Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-28 / 121. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 28. Sport 23 Állítólag évi 10 millió eurót keres majd a sztáredző Mourinho nyerő csapatot ígér MTl-JELENTÉS Madrid. Jósé Mourinho váltja Manuel Pellegrinit a Real Madrid kispadján - jelentette be szerda esti sajtótájékoztatóján hivatalo­san is Florentino Pérez, a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. helyezett klubjának elnöke. „Mourinho játékstílusa a biz­tonságot hozza meg a Real Madridnak” - nyilatkozta Pérez a sztáredzőről, aki a múlt szezon­ban az olasz Intemazionalét ve­zette BL-diadalig. A klubelnök hangsúlyozta: „A legfontosabb a stabil csapat, a győzelem, és Eu­rópa legjobbjának lenni.” Ez nem sikerült Pellegrinivel, ezért is kellett mennie - derült ki a Real sportigazgatójának szavai­ból. Jorge Valdano egy televíziós műsorban nyilatkozva dicsérte a chilei mester „kifogástalan maga­tartását, hibádan profizmusát”, de nem hallgatta el, hogy elfo- gadhatadannak ítélték a Real ki­esését egy kiscsapattal szemben a Király Kupából, ahogy a korai BL- búcsút is. Jósé Mourinho csupa szépet és jót ígért a Real Madrid híveinek. „Az én Reálom mindig jól fog ját­szani, folyamatosan támad, és mindig nyer majd - nyilatkozta a 47 éves portugál szakember az AS című spanyol sportlápnak. Hozzá­tette, hogy szerinte egy csapatnak igazi közösségként kell működ­nie, és hogy olyan triplázásra, mint amilyet ő elért az Interrel, csakis topcsapat képes. - Ezért so­kat kell még javulnia a Real Madridnak.” A spanyol sajtó úgy tudja, Mou­rinho a négy esztendőre szóló szerződés értelmében évi 10 mil­lió eurót fog keresni a blancóknál. Zamorát és Hughes-t előzte meg a szurkolói ankéton Gera a legjobb a Fulhamnél MTl-JELENTÉS Budapest. Gera Zoltánt válasz­tották a Fulham legjobbjának a 2009/10-es idényben a londoni labdarúgócsapat szurkolói. A ma­gyar támadó Bobby Zamorát és Aaron Hughes-t előzte meg a sza­vazáson. „Nagyon elégedett vagyok, hogy drukkereink engem láttak a legjobbnak, de egyúttal meg is le­pett. Szeretnék köszönetét mon­dani a csapattársaimnak, edző­inknek, a klubnak és különösen a szurkolóinknak, akik egész sze­zonban fantasztikusak voltak” - nyilatkozta Gera a klub honlap­ján. Hozzátette, valamennyi meccset élvezte az idényben, amelyen pályára lépett, s kiemel­te, hogy fantasztikus élmény volt az Európa Liga-menetelés. Gera elsősorban annak kö­szönheti az elismerést, hogy a má­sodik számú európai kupasoro­zatban döntőbe jutott Fulham legeredményesebb játékosa volt a nemzetközi porondon hat talála­tával. Többek között elévülhetet­len érdemeket szerzett a Juventus kiejtésében, ugyanis az ólasz gár­da ellen kétszer volt eredményes, valamint a Hamburger SV elleni elődöntő visszavágóján ő lőtte a finálét érő találatot. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Asztrahányban Pavel Eljanov győzelmével ért véget a Grand Prix-sorozat utolsó versenye. Az ukrán nagymester teljesen meg­érdemelten, egypontos előnnyel diadalmaskodott. Ennek a siker­nek köszönhetően Eljanov az ak­tuális ranglistán már a hatodik helyre lépett elő. Az utolsó fordu­ló döntötte el az összetett Grand Prix-értékelésben a végső máso­dik hely sorsát, amely világbaj­nok-jelöltséget jelent. Nagy küz­delem után végül az azeri Tejmur Radzsabov szerezte meg ezt a po­zíciót, mert az utolsó fordulóban hősiesen megmentette a gyalog­hátrányos bástyavégjátékot a kí­nai Wang Yue ellen. Nézzük Radzsabov egyik sike­resjátszmáját: Spanyol megnyitás Világos: Radzsabov - Sötét: Mamedgyarov l.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxcő 5.0-0 Vf6 (Mamed­gyarov a sok lehetőség közül ezt a változatot választotta.) 6.d4 exd4 7.Fg5 Vd6 8.Hxd4 (8.Vxd4 keve­set ígér világos számára.) 8...Fd7 9.Hc3 Vg6 10.Vd2 Fe7 ll.Fxe7 Hxe7 12.Badl 0-0-0 13.Ve3 Kb8 14.Ha4 bő 15.Hf3 c5 16.Bxd7 (Ezzel a kiskombinációval világos leegyszerűsíti az állást, de a mi­nimális előnyét továbbra is őrzi.) 16...Bxd7 17.He5 Ve6 18.Hxd7+ Vxd7 19.Hc3 Vd4?! (Óvatlan lé­pés, amelynek köszönhetően vi­lágos növeli előnyét.) 20.VÍ4 Bf8 21.Bdl Hg6 22.VÍ3 Ve5 23.g3 Vg5 24.Hd5 He7 25.a4 Hxd5 26.exd5 Bd8 27.a5 b5 28.d6! (Ezzel az át­töréssel Radzsabov bekerül ellen­fele táborába.) 28...Bxd6 29.Bxd6 cxdő 30.Vc6 Vd8 31.Vxa6 b4 32.h4 Vc7 33.h5 Vd8 34x3 bxc3 35.bxc3 Vc7 36x4 Vd8 37.Vc6 Vc7 38.Ve8+ Kb7? 39.Ve4+ és sötét feladta. 2695. fejtörő Vüágos indul, és két lépésben mattot ad. it a a i A A i i i * 1 1 1 Ellenőrző jelzés - világos: Kb4, Vb5, Bb7 és f7 (4báb). Sötét: Kd8, Vh3, Bel, Ha4 és e3, Fe6 és h6, gy.: b3, b6, c2, d4, f4. g3 (13 báb). A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Lazaret- ská 12, 811 08 Bratislava) küld­jék, SAKK megjelöléssel. Feladvá­nyonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfej­tőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2694., a 2696. és 2697. számú fejtörőkkel együtt -2010. június 21. Vajon mit írnak rólunk? Balról Riszdorfer Mihály, Riszdorfer Richárd, Tarr György és Vicék Erik. (Somogyi Tibor felvételei) Soós Tibor védencei a szegedi Vk-n kezdik meg idei nemzetközi szereplésüket Hajót váltott a kajaknégyes Keveset hallottunk róluk az elmúlt hónapokban. Csendben, különösebb médiaérdeklődés nélkül készültek az idei szezonra. A Riszdorfer Richárd, Risz­dorfer Mihály, Vlček Erik és Tarr György alkotta világhírű komáromi kajak­négyes mától újra küép a nemzetközi porondra. Mi vár rájuk a szegedi Világ­kupán? Erre is válaszolt la­punknak Soós Tibor, az egység edzője. J. MÉSZÁROS KÁROLY Nem volt eseménytelen a hosszú téli felkészülés. A leg­hangosabb eset az volt, amikor Pavel Blaho befejezte edzői ténykedését a kajaknégyesnél. Azóta több lett a dolga Soós Ti­bornak? Egyáltalán nem. Amit Blaho vitt, azt átvette Felix Masár, vagy­is ő volt a fiúkkal edzőtáborozni. Én továbbra is a szakmai munkát felügyelem. A szokottnál csendesebben zajlott az egység eddigi felké­szülése, még a külföldi edzőtá­borokról sem hallottunk. Hol jártak védencei? Április elejéig bő egy hónapot a megszokott helyen, az amerikai San Diegóban töltöttek. Az én edzéstervem szerint dolgoztak, Masár jelenlétében. Előtte janu­árban voltak egy ausztriai edző­táborban, ahol többnyire síeltek. Soós Tibor: „Nekünk itthon meg­van mindenünk, nem szükséges mindig külföldre menni" Nekünk itthon megvan minde­nünk, nem szükséges mindig kül­földre menni. Mióta családjuk is van a fiúk­nak, már nehezebben mennek el otthonról. így igaz. Gyurin kívül már mindegyiknek van gyereke. Leg­utóbb Ricsinek született lánya, Sophia. Misi fia, Misi és Erik lá­nya, Lara még tavaly jött a világra. Kétségkívül a családi háttér is so­kat jelent a fiúknak. Első és eddig egyetlen idei szereplésük a račicei válogató volt. Ezer méteren megvertek egy másik hajót, és 3:00,84 per­ces idővel értek célba. Mit jel­zett ez az időeredmény? Semmi meglepőt nem kínált, ugyanott tartottunk, mint tavaly április végén. A háromperces idő nagyon jó volt ahhoz képest, hogy egyetlen ellenfelük hét má­sodperccel végzett mögöttük. Mert a fiúkra az jellemző, hogy minél jobb a rivális, annál job­ban szerepelnek ők is. Azóta itt­honi teszteredményeink is azo­nosak a tavalyiakkal. Minden zavarmentesen zaj­lott, semmi gond nem volt a fel­készülésben? Az edzéseken jól ment a hajó. Egy ideje teljesen új kajakjuk van a fiúknak, a korábban hasz­nált lengyelt itthoni Vajda már­kára váltották. Több újdonság van benne, és ezt az új hajót visszük magunkkal Szegedre is. A fiúk nagyon meg vannak elé­gedve vele. A felkészülés során mindössze a magas vízállás ne­hezítette a helyzetünket: nem készülhettünk a Vág-Dunán, csak a holtágon, de a tervezett munkát ott is elvégeztük. Szegeden mutatkoznak be a fiúk idén először a nemzetközi mezőnyben. Csak az ezerméte­res távon indulnak? Más távon már nem is állhatnak rajthoz, mert a nemzetközi szö­vetség időközben a négyesek számára megszüntette a tavaly vb-érmet hozó kétszáz méteres versenyt. Két év alatt két siker­számától fosztották meg négye­sünket: először az ötszáz métert, most meg a kétszázat iktatták ki a vb- és olimpiai műsorból. Egyeden számukban mit vár­nak Szegeden? Nem lesz teljes a nemzetközi mezőny. Nekünk az a célunk, hogy a legjobb négyben végez­zünk. Ha ez sikerül, akkor elke­rüljük a júliusi hazai pótváloga­tót, s rajtjogot szerzünk az idei spanyolországi Eb-re és a poz­naní vb-re. Pénteken lesz a se­lejtező, szombaton a döntő. Minden a pályán dől el. Egyet­len gondunk lehet: Misinek a napokban volt egy kisebb bal­esete, lehorzsolta a tenyerét. Dupla fájdalom lesz számára a versenyzés. Kajak egyesben Jakubík indul Ezren és ötszázon is rajtlehetőséget kap Jakubík Gábor. A népes szlovák csapatból ő az egyedüli, aki kajak egyesben indul Sze­geden. „A hétvégén Pöstyénben megnyertem az ottani regattán a 23 éveseknek kiírt két kilométert. Csak heten indultunk, szá­momra egy jó edzés volt - mondta lapunknak a somotjai kaja­kos. - Szegeden már sokkal nehezebb lesz, hiszen a felnőtt me­zőnyben versenyzek. Ezer méteren a C döntőbe kerülhetek, de igazán a B döntővel lennék elégedett. Ez a fontosabb táv szá­momra. Az ötszáz mindössze tapasztalatszerzésre lesz jó. Amúgy a hétvégi verseny csak egy állomás a júliusi moszkvai korosztályos Eb előtt. Nekem ott, a 23 évesek mezőnyében kell majd helytállnom.” (jmk) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Chile-Zambia 3:0 (0:0), g.: Sanchez (52,83.), Valdivia (85): Uruguay-lzrael 4:1 (2:1), g.: Forlán (15), Pereira (36), Abreu (75,81.), ill. Rafaelov (30): Franclaország-Costa Rica 2:1 (1:1), g.: Sequeira (22, öngól), Valbuena (83), III. Carlos Hernán- dez (11); Észtország—Horvátország 0:0; Hollandia- Me­xikó 2:1 (2:0), g.: van Persie (17,41), ill. Hernandez (74). ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, döntő, 3. mérkőzés: Tatran Prešov- Hlohovec 45:23 (17:8), a sorozat végeredménye: 3:0, bajnoka Prešov. ■ Kosárlabda NBA, Keleti főcsoport, döntő, 5. meccs: Orlando- Bos­ton 113:92, a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 2:3. ■ Tenisz ROLAND GARROS, 2. forduló, női egyes: Na Li (kinai, 11)-Cohen Alora (francia) 6:2, 6:2; Klejbanova (orosz)-lvanovics (szerb) 6:3,6:0; Groth (ausztrál)-Date Krumm (japán) 6:0, 6:3; Schiavone (olasz)-Ferguson (ausztrál) 6:2,6:2; Wozniak (kanadai)-J. Bondarenko (uk­rán) 6:4, 6:1; Rodionova (ausztrál)-Zvonarjeva (orosz, 21.) 6:4,6:4; Švédova (kazah)-A. Radwanska (lengyel, 8.) 7:5,6:3, A. Bondarenko (ukrán, 27)-Rybáriková (szlo­vák) 6:3,6:3; félti egyes: Baghdatis (ciprusi, 25.)-Gra- nollers (spanyol) 4:6, 6:1, 7:5,6:2; Gabasvili (orosz)- Zemlja (szlovén) 6:3,6:1,6:1. Férfi páros, 1. forduló: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 1 .(-Hájek, Lacko (cseh, szlovák) 6:3,6:1. ■ Kerékpár GIRO O'ITALIA, 18. szakasz (Levico Therme—Brescia. 156 km): 1. Greipel (német) 3:14:59 h, 2. Dean (új-zélan- di), 3. dali Antonia (olasz) - azonos idővel. Az összetett állása: 1. Arroyo (spanyol) 76:25:37,2. Basso (olasz) +2:27,3. Porte (ausztrál) +2:44. ■ Atlétika ARANY FUTÚCIPd, Ostrava, férfiak, gerelyhajítás: 1. Frydrych (cseh) 88,23 - az év legjobb eredménye; 400 m gát: 1. Clement (amerikai) 48,69,100 m: 1. Asafa Powell (jamaicai) 9,83 - az év legjobb eredménye; 300 m: 1. Bolt (jamaicai) 30,97; 800 m: 1. Rudisha (kenyai) 1:44,03, 3000 m: 1. Biwott (kenyai) 7:31,68; 110 m gát: 1. Robles (kubai) 13,12.; nők, 10 000 m: 1. Melkamu (etiópiai) 31:04,52; 400 m: 1 Rosolová (cseh) 50,85; 800 m: 1. Hak (holland) 2:00,53,... 5. Klocová (szlovák) 2:01,81; ma­gasugrás: 1. Howard-Lowe (amerikai) 198; rúdugrás: f. Polnova (orosz) 456,100 m: 1. Fraser (jamaicai) 11,04, 100 m gát: 1. Lopes-Schliep (kanadai) 12,69, gerelyhaj!- lás: 1. Ratej (szlovén) 64,68. ■ Sporfogadás KENŐ: 3,5,12,18,19,25,26,27,29,33,41,49,51,55, 58,60,71,72,73,79. Kenő plusz-szám: 71. EGY MONDATBAN ♦ A magyar labdarúgó-vá­logatott augusztus 11-én a londoni Wembley Stadion­ban játszik barátságos mér­kőzést az angol csapattal. ♦ Feloldotta két héttel ezelőtt érvénybe léptetett szankcióit Salvadorral szemben a FIFA, amely azért tiltotta el minden nemzetközi szerepléstől az or­szág csapatait, mert a helyi kormány beavatkozott a fut- ballszövetségügyeibe. SPORTA KÉPERNYŐN EUROSPORT - 11.00, 17.40: Francia nemzetközi teniszbajnokság (élő) 15.30: Giro d’Italia (élő) NOVA SPORT - 8.55, 12.55: Forma-l-es Török Nagydíj, szabadedzés (élő) SPORT 1 - 02.30 (szom­bat): Boston-Orlando NBA- mérkőzés (élő) SPORTKLUB - 19.45: ZTE- Paks magyar férfi kosárlabda bajnoki döntő (élő) NIKÉ Péntek, május 28. Osztrák II. fo­ciliga: 1300. Austria Luste- nau-FC Lus­tenau 1,8-3,3- 3,68-1,18-1,74-1,21; 1301. FC Dombim-St. Pölten 4,04 -3,40-1,70-1,85-1,15-1,2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom