Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-30 / 149. szám, szerda

8 Külföld ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 30. www.ujszo.com RÖVIDEN Kínai-amerikai nézeteltérés Peking. Felelőtlennek és túlságosan bizalmaskodónak nevezte tegnap egy kínai lap Barack Obama amerikai el­nöknek azt a hét végi meg­jegyzését, hogy Kína szándé­kos vakságot tanúsít Észak- Koreával szemben. Obama a torontói G20-csúcstalálkozó után kijelentette: kínai kollé­gájának is egyenesen meg­mondta, hogy „különbség van a visszafogottság és az állandó problémáikkal szemben tanú­sított szándékos vakság között”. Az angol nyelvű kínai pártlap, a Global Times azt ír­ta: Obamának inkább figye­lembe kellett volna vennie Pe­king aggodalmait. (MTI) Történelmi szerződés Peking. Kína és Tajvan tegnap történelmi jelentősé­gű gazdasági együttműködési szerződést kötött. Az ún. EC­­FA-egyezmény számos ter­mék behozatali vámját törli el, hozzáférést biztosít tajvani vállalatoknak a kínai belföldi piachoz, elsősorban a szolgál­tatások terén. A tajvani export 40 százaléka Kínába irányul, de 9 százalékos vám terheli, ami komoly versenyhátrányt jelent Tajvannak a délkelet­ázsiai országokkal szemben. Ez év elején Peking szabadke­reskedelmi megállapodást kötött az ASEAN délkelet­ázsiai államszövetséggel, melynek keretében eltörölték a vámok nagy részét. (MTI) Izrael nem sieti el Jeruzsálem. Avigdor Lie­­berman izraeli külügyminisz­ter az orosz kollégájával foly­tatott tegnapi tárgyalásain ki­fejtette: nem látja esélyét egy palesztin állam megalakulá­sának 2012-re. Állítását az amerikai közvetítéssel zajló béketárgyalásokon mutatko­zó nehézségekkel, valamint a palesztinok megosztottságá­val magyarázta. Lieberman ezzel a kvartett felhívására utalt, amely szerint 2012-re megállapodásnakkelleneszü­­letnie ez ügyben. (MTI) Álnéven szerepelt a fiú Szöul. Kim Dzsong II észak-koreai vezető legki­sebb, 27 éves fia tavaly kép­viselő lett a phenjani tör­vényhozásban, ami újabb je­le annak, hogy apja őt készíti fel a vezetői szerep átvételé­re. Ezt tegnap jelentették dél-koreai médiumok azzal, hogy a fiú nem a saját nevén szerepelt a választási listán. Általános a vélekedés, hogy a 68 éves Kim Dzsong II a har­madik fiának, Kim Dzsong Unnak fogja átadni a hatal­mat, noha keveset lehet tud­ni a fiúról. Ezek a találgatá­sok 2008-ban kezdtek ter­jedni, amikor egyes jelenté­sek szerint Kim Dzsong II agyvérzést kapott. (MTI) Schmitt Pál támogatja az új alkotmány gondolatát - a vesztes Balogh András szerint nem üres színházi jelenet volt az aktus A szomszédokra is figyelni akar az új magyar államfő ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Mindannyiunk törté­nelmi felelősségének nevezte - ál­lamfővé választását követően - Schmitt Pál a rendszerváltozás utáni kor lezárását, az ezeréves alapokon nyugvó, modem és önbizalommal teli Magyarország, az egységes ma­gyar nemzet új alkotmányának megszületését. Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP je­löltjét választotta meg köztársasági elnöknek tegnap az Országgyűlés már az első fordulóban. Aképviselők közül 263-an támogatták szavaza­tukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt. (A megvá­lasztáshoz legalább 258 voksra volt szükség.) BaloghAndrásra, aszocia­­listák köztársaságielnök-jelöltjére 59-en szavaztak. Schmitt Pál az eskütétel után el­látta kézjegyével az esküokmányt, majd kezet fogott Sólyom Lászlóval, BaloghAndrással, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Pa­­czolay Péterrel, az Alkotmánybíró­ság első emberével és Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel. Schmitt Pál tegnapi beszédét Szent István király intelmeire ala­pozta. „Vezess mindannyiunkon ha­rag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden. Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azo­nos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”-idézett az Imre herceg­hez szóló intelmeiből. A megválasz­tott államfő hangsúlyozta, őszinte elismeréssel adózik Sólyom László és elődei, Mádl Ferenc és Göncz Ár­pád teljesítménye előtt, akiket a ma­gyar emberek tisztelete, szeretete övez, ő is sokat tanult tőlük. Az alkotmány szerint az államfő pártsemleges, ami azonban nem je­lent értéksemlegességet - mutatott rá. Schmitt Pál úgy fogalmazott, „a párbeszéd, az egymásra figyelés elnöke” kíván lenni. Az államfő le­gyen minden magyar összetartozá­sának, a nemzet egységének meg­testesítője. Balogh András, az MSZP jelöltje szerint nem üres színházi jelenet volt az államfőjelölés és -választás. Azt mondta, tudatosan vállalta a vesztes szerepét, ami kivételes lehe­tőséget adott arra, hogy fel tudjon mutatni olyan elveket, értékeket, amelyek szívéhez a legközelebb áll­nak. Magyarország jelenlegi thai­földinagykövete szólt arról is, sok európai demokráciában teljesen el­fogadott elv, hogy a frakciók tagjai arra szavaznak, akit a pártok a leg­jobbnaktartanak. Most is ez történt - Az eskü pillanata az Országgyűlésben (ČTK/AP-felvétel) mondta. (mti,ú) Talán nem okoz törést a kétoldalú viszonyban, az amerikai félnek nem érdeke felnagyítani az ügyet Orosz-amerikai kémbotrány HRW-jelentés „Kilanzott” információk A tízből öt letartóztatott a bírósági rajzoló szemével. Balról: Anna Chapman, Vicky Pelaez, Richard Murphy, Cynthia Murphy és Juan La­­zaro. (TASR/AP-felvétel) Washington/Moszkva/Jeruzsá­­lem. Oroszország arra szá­mít, hogy magyarázatot kap az USA-tól a kémbotrány ügyében. Ezt Szergej Lavrov külügyminiszter közölte tegnapi jeruzsálemi sajtóér­tekezletén. Azt állította, Moszkva nem kapott infor­mációkat a történtekről, és szerinte „különös műgonddal” választották ki a pillanatot a kémügy kirob­bantására. ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikai igazságügyi tárca hétfőn jelentette be, hogy tíz, Oroszországnak dolgozó kémet lepleztek le és vettek őrizetbe, egy személyt még nem fogtak el. Nyolc letartóztatott ellen az a vád, hogy hosszú távú, erősen fedett külde­tést teljesítettek Oroszország meg­bízásából az USA területén. Továb­bi két személy a gyanú szerint szin­tén részt vett ugyanebben az orosz hírszerzési programban. A letartóztatott 10 személyt egyrészt az orosz kormány ügynö­keiként végzendő tevékenységre szőtt összeesküvéssel, másrészt ki­lencet közülük pénzmosásra való összeesküvéssel vádolják. Az ide­gen ügynökök között Richard Murphy-t és Cynthia Murphy-t az FBI emberei házukban, a New Jer­sey állambeli Montclairben vették őrizetbe. Vicky Pelaezt és Juan Lá­zárát szintén házukban, a New York állambeli Yonkersben tartóz­tatták le, Anna Chapman Manhat­­tanben került szövetségi őrizetbe. Michael Zottolit és Patricia Millst, továbbá Mikhail Semenkót Arling­­tonban, Virginia államban, Donald Howard Heathfieldet és Tracey Lee Ann Foley-t pedig Bostonban tartóztatták le. A New York-i szövetségi kerületi bíróságon benyújtott kereset első vádpontja - összeesküvés külföldi kormány ügynökeként való működésre - 5 éves maximális bör­tönbüntetéssel jár. A pénzmosásra való összeesküvés címén az ezzel vádolt 9 személyre legfeljebb 20 éves szabadságvesztést róhatnak ki. Az igazságügy-minisztérium szerint a letartóztatást több éves nyomozás előzte meg, az ügyben az FBI együttműködött a New York-i kerületi ügyész irodájával, vala­mint az igazságügyi tárca nemzet­­biztonsági osztályának kémelhárí­tási részlegével. Az FBI közölte: az volt a céljuk, hogy maximális mér­tékben amerikanizálódjanak, így szabadon gyűjthessenek informá­ciókat s olyan forrásokat szervez­zenek be, akik behatolhatnak az or­szág döntéshozó köreibe. Amerikai sajtóhírek szerint az ügynökök Moszkvában készült kü­lönleges számítógépeken keresztül a New York-i ENSZ-központban dolgozó orosz diplomatákkal álltak kapcsolatban. Az orosz külügy sajtóosztálya tegnap első reagálásában csak annyit közölt, tanulmányozzák az USA-ban közzétett beszámolókat, később megalapozatlannak nevez­te a vádakat. A Szergej Ivanov ve­zette orosz felderítő szolgálat né­maságba burkolózott. Vlagyimir Kolesznyikov, az al­sóház, vagyis az állami duma biz­tonsági kérdésekkel foglalkozó bi­zottságának elnökhelyettese, volt főügyészhelyettes a hidegháború csökevényének nevezte a kém­ügyet. „Nincs kétségem afelől, hogy a reagálás (Oroszország ré­széről) adekvát lesz.” Hozzátette ugyanakkor: furcsának tűnnek a történtek az amerikai és az orosz elnök közelmúltbeli találkozójá­nak fényében, mivel az elnökök fia­tal politikusok, akik a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére töreked­nek. Akémbotrány felfújására azok törekednek, akik megpróbálják megtorpedózni az orosz-amerikai kapcsolatok pozitív alakulását - fűzte hozzá. Mark Urnov, a moszkvai gazda­sági főiskola politológiai fakultá­sának dékánja viszont úgy gondol­ja, hogy a kémbotrány nem okoz tö­rést a kétoldalú viszonyban, az amerikai félnek nem érdeke felna­gyítani az ügyet. (mti,ú) London. Nagy-Britannia, Fran­ciaország és Németország olyan in­formációk segítségével küzd a ter­rorizmus ellen, amelyeket külön­böző titkosszolgálatok kínzással kényszerítenek ki bizonyos orszá­gokban. Ezt állította tegnap Lon­donban kiadott jelentésében a Human Rights Watch. A HRW sze­rint ez a gyakorlat az egész Európai Unió hírnevét rontja. Á három eu­rópai ország hírszerző szolgálatai­nál nincsenek részletes útmutatá­sok arra nézve, hogyan kezeljék és értékeljék azokat az információkat, amelyeket olyan országokból sze­reznek be, amelyekben rendszere­sen alkalmazzák a kínzást, mint hírszerzési módszert. Franciaor­szág és Németország is használ ilyen információkat különböző ha­zai bűnügyi eljárásokban, noha ezt tiltják mind a nemzeti törvények, mind pedig a nemzetközi egyez­mények. (MTI) Sztrájk sztrájk hátán Összecsapások Athénban Athén. Ezrek vonultak az utcára Görögországban tegnap, hogy tilta­kozzanak a kormány megszorító po­litikája ellen. Athénban a tüntetők összecsaptak az ellenük könnyfa­kasztó gránátokat is bevető rend­őrökkel. A tegnapi megmozdulások még véget sem értek, s a szakszerve­zetek július elejére újabb 24 órás sztrájkothirdettekmeg. (MTI) Cipruson fogták el a 11. kémet Nicosia. Őrizetbe vettek, majd óvadék ellenében szabadlábra helyez­tek Cipruson egy férfit, aki gyaníthatóan all. tagja volt annak a kém­csoportnak, amely Oroszországnak dolgozott az USA-ban. Ezt tegnap közölte a helyi rendőrség. Az 5 5 éves férfit az Interpol riasztása nyomán a lamakai repülőtéren vették őrizetbe kora reggel, amint éppen egy Budapestre tartójárattalpróbálta volna elhagyni a szigetet, (mti) Kunárban zajlik az idei legjelentősebb offenzíva Egyeztetést javasol az iráni nukleáris fűtőanyagról - Mottaki magyarázgat Milliárdokat sikkasztottak el Lavrov ismét megtámogatta Teheránt MTl-HÍR Kabul/Washington. Mintegy 150 tálib lázadóval végeztek ame­rikai és afgán katonák egy új offen­­zívában Afganisztán keleti részén. Az előzetes bejelentés nélkül meg­kezdett hadműveletben 700 kato­na vesz részt. Ez a térségben eddig indított egyik legjelentősebb offen­zíva. Akatonák megpróbálják hely­reállítani az afgán kormány hatal­mát a térségben. Amerikai lapértesülés szerint az afgán felső vezetés tagjai több mil­liárd dollárt sikkasztottak el nem­zetközi segélypénzekből az utóbbi három évben. A The Wall Street Journal amerikai nyomozókra hi­vatkozva közölte: feltételezhetően Mohammed Fahim alelnök és Ha­mid Karzai elnök fivére, Mahmúd is azok között van, akik dollármillió­kat tettek el saját célra. A tekinté­lyes lap szerint a hatalmas pénze­ket bőröndökbe pakolva és ágybe­tétekbe gyömöszölve, repülőgépen juttatták ki Kabulból, ahonnan több mint 3 milliárd dollárt szállí­tottak el így. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem/Teherán. Ameri­­kai-iráni-orosz egyeztetést java­solt - a Nemzetközi Atomenergia­ügynökség (NAÜ) bevonásával - a teheráni orvosi kutatóreaktor szá­mára szállítandó nukleáris fűtő­anyagról Szergej Lavrov orosz kül­ügyminiszter. Lavrov, aki nem szolgált részletekkel indítványról, izraeli kollegájával, Avigdor Li­­bermannal folytatott megbeszélé­sei után tartott sajtóértekezletet Je­ruzsálemben. Irán arra számít, hogy ha felajánlja alacsony dúsítá­­sú uránjának külföldre szállítását, cserébe a teheráni reaktor számára szükséges magasan dúsított uránért, elkerülheti az ellene ho­zott nemzetközi szankciók érvé­nyesítését. Manusehr Mottaki iráni kül­ügyminiszter tegnap bejelentette: Irán elzárkózása az atomprogram­járól szóló tárgyalásoktól nem vo­natkozik egy esetleges megállapo­dásra a fűtőanyagcseréről. Az au­gusztus végi határidő csak az 5 +1 formulában (a BT öt tagja és Né­metország) folytatott tárgyalások­ra vonatkozik. A fűtőanyagcseréről szóló tárgyalások csak ezt a cserét érintik, míg az 5+1-es tárgyalások olyan témákra vonatkoznak, ame­lyeket a nagyhatalmak az iráni atomprogrammal kapcsolatban akarnak megvitatni - mondta Mot­taki, aki szerint két különböző do­logról van szó. Mahmúd Ahmadi­­nezsád iráni elnök hétfőn azt mondta, Irán csak augusztus vége felé hajlandó tárgyalni a Nyugattal nukleáris programjáról, ezzel is „megbüntetve” a nagyhatalmakat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom