Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-18 / 112. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 18. Kultúra 7 Cserepes Erika: Túlélők (Phelwidek Photo) mm­A Phelwidek Photo anyaga május 28-ig tekinthető meg a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében Túlélők ereje a határon toolról Pozsony. A budapesti szék­helyű Felvidéki Magyarok és Barátaik Egyesület má­sodszor hirdetett fotópályá­zatot Phelwidek Photo - ezt lőttem a határon tool címmel. TALLÓS1 BÉLA A zsűri (Hrapka Tibor, Kasza Gábor és Krasztev Péter) a több mint száz beküldött munkából vá­logatta ki azokat, amelyekből előbb Budapesten rendeztek tár­latot, most pedig a Magyar Köz­társaság pozsonyi Kulturális Inté­zetében látható kiállítás. A tárlat eredetével kapcsolat­ban Zselinsky Miroslav, az ötlet­gazda és a főszervezője elmondta, hogy a kiállítást kiíró szervezet minden tagja jelenleg Budapesten élő szlovákiai magyar. „Amikor megalapítottuk ezt a szervezetet, nem gondolkoztunk nagy ívű koncepciókban, tömeges rendez­vényekben, egyszerűen csak egy- egy keretet akartunk adni ennek a tág baráti társaságnak. Egy in­tézményt, mint Prágában, Po­zsonyban a magyar sörözések, magyar bulik. Egy idő után azon­ban úgy gondoltuk, hogy szüksé­günk van egy reprezentatív ren­dezvényre, ez a Phelwidek Photo. A cím a Felvidék szó játékos elfer­dítéséből született: utalva arra, hogy mi végső soron egy laza tár­saság vagyunk, emellett nem akartuk, hogy a Felvidék szó poli­tikai töltete jusson eszébe a kiírást elolvasóknak” - mondta Zselinsky Miroslav. A kiállítás anyaga a fotótechni­kai megoldásokat illetően is vál­tozatos, és műfaji szempontból is sokrétű: portrék, szociofotók, ter­mészetfotók és művészfotók egy­aránt megtalálhatók a válogatás­ban. ,Á kiállítók fotós »múltja« is igencsak változó - mondta Zselin­sky Miroslav. - Vannak profi ri­porterek, évek óta aktív fotómű­vészek, de teljesen kezdők is, és többen valahol félúton az említett kategóriák között. Tavaly beválo­gattuk egy tizenhat éves lány egyik képét, aki igencsak meg volt szeppenve a kb. 200 fős nyitó bu­lin. Idén a budapesti törzskocs­mánk pincémőjének egyik képét válogatta be a zsűri a végső anyagba. Nagyon jó érzés, hogy vannak visszatérő pályázóink, akik már számolnak a Phelwidek Photóval, mint megmutatkozási lehetőséggel. Ilyen például a Du- naszerdahelyi Fotóklub jó pár tag­ja, akik nemcsak mindkét alka­lommal pályáztak, de mindkét évben meg is hívták a kiállítást Dunaszerdahelyre. A képek válo­gatásánál igyekeztünk erős szak­mai kritériumokat érvényesíteni, ezért is kértünk fel idén szakmai zsűrit (tavaly az egyesület tagjai válogattak). Ez a fő változás a ta­valyi anyaghoz képest, így talán a kiállítás színvonala is kicsit ma­gasabb.” Nem hiszem, hogy én találtam ki, de valahogy benne van az agyamban, hogy azok a jó képek, amelyek nemcsak azt láttatják, amit mutatnak, hanem azon túl is sok mindenről szólni képesek. Mélységük, erejük van. Jelenük és múltjuk. Személyes és közösségi vonzásuk. Ezekkel együtt olyan „virtuális” hátteret képesek te­remteni az alkotói, a fotós szem hozzáadásával, amelyben a mi vi­lágunk egy-egy szelete is benne van: felélednek, megelevenednek gondolataink, megindulnak ilyen­olyan érzéseink. Az idén bemutatott anyagban több ilyen van. Elsőként Dömötör Ede Eső című felvétele fog meg hatalmas perspektívájú univer­zumával. A festői látványon túl a természet hangjával szólít meg ez az univerzum; ahogy az erdő issza az esőt, ahogy a sikamlós kő to- vábbsercenti a cseppeket, ahogy hallgatagon odébb kúsznak a fel­hők, játszi gomolygással, a ned­vesség átalakuló halmazállapotá­val földre lép a végtelen. A mély és a magas összeér és megfér a dom­borzattal alkotott kürtőben: ezzel a hatalmassággal, vagy ehhez a hatalmassághoz méri magát egy megdőlő alak. Az ismeretlent cso­dálja. A csodát nézi, amit a termé­szet játszik a lábai előtt. Múló, múlandó színházat, költői ho­mállyal feszült drámát alkotott meg Dömötör Ede abból, amit a Föld nevű bolygó élettelen és élő elemeivel felkínált neki alap­anyagul. Cserepes Erika objektívjével az elemek hadszínterén járt. Ott, ahol a szerint a látvány szerint, amit megörökített, a madár se igen tud hol fészket rakni. Ég és föld itt nem kürtőben, hanem a pusztuló élet vonalán ér egybe. A csönd határvonala ez a fasor. A Túlélők című kép az elemek har­cának kitett élet dacos és ellenálló vonulása. Képköltészet ez is, amit a természet alkotott meg. Ám „felmondani” ezt a költészetet a technika megalkotta gép segítsé­gével, a legérzékibb előadásmód­ra vall. Fák vagy emberek lépnek előttünk kitartó vonulásban, annyira mindegy. Ez a fájó való­ság maga. Mintegy száz filmben és tévéjátékban játszott Elhunyt Végvári Tamás MTl-HÍR Budapest. Rövid, súlyos beteg­ség után életének 73. évében va­sárnap elhunyt Végvári Tamás. A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyvenéves pályá­ja során a pécsi Nemzeti, a veszp­rémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Ka­tona József és az Örkény Színház társulatának volt a tagja; nevéhez számtalan gondosan formált, nagyhatású alakítás fűződik. Főbb szerepei voltak Shakes­peare Hamletjének címszerepe, Csehov: Három nővér című darab­jában Prozorov, Stoppard: Ro­sencrantz és Guildenstem halott című művéből a Színész, Tábori György: Mein Kapf című darabjá­ban Herzl, Kusán: Galócza című művéből Galócza, Csehov: Sirály című darabjából Szorin. Utolsó szerepe az Örkény Ist­ván Színházban a színház névadó­jának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor. Mintegy száz filmben és tv-játékban játszott. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és te­levíziónéző fülében. Végvári Ta­más 1993 és 1996 között a Ma­gyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészka­marai Egyesület elnökeként tevé­kenykedett, és vezető szérepet vállalt a Magyar Színházi Társa­ságnál is. Végvári Tamást az Ör­kény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Király Levente a pozsonyi Magyar Intézetben Irodalom és szerelem AJÁNLÓ Pozsony. Király Levente költő, író, szerkesztő lesz a vendége má­jus 20-án, csütörtökön 17 órától a Magyar Köztársaság Kulturális In­tézetének; az Irodalom és... című beszélgetősorozat újabb részében az irodalomról és - egyebek mel­lett - a szerelemről vall. Beszélge­tőtársa Juhász Katalin lesz. Király Levente a fiatal költő­nemzedék egyik legmarkánsabb képviselője, aki néhány évvel ez­előtt az így irtok én című paródia­kötetben jellemezte” kortársait, jelentős szakmai sikert aratva. Ér­zékeny, az élet apró rezdüléseit is mélyen átélő költő, aki bátran kí­sérletezik különböző stüusokkal, sőt műfajokkal is. Példa erre leg­újabb novelláskötete, amely má­jus 28-án jelenik meg, ezáltal po­zsonyi vendégszereplése így egy­fajta „előbemutatónak” is tekint­(Képarchívum) hető. A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával, A könyv utóélete program kereté­ben valósul meg. (ú) „Ha van füled, halld hangtalan beszédem; Mindegy, mi voltam: voltam az ami, Egy hang voltam az Isten énekében És kár lett volna el nem hangzani.” (Nagy Zoltán: Sírkőre) Köszönjük a dunaszerdahelyi kórház orvosainak, ápolóinak, az osztálytársaknak, barátoknak és rokonoknak, akik Gyökeres György fotográfust visszafordíthatatlan, súlyos betegsége alatt hónapokon át gondozták és segítették. A gyászoló család A nyolcvanas évek Oroszországénak kalandos világa és bensőséges részletekkel teli élvezetes tárcák a dunaszerdahelyi Budapest Kávéházban Bölcs hölgyek társasága NAGY ERIKA Dunaszerdahely. Győry Attila az est házigazdája által bölcs höl­gyeknek nevezett Haraszti Mária Maty Rógyina nagylábujja és Bo- lemant Éva Pozsonyi ész-lelések című kötetét ismerhette meg a kö­zönség a Vámbéry Irodalmi Estek legutóbbi rendezvényén a Buda­pest Kávéházban. Mindkét kötet a Median gondozásában jelent meg. Haraszti Mária könyvét, melyet 2006-ban kezdett el írni a szerző, Győry egy 80-s évekbeli pszichote- rikus utazásként jellemezte, visszaemlékezésekkel, történelmi tényekkel, levelek fénymásolatá­val, korabeli naplójegyzetekkel megtűzdelve, és vallja, hogy jó ér­telemben vett kulturális blokkot, kap a kezébe az olvasó. Haraszti a Volgográdban töltött cserediák- szemeszter viszontagságait vetet­te papírra. A Maty Rógyina a Haza Anyácska-szobor Volgográdban, s a könyveim a monumentális em­lékmű nevére vezethető vissza. Bolemant Éva első önálló kötete azokból a tárcákból áll össze, me­lyeket többek között a Vasárnap­ban és a Barátnő internetes folyó­iratban közölt. Póda Erzsébet fül­szövegében kifejti, hogy „Igazi ér­ték ez a gyűjtemény! ... Minden esetben érzékenyen nyúl a témá­hoz, tapasztalatait rendkívül ol­vasmányos és tanulságos módon tárja az olvasók elé.” Az ízléses kö­tet a hétköznapi emberek történe­tét dolgozza fel. A szerző nem gondolt arra, hogy kötetet adjon ki tárcáiból, de egy váratlan fordulat, majd testvére és a barátok, Cs. Liszka Györgyi és Póda Erzsébet biztatása, a kiadó Haraszti Mária segítőkészsége meggyőzte arról, hogy gyűjteményben adja közre az írásait. Ä Győry által unisex könyvnek nevezett kötetből Jará- bik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója olvasott fel egy tárcát, majd a Maty Rógyina nagylábujjából egy élve­zetes, humorral fűszerezett részle­tet. Győry Attila vallja, hogy ezek a kiadványok fürdőkádra, autó­buszra íródtak, vagy arra, hogy egy kávé mellett olvasva élvezettel teljenek a percek. Haraszti Mária, Bolemant Éva és Győry Attila (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom