Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-19 / 140. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 19. www.ujszo.com Szlovákiában ma egyetlen olyan országos vagy helyi emlékjelet sem találunk, amelyet a keresztény egyházak állítottak volna A holokauszt emlékjelei tájainkon A mai Szlovákia területén a zsidóság deportálása nem egyazon időben zajlott, hiszen az 1938 után létrejött Tiso-féle fasiszta bábállam határai eltértek a maiéitól, a zömében magyarok lakta mai Dél-Szlovákiát 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz. L. JUHÁSZ ILONA Szlovákiában már 1942 tavaszán megkezdődött a zsidók deportálása, amit ősszel leállítottak, Magyarországról pedig 1944 júniusában indították az első transzportokat a haláltáborokba. Szlovákiában a szlovák nemzeti felkelés leverése után 1944 őszén kezdődött a zsidók ún. második deportálása. Szlovákiában napjainkban mintegy 3000 zsidó él. Régóta vita témáját képezi a kérdés: melyik ország bűnösebb? Szlovákia, ahol a deportált zsidókért Jozef Tiso hajlandó volt Németországnak fejpénzt is fizetni, de ugyanakkor felkelést szerveztek a nácik ellen; vagy pedig Magyarország, ahol bár jóval később kezdődtek a deportálások, azonban a majdnem 400 000 vidéki zsidó elszállítását rekordidő alatt hajtották végre, még a nácikat is meglepve ezzel a teljesítménnyel. Mindkét országban az állami intézmények, hivatalok és a csendőrség hathatós közreműködésével, támogatásával valósult meg a zsidók gettósítása, kifosztása, majd deportálása, a szlovák-magyar határon átszökött zsidókat mindkét országból visszatoloncolták, rejtegetésüket, szöktetésüket szigorúan büntették. A szlovák kormány 2000-ben szeptember 9-ét, a magyar kormány pedig 2001-ben április 16-át nyilvánította a holokauszt emléknapjává országában. Az ENSZ 2005-ben hozott határozata értelmében január 27-e lett a holokauszt nemzetközi emléknapja. Szlovákia magyarlakta vidékein a még létező zsidó hitközségek, közösségek is évente megemlékeznek a holokauszt áldozatairól. A Mártírnapok időpontja általában június, mivel ebben a hónapban indították az első transzportokat a visszacsatolt területekről is. A holokauszt-emlékjelek megléte vagy hiánya, az állítás körülményei, ideje sokat elárul a holokauszthoz mint történelmi eseményhez való viszonyulásról, a zsidókkal szemben elkövetett bűnökkel való szembenézésről. A világháború befejezése után a lakóhelyükre visszatért zsidó túlélők - ahol erre lehetőségük volt - igyekeztek emlékjelet állítani az elpusztított áldozatok emlékére, általában zárt helyen: a zsidó temetőben, vagy - ha megmaradt - a zsinagógában. A temető síremlékeire is felvésték az áldozatok nevét, sokszor szívbemarkolóan hosszú névsort. Dunaszerdahelyen 1945-ben szimbolikus temetést rendeztek, egy üres koporsóban jelképesen eltemették az elpusztított zsidó hitközséget is. A komáromi áldozatok emlékét a kis zsinagógában kialakított jelképes kemence őrzi, ebben helyezték el az áldozatok névsorát tartalmazó könyvet is. A zsidó temetőben egy tömegsíron elhelyezett emlékmű jelzi a nyilasok által Komáromban, valamint a város környéken a nyugati határ felé hajtott „erőitetet menet” során meggyilkolt 114 zsidó emlékét, s 1978-ban a komáromi zsidó temető ravatalozójába került a pusztuló ógyallai zsidó temetőből az ógyallai, bagotai, martosi és komáromszentpéteri mártírok emléktáblája is. 1945 után az üldözötteken, túlélőkön kívül egyetlen település sem kezdeményezte emlékjel állítását a holokauszt során elpusztított lakosainak emlékére. A kommunista hatalom is nagyon furcsán viszonyult ehhez a történelmi eseményhez. Országszerte több emlékművet is felavattak a fasizmus áldozatainak, ezek azon-A temetés „Hogyan gyászoljam halálodat, Hogyan követhetném koporsódat, Hiszen maroknyi kóbor hamu vagy Az ég és a föld között.” (M. Jaztran) ban az antifasiszta kommunisták emlékét voltak hivatottak őrizni, nem a zsidó áldozatoknak szánták őket. Példaként említhetjük a gútai emlékművet, amelyre csupán a település kommunista áldozatainak névsora került fel, de Komáromban is ugyanilyet avattak 1971-ben, s még folytathatnánk a sort. A második világháború áldozatainak emelt néhány falusi emlékműre csak ritka esetben került fel a holokauszt áldozatainak neve is. • Annak szemléltetésére, hogy a szocializmus idején Csehszlovákiában a hatalom nem nézte jó szemmel a holokauszt áldozatainak megörökítését, jó példa a prágai eset. A régi zsidó temető mellett álló Pinkas-zsinagóga belső falain örökítették meg a több mint 70 000 cseh- és morvaországi zsidó áldozat nevét. Az 1970-es években az akkori rezsim lemázoltatta a falakat, azzal magyarázva tettét, miszerint „semmi sem indokolja, hogy a fasizmus számtalan áldozatából néhánynak különleges emlékművet állítsanak”. Csak a rendszerváltás után kerültek fel ismét a nevek, teljesen betöltve a padlótól a mennyezetig a berendezés nélküli zsinagóga fehérre meszelt falait. A szocializmus időszakában a mai Szlovákia területén tulajdonképpen a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma volt tekinthető az egyetlen olyan létesítménynek, ahol a szocializmus időszakában úgymond hivatalosan, „államilag”, ha nem is különállóemlékmű formájában, de megörökítették a holokauszt tényét és zsidó áldoztainak emlékét is. Az 1989 után eltelt időszak nagy változásokat hozott a holokauszt-emlékjelek állítását illetően. Több településen az újonnan állított vagy a második világháború áldozatainak nevével kiegészített világháborús emlékművek egy részére felkerült a helyi zsidó áldozatok neve. Figyelemre méltó, hogy éppen ott (főleg városokban), ahol egykor jelentősszámú A dunaszerdahelyi zsidó temetőben álló 1945-ben állított emlékmű (Archív felvétel "'spc D'xncja-i'raa'tso nap’jns D'iJO'syun 'r bnntrüpj írvw í’NWja » ÁLLJ! Hajtsd meg fejed as itt eltemetni! Szenthömjveh, Tóra tehercseh és as Auschwitzi haláháborhól hosahosotf A 2005-ben felavatott holokauszt-emlékmű a rozsnyói köztemetőben (L. Juhász Ilona felvétele, 2007) A roma holokauszt áldozatainak emlékét őrző emlékoszlop/kopjafa Csatán (L. Juhász Ilona felvétele, 2005)
