Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-25 / 145. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 25. Kultúra 9 Állótaps fogadta a kassai Thália Színház Valahol Európában című előadását Kisvárdán Buszozás és felejthetetlen Liliom Az eddigi legnagyobb sikert a kassai Thália társulata aratta a fesztiválon mon Päer karmester középen Dudás Péter mint Si­­(Bodnár Gábor felvétele) Kisvárda. Két éve új nevet kapott a kisvárdai színházi fesztivál, s elmaradt a ne­véből a „határon túli magyar” megjelölés, mint­egy reflektálva a politikai változásokra is. A lényeg azonban maradt, hisz Kis­várda, amely megkapta a kiváló művészeti fesztivál címet, továbbra is a hatá­ron túli magyar színházak találkozóhelye. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Legfeljebb annyi változott az esztendők során, hogy az utóbbi években a magyarországi szakma is felfedezte magának, s kritiku­sok, rendezők és más színházi szakemberek (gondoljunk akár a neves szakmabeliekből álló zsűrire is) is szívesen eltöltenek pár napot e Budapestről világ­véginek tűnő kisvárosban. Az általános pénztelenség per­sze a fesztiválra is rányomja a bé­lyegét (még egy hozzám hasonló hivatásos néző is megérzi ezt). Nemcsak egyes előadásokat voltak kénytelenek lemondani, hanem a társulatok vezetői is szakmai érvek helyett többnyire a pénzről, illetve annak hiányáról cserélnek eszmét. S amikor a jövő évadra kérdezünk, az bizony teljesen bizonytalan. Mind Kassán, mind Komáromban még csak elképzelések vannak, s ezek megvalósíthatóságának első feltétele, hogy lesz-e pénz az új évadra, s ha igen, menyivel keve­sebb a tervezettnél, netán elégsé­gesnél. Kisvárdán az előadások több helyszínen zajlanak, a megszokott három helyszín mellett a szerve­zők mindig újabbnál újabb ötle­tekkel állnak elő. Az idén például láthattunk mikrobuszos előadást, Gianina Carbunariu Mady-baby című monodrámáját egy 18 főt be­fogadó mikrobuszban nézhették meg az érdeklődők, s ők legalább nem fáztak. A szabadtéri előadá­sokat ugyanis sokszor élvezhetet­lenné tette a novemberi jellegű időjárás, amely a szúnyogokkal együtt sokszor a közérzetünket is hatékonyan befolyásolja. Mind­ezek ellenére (vasárnap évtizedek óta nem látott vihart regisztráltak errefelé, amely a szó szoros értel­mében teljesen lelombozta a vá­rost) a Várszínpadon három re­mek, ún. szórakoztató előadást láthattunk telt ház előtt, ami talán az egyik legfontosabb hozadéka ennek a fesztiválnak. A huszonkét év ugyanis kinevelt egy értő kö­zönséget, amely ma már nemcsak a várban levezényelt könnyedebb műfajokra vevő, hanem bejön egy­­egy kortárs darabra vagy Csehovra is. Visszatérve a várba, itt mutat­kozott be a Komáromi Jókai Szín­ház az Anconai szerelmesek című zenés játékával, amelyet Lévay Adina, szakítva a darab megszo­kott színrevitelével, újraértelme­zett, új köntösbe bújtatott, s ezt a köntöst következetesen rá is szorí­totta az előadásra, méghozzá úgy, hogy nem fojtotta meg a színésze­it. De ugyanezt mondhatjuk el Za­kariás Zalán Figaro házassága című előadásáról is (sepsiszent­györgyi Tamási Áron Színház), aki egy végtelenbe nyúló bohóctréfa­ként értelmezte Beaumarchais da­rabját, s aki ráhangolódott az ele­jén, az pompásan szórakozott a nagyon izgalmas képi és zenei vi­lág, valamint a színészek egymást felülmúló játékénak köszönhető­en. Ebbe a vonulatba illeszkedett be az eddigi legnagyobb kisvárdai siker, az állótapssal fogadott Vala­hol Európában a kassai Thália Színház felvezetésében. Moravetz Levente kemény kézzel, sok-sok apró ötletet felvonultatva hozott létre egy szívszorító előadást, amelyben kemény pedagógiai munkával azonos szintre hangolta a profi színészek és a lelkes amatő­rök teljesítményét. A tornateremből erre az alka­lomra átalakított ún. Rákóczi-te­­remben kerülnek bemutatásra a stúdió-előadások; az általam látott három előadás közül kettő Mátéi Visniec kortárs román író egy-egy abszurd darabjának megfejtésére vállalkozott mérsékelt sikerrel. A szakmai megbeszélésen (ahogy ott is hangsúlyozták, nem kiértékelés­ről van szó) még az is felmerült, hogy az abszurd dráma halott, vagyis már rég meghaladta az idő, s ezt nem cáfolta meg egyik elő­adás sem. Az És a csellóval mi le­gyen? című előadás inkább bohó­zatként volt értelmezhető, mint magvas gondolatokat felmutató abszurd drámaként. Sokkal többet vártunk a szabadkaiak Safe House című előadásától is, főleg a két év­vel ezelőtt bemutatott és komoly szakmai és közönségsikert felmu­tató Záróra után. Ugyanaz a szer­zői és színészi társaság, remek fel­ütés és teljes ellaposodás a végső mérleg, mindössze a remek színé­szi alakítások maradnak meg, a darabot gyorsan felejtsük el. A Művészetek Háza színpadán előbb Parti Nagy Mauzóleumát él­vezhettem hangjáték formájában (a színpadra feltett nézőtér annyi­ra szűkösnek bizonyult, hogy Parti Nagy még felfért, a rendező Szabó K. István már nem), s jómagam is a nézőtér homályában próbáltam megidézni az 1995-ös budapesti ősbemutató hangulatát. A komá­romiak versenyelőadása, a Három nővér nagyon vegyes érzelmeket váltott ki, sokan nem várták meg a végét, holott a nagyon erőteljes színészi alakítások miatt érdemes volt eltekinteni Martin Huba telje­sen fölöslegesnek tűnő felütésétől, amelyet az előadás egy az egyben ledobott magáról. S a végére hagytam a csíkszere­­daiak Liliomját a világhírű Victor loan Frunza rendezésében, aki nem foglalkozva a darab eddigi színreviteleivel, a megszokott sé­mákkal, teljesen újraértelmezve Molnár művét, revelatív erejű elő­adást hozott létre egy túlzsúfolt, teljesen sötét térben, nagyon-na­­gyon mai áthallásokkal. A 20. század első felének gyerekjátékait bemutató kiállítás látható a Szlo­vák Nemzeti Múzeum Vajanský rakparti épületében Pozsonyban. A prá­gai Nemzeti Múzeum gyűjteményének anyaga a mai nagyszülők, dédszü­­lók játékaival ismerteti meg a gyerekeket (és szüleiket). (Fotó: SNM) Indul a zsámbéki színházi bázis programsorozata Magyar-szlovák Persona AATI-JELENTÉS Zsámbék. Megkezdődött a Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis szám szerint 28. szezonja, az idén összesen 110 féle zenei, kulturális, színházi és gyermek­program várja a településre láto­gatókat. Mátyás Irén, a rendezvé­nyek művészeti vezetője elmond­ta, hogy az események az elmúlt évekhez hasonlóan több helyszí­nen zajlanak, így a romtemplom­nál, a Zárdakertben, a művelődési házban és az egykori katonai ra­kétabázis műemlék épületében berendezett színházban. Ez utób­bi helyszínen kezdődik az évad, ahol már tegnaptól három egy­mást követő napon látható a Per­sona című előadás. Az Ingmar Bergman filmrendező írása alap­ján készült, hazai és szlovák szí­nészek által előadott mű két nővér belső vívódásáról, a magány szo­­rongatása elleni küzdelemről szól Gigor Attila fiatal filmrendező útmutatásai szerint. Ugyanitt jú­lius 4-én este a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely művészei adják elő a Részletek a bolyongás meséiből című produkciót, amelyben a színészek a nézővel közös borozgatás közben elmél­kednek a befelé figyelés, a belső csend misztériumáról. A romtemplomnál július máso­­dikán dzsesszkoncert lesz a szé­kesfehérvári Vörös Janka Group és a Dresch Quartet részvételével, július 30-án pedig több más neves együttes mellett a Szőke Nikoletta Quartet lép fel. A barokk plébá­niatemplomban egész nyáron in­gyenes egyházzenei hangverse­nyek lesznek hallhatók. így pél­dául július 17-én Lőrincz Katalin ad orgonaestet. Szlovák musical Báthoryról Pozsony, Musicalhősnő lesz Báthory Erzsébetből. Két éve Juraj Ja­­kubisko szuperprodukcióban rehabilitálta a véres grófnőként em­legetett magyar nemesasszonyt. Most ismét szlovák szerzőket ihle­tett meg az alakja: Henrich Leško és Jana Rákosová Báthoryčka című musicaljét októberben tűzi műsorára az Új Színpad, (ú) Meddig minimalizálható a vers? Töprengések FEKETE J. JÓZSEF Két könyvet olvastam párhuza­mosan, mindkettő a költészet je­gyében született, de úgy tűnik, tá­volról se állnak párbeszédben egy­mással. Az egyik az angol romanti­ka második nemzedéke legfiata­labb alkotójának, az 1795-ben szü­letett John Keatsnek a leveleit köz­readó gyűjtemény (Keats levelei. L’Harmattan, Bp., 2010), a másik pedig az 1954-es, marosvásárhelyi születésű, Pozsonyban élő költő, Balázs F. Attila Minimál című vers­kötete (Balázs F. Attila: Minimál. AB-ART Kiadó, Pozsony, 2010) .Nem érdektelen összeverni az an­gol költőnek az 1820-ban lezárult levelezésében megfogalmazott költészeti elveknek, a romantika esztétikájának néhány részletét a közel két évszázaddal későbbi ma­gyar alkotó poétikai gyakorlatával, ami mögött a sajátos költészeten túl kétségtelenül a versírás lehető­ségeinek egyik nyomvonalát is megláthatjuk. John Keats röviddel huszonha­todik életévében bekövetkezett halála előtt levelet írt az Olaszor­szágban tartózkodó Percy Shel­­leynek, a nála pár évvel idősebb, de úgyszintén fiatalon, harminc­évesen elhalálozott romantikus költőnek, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című re­gényt szerző Mary Shelley férjé­nek. Ebben az üzenetben Percy egyik művére reagálva ír a mű­alkotás költői erejéről és drámai hatásáról, egyebek közt a követke­zőket: „A modern műnek célja kell hogy legyen, mondják [az íté­szek], s meglehet, hogy ez a cél az Isten, a művész azonban igenis ál­dozzon Mammonnak [a pénz, ill. a gazdagság istenének, itt talán in­kább a halhatatlan hírnévvel szemben a jelenkori népszerűség­re gondol Keats, FJJ] - ’önmagába temetkezve’, sőt talán némi önzés­sel kell hogy dolgozzék. Biztos va­gyok benne, megbocsátja, ha őszintén megmondom, meg kelle­ne kissé fékeznie lelke rajongó szárnyalását, s nagyobb gondot fordítania a mesterségre, hogy nyersanyagának ’minden repedé­sét’ vasérccel tömje ki.” A költő, akit a londoni irodalmi pletykakö­rök egyszerűen közönséges figu­rának tartottak, vagy legalábbis Keats ezt érezte felőlük, kioktatta költőtársát, hogy ne helyezze lo­bogó ihletettségét a költészet szakmai kérdései fölibe, mert a poézisnek szigorú szabályai van­nak. Maga John Keats egész életét az írásra tette fel, sokkal nehezebb körülmények közt élt, mint előke­lő, főúri származású költőtársai, de napi nyolc órán át képezte ma­gát, fejlesztette klasszikus mű­veltségét, poétikai ismereteit. An­nak ellenére, hogy a romantika szellemében a modernség megje­leníthetősége hozta izgalomba, ragaszkodott a vers formai-szak­mai fegyelméhez. Balázs F. Attila könyve ugyan­csak poétikai kérdést, a vers mini­malizálásának lehetőségeit vizs­gálja. Kötetének címe is egyenesen erre a szándékra utal, s talán az is, hogy a verseknek címük sincs, csak betűkkel leírt számnevek állnak élükön. A kötetet szerkesztő és hozzá utószót író Szalay Zoltán Ba­lázs F. Attila költészetének jelen­legi tendenciáját azáltal írja le, hogy ez a poézis önmaga „elfo­gyására” törekszik. Azáltal reagál e költészet a világ, a terek és a kap­csolatok kiüresedésére, az elide­genedésre, az erkölcs leépülésére, az érzelmek inflációjára, a harmó­nia felszámolódására és a szemé­lyiség dezintegrációjára, az elemi szétszóratásra, hogy maga is ki­ürül, „a fosztóképzők lehántják a vers belső burkait, s maradnak a minimálok, a depoetizált konst­rukciók, az elsatnyult világ csonttá aszott túlélői”. Balázs F. Attila kö­vetkezetes minimalizáló poétiká­jában, viszont Szalay Zoltán tőle radikálisabb versalkotókra is hi­vatkozik. Krusovszky Dénes Nyel­vem helyén című versére, amely ennyi: „Száraz kavicsok forog­nak”, illetve Lanczkor Gábor Andy Warhol: Nagy villamosszék című költeményére, ami két szó: „Egy szék.” Van egyszavas költemé­nyünk is, egyet kapásból idézhe­tek. Pintér Lajos Damó Istvánnak ajánlott költeménye, A festő ma­dara csupán egy összetett szó: „rempeholló”. Tudjuk persze, hogy a vers mi­nimalizálása tovább radikalizá­­lódhat, el egészen a grafémák és a fonémák szintjéig, a szemantikai jelentés eltűnéséig. Balázs F. Attila költeményei viszont redukáltságuk ellenére olykor a mondat poétiká­jával élnek, és elsődleges jelentés­­tartományuk révén primér hatás ki­fejtésére alkalmasak. A következő verse például szerintem akár a ro­mantika poétikája számára is vál­lalható: „egy dologban mindannyi­an / egyformák vagyunk: a bróker, / a hajléktalan, az örömlány, / a prédikátor, a miniszter, / az utca­seprő, a költő és a kőműves, // ugyanaz a fekete madár csippenti fel / az elhagyott testünkből / - mint gubóból - / szabaduló pil­langót.” Es ami a két, véletlen folytán egymás mellé került poétikát való­ban elkülöníti egymástól, az az, hogy amíg Keats a költészettel igyekezett kitölteni a „költészeti téma” repedéseit, hasadásait, ad­dig Balázs F. Attila éppen ezeket a széttagolódásokat, töréseket, üres foltokat, magát a szétszóratást emeli költői témájává, és hogy versbeszédét is a diszemináció menténfogalmazzameg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom