Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-09 / 131. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. június 9., szerda________________________________ 7. évfolyam, 22. szám Az utálatos kicsi pónik, az ázsiai eredet, illetve a görbe lábú mongol fajta felemlegetése elmaradt Trianon, Uhorszkó, körülötte meg az Univerzum Sokan voltak, incidensre viszont nem került sor A református templom udvarában elhelyezett Trianon-emlékmű Öt éve, június 4-én a sors abban a kegyben részesített, hogy a Marián Kotleba vezette Szlovák Testvériség rozsnyói Trianon-megemlékezését szemlélhettem meg testközelből. Már akkor sem ijedtem meg az egykori Hlinka-gárda egyenruháiban, surranókban, tőrökkel az oldalukon masírozó gyászhuszároktól. LŐR1NCZ ADRIÁN A „téma” akkor, fél évtizeddel ezelőtt Kossuth Lajos rozsnyói szobrának leköpködése és megkoszorúzása volt; a helyszínen összeverődött hetven szlovák atyafi gyászszalagos koszorút helyezett el a szobor talapzatán, „a szlovákság legnagyobb hóhérának” címezve. A jobb napokat is megélt Bányász téren olyan jelszavak röpködtek, melyekért jobb országokban simán dutyi járna, ám akkor és ott senkit nem zavartak. A békés rozsnyói polgárok alig hökkentek meg azon, amikor a Szlovák Testvériség Vezére (szlovákul Vodca, németül Führer) kijelentette, ha sikerül helyreállítaniuk az „igazságos világrended’, a cigánykérdést ólomtablettával fogják orvosolni, a többi kisebbséget meg egyszerűen a társadalmi ranglétra legaljára degradálják. így, öt év és egy kormányváltás távlatából úgy tűnik, a szlovenszkói helyzet csak annyiban változott, hogy a Hlinka-gárdisták módszerei (úgy is, mint az állampolgárok egy rétegének megfélemlítése, a történelmi tények megmásítása) állami doktrínává avanzsált, Kotleba retorikáját és know-how-ját meg a kormánypárti politikusok egyszerűen „lenyúlták”. Trianonnal együtt, mert a kilencven éve aláírt békeszerződés felemlegetése még jó ideig hálás téma marad a különféle fóbiák életben tartása és a pártpreferenciák növelése szempontjából. Mindenek határa Rozsnyón akkor mindössze hetven-egynéhány fekete egyenruhás szlovák hazafit mozgatott meg Trianon, idén viszont már ötszáznál is többen jöttek el Komáromba, hogy megmutassák az ország déli részében igencsak elszemtelenedett magyaroknak, hol a határ. Mármint a magyar-szlovák államhatár, mely még mindig nem elég szembeötlő ahhoz, hogy a Kárpát-medencei magyarok megfelelő tisztelettel tekintsenek rá. Kodéba öt évvel ezelőtti kijelentései szerint a világrend nagyjából akkor borult fel, amikor a 13,7 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett Ősrobbanás után az Univerzum nem az eredeti tervek szerint épült ki Szlovákia körül (különben nem ez az egyetíen, máig megmagyarázhatatlan anomália azokból a ködös időkből). Az idei komáromi hőstettet végrehajtó nemzeti párti vezér a Matica-székházban megtartott tudományos Trianon-konferencián ennél szerényebben fogalmazott; beszédét azzal vezette fel, hogy „a trianoni békeszerződés nélkül ma nem volna szlovák államiság”, és Szlovákia valójában ennek a paktumnak köszönhetően került fel Európa térképére. „A kilencven éve aláírt békeszerződés nem csak az első világháború végére tett pontot - mondta hanem egyszer s mindenkorra felszámolta a nemzetek börtönét, Uhorszkót is.” Komámó szlovák volt és az is marad, hangsúlyozta a pártvezér, amivel nem kis sikert aratott a zömében északi országrészekből mozgósított hallgatóság körében. „Milyen traumáról beszél Magyarország?! - tette fel a szónoki kérdést. - Hiszen ez az ország csupán 1918-ban, az első világháborút követően jött létre, s Trianon a magyarok számára valójában az Osztrák-Magyar Monarchia alóli felszabadulást, az önrendelkezést hozta el...” így lett oda ezer évünk, de ne sajnáljuk - a szebb jövő elkezdődött, s mi is részesei vagyunk. Csak tudományosan! Nemkülönben veretes kijelentések hangzottak el a párt alelnökasszonya részéről, áld el-elcsukló hangon egészen meglepő, eleddig ismeretíen „történelmi részleteket” közölt. .Amikor a magyarok azt állítják, hogy Trianont követően holmi országrészeket csatoltak el tőlük, s hogy ennyi meg annyi lakost veszítettek, jobb, ha tudatosítják: az a föld sosem volt az övék, a mi őseink lakták azokat a területeket” - vezette fel tényszerű hozzászólását (taps, ováció). - Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a szlovákság végleg eltűnjön a történelem süllyesztőjében, ám az Úristen megoltalmazott bennünket.” A szintén e párt színeiben felvonuló oktatási tárcavezető, aki a közelmúltban azzal lepte meg a tudományos világot, hogy felfedezte: a szlovákiai magyar iskolások anyanyelvükön gondolkodnak, Komárnóban arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem ismétli önmagát. „Vannak nemzetek, melyek nem tudnak megbékélni problémáikkal, s azokat az ország határain túlra exportálják - közölte. - így tett annak idején a fasiszta Olaszország, a náci Németország, s a politika eszköztára és módszerei a mai napig nem változtak. A Szlovák Köztársaság nem hajlandó tovább hallgatni a Duna.túlsó partjáról a hőbörgést; Magyarországnak pedig jobb lesz, ha egyszer s mindenkorra tudatosítja, hogy nem önmagával, hanem az önálló Szlovák Köztársasággal határos. Ez így is marad mindörökre...” Minthogy tudományos történelmi konferenciáról volt szó, az utálatos kicsi pónik, az ázsiai eredet, illetve a görbe lábú mongol fajta felemlegetése a rendezvényen megjelent honatyák és honleányok részéről ezúttal elmaradt. De semmi gond: miheztartás végett a párt jóvoltából Dunaszerdahelyen és környékén szinte minden háztartásba kikézbesítették írásban. Nem hiszem, hogy sok hívet szereztek vele. Ezerötszáz év A rendezvénytől a Matica slovenská helyi szervezetének elnöke, Jozef Cemek elhatárolódott, mondván: nem tartja szerencsésnek, ha egy kulturális szervezetet pártkampány céljaira használnak fel. A zászlóerdőben, mely a párt vezetését és a szlovák történészek csoportját a magyar-szlovák határon elhelyezett márványtömbhöz kísérte, azért bőven akadtak maticás lobogók is, a transzparensek pedig fennen hirdették, hogy a trianoni szerződés szent és megmásíthatatlan. Mint kiderült, a nemzetiek által elhelyezett emlékoszlop engedély nélkül is megállja a helyét, így leleplezése során vezérük büszkén jelenthette ki: „Ezen emlékművel üzenjük a Fidesznek és a Jobbiknak, hogy a Dunának ez az oldala szlovák terület, mindig is az volt, mert mi, szlovákok itt élünk ezerötszáz éve...!” E téren máris jelentős „területi engedmény” könyvelhető el, mivel öt éve Kotlebák még a Svätopluk király által létrehozott, a Tátra bérceitől Zalavárig (Blatnohrad) és Pécsig (Päťkostolie) terjedő egykori Nagy Szlovák Birodalom visszaállítását követelték. E tekintetben a mélynemzetieknek talán egyeztetniük kellene egymással. Bár a rendezvényen sem a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom, sem pedig a Jobbik nem jelent meg - értesüléseim szerint nem is igazán készültek a nemzeti párt mellett kampányolni -, a Trianonemléknapon azért üzentek „odaátról”. Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője például felhágva a városligeti Királydombra, imigyen szólt: pártja nem készül határrevízióra, de „megeshet, hogy egy-egy település visszakerül az anyaországhoz”. Zagyva György Gyula, aki országgyűlési képviselői tisztsége mellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke is, kifejtette: rá kell kényszeríteni Európát, hogy felülvizsgálja a trianoni békeszerződést. Sólyom László köztársasági elnöknek ezek után nem maradt más hátra, mint hogy megmagyarázza a Velencei Bizottságnak: Magyarország nem akarja megváltoztatni az államhatárokat. Pozsony visszavétele Miközben a mélynemzeti szlovákok Komárnóban „taroltak”, az örök autonómia-harcos Bósza János Pozsonyban hetedmagával (később még négy fő csatlakozott hozzá) birtokába vette az elnöki palota előtti térséget, hogy a magyar-szlovák megbékélés alternatívájaként az önrendelkezést kínálja fel országnak s világnak. A rendezvényre még a szenzációkra kiéhezett, az árvizek folyamatos közvetítésétől megcsömörlött szlovák bulvármédia sem volt kíváncsi, így Bószáék közönségét nagyrészt az esemény biztosítására kirendelt rendőrök és titkosszolgák tették ki. A Trianon-emléknapot a komáromi református templom kertjében a Te Ügyed Kör emlékműavató ünnepsége zárta. Feszty Zsolt, a rendezvény kezdeményezője egyebek közt arról is beszélt, hogy egyszerűen „van, akikkel nem érdemes együttműködni”, majd a Beneš-dekrétumok kárvallottjainak kárpótlását, illetve az önrendelkezés szükségességét hangsúlyozta. Az SNS által a magyar-szlovák határra állított emlékmű azóta is bőszen ragyog a kettészelt város kellős közepében. Mintha csak azért állították volna oda egyesek, hogy félelmeik és fóbiáik jó messziről látsszanak. Kit akarnak megijeszteni? (Somogyi Tibor felvételei)
