Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-26 / 146. szám, szombat

8 Kultúra

ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 26. www.ujszo.com

Kötet az Esterházyak udvari zenéjéről

Bécs. Az Esterházyak udvari zenéjéről szóló kötetet ismertettek szerdán Kismartonban (Eisenstadt), eddig ismeretlen Haydn-levelekkel. A tudományos kutatáson alapuló, illusztrált kiadványban Josef Haydn eddig ismeretlen, londoni levelei és más, a zeneszerzőnek a nemesi család szolgálatában töltött éveit dokumentáló iratok is megtalálhatók - számolt be róla az osztrák tömegtájékoztatás. A könyv a XVII. század végétől a XIX. század végéig mutatja be az Esterházyak udvarának zenei életét. Szerzője, Josef Pratí a Nemzetközi Josef Haydn Magánalapítvány kuratóriumának elnöke nyolcéves munkával böngészte át a fraknói (Forchtenstein) vár Esterházy-archívumát, s a kétmillió darabos állományból 14 ezer iratot dolgozott fel. (mti)

MOZIJEGY

Egy lányról

A hatvanas évek külvárosi Londonjában élő Jenny (Carey Mulligan) még nincs 17 éves. A ragyogóan okos és csinos diáklány franciául tanul, csellózik, és Oxfordban készül folytatni tanulmányait kissé vaskalapos apja (Alfred Molina) legnagyobb örömére, közben a felnőtt életről álmodozik Juliette Greco-lemezt hallgatva hálószobájában.

Egy nap megismerkedik a harmincas Daviddel (Peter Sarsgaard), aki autóján hazaviszi az esőben ázó lányt. A találkozásból hamarosan románc lesz. A kifinomult férfi olyan életstílussal ismerteti meg Jennyt, amiről addig csak álmodott. Az éttermek, színházak, aukciók, lóversenyek, vidéki kiruccanások és a szerelem forgatagában Jenny kezdi elveszíteni érdeklődését a tanulás iránt, és ez ellen David simulékony modorától elkápráztatott konzervatív szülei sem tiltakoznak. Bár Oxford már kéznyújtásnyira van, otthagyja az iskolát, és az új életre készül, amikor egy nap többtonnás sziklatömbként rászakad az igazság. Szembe kell néznie a kérdéssel: mit akar kezdeni az életével?

An Education / Škola života. Angol dráma, 95 pere, 2009. Rendező: Lone Scherfig. Szereplők: Carey Mulligan (Jenny), Peter Sarsgaard (David), Alfred Molina (Jack), Dominic Cooper (Danny), Rosamund Pike (Helen), Matthew Beard (Graham), Ellie Kendrick (Tina), Sally Hawkins (Sarah), (port.hu)

Carey Mulligan (Jenny) és Peter Sarsgaard (David) (Képarchívum)

Művekkel, művészekkel, művészeti ágakkal találkozik legfrissebb kötetében Milan Kundera

Ő a regényt, a regény meg őt

A Párizsban élő brünni író, Milan Kundera tizenötödik kötetét, a Találkozást kínálja magyar olvasóinak az Európa Könyvkiadó. El vagyunk kényeztetve, nem vitás. Mi frissiben kapjuk, a csehek sehogy. Nekünk már szinte kijár, nekik még mindig elérhetetlen.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Világhírű szerzőjük ugyanis még mindig hajthatatlan. Ő maga nem vesztegeti az idejét fordítással, másokban nem bízik, így holtponton áll a dolog. Kunderát csak eredeti nyelven, tehát csak franciául olvashatnak a csehek. Már aki képes erre. Képes ekkora áldozatot hozni. Kundera ugyanis akkor sem „könynyű”, ha értjük. A regény művészetéről, a regény misztériájáról, mágiájáról, a regény elméletéről olyan mélyen, olyan áthatóan és meghatóan, olyan hőfokon tud írni, ahogy csak élete legnagyobb szerelméről beszél az ember. És nem tűnhet túlzásnak: Kundera szerelmes a regénybe. Bizonyára érvényes ez fordítva is: a regény is odavan Kunderáért. Felfedte előtte minden titkát, megmutatta minden labirintusát, viszi humoron s tragikumon át, rajong érte, egyesül vele, vágyainak netovábbja Milan Kundera. A megközelíthetetlen. A ritkán látható. A világ elől elzárkózó. A barátaival is inkább csak írásban kommunikáló. Találkozás című kötetét 80. születésnapjára jelentette meg a Gallimard, és N. Kiss Zsuzsa fényes fordításának köszönhetően mi is részesei lehetünk az író nagy találkozásainak - régi (egzisztenciális és esztétikai) témáival és szerelmeivel.

Ez utóbbiak között a legnagyobb minden kétséget kizáróan: Leoš Janáček, a Jenufa, a Glagolita mise ma már világszerte elismert szerzője, aki Kundera szerint Bartók, Schönberg és Sztravinszkij brünni bátyja. „Ha megkérdeznék tőlem, szülőhazám mivel véste be magát egyszer s mindenkorra esztétikai génjeimbe, habozás nélkül felelném: Janáček zenéjével. Életrajzi véletlenek is közrejátszanak: Janáček Bmóban élt-halt, akárcsak apám, aki mint ifjú zongorista csatlakozott elbűvölt (és elszigetelt) első értőinek és védnökeinek helybéli köréhez; magam egy évvel azután jöttem a világra, hogy Janáček eltávozott belőle, és gyerekkorom hajnalától minden áldott nap hallgattam, amint apám vagy a növendékei a műveit zongorázzék; mikor apámat temettük

1971-ben, a megszállás sötét idején elzárkóztam bármiféle búcsúztatótól, csupán négy zenész adta elő a krematóriumban Janáček második vonósnégyesét.”

Első szerelmem címmel Kundera egy egész fejezetet szentel a kötetben Janáčeknek, akit hazája legnagyobb zeneszerzőjének tart. Megrajzolja pályaképét, dühödten festi feketére a Larousse Janáčekértékelését, csodálja azokat, akik „rögtön, teljes biztonsággal megértették” a zenéjét, oldalakon át elemzi 1923-ban komponált eredeti idilljét, életképsorozatát, A ravasz rókácskát, amelyet ugyanolyan remekműnek tart, mint a Makropolusz-ügyet vagy a Kátya Kabanovát.

A Škvorecký házaspárról, Jóséiról és Zdenáról és Hrabalról is ír a Találkozásokban. Az ismert cseh író-kiadó páros Torontóba vándorolt ki a Prágai Tavasz után, hogy ottani házuk egyik szobájában a hazájukban betiltott cseh szerzők könyveit gondozzák. Munkájukban semmilyen politikai szervezet nem támogatta őket, mindenben csak magukra számíthattak. Ennek ellenére a hetvenes évek legjelentősebb külföldi cseh kiadójává váltak. „Sosem felejtem el nekik. Párizsban éltem, és szülőhazám szíve számomra Toronto volt.”

Hetvenes évek. Kunderát menesztik állásából. Hrabalt védi egy ugyancsak mindenütt elutasításba ütköző prágai újságíró előtt, aki az Arany Tigris söröző legendás királyát egyszerűen kollaboránsnak nevezte, mert nyilvánosan nem emelt szót soha a rendszer ellen. „Én nem kevésbé dühösen vágtam vissza: Abszurdum! (...) Egyetlen könyv Hrabaltól többet használ az embereknek, a szellem szabadságának, mint a mi tütakozó gesztusaink, nyüatkozataink együttvéve! ”

Vera Linhartová neve nem igazán ismert a magyar olvasók körében, pedig ahogy Kundera írja: „a hatvanas években Csehszlovákia élvonalbeli írójának számított hermetikus, beskatulyázhatatlan gondolati prózájának költészetével. 1968 után elhagyta az országot, Párizsba települt, franciául kezdett írni és publikálni. (Párhuzamos életrajzok?) Évekkel később Kundera dönt ugyanígy. „Megváltoztattam a helyet, ahol élni akarok, és megváltoztattam a nyelvet is, melyen beszélni akarok” - így Linhartová. - Az író nem egyetlen nyelv rabja. (Mire Kundera: „Felszabadító, nagy mondás.” Ma már tudjuk, ő is ezt a véleményt osztja.)

,A nomádokhoz vonzódom, nem az otthon ülők lelke lakozik bennem. És biztosan kimondhatom, hogy az én emigrációm beteljesítette a leghőbb vágyamat: máshol élni.”

„Linhartová, mikor franciául ír, cseh író még? Nem. Francia író lett? Dehogy. Máshol van” - teszi hozzá Milan Kundera.

Felmentés? Kettős identitás? Tükröződés? Nem. Máshol élni, máshol írni, máshol találkozni a választás szabadsága. A lényeget úgyis a gondolat adja meg. A lenyűgöző szellem.

Augusztusban nyitják

Warhol korai művei Kassán

Kassa. Andy Warhol korai művei is láthatók lesznek azon a kiállításon, amelyet a művész alkotásaiból rendeznek a Keletszlovákiai Galériában. A kiállításra és a kiállítótermek rekonstrukciójára fordított összeg eléri a 100 ezereurót.

A pop-art királyának különleges, fekete-fehér grafikáit a Keletszlovákiai Galériában láthatja először a szlovákiai közönség augusztus 6-ától. A kiállítás a művész mintegy negyven festményét, valamint 24, művészi pályájának korai korszakában született fekete-fehér rajzát mutatja be. A grafikákat speciális kurír szállítja majd Kassára az egyesült államokbeli Pittsburgh múzeumából. A rajzok nagy részén Warhol édesanyját, Júliát örökítette meg, akihez szoros kapcsolat fűzte. A festményeket a Szlovák Nemzeti Galéria és a mezőlaborci Andy Warhol Modem Művészetek Múzeum kölcsönzi a kassai galéria számára, (sita)

Az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselőjének darabjait magyar és szlovák színpadokon is gyakran játsszák

Slawomir Mrozek nyolcvanéves

Slawomir Mrozek (Képarchívum)

JUBILEUM

Ma ünnepli 80. születésnapját Slawomir Mrozek lengyel dráma- és prózaíró, karikaturista, az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselője, a francia Becsületrend lovagja.

1930-ban, a Krakkó közeli Borzecinben jött világra, egy falusi postamester gyermekeként. A krakkói egyetemen folytatott építészeti és festészeti tanulmányait megszakította, újságírónak szegődött, csatlakozott a Dziennik Polski gárdájához.

Az 1950-es évektől jelentek meg szatirikus rajzai a Przekrój és a Szpilki című vicclapokban, 1958-tól ő szerkesztette a Postepowiec hetilapot. Az újságíróskodás mellett novellistaként, majd drámaíróként is bemutatkozott.

1957- ben megjelent a didaktikus meséket parodizáló Az elefánt című elbeszéléskötete, amely lengyel irodalmi díjat nyert és nemzetközi hírnevet szerzett írójának.

1958- ban írta első drámáját, a

Rendőrséget. A konkrét hely és idő meghatározása nélkül játszódó történetben az elnyomó hatalom és az egyén viszonyát elemzi. Az abszurd dramaturgiai elemeket alkalmazó, a lengyel színjátszást megújító színművet novelláskötetek, drámák* köztük a Nyűt tengeren és a Sztriptíz című egyfelvonásosok, valamint a Menekülés Délre szatirikus ifjúsági regény követték.

Magánéletében az 1959-ben Maria Orembával kötött házassága, a lengyel közéletben a sztálinista módszerek térnyerése jelentett változást. Bár korai drámáiban kerülte a nyűt politikai és történelmi utalásokat, a modem totalitárius államot bíráló orwelli kriticizmusát olvasói és cenzorai is megértették. Ennek ellenére a hatalomtól autót, lakást, sőt útlevelet és amerikai ösztöndíjat is kapott, az ő támogatásával példázták, hogy a kommunizmusban szabadság van, s az - akkor már világhírű - író azt tesz, ír és mond, amit akar. A mintaemberséget megelégelve 1963-ban Mrozek elhagyta Lengyelországot,

Olaszországban, Franciaországban és Mexikóban élt.

1964-ben írta máig leghíresebb művét, első háromfelvonásos darabját, a Tangót, amelyben a generációk közötti konfliktusok ábrázolásán keresztül mutatja be, miként változik át a fiatalság idealizmusa a hatalomért való gátlástalan harccá.

1968-ban a Le Monde hasábjain nyilvánosan ítélte el Lengyelország Csehszlovákia lerohanásában való szerepvállalását. Azonnal hazahívták, külföldön maradása miatt műveit betiltották. Felesége halála után Párizsba költözött, 1978-ban francia állampolgárságot kapott. Önkéntes száműzetésének tapasztalatai ihlették az 1974-ben írt Emigránsok című, az ülúziók szétfoszlásáról szóló drámáját.

1981-ben a lengyelországi szükségállapot bevezetésekor ismét a Le Monde hasábjain protestált.

1987-ben feleségül vette Orario Rosas mexikói színigazgatót, akivel 1989-ben Mexikóba költöztek. 1993-ban franciául írta Szerelem a Krímben című darabját, amelyben

a XX. század enciklopédikus összefoglalására tettkísérletet.

1996-ban Mexikóban vetette papírra a Hazatérésem naplóját, amelyet később már hazájában fejezettbe.

1996-ban, 33 évi emigráció után költözött vissza Krakkóba. Karikatúrái és írásai rendszeresen megjelentek a Gazeta Wyborcza hasábjain. 2001-ben agyvérzést kapott, emlékezetét és beszédkészségét is elvesztette. A betegsége óta önmagát Baltazárnak nevező író

2006- ban ezzel a címmel adta ki önéletírását, amelyben 59 éves koráig írja le élete történetét. Mrozek

2007- ben járt Magyarországon, műveit gyakran játsszák a magyar színpadokon, (mti)