Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-18 / 112. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 18. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Idén jóval több beruházás jöhet Pozsony. Szlovákiának idén nagyjából 200 százalékkal több külföldi beruházót sikerül .ma­gához vonzania, mint tavaly - legalábbis ezt állítja Vojtech Fe- rencz, a gazdasági tárca moni­toring tanácsának elnöke. Sze­rinte jelenleg 12 beruházási projekt van előkészítve, ame­lyeknek köszönhetően 2500 új munkahelyet hozhatnak létre. A SARIO állami beruházásösz­tönző ügynökség tavaly 104 külföldi beruházást regisztrált, 2,4 milliárd euró értékben. Ezek több mint 16 ezer ember­nek adhatnak munkát. (SITA) Vevőre vár a vegyiművek Pozsony. Eladják a súlyos anyagi problémákkal küszkö­dő, és csődeljárás alatt álló Nyitranováki Vegyiműveket, a társaság legnagyobb hitelezői erről még a múlt héten döntöt­tek. A vállalatot nemzetközi versenypályázat útján kívánják eladni, amit az előzetes felmé­rések szerint egy vagy két hó­nap múlva hirdethetnek meg. Az új tulajdonos nevét nagyjá­ból öt hónappal a pályázat meghirdetését követően is­merhetjük meg. Az 1800 al­kalmazottat foglalkoztató tár­saságnak korábban az Európai Bizottság 19,6 millió eurós büntetést szabott ki, mivel más európai cégekkel kartellszer- ződést kötött. Az állam tavaly a táraság miatt módosított a csődtörvényen, később pedig stratégiai vállalattá nyilvánítot­ta. Az államnak így elővételi jo­ga van, egyelőre azonban nem tudni, hogy a most meghirde­tett versenypályázaton ezt ki- használja-e. (SITA) Munkavállalói prémiumok Pozsony. Munkavállalói prémiumban tavaly 78 125 al­kalmazott részesült, aminek köszönhetően az alacsonyabb bevételekkel rendelkezőknek összesen 10,2 millió euróval já­rultak hozzá a fizetéséhez - de­rül ki a Központi Adóigazgató­ság jelentéséből. Az elmúlt év­ben egy alkalmazott legfeljebb 181,03 eurós prémiumot kap­hatott, ami idén 157,04 euróra csökken. A prémium bevezeté­séről a kormány még 2008 vé­gén döntött, amivel a gazdasági válság negatív hatásait szeret­ték volna enyhíteni. (SITA) Újabb tömeges elbocsátások Pozsony. Április utolsó és má­jus első napjaiban Szlovákiában újabb négy munkáltató jelentett be tömeges elbocsátásokat - de­rül ki a gazdasági tárca tegnap közzétett jelentéséből, amely szerint emiatt 1339 munkahely van veszélyben. Az említett idő­szakban a legnagyobb elbocsá­tást a privigyei Yazaki Slovakia jelentette be, amely 1208 al­kalmazottjától kíván megválni. Április 26. és május 2. között a munkaügyi hivatalok 6775 sza­bad munkahelyet regisztráltak, 333-mal többet, mint egy héttel korábban. A legtöbb szabad munkahely Pozsony megyében van, több mint 1600, a legkeve­sebb Kassa megyében, ahol alig 500 állás közül válogathatnak a munkanélküliek. (TASR) Már Varsóba is repülhetünk Pozsony. Hatéves szünet után a lengyel LOT légitársaság teg­nap újra beindította Pozsony és Varsó közötti járatát - jelentette be Dana Madunická, a pozsonyi repülőteret üzemeltető társaság szóvivője. A LOT heti hat alka­lommal indít gépet a szlovák fő­városból. Varsóból az USA-ba, Kanadába és Skandináviába utazhatunk tovább. (SITA) Őrzi pozícióját a Volkswagen Berlin. A vezető európai autó­gyártó, a Volkswagen áprilisban 604 ezer személygépkocsit, illet­ve kisteherautót értékesített, 11%-kal többet, mint egy évvel korábban. A német társaság, amely a múlt hónapban 1,6 mil­liárd értékű beruházást jelentett be, a kínai piacon szerepelt a leg­jobban, itt az év első négy hónap­jában 620 500járművet értékesí­tett. Az európai piacon áprilisban a VW kissé megtorpant: a 266 353 eladott jármű 7%-os éves visszaesést jelent. Az európai au­tópiacon áprilisban a vüág veze­tő autógyártói közül leginkább (39,6%-kal) a Nissan növelte éves szinten az értékesítést, (m) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8554 Lengyel zloty 4,0195 Cseh korona 25,560 Magyar forint 277,82 Horvát kuna 7,2530 Román lei 4,1926 Japán ien 114,17 ­Sváici frank 1,4014 Kanadai dollár 1.2792 USA-dollár 1,2349 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,34-1,26 26,60-25,05 287,12-262,39 OTP Bank 1,35-1,27 26,42-24,91 282,29-266,05 Postabank 1,35-1,26 26,59-24,79­Szí. Takarékpénztár 1,35-1,26 26,39-24,92 285,78-261,16 Tatra banka 1,34-1,27 26,36-25,02 284,41-262,79 Dexia banka 1,34-1,28 26,38-25,04 280,51-266,29 Általános Hitelbank 1,34-1,27 26,40-24,94 287,12-262,39 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Ha nem volna ilyen gyenge a közös európai fizetőeszköz, akkor most jóval olcsóbban tankolhatnánk Négyéves mélyponton jár az euró Törököt fogtunk az eurót nyüvő görögökkel. Literenként akár 6 centtel is kevesebbe kerülhetne a benzin, ha nem betegeskedne az eurózóna pénze (Képarchívum) Brüsszel/Pozsony. Tegnap négyéves mélypontra gyengült az európai valuta az amerikai fizetőeszköz­zel szemben, csak 1,22 dol­lárt adtak egy euróért, rá­adásul a mélyrepülés tar­tósnak ígérkezik. A befek­tetők ismét elbizonytala­nodtak, továbbra is első­sorban az európai növeke­dési kilátások aggasztják őket. Emiatt többet kell fi­zetnünk az üzemanyagért. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A múlt héten elfogadott giganti­kus, 750 milliárd eurós mentő­csomag sem nyugtatta meg a be­fektetőket, az euróra továbbra is nyomás nehezedik - utoljára 2006 áprilisában volt a mostaninál gyengébb a közös európai valuta. A hangulat romlása a forintot sem kerülte el, napközben közel 278 fo­rintot adtak egy euróért. Az euró- övezetet sújtó államadósság-vál­ság miatt újabb csúcsot döntött az arany ára euróbán, de emelkedett a dollárban kifejezett ár is. Tegnap Londonban 1012,81 euróra emel­kedett az ár unciánként (31 gr), ami újabb rekordot jelent. Szakemberek a felerősödő fé­lelmeket elsősorban annak tudják be, hogy a múlt héten bejelentett európai megszorító intézkedések egyre több befektető szerint megál­líthatják a kibontakozó gazdasági fellendülést. Az utóbbi napokban Görögország, Portugália, Spanyol- ország, Olaszország és Románia je­lentett be kiadáscsökkentő intéz­kedéseket. A legtöbb helyen a köz- alkalmazottak bérének csökkenté­se és a nyugdíjak megvágása mel­lett döntöttek a kormányok, illetve több helyen emelték a fogyasztást terhelő adókat, ugyanis évközben szinte csak ezen a módon tudnak belenyúlni az adórendszerbe. Ezek az intézkedések viszont jelentősen visszafoghatják a belső fogyasztást, hiszen kevesebb jövedelemből ke­vesebbet is költenek az emberek. A görög válságot és az euró fo­lyamatosan zuhanó árfolyamát már Szlovákiában is megérezzük, legalábbis azok, akik gyakran használják az autójukat. A gyen­gébb euró miatt ugyanis a benzin­árak nem csökkenhetnek olyan mértékben, mint azt a világpiaci árak alakulása, egy erősebb euró mellett, lehetővé tenné. E hónap­ban például a hazai töltőállomá­sokon még egyszer sem csökken­tették az árakat, miközben az el­múlt két hétben csaknem 20 dol­lárral zuhant a kőolaj világpiaci ára, így tegnap reggel már hor­dónként (159 liter) 70 dollár alatt kereskedtek a kőolajjal, míg május elején a 90 dolláros szint közelé­ben volt a jegyzés. A hazai töltőál­lomásokon korábban még a világ­piaci ár akár 5-6 dolláros csökke­nése is literenként nagyjából 6 centes áresést hozott magával. Mindez azonban még egy erős eu­ró esetére volt érvényes. A közös európai fizetőeszköz drasztikus árfolyamesését követően a ben­zinárak ennél lényegesen kisebb mértékben csökkenhetnek. A Na­tankuj hírportál legfrissebb elem­zése szerint e héten literenként 2 centes áresésre számíthatunk. Most egy liter 95-ös benzinhez át­lagosan 1,278 euróért, a gázolaj­hoz 1,127 euróért juthatunk hoz­zá. Ilyen drágán legutóbb tavaly októberben tankolhattunk. „Az elmúlt napokban ugyan csökkent a kőolaj világpiaci ára, ezzel párhu­zamosan azonban jelentős mér­tékben erősödött a dollár az euró­val szemben, ami semlegesítette a világpiaci áresést” - vallja Marek Senkovič, a Slovnaft vezető köz­gazdásza. (MTI, P, nt, mi) Nagy-Britanniában vészköltségvetés készül, az uniós országokban sorra faragják le a közalkalmazottak bérét Mindenki retteg a görög tragédia terjedésétől ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Lisszabon/Róma/London. A görög pénzügyi drámát látva a ve­szélyzónába került európai uniós országok sorra jelentenek be meg­szorító intézkedéseket. A legin­kább bajba jutott ibériai országok már a múlt héten léptek. Jósé Soc­rates portugál kormányfő közölte: a költségvetési hiány mérséklése céljából a személyi jövedelemadók kulcsát 1-1,5 százalékponttal eme­lik, az áfát 20%-ról 21%-ra növe­lik, a vezető beosztású állami al­kalmazottak bérét 5%-kal csök­kentik, és 2,5%-os adót vetnek ki a nagyobb vállalatok és bankok pro­fitjára. Az intézkedések 2011 végé­ig maradnak érvényben. Jósé Luis Zapatero spanyol miniszterelnök pedig bejelentette, két év alatt 15 milliárd eurót szeretnének megta­karítani, ennek fejében a közal­kalmazottak bérét 5%-kal faragják le (ez 3 millió embert érint), a poli­tikusokét 15%-kal, jövőre pedig befagyasztják a béreket. A szintén óriási államadósság­gal küszködő Olaszország 27,6 milliárd eurót akar megspórolni a következő két évben, hogy elkerül­je az adósságválságot. Ennek érde­kében többek között bércsökken­tést illetve létszámstopot terveznek a közszolgáltatási szektorban. A Silvio Berlusconi vezette kabinet a tavalyi 5,3%-ról 2012-re 2,7%-ra akarja leszorítani a büdzsé GDP arányos hiányát. Az olasz lépések között szerepel a bérek csökkenté­se és létszámstop a közszolgáltatá­si szektorban. A korrupcióval fer­tőzött déli tartományok lemond­hatnak a fejlesztési források egy ré­széről, és kénytelenek lesznek emelni a helyi adókat. „Csontvázakra” lel az új, kon­zervatív vezetésű brit koalíciós kormány a múlt héten leköszönt munkáspárti kabinet költségvetési hagyatékának átvizsgálása során - mondta a Financial Timesnak Ge­orge Osbome az új brit pénzügy- miniszter, aki június végére új „vészköltségvetést” ígért. „Külön­böző szekrényekben találunk min­denféle csontvázakat (...) az utolsó pillanatban hozott legkülönfélébb döntésekre bukkanunk” - mondta Osbome, hozzátéve: a Munkáspárt vezette előző kormány megbízatá­sa végére „teljesen felelőtlenné vált (...) és borzalmas közfinanszí­rozási helyzetben hagyta hátra az országot”. A recessziós brit gazda­ság élénkítésére és a bankok meg­mentésére fordított csillagászati összegek békeidőben soha nem mért szintre, előzetes becslések szerint a hazai össztermék (GDP) 11,6%-ára duzzasztották a márci­ussal zárult pénzügyi évben a brit államháztartási hiányt. A pénz­ügyminiszter megerősítette: az új kormány a jelenlegi pénzügyi évre 6 milliárd font közvetlen kiadás- csökkentést tervez. Ez a kiadás­csökkentési terv azonban eltörpül a szükségesnek tartott szigorítás mértéke mellett. Az egyik legna­gyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) prognózisa szerint mintegy 100 milliárd fontos költségvetési kiiga­zítást kell végrehajtania az új brit kormánynak ahhoz, hogy középtá­von fenntartható legyen az állam finanszírozása. A koalíciós kabinet magán kezdte a takarékoskodást: az első ülésén a kormány határoza­tot hozott a miniszterek javadal­mazásának 5%-os csökkentéséről. A konzervatívok tervei szerint 2011-től csak a tűzvonalban szol­gáló katonák, valamint az évi 18 ezer fontnál kevesebbet kereső közalkalmazottak kaphatnának fi­zetésemelést. (MTI, NG, só) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. május 16-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3 6 hónap hónap 12 hónap 24 Lakossá- hónap gi folyó számla ČS0B 6,05 0,100,20 0,150,35 0,500,70 0,901,10 2,002,20 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1,10 r­o u~> 0,10 OTP Bank-0,20 0,25 0,40 0,90 1,30 2,30 0,000,20 Komerční b. 0,01-0,05 0,01-0,25 0,010,35 0,010,50 0,010,80 0,050,10 Volksbank 0,00-0,30 0,000,50 0,000,80 0,001,20 0,002,30 0,10 UniCredit Bank 0,20 0,400,45 0,500,75 0,801,00 2,002,15 0,000,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 0,901,00 1,301,35 2,202,35 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,15 0,300,35 0,500,60 0,901,00 2,00 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,650,70 1,001,10 2,10 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,600,75 1,001,10 2,00 0,106,00 Poštová banka 0,150,25 0,300,50 0,650,80 1,201,40 2,302,50 0,010,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. május 16-tól) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 J IS hónap hónap 18 hónap 2 év Felmon­dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,10­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,15­1,20 0,10 Volksbank 0,30 0,60­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 6,40­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,20­1,30­1,35 0,01 Dexia banka 0,20 0,50 0,50 0,60­0,75 0,10 Tatra banka­' ­­­­­0,30 Slovenská sporiteľňa­­­0,10-2,50­0,10 Všeobecná úverová banka 0,30 0,65 1,00 “ 1,00 0,10

Next

/
Oldalképek
Tartalom