Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-13 / 108. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2010. május 13., csütörtök 7. évfolyam, 19. szám 60 éves a pozsonyi gimnázium A pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium értesíti volt tanárait és diákjait, hogy az idei tanévben ünnepli megalaku­lásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2010. június 11-én (pénteken) 15 órai kezdettel ünnepi műsorra kerül sor a Ružinovi Kultúrházban, amelyet juniális követ a Kyjev Szállóban. Részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségeken jelezzék legkésőbb 2010. május 31-ig: tel. 02/52964315 vagy a morvayk@gdunaba.sk e- mail címen, (mk) Halász Dávidot és Farsang Istvánt is támogatják A vegyészgyár felajánlása ISMERTETÉS A program három éve alatt összesen 1600 pedagógust képeztek ki, köztük sok magyar iskolában oktatót is Indul a Gondolkodó iskola negyedik évfolyama A Gondolkodó iskola diákjai nem biflázással jutnak el a műveltségig (Képarchívum) A magyarországi Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány lehetőséget biztosít minden tehetséges tanu­lónak, hogy ismertesse kutatásai­nak eredményét. A „Kutdiák mozgalom” keretében a tanulók időről időre bemutatják elért eredményeiket egymásnak és egy szakértő zsűrinek, akik javaslata­ikkal, kritikáikkal útmutatást tud­nak adni a kutatási irány további menetéhez. A rendezvény Kárpát-medencei döntőjén Sárospatakon 2010. március 27-28-án két komáromi gimnazista is részt vett, Farsang István és Halász Dávid, akik a TU­DOK elnevezésű verseny szlováki­ai fordulójának győztesei voltak. Farsang István földrajz-vízrajz kategóriában indult, és a sárospa­taki döntő nagydíjasa lett. Ez kü­lönösen kimagasló eredmény, hi­szen az összes induló közül csak öten részesültek ebben a díjban. Halász Dávid a technika kategó­riában indult, és szintén méltó módon képviselte iskoláját. Valószínűleg ennek a kiváló ered­mények is köszönhető, hogy a ren­dezvény egyik támogatója, a Rich­ter Gedeon Vegyészeti Gyár részé­ről Pellioniszné dr. Paróczai Mar­git emberierőforrás-igazgató le­vélben megkereste a gimnáziu­mot, felajánlotta, hogy hajlandóak támogatni az iskola tehetséges fia­taljainak tanulását. Jelenleg tart a kapcsolatfelvétel és a lehetőségek pontosítása, de remélhetően már a közeljövő is tartogat lehetőséget a Selye János Gimnázium tehetsé­ges tanulói számára. (ai) Az Orava társulás és a Kö­zép-európai Alapítvány (CEF) a Slovnafttal együttműködve negyedik éve hirdeti meg a Gondol­kodó iskola elnevezésű programját olyan alapisko­lák részére, amelyek haj­landóak aktívan részt ven­ni a modern oktatásban, az effektiv tanításban, hogy a tanulók sok hasznos dolgot sajátíthassanak el már az alapfokú képzés során. ISMERTETÉS Ez a program támogatja a diá­kok önálló, kreatív gondolkodá­sát, az információk analizálásá­nak képességét, hogy a fiatalok helytálló véleményt tudjanak al­kotni bizonyos dolgokról, ki tud­ják magukat fejezni. Nagy szük­ség van az oktatási módszerek megújítására, a felesleges mago­lásnak már nincs értelme, inkább az összefüggéseket kell megta­nulni látni. így a diákok sokkal könnyebben fejlődnek és kevésbé felejtik el a tanultakat. A program eddigi három éve alatt összesen 1600 pedagógust képeztek ki, köztük számos ma­gyar iskolában oktatót is, akik 21500 diákot tanítanak 50 külön­böző alap- és középiskolában. Június 10-éig lehet jelentkezni a 2010/2011-es tanévben lezajló képzésre, ennek a feltétele, hogy a tantestület minimum 75 százalé­ka legyen hajlandó az új, innova­tív módszerekkel tanítani. A képzés kétlépcsős, 60 órás akkreditált program, melyért 15-15 kreditpont kapható. Az első rész címe: Olvasással és írással a kritikai gondolkodásért. A máso­dik: A kritikai gondolkodás támo­gatása. Ez a módszer az oktatási mód megváltoztatását célozza meg, nem a tartalmi változtatást. A programban való részvétel minden oktatási intézmény szá­mára sok előnnyel jár, ám első­sorban a jelenlegi és leendő diá­kok lesznek a nyertesei, mert egyszerűbben sajátítanak el fon­tos dolgokat, így nem biflázással jutnak el a műveltségig. A program további részleteiről bővebben olvashatnak a www.zd- ruzenieorava.sk, www.slov- naft.sk, www.cef.sk weboldala­kon is, s innen tölthetőek le a je­lentkezési ívek is. A felmerülő kérdésekre a marcelam@pro- jectorava.sk e-maü címen és a Kö­zép-európai Alapítványnál (Zu­zana Krátka, zuzana@cef.sk, 02/5720 4121, 0918/707 397) kaphatnak választ, (he) ^ ^ www.citroen.sk A TAKARÉKOS CSALAD Berlingo 5-7 m 3,3 - 3,7 m 3,0 m 2,5 m CITROEN Nemo 5 990 €* I z 128,m ej [8 190 €• l 9746-1q€ j CITROEN Jumper CITROEN Jumpy CITROEN Berlingo First fib 990 €-7 13 078,10 € _j (JÓ 690 € * I 12 721.10 T) f6 090€ l 7 247,10 ej C1TROÉN ajánUta:TOTA«_ A CITROEN HASZONGÉPJÁRMÜVEK MINDEN NAPRA TAKARÉKOS MEGOLDÁST KÍNÁLNAK. MÁJUSBAN KLÍMABERENDEZÉSSEL AZ ÁRBAN. CREATIVE TECHNOLOGIE Az áfa nélküli árak a Citroen Financial Services finanszírozás igénybe vétele esetén érvényesek, egyben az akció csak azoknak szól, akik a Kereskedelmi Törvénykönyv 513/1991. sz. törvény 2. § 2. bekezdése szerint vállalkozónak számítanak, de nem vehetik igénybe azok a személyek, akik a fogyasztóvédelmi, ill. a fogyasztási hitelekről szóló törvény szerint a fogyasztók kategóriájába tartoznak. Az ajánlat 2010. május 31-éig vagy a raktáron levő készlet kimerítéséig tart. A fényképek csak illusztrációk. Részletes tájékoztatásért forduljon a legközelebbi Citroén márkakereskedőhöz. RE1010338

Next

/
Oldalképek
Tartalom