22 10. H. Saliby 23 7 1 15 45:132 22 11. Matuškovo 24 6 1 17 51:101 19 12. šintava 24 5 0 19 51:148 15 13.0olná Streda 23 4 0 19 31:145 12 14. Kr. Brod 22 0 0 22 4:270 0 B CSOPORT. 27. forduló: Abrahánt-Vetké Úľany 1:3 (1:1), g.: J. Horník, ill. R. Koller, P. Lépes, T. Németh; Vozokany-Šalgočka 1:1 (1:0), g.: S. Huszár, ill. A Zámečník: Jelka-P. Úľany 6:0 (2:0), g.: Zs. Németh 3,0. Danis, Cs. Mészáros, Z. Farkas; Váhovce-Košúty 13:0 (0:0), g.: D. Mrázik 4, B. Mikula 3, P. Szôcs 3, P. Sercel 2, D. Zsigo. Előrejátszott mérkőzések: Jelka-Abrahám 6:0 (3:0), g.: Baroš 2, Mezei, Németh, Farkas, Ravasz; Váhovce -Veiké Úľany 4:0 (2:0), g.: D. Mrázik 3, B. Mikula. LVáhovce 27 25 0 2 251:15 75 2. V. Úľany 27 20 2 5 106:26 62 3. Jelka 27 19 1 7 135:46 58 4. Pusté Úľany 27 15 1 11 113:59 46 5. Abrahám 27 9 2 16 59:101 29 6. Vozokany 27 7 3 17 55:112 24 7. Šalgočka 27 6 5 1 6 66:75 23 8. Košúty 27 0 0 27 4:355 0 Holnap 16. Samaria-kupa és 7. Gális-emlékverseny Háromszázan a Lagúna-tavon ÚJ SZÓ-ELŐZETES Csölösztő. Mintegy háromszáz versenyzőre számítanak a holnapi, 16. Samaria-kupa kajak-kenu viadalon, amely egyben a 7. Gális-emlékverseny lesz. A csölösztői Lagúna-tavon délelőtt (10.30) az utánpótlás 2 km-en, délután (13.45) az egyes korosztályok képviselői 200 m-en versenyeznek. „Egyelőre nevesebb induló nincs a mezőnyben, de az értékes díjak az utolsó pillanatban mindig idecsalogatnak valakit a 200-as csatákra - nyilatkozta Tóth Imre, a házigazda klub elnöke. - Viadalunk először került a Szlovák Kupa sorozatába, és az ifjúságiaknak ez lesz az idei első versenye, mert a magas vízállás miatt a pöstyéni seregszemle elmaradt. Újdonság, hogy a 200 méteres távokon a korábbi négy helyett hat pályán zajlik a futam.” Tavaly a somoijaiak nyerték a csapatversenyt, a klubelnök idén is elsőségre számít: „Jó lenne ismételni. Szép időt és színvonalas versenyeket várok. Remélem, minél több somoijai és környékbeli kilátogat a Kormoránparkba, hogy hazai győzelmeknektapsolhasson.” (jmk) Négy nagymester az Ančin-emléktornán Komárom. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg vasárnap a hagyományos Andrej Ančin-emlékversenyt. A rapidsakktomán négy nagymester - a címvédő Gonda László, Mikuláš Maník, Erdős Viktor és Róbert Cvek - indul. „Ennyi nagymester még soha nem szerepelt nálunk. Színvonalban és létszámban is a legerősebb versenynek ígérkezik a szombati. Arra is számítok, hogy KSC-s fiataljaink néhány meglepetést szolgáltatnak” - tájékoztatott Kukéi Imre főbíró. A torna a Selye Egyetem konferenciatermében 9 órakor kezdődik, (jmk)