Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-04 / 127. szám, péntek
14 izVllÁG JÓ, HA TUDJUK! A profik így facsarnak citromot Minden cseppje kincs, úgyhogy ha csak néhány csepp citromlére van szükségünk, kár felvágni egy egész gyümölcsöt. Szúrjunk bele egy hústűt, és ha kicsit megnyomjuk, a kis lyukon kifolyik annyi lé, amennyi szükséges. A citromot ezután folpackba csomagolva néhány napig még a hűtőszekrényben tárolhatjuk. Ha viszont az egészet akaijuk, a legtöbb, levet akkor csavarhatjuk ki, ha a meleg vizet csorgatunk rá, és kemény felületen, kissé nyomkodva forgatjuk. Könnyebb lesz facsarni. (Baranya Bulvár) Levesek mellé ideális, de salátával is fogyasztható Keletien krumplilepény Hozzávalók: 6 nagy krumpli, só, bors, liszt, 1 tojás, ételízesítő, fokhagyma, kacsazsír. Elkészítés: A krumplit megpucoljuk, megmossuk, kislyukú reszelőn lereszeljük. Teszünk bele lisztet, 1 tojást ütünk rá, megsózzuk, borsozzuk, ízlés szerint megszóljuk ételízesítővel. Majd jól összekeverjük, beletesszük a lisztet, hogy normális tésztajellegű legyen. Ezután fogunk egy tepsit, amit jól bekenünk zsírral, és beleöntjük a masszát. Kicsit megszurkáljuk a tetejét, majd betesszük a sütőbe. Addig sütjük, míg jó lesz az oldala, majd megfordítjuk. Körülbelül háromnegyed óra alatt szépen megsül mind a két fele. A fokhagymát lenyomjuk, majd egy kis sós kacsazsírral összekeverjük és rárakjuk a tetejére, (ttr) ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 4. www.ujszo.com (A szerző felvételei így mindig friss és illatos hozzávalóval főzhetünk Zöldfűszer jégkockában AJÁNLÓ Sokszor volna jó, ha főzés közben kéznél lenne az éppen szükséges, illatos, friss zöldfűszer, és nem csak szárított változatot szórhatnánk az ételbe. Egy jégkockatartóval ez is megoldható: a fűszernövényeket aprítsuk fel, és kevés vízzel fagyasszuk le a tartó különálló rekeszeibe. Ha főzés közben petrezselyemzöld, kapor vagy más kell, csak egy fűszerkockát ki kell pattintani, és beletenni a készülő ételbe, (s) EZT JÓI KIFŐZTÜK ________________________ A mester elveszi tőle a süteményt Cseh László úszó „Az étkezésemre mostanában oda kell figyelnem. Fontos, hogy mit eszem. Régen nem volt ezzel problémám. Talán ez azért is van, mert a hatalmas edzésmunka következtében a szervezetem kívánja a kalóriákat, én pedig nem mindig tudok ellenállni a finomságoknak. Az edzőm nem tud mit kezdeni az aránylag ritkán előjövő mohóságommal, de volt már olyanra példa, hogy a mester egész egyszerűen elvette tőlem a süteményt. A túlevés leküzdésében táplálkozási szakértő segít. Számomra az étkezésben az a meghatározó, hogy mennyire finom az étel. Ha tehetem, és éhes vagyok, akkor képes vagyok nagyon sokat enni, főleg ha finom az, amit fogyasztok. Elmondhatom magamról, hogy élsportolóként nagyon el vagyok kényeztetve. Nem kell gondoskodnom a magam ellátásáról. Mindig készen kerül elém az étel. A rengeteg utazás és edzőtáborozás alkalmával ez természetes is. Amikor pedig néha otthon vagyok, akkor anyuék kényeztetnek. Interneten szinte folyamatosan tartom velük a kapcsolatot, és a hazautazás előtt mindig rákérdeznek, mivel várjanak? Ennek ismeretében, gondolom, nem meglepő, hogy nem tudok főzni. Vagy mégis? A tojásrántotta azért megy. Ha tehetem, szeretek a konyhában lebzselni, próbálom ellesni anyukám fortélyait, de aztán szomorún állapítom meg magamban, hogy teljesen reménytelen eset vagyok. A kedvencem a közepesen átsütött steak és a fenségesen finom libamáj. A gyermekkori kedvencem a rántott hús volt. Talán azért is, mert ezt aránylag gyorsan meg lehetett enni, és utána irány a játék. A világban szinte mindenhol jártam már, imádom az olasz ételeket. Az ízüket, a zamatukat semmihez nem lehet hasonlítani. Az utóbbi időben rászoktam a fokhagymára. A receptben, amelyet most az Új Szó olvasóinak ajánlok, keveredik a kellemes és a hasznos. Olaszországból származik, egy kint játszó vízipólós barátomnál ettem először, a barátnője írta le nekem az elkészítési módját. Anyukámnak e-mailben továbbítottam, meglepetésemre hazaérkezésemkor ezzel várt.” Sült kagyló fokhagymával Hozzávalók: 1 doboz natúr kagylókonzerv, 2 egész tojás, 1 dl száraz fehérbor, 10-15 dkg finomliszt, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál só, fél citrom leve, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 mokkáskanál törött fekete bors. Elkészítése: A kagylót olajos levétől leszűrjük, nagyon óvatosan szétszedjük. A levet összekeverjük a tojások sárgájával, hozzáadjuk a fehérbort és annyi lisztet, hogy sűrű palacsintatészta legyen belőle. Belekeverjük a zúzott fokhagymát és az összes fűszert. Végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is hozzáadjuk. A kagylócskákat egyenként először lisztbe mártjuk, ezután a tésztába forgatva a forró olajban 2 perc alatt megsütjük. A megmaradt tésztából süssünk 4 vékony palacsintát, amelyre egy-egy adag sült kagylót rátehetünk. A leszűrt, papírtörülközőre rakott kagylókat melegen, fokhagymás-majonézes mártással tálaljuk. Ha főételnek szánjuk, petrezselyemmel ízesített párolt rizst vagy vajas párolt zöldséget adjunk hozzá. Kissé munkaigényes, de nagyon finom, ínyenceknek való étel. Albert József IZVILAG A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika (ízvilág - 02/59233 427). Az Ízvilágban használt képek forrása: sxc.hu. Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava, e-mail: izvilag@ujszo.com