Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-20 / 114. szám, csütörtök
8 Külföld ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN Idegenek a pilótafülkében Moszkva. A személyzethez nem tartozó idegenek is voltak a lengyel kormánygép pilótafülkéjében, mielőtt az a lengyel elnold párral és más magas rangú utasokkal, összesen 96 emberrel a fedélzetén április 10-én lezuhant volna Szmo- lenszknél. Ezt tegnap közölte Moszkvában az Államközi Repülésügyi Bizottság (MÁK) elnöke. A pilótafülkében tartózkodó egyik idegen hangját azonosították. A PAP úgy értesült, a pilótafülkében tartózkodó két idegen személy egyike Andrzej Blasik tábornok, a lengyel légierő parancsnoka volt. Megvizsgálják, hogy a két illetéktelen személynek milyen befolyása volt a pilóták döntéseire. (MTI) Ismét a polgár legyen az úr London. A hatalomgyakorlás forradalmi átalakítását, a hatalmi jogkörök decentralizálását ígérte tegnap az új brit kormány. A választóknak beleszólásuk lesz abba is, hogy a parlament mely felesleges törvényeket szüntesse meg. A liberális demokrata Nick Clegg miniszterelnök-helyettes kijelentette: a cél az, hogy az államnak jóval kisebb ellenőrzése legyen az állampolgár felett, és az állampolgárnak) óval nagyobb ellenőrzése legyen az állam felett. A kormány megszünteti „az állampolgárok utáni kémkedés kultúráját”, és törli a személyi igazolvány bevezetésének tervét. (MTI) Erősödő tálib támadások Kabul/lszlámábád. Tálib fegyveresek támadást indítottak a NATO-vezetésű nemzetközi erők (ISAF) Észak-Afga- nisztánban lévő bagrami támaszpontja ellen tegnap hajnalban. Öt NATO-katona megsebesült. A szomszédos Pakisztánban ugyancsak felkelők támadtak meg egy ellenőrzőpontot. Az akciót több mint kétszáz tálib fegyveres indította az ország északnyugati részén, 28 támadó és két katona halt meg. (MTI) Obama, a matekpélda Wasington. Egy Barack Obama elleni merénylettel magyarázta a szögeket egy matektanár az USA-ban, amiért felfüggesztették állásából. „Ha ebben az épületben vagy, ezt a szöget kell felvenned, hogy eltalálhasd az elnököt” - ez volt az a mondat, amely heves felháborodást keltett az országban. A középiskola először hagyta tovább dolgozni a tanárt, mostanra azonban már fel kellett függesztenie határozatlan időre. Az ügyet kivizsgálta az amerikai titkos- szolgálat is, de nem talált semmi fenyegetőt Obamára nézve, így lezárta a nyomozást. (MTI) Gyújtogatás és zavargások Bangkokban, miután megadták magukat a tüntetők vezetői - tűzparancs és éjszakai kijárási tilalom Ostromállapot a thai fővárosban Bangkok. Zavargások és gyújtogatások kezdődtek tegnap a thaiföldi fővárosban és az ország északi tartományaiban, miután a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő harcokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét a vörös- inges tüntetőktől. ÖSSZEFOGLALÓ Ez utóbbiak négy - más hírek szerint hét - vezetője megadta magát. A védelmi minisztérium estétől kijárási tilalmat léptetett életbe. A zavargások résztvevői öt jelentős épületet is felgyújtottak Bangkok központjában, köztük a tőzsde épületét, valamint a Central World plázát, amely Délkelet-Ázsia második legnagyobb bevásárlóközpontja, és megtámadták a helyi 3-as tv-csatorna székházát. A Bangkok Post napilap újságíróit evakuálni kellett a szerkesztőség épületéből, miután fenyegetést kaptak az őket részrehajlással vádoló vörösingesektől. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Európának új stabüitási kultúrára van szüksége - hangsúlyozta tegnap a német kancellár. Az euró válságával foglalkozó, a parlamentben elhangzott rendkívüli kormánynyilatkozatában Angela Merkel kijelentette: a kialakult válság kezelése, illetve a hasonló válságok jövőbeni megismétlődésének megakadályozása létkérdés Európa, illetve az EU számára. A kancellár értékelése szerint az unió a legnagyobb kihívás előtt áll az alapító 1957-es Római Szerződés óta, s ha až euró megbukik, megbukik Európa is. Emlékeztetett Görögország nemzetközi megsegíA máskor jellegzetesen turistáktól és vásárlóktól zsúfolt Szukhum- vit út környékén alig néhány órával azután szabadult el a pokol, hogy a hadsereg bejelentette: ellenőrzés alá vonta a helyzetet, s az eddigi belvárosi táborhelyén körbezárt több ezer kormányellenes tüntetőt. tésére, és elutasított azt a vádat, hogy Németország késedelmesen cselekedett volna. Szerinte körültekintő döntést kellett hozni, Berlin ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Athén szigorú takarékossági programot vállaljon, továbbá ahhoz is, hogy a nemzetközi segélyprogramban a Nemzetközi Valutaalap is résztvegyen. Merkel utalt arra, hogy az EU az euró támogatása érdekében kidolgozott, több mint 700 milliárd eu- rós mentőcsomag kapcsán most még fontosabb döntés előtt áll. Németország 123 milliárd euróval vesz részt a gigantikus mentési akcióban, és ez az összeg szükség esetén 20 százalékkal, 148 milliárd euA katonák kora reggel indították meg hadműveletüket; egy felüljáróról nyitottak tüzet tüntetőkre, majd páncélozott harcjárművekkel áttörték a gumiabroncsokból és bambuszrudakból emelt barikádokat, amelyekkel a tiltakozók védték az általuk több mint hat hete megróra emelkedhet. Az adatoknál fontosabbnak nevezte az általános célkitűzést, azaz az euró megmentését, a görög járvány terjedésének megakadályozását, továbbá olyan intézkedések megtételét, amelyek lehetővé teszik, hogy az ilyen jellegű válságok megismétlődjenek. Európának olyan új stabüitási kultúrára van szüksége, amely magában foglalja a nagyobb költség- vetési fegyelmet, az adósságok megfelelő ütemű törlesztését, továbbá annak elkerülését, hogy az országok lehetőségeik felett éljenek. Elismerte, hogy ez utóbbi Németországra is vonatkozik, amely az elmúlt időszakban rekord méretű államadósságot halmozott szállva tartott, nagy kiterjedésű belvárosi kereskedelmi negyedet. Ahogy a biztonsági erők a déli órákra körbezárták a tüntetések fő helyszínét, a vörösingesek vezetői megadásra szólították fel híveiket. „Bocsánatot kérek mindnyájatoktól, de nem akarok több áldozatot. fel. Bejelentette, hogy Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter az uniós miniszterek pénteki tanácskozásán javaslatokat kíván előterjeszteni szigorúbb szankciók alkalmazására azon államokkal szemben, amelyek rendszeresen túlköltekeznek, illetve elmaradnak adósságaik törlesztésével. A kancellár asszony támogatásáról biztosította az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a jövőben előzetesen betekinthessen a tagállamok költségvetési tervezeteibe. Úgy vélte, hogy ez nem jelenti a nemzeti parlamenti jogkörök csorbulását. Merkel beszédének hatására az euró árfolyama tegnap ismét gyengülni kezdett. Én is le vagyok sújtva. Meg fogjuk adni magunkat” - mondta az ellenzéki vezetők egyike, Dzsatuporn Promphan. A több mint két hónapja tartó és több tucat halálos áldozatot követelő zavargások felszámolására indított tegnapi katonai akcióban öt ember vesztette életét, köztük egy olasz sajtófotós, Fabio Polenghi. Ä harcokban több mint félszázan sebesültek meg. Váll-lövés érte a holland televízió tudósítóját, s két katona mellett egy kanadai újságíró is súlyosan megsebesült, amikor három gránát robbant a tüntetők fő gyülekezési helye közelében, percekkel azután, hogy a vörösingesek vezetői megadtákmagukat. Bár a rendőrség különleges erői tűzparancsot kaptak a gyújtogatok és fosztogatók megfékezésére, ez sem tudta megakadályozni a vörös- ingeseket a zavargások folytatásában. Az erőszak tegnap átterjedt az ország északkeleti részére is, ahol a 2006-ban puccsal eltávolított Thakszin Sinavatra kormányfőt dicsőítő tüntetők Udonthani és Khonken városában is megrohanták és felgyújtották a helyi városháza épületegyüttesét. (mti, tasr) Román reform Anyanyelven tanulhatnak Bukarest. Anyanyelvükön tanulhatják Románia földrajzát és történelmét a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekek - döntött tegnap a román képviselőház. Az alsóházban a közoktatás és felsőoktatás mélyreható reformját célul kitűző törvénytervezet vitája van soron. A jogszabály 37. cikkelye nagy vitát váltott ki, hiszen kimondja: a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok a román nyelv és irodalom tantárgyon kívül mindent anyanyelvükön tanulhatnak. Ez azt jelenti, hogy Románia földrajzát és történelmét is, ezeket eddig a magyar tanulóknak is románul kellett elsajátítaniuk az általános iskolában. (MTI) Angela Merkel új stabilitási kultúrát sürgetett - Németország sokkal szigorúbban szankcionálna Ha bukik az euró, Európa is megbukik Tanfolyamra is küldhetnék a muzulmán nőket Sarkozy a burkatörvényért Moszkva es Peking is támogatja az újabb büntetointezkedéseket Iran ellen Egyetértés szankcióügyben MT1-H1R ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva/Washington. Szer- gej Lavrov orosz külügyminiszter is megerősítette tegnap, hogy a hatok között egyetértés van az ENSZ BT Iránnal kapcsolatos új határozat- tervezetének kérdésében. Az USA kedden terjesztette be a tervezetet, amely új, a korábbiaknál keményebb szankciókat helyez küátásba Teherán ellen. Lavrov amerikai kollégájával, Hillary Clintonnal folytatott telefonbeszélgetést, s kijelentette: a munkát most a BT-ben kell folytatni, ahol a nem állandó tagoknak módjuk nyílik álláspontjuk kifejtésére. Hangsúlyozta, alaposan elemezni kell azt a helyzetet, amely a hétfőn Teheránban, az iráni uránkészlet kicseréléséről aláírt iráni- török-brazil megállapodást követően alakult ki. A hatos közvetítő csoportban az USA, Oroszország, Kína, Francia- ország, Nagy- Britannia és Németország vesz részt. Oroszország és Kína eddig ellenezte, hogy Irán ellen szankciókatvezessenek be . Susan Rice amerikai ENSZ- nagykövet közölte: Iránnak el kell oszlatnia azokat az aggodalmakat, hogy titokban atomfegyver kifejlesztésére törekszik. A tízoldalas tervezetben szereplő szankciók a feltételezett iráni atomfegyverkezési programhoz kapcsolódó katonai, pénzügyi és hajózási tevékenységek ellen irányulnak. Egy amerikai forrás szerint a büntetőintézkedések egyebek mellett a nagy hatalmú Forradalmi Gárda, Uletve az általa ellenőrzött vállalatok és szervezetek ellen irányulnak. Újabb cégek vagyonának befagyasztását és újabb személyek utazási tilalmát rendelnék el. A tervezet ugyancsak előirányozza az iráni beruházások tilalmát olyan érzékeny területeken, mint az uránbányászat. Megtiltanák nehézfegyverek nyolc kategóriájának - köztük támadó helikopterek, hadihajók és rakéták- eladását Iránnak. Ez a már érvényben levő fegyverembargó kiterjesztését jelenti. Az USA és európai szövetségesei teljes körű fegyverembargó bevezetését szorgalmazták, ezt azonban az orosz és a kínai tárgyalók ellenezték. Ezenkívül eltiltanák Iránt minden olyan tevékenységtől, amely atomtöltet hordozására képes ballisztikus rakétákhoz kötőd ik. Az Irán elleni legutóbbi, 2008 márciusában elfogadott szankciócsomag lehetővé tette minden olyan repülőgépes vagy hajószállítmány átvizsgálását, amelyről feltételezhető, hogy tiltott cikkeket tartalmaz. A mostani tervezet arra hívja fel az államokat, hogy működjenek együtt a vizsgálatokban, és tagadják meg a szolgáltatásokat a feltételezhetően tiltott árukat szállító iráni tulajdonú vagy béreltjárművektől. Li Pao-tung Kína ENSZ-nagykö- vete kijelentette: az új büntetőintézkedéseknek, ha elfogadják őket, nem lehet az a céljuk, hogy kárt okozzanak a Teheránnal folytatott normális kereskedelemben. A vétójoggal rendelkező állandó BT-tagok azt remélik, hogy a 15 tagú testület június elején szavazhat az Irán elleni újabb, immár 4. szankciócsomagról, (mti) Párizs. A francia minisztertanács tegnap elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken. „Az üggyel kapcsolatban a kormány tudatosan választott egy sokat követelő, de igazságos utat. Régi nemzet vagyunk, amelyet az emberi méltóság és a közösségi élet egy bizonyos felfogása tart össze. Az arcot teljesen elfedő viselet veszélyt hordoz ezekre az alapvető és lényegi értékekre nézve” - jelentette Id Nicolas Sarkozy elnök az ülésen. A tervezet ellen - amely júliusban kerül a parlament elé - jogászok és a franciaországi muszlim kisebbség tagjai is tiltakoztak. A törvény szerint senki sem hordhat olyan ruhát nyilvános helyeken, amely eltakarja az arcot is. Aki ezt nem tartja be, az 150 eurós pénzbírságra és/vagy egy, az állampolgári tudatot és a köztársasági értékrendet erősítő tanfolyamra számíthat. A kormány túllépett a francia igazságszolgáltatás legmagasabb fórumának, az államtanácsnak a véleményén. E testület azt javasolta, a tilalom csak bizonyos nyilvános helyekre - például hivatalok, közlekedés - legyen érvényes. A burkához és nikábhoz hasonló vise- letek utcai betiltását az államtanács jogilag megalapozatlannak tartotta. Ezzel szemben Sarkozy úgy gondolja, „az emberi méltóság nem megosztható, az állampolgároknak pedig fedetlen arccal kell élniük. Ennélfogva nincs más megoldás, mint a minden nyilvános helyre vonatkozó tilalom.” A parlamenti konszenzus megteremtése azonban nehéz vállalkozás lesz, mivel a baloldali ellenzék nagy része alkalmazhatatlannak tartja a törvénytervezetet, és azt követeli a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az államtanács véleményét. A háborgó franciaországi muszlim kisebbség szerint a tilalom megbélyegzi az 5-6 milliós közösséget. A burkát vagy a nikábot hatósági becslések szerint mindössze kétezer nő viseli Franciaországban. Belgiumban már betiltották az arcot is takaró hagyományos muszlim öltözetet. (TAS R/AP-fel vétel) Újságírók menekítik egyik sérült társukat