Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-17 / 138. szám, csütörtök

8 Külföld ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 17. www.ujszo.com Elégedetlen a közvélemény az elnökkel, veszélybe kerülhet a kongresszusi demokrata többség Obama is elcsúszhat az olajkatasztrófán Újraindult az olajszivattyúzás Houston. Újraindult tegnap a Mexikói-öböl mélyéről feltörő kőolaj kiszivattyúzása, amelyet előzőleg néhány órára leállítottak, mert villámcsapás miatt tűz ütött ki a munkát végző Discoverer Enterpri­se fúróhajón - közölte a BP olajvállalat és az amerikai parti őrség. A tűzben senki sem sérült meg, sikerült gyorsan eloltani, de elővigyá­zatosságból leállították azt a rendszert, amely felszínre hozza a víz alatti „sapkában” összegyűlő olajat, naponta 2,4 millió litert, (mti) RÖVIDEN Az USA megújítja a szankciókat Washington. Újabb egy évre meghosszabbítja az Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat Barack Obama amerikai elnök, mert Phenjan atomprogramja továbbra is fenyegetést jelent. A Fehér Ház honlapján olvasható köz­leményben az áll, hogy azért van szükség az Eszak-Koreát érintő korlátozások fenntar­tására, mert „a Koreai-félszi­geten a tömegpusztító fegy­verekhez alkalmazható ha­sadó anyagok fokozott előál­lításának ténye és az ebből adódó kockázat továbbra is rendkívüli veszélyt jelent” az USA számára. (MTI) Nem tudtak dönteni Jeruzsálem. Összeült teg­nap az izraeli biztonsági ka­binet, hogy fontolóra vegye a Gázai övezet elleni blokád enyhítését, de az ülést több órás alkudozás után elnapol­ták anélkül, hogy bármilyen döntés született volna. A blokád enyhítésére az a nemzetközi nyomás készteti Izraelt, amely a segélyflottil­­la elleni, halálos áldozatok­kal járó május 31-i támadás miatt nehezedik rá. A radiká­lis Hamász által ellenőrzött területre bevihető áruk listá­jának bővítését előzőleg Tony Blair volt brit kormány­fővel is egyeztették. (MTI) Botrányos államtitkárok Párizs. Három francia kormánytagot érintő visszás­ságokról számolt be a Le Ca­nard Enchainé. A jól értesült hetilap szerint Alain Joyan­­det együttműködési államtit­kár illegális módon kapott építési engedélyt egy villa megnagyobbítására Saint- Tropez közelében. Christian Blanc államtitkár az elmúlt egy évben elszívott szivaijait állami költségként számolta el, 12 ezer eurós értékben. A labdarúgó-válogatott fény­űző dél-afrikai szállását kifo­gásoló, sportért felelős állam­titkár, Rama Yade pedig a já­tékosok komplexumánál is drágább, ötcsillagos hotelben foglaltatott magának szobát a világbajnokságon. (MTI) Új orosz atomeszköz Moszkva. Oroszország­ban vízre bocsátottak egy új atom-tengeralattjárót, amelynek építése 17 éve kezdődött, de pénzhiány mi­att tíz évig szünetelt. A Sze­­verodvinszkben készült, s a város nevét viselő hajó az el­ső tagja az orosz atom-ten­­geralattjárók negyedik nem­zedékének, a Jaszeny (Kőris­fa) osztályú eszközöknek. Hossza 119 méter, s fegyver­zetében nagy hatótávolságú, nukleáris töltetek célba jut­tatására alkalmas manőve­rező robotrepülőgépek is vannak. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Az amerikaiak többsége elégtelennek véli Barack Obama helyzetkezelését a Mexi­kói-öblöt sújtó katasztrofális olaj­­szennyezés ügyében egy keddi fel­mérés szerint. Az elégedetlenek 52 százalékos aránya arra utal, hogy a kérdés komoly politikai üggyé vált, és befolyással lehet az őszi, félidős kongresszusi választásokra, sőt a 2012-es elnökválasztásra is. A megkérdezettek 87 százaléka rendkívül fontosnak tartja az ügyet, egyharmada pedig azt is két­ségbe vonja, hogy a kormányzat tudna-e segíteni rajta, ha ő esne ka­tasztrófa áldozatául. Kétharmad­­nyian kételkednek abban, hogy a kormány eddig bármilyen hatást Berlin/Biskek/Andizsán. Min­den segítséget meg kell adni az átmeneti kirgiz kormány­nak a rend helyreállításához, hogy az etnikai alapú össze­csapások tragédiájából ne legyen katasztrófa - figyel­meztetett tegnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságá­nak (UNHCR) vezetője a né­met rádióban. ÖSSZEFOGLALÓ Antonio Guterres főbiztos úgy vélte, hasznosnak bizonyulhat egy nemzetközi békefenntartó kontin­gens Kirgizisztánban, hiszen ma­guk a kirgiz hatóságok is elismer­ték, hogy nem képesek rendet te­remteni. Az UNHCR légihidat hoz létre, hogy támogassák a szomszé­dos Üzbegisztánt a menekültek be­fogadásában, s az első segélyszál­lítmány tegnap már meg is érke­zett. Az ENSZ adatai szerint az utóbbi napok összecsapásai miatt mintegy 275 ezer ember vált me­nekültté Kirgizisztánban, közülük csaknem 80 ezren Üzbegisztánban találtak menedéket. A Nemzetközi Vöröskereszt azt közölte, hogy 15 ezer menekült a két ország közötti határon rekedt. Nekik is sürgős nemzetközi segít­ségre lenne szükségük. A beszámo­lók szerint az erőszakos cselekmé­nyek egyik fő helyszínétől, Ostól MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Ártatlan tüntetőket ölt meg a brit hadsereg egy csaknem negyven évvel ezelőtti észak-íror­szági britellenes megmozduláson. Ez a legfontosabb megállapítása az azóta is csak véres vasárnapként emlegetett lövöldözés ügyében ti­zenkét éve indított vizsgálatnak, amelynek jelentését kedden is­mertette David Cameron brit kor­mányfő. Az észak-írországi brit fennható­ság ellen küzdő katolikus mozga­lom egyik központjában, London­­derryben 1972. január 30-án 13 holttest maradt az utcán, miután a brit hadsereg egy ejtőernyős alaku­lata rálőtt a bírósági ítéletek nélküli gyakorolt volna a helyzetre. Eköz­ben Obama, aki kedden ökológiai szeptember 11-nek nevezte az olaj­katasztrófát, tegnap nemtörődöm­séggel vádolta a BP olajtársaságot és megígérte, addig nem nyugszik, amíg a brit cég meg nem téríti a ká­rokat. Egyúttal megpróbálta a ka­tasztrófakezelése miatt elégedetlen közvéleményt azon törekvése mögé állítani, hogy csökkentsék az ország függőségét a fosszilis energiahor­dozóktól. Obama a Fehér Ház ovális irodájából mondott tévébeszédet helyi idő szerint kedden, első ízben a beiktatása óta. Az elnök mindenképpen meg akarta nyugtatni a lakosságot, hi­szen sok amerikai dühös, mert úgy véli, a kormány lassan reagál a tör­téntekre, Obama közömbös az ór­aiig 5 km-re fekvő, határ menti Vel­­keszem településen a többségében nőkből, gyerekekből álló tömeg a nagy hőségben körbe vette a hidat, amelyet útakadályokkal és szöges­drótokkal zártak el hatóságok a internálások ellen tüntető tömeg­re. Egy további áldozat hónapokkal később, a kórházban halt bele sérü­léseibe. A korabeli első brit vizsgá­lat szerint a hadsereg csak viszo­nozta a tüzet, amikor a tüntetők közül az iRAkatolikus müícia tagjai lőni kezdtek a katonákra. Az 1998-ban kezdődött, most befeje­ződött újabb vizsgálat - amely a leghosszabb és a legköltségesebb volt a brit politikatörténetben - azonban megállapította, hogy a le­lőtt tüntetők egyikénél sem volt tűzfegyver, és az első lövést a brit hadseregadtale. Cameron a több mint ötezer ol­dalas, tíz kötetre rúgó vizsgálati jelentést összefoglalva a londoni alsóházban kijelentette: a kato­szág legsúlyosabb környezeti ka­tasztrófája iránt, és nem elég ke­mény a BP-vel szemben. Mindez el­vonja a közvélemény figyelmét az elnök olyan fontos törekvéseiről, mint a csaknem kétszámjegyű munkanélküliség csökkentése és a pénzügyi szektor reformja. Obama most bejelentette, a brit forgalom elől. A területen alig hat sátor áll, sokan a földön alszanak, nincs hova húzódni az eső elől. Vi­zet az emberek egy régi, rozsdás esőmedencéből mernek. A mene­kültek elmondták, hogy nem bíz­nák annak idején olyan parancs alapján vonultak a tüntetés hely­színére, amelyet soha nem lett volna szabad kiadni. A konzerva­tív miniszterelnök - a London­derry főterén összegyűlt, a beje­lentést hatalmas kivetítőn figyelő több ezres tömeg üdvrivalgása és tapsvihara közepette - a kormány és az ország nevében elnézést kért a történtekért. Ajelentés szerint a tömegben je­len lévő republikánus milicisták leadtak ugyan néhány lövést, ám ez semmiféle módon nem igazolta, hogy a brit alakulat válaszul civi­lekre lőjön. Emellett a helyszínre kivezényelt katonák egyike sem adott semmilyen figyelmeztetést, mielőtt tüzet nyitott volna. A vizs­cégnek kárpótlási alapot kell létre­hoznia a kárigények kielégítésére; az alapot egy harmadik fél fogja irányítani, hogy minden jogos kár­igényt időben és tisztességesen ki­fizessenek. Az elnök bejelentette azt is, engedélyezte a Nemzeti Gár­da 17 ezer tagjának bevetését a ká­rok elhárítására. (mti,ú) Uniós bírálatok Nem kell az új „kormány” Berlin. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság egyaránt ellen­zi az európai gazdasági kormány tervét, amellyel Nicolas Sarkozy francia elnök állt elő, és megnyerte hozzá a német kancellár támogatá­sát is. A Financial Times Deutsch­land német üzleti lap értesülése sze­rint az Európai Parlamentben való­ságos palotaforradalom tört ki a ja­vaslathallatán. Minden frakció elle­nezte, a képviselők szerint nincs szükség új intézményre, az egyes kormányok intézkedéseit a nemzeti parlamenteknek kell jóváhagyniuk, a döntésbe az Európai Parlamentet is be kell vonni, a gazdaságpolitika felügyeletét pedig az Európai Bi­zottságra kell bízni. Alap értesülései szerint hasonló véleményt fogalma­zott meg Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Barroso szerint Európa gazdasági kormánya az Európai Bizottság. (MTI) Iráni nyilatkozat Feltételekkel tárgyalna Teherán. Irán hajlandó tár­gyalni a nagyhatalmakkal nukleá­ris tevékenységéről, de csak felté­telekkel, amelyeket hamarosan be fog jelenteni. Ezt tegnap közölte Mahmúd Ahmadinezsád elnök te­levíziós beszédében. A BT a múlt héten újabb büntetőintézkedése­ket hozott Irán ellen, mert nem hagy fel urándúsító tevékenységé­vel. Az EU arra készül, hogy az ENSZ szankcióit saját büntetőin­tézkedéseivel tetézi. Ahmadine­zsád közölte: az újabb szankciók­kal sem lehet rákényszeríteni Iránt arra, hogy abbahagyja nukleáris tevékenységét. Ahmadinezsád tegnap éles kirohanást is intézett az USA ellen. Azzal vádolta meg Barack Obamát, hogy beavatkozik az iráni belügyekbe, s hogy az amerikai elnök a legerőszakosabb diktatúra élén áll. A kirohanás oka: az amerikai elnök június 10-én - a tavalyi vitatott kimenetelű iráni elnökválasztás első évfordulója előtt - üzenetben kérte a világ kö­zösségét, hogy támogassa azokat az irániakat, akik a szabadságért harcolnak. (MTI) Putyin nem bírálható Szentpétervár. Az orosz rendőr­ség lefoglalta egy Vlagyimir Pu­­tyint bíráló könyv százezer példá­nyát tegnap Szentpétervárott. A Putyin. Eredmények. 10 év című kötet rövid időn belül a parlamen­ten kívüli ellenzék második kísér­lete arra, hogy leszámoljon a Pu­­tyin-mítosszal. A köteteket szállí­­tó teherautót egyes források sze­rint a város egyik utcáján tartóz­tatták fel, mások szerint a Jabloko liberális ellenzéki párt szentpé­tervári főhadiszállásánál várták a rendőrök. Előbb megbírságolták a sofőrt, amiért megsértette a köz­lekedési szabályokat. Ezután ad­minisztratív szabálysértést állapí­tottak meg, mivel a szállítólevél­ben foglaltak nem feleltek meg a valóságnak. Abban ugyanis az állt, hogy a könyvet Moszkvában nyomtatták, de a kötetekből kide­rült, hogy egy szmolenszki nyom­dában készültek. (MTI) Nemcsak a helyi kirgiz bandák, hanem a kirgiz katonák is lövik az Osban maradt üzbégeket Csapdahelyzetben a menekültek Kilátástalan helyzetben. Vissza Kirgizisztánba nem mehetnek, Üzbegisz­tán pedig már lezárta a határt. (TASR/AP-felvéteI) Súlyos bűnöket követett el a brit hadsereg, a katonák menekülő és sérült civilekre is lőttek Végre kiderült az igazság Londonderryről nak a kirgiz katonákban és rend­őrökben, „akik Os városát temetővé változtatták”. Üzbegisztán segítsé­gét kérik, amely viszont lezárta a határt miután - saját adatai szerint - százezernél is több ember érke­zett területére Kirgizisztánból. Egy nő elmondta, öt napja nem érkezett senki, hogy segítséget nyújtson ne­kik. Szerencse, hogy Üzbegisztán a sebesülteket még befogadja. Az emberek azonban éhesek és szom­jasak, nincsenek gyógyszerek. Azt követelik, hogy Üzbegisztán nyissa meg a határt, legalább a nők és a gyerekek előtt, hogy egy kis időre biztonságban érezhessékmagukat.. Helyszíni források szerint teg­nap is folytatódott a lövöldözés Os­ban. Az AP amerikai hírügynök­ségnek egy, a városban maradt üz­­bég család arról számolt be, hogy házukat kirgiz tüzérek által kilőtt aknalövedék találta el. A család­anya életét vesztette a támadásban. Ez a család azért maradt ott, mert nem akarták magukra hagyni idős hozzátartozóikat, akik már nem vállalkozhattak a menekülésre. Az AP fotóriportere megerősítette a kirgiz támadások hírét. Közölte, hogy Os utcáin kirgiz katonák jár­­oroznék, és a tüzérségi ütegek kel­tette dörejek az ő állásaik felől hal­latszanak. A tegnapi hivatalos közlés sze­rint a majd egy hete tartó zavargá­soknak már 189 halálos áldozata van, a sebesültek száma pedig meghaladja az 1900-at. (mti, ú) gálát megállapította: a brit alaku­lat katonái „elvesztették önural­mukat, elfelejtették vagy figyel­men kívül hagyták a kiképzésen tanultakat”, és többen közülük hamis beszámolókat adtak a tör­téntekről, hogy igazolják a fegy­verhasználatot. A katonák által megölt vagy megsebesített tünte­tők közül többen már menekültek, vagy sérülteknek próbáltak segí­teni, amikor lövés érte őket. Leg­alább két esetben a katonák sérül­tekre lőttek rá. Ezzel a jelentéssel az észak-ír­országi konfliktus egyik legsúlyo­sabb és legellentmondásosabb in­cidensének feltárása fejeződött be, az újabb vizsgálatra még Tony Blair adott utasítást 1998-ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom