Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-12 / 107. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 12. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ DIE PRESSE Bírálják a Vatikánban Christoph Schönbom osztrák bíborost, aki nemrég egy szexuális botrány eltussolásának kísérletével vádolta meg Angelo Sodano volt vatikáni államtitkárt - írta a Die Presse. Bécs érseke „a sajtóban végrehajtott erőszakos támadásával nehézséget okozott a pápának és az egyháznak” - mondta Jósé Sáráivá Martins portugál bíboros az osztrák lap szerint. A jobboldali napilap vatikáni tudósítója azt írta, „magasra csapnak a hullámok” Schönbom kijelentése körül, még ha nyilvánosan csak Martins bíboros reagált is rá. A Kathpress katolikus hírügynökség közölte, az osztrák bíboros újságírók szűk csoportja előtt arról beszélt, hogy a Vatikán volt második embere megakadályozta egy szexuális zaklatási ügy kivizsgálását, Sodano súlyosan ártott az áldozatoknak, amikor kicsinyes pletykának nevezte az egyházi személyekhez köthető megrontási eseteket. (m) Többféleképpen értelmezhető mondatok alapján felesleges találgatni, várjuk meg az új kormány lépéseit Augurok, kíméljetek! Miután április 25-én este ismertté vált, hogy a Fi- desz-KDNP-nek 263 képviselője lesz a parlamentben, és a választók akarata biztosítja számára a kétharmados többséget, tűhegyes ceruzával és nagyítóval felfegyverkezett publicisták kezdték el elemezni Orbán Viktor megnyilatkozásait, s próbáltak levonni belőle következtetéseket arról, milyen sors vár ránk az előttünk álló négy évben. PELLE JÁNOS Elemezték az elsöprő arányú választási győzelemre reagáló beszédét és mindazt, ami a másnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzott. Két szempontot követve vizsgálták a szavait: mérlegre tették, amit elmondott, tartalmilag és a stílusát tekintve, különös tekintettel arra, hogy egy-egy szófordulata vagy kifejezése milyen asszociációkat keltett hallgatóságában. De elemezték azt is, amiről nem beszélt, holott - a publicisták szerint - kellett volna. A „hiperkritikai” hozzáállás megelőlegezi a média viszonyát az új, minden eddiginél nagyobb jogosítványokkal felruházott kormányhoz és a jövendő miniszter- elnökhöz. Ez érthető, mindannyian tudni szeretnénk, mire számíthatunk. Másrészt viszont miért gondoljuk, hogy a jövő nyomban feltárul előttünk? Á jövőt firtató, elemzésnek álcázott találgatások nem hasonlítanak-e ahhoz a mutatványhoz, amit az ókori Rómában a madárjósok, az augurok adtak elő egy-egy új templom vagy középület felszentelésekor, vagy nagyobb ütközetek előtt? Volt, aki már másnap, április 26-án messzire mutató következtetéseket vont le a jövendő kormány klerikális és ultramontán vonzalmairól Orbán Vincit volontas tua latin mondatából, tekintettel a Mi Atyánk latin szövegére. „Viktor neve a vincere ige befejezett múlt idejéből ered, victor: aki győzött. A győztes. Itt kérem semmiről nem feledkeztek meg. Minden ideológiát, demokráciát, diktatúrát, Szent Koronát, ezer- évességet, minden vérmes reményt, dühöt, áhítatot, minden kételyt és minden félelmet kiszolgáltak egyetlen áthallásos latin mondattal.” Nem tért azonban ki arra, hogy ki győzött április 25-én. Isten? A Nép? Vagy a kettő ugyanaz, ha elfogadjuk, a latin, pogány mondást, hogy Vox populi, vox dei? (A nép szava Isten szava.) Van, aki „szellemi polgárháborút” vizionál, ha a Fidesz a kultúra és a média néhány köztiszteletben álló személyiségére „ráuszítja a Jobbik kutyáit”. De idézhetnénk számos más hazai publicista, illetve politológus aggályait is, hazai és külföldi kommentátorok baljóslatait, melyeket részben a győztes miniszterelnök-jelölt első sajtóértekezletén elhangzottakra, részben az idők folyamán kialakult véleményükre alapoztak. És fenntartásaikat hangoztatták a külföldi megfigyelők, az osztrák, a szlovák és a cseh lapok, amelyek az első megnyilatkozásokból máris irredenta vonzalmakat véltek kiolvasni, továbbá a német, a brit és a francia sajtó, mely az Európai Unió és a Magyarország közötti feszültség kialakulására számít a „nacionalista” Fidesz elsöprő győzelme után. Kiemelkedik a kórusból Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, aki a Fidesz „kétharmados” győzelme után nem tartja elképzelhetetlennek a „fegyveres konfliktust” sem az EU két szomszédos tagországa között - igaz, ő már hosszabb ideje gyötri a szlovákiai közvéleményt rémlátomásaival. Az augurok azzal érvelnek, hogy a Fidesz olyan többséget szerzett, melynek racionális fel- használása rendkívüli felelősséget ró az elnökre, aki a párt alapszabálya szerint összpontosított, szinte korlátlan hatalommal rendelkezik. Az elemzők már az új kormány megalakulása előtt elkezdték firtatni, hogyan képzeli el Orbán a „nemzeti konzultációkat”, melyekről április 26-i a sajtóértekezletén még dodonai kijelentéseket tett. Netán át akar nyúlni a Parlament (és abenne ülő ellenzék) feje felett, hogy közvetlenül a Néppel beszéljen? De hiszen az vegytiszta populizmus lenne! Vagy azt tervezi, hogy lényeges törvényekről csak a parlamentben folyjon vita, majd szavazzanak róla? Akkor meg csak a „parlamenti szavazógépét” működtetné, aminél többet várnak egy igazi demokratától! Gyanús a balra húzó augurok- nak az is, hogy Orbán Viktor, illetve pártjának mostani többsége csak Vlagyimir Putyin „demokratikus állampártjáéhoz” hasonlítható. Igaz, annyit el kell ismerniük, hogy a 2010. áprilisi magyar választás tiszta volt, visszaélésekre még az ellenzékbe szorult politikai erők sem panaszkodtak. De akkor hogyan értelmezzék a „nemzeti együttműködés rendszerét”, melyet Orbán győzelmi beszédében emlegetett és ami „a hatalommal visszaélő oligarchák rendszere” helyére lép? Tudják, a Kreml ura kiket tekintett oligarchának. De kik érdemelték ki nálunk ezt a titulust? Csak nem az off-shore lovagok, akiknek a hatalmi pozíciójukból való elmozdítása megrendítheti a Magyar Köztársasság alkotmányos rendjét? Talán nem kellene jóslásokkal töltenünk az időt. Szavak, esetleg többféleképpen értelmezhető mondatok alapján felesleges találgatni. Várjuk meg az új kormány konkrét lépéseit. Bízzunk a Fidesz kétharmados többséggel hozandó döntéseiben, hiszen elevenen él bennünk az előző két cikluson keresztül kormányzó baloldali pártok koalíciójának és személy szerint Gyurcsány Ferencnek a bombasztikus szólamok sokaságával palástolt, siralmas tehetetlensége. Persze, a jövő mindenkit foglalkoztat. A személyi döntésekből, a „kétszintű” kormány nyilvánosságra hozott névsorából máris kiderült egy és más, egyebek között az is, hogy a miniszterjelöltek, de még az államtitkárok között sincsenek olyan politikusok, akik korábban a szélsőjobboldallal koket- táltak. Én itt csak egyre reagálnék. Örömmel fogadtam, hogy Orbán Viktor Lázár Jánost jelölte a Fidesz frakcióvezetőjének. Ő azok egyike a párt vezető politikusai közül - nincs túl sok! -, aki többször is ellentmondott neki, és feltételezhető róla, hogy most sem rejti véka alá a véleményét. (Hódmezővásárhely polgármestereként figyelemre méltó eredményeket ért el a városában: sikerrel hajtatta végre a cigányság iskolai integrációját. Létrehozta a vidék első holoka- usztmúzeumát a hívők nélkül maradt zsinagógából.) De Navracsics Tibor, a jövendő miniszterelnökhelyettes és a kulcspozícióba kerülő Varga Mihály is megfontolt politikus, nem tartozik a „fejbólintó Jánosok” közé. A Fidesz-KDNP- nek, kétharmados többséggel élve lényeges változásokat hajthat végre a magyar közjogi rendszerben, és a választók éppen erre hatalmazták fel. Bízzunk benne, hogy lesz kollektív vezetés a kormányban és a pártban, illetve a civil társadalom, a szakmai szervezetek és megóvják az összpontosított politikai hatalmat az elhamarkodott, káros döntésektől. Az augurok annak idején Rómában a madarak repülését vizsgálták, két osztályba sorolva őket. Olyanokra, amelyek hangjukkal adtak jelt, mint például a holló, a bagoly, a harkály, a kakas, és olyanokra, amelyeknek repülése és száma volt a jóslás alapja, mint a sas, az ölyv, a galamb. Hadviseléskor, ütközet előtt abból jósoltak, hogy a ketrecbe zárt tyúkok hogyan esznek. Ha gyorsan kiszaladtak ketrecükből, és oly mohón ettek, hogy egy-egy szem kiesett a csőrükből, azt jó ómennek, jó előjelnek vették. Úgy érzem, napjainkban a publicisták és politológusok elemzései sem megalapozot- tabbak az ókori Róma augurjainál. KonaiiUTAt Hagyjuk a sztenderdeket! LOVÁSZ ATH LA A kisebbségek helyzete Szlovákiában rosszabb az európai átlagnál -jelentette be a minap Csáky Pál. Az MKP elnöke kifejtette, mire alapozza a kijelentését, pl. nemzetközi sztenderdekre hivatkozott, egy komplex kisebbségi törvényt és kisebbségi intézményrendszer kialakítását helyezte kilátásba. Nos, hogy jobb-e vagy rosszabb a szlovákiai magyarok helyzete, mint más kisebbségeké, nem érdekes. Nem érdekes, mert megélni egy helyzetet általában nem úgy szokott az ember, hogy kilométerek százaira élő hasonló sorsú emberrel méri össze magát, hanem a legközelebbiekkel, például - ugye, milyen hihetetlen? - a szomszédban élő szlovákkal. S ha így nézzük a dolgot, akkornemis annyira érdekes, hogy egy baszk, katalán, ír vagy ladin milyen sztenderdek alapján él. Sokkal érdekesebb, mennyire összehasonlítható egy-találomra - ógyallai magyar és ógyallai szlovák élete. Ha így nézzük a dolgot, akkor Szloválriában komoly baj van, s azt hiszem, e hasábokon nem feltétlenül kell sok századszor megindokolni ezt a kijelentést. A szlovákiai magyar ajkú polgárjogszabályi helyzete évek óta a másodrendű polgár kifejezéssel írható le, ha a gyakorlatban más is a helyzet. Van, ahol még rosszabb, mert megszólalni sem mer, s van, főleg tömbben, olyan is, aki másodrendű- ségével nem feltétlenül konfrontálódik naponta. Ami Csáky nyilatkozatában szembetűnő, az az intézmények emlegetése. A szlovákiai magyar intézmények helyzete nem szilárd, s ezt a nyolcéves együttkormányzás idején tolta el az akkor még egységes MKP. Az intézmények agyaglábakon (sem) állnak, a komáromi és a kassai színház, az Iíjú Szivek, a múzeumok, a Pátria, az STV magyar adása, az oktatási intézmények között mazsolázva nehéz lenne olyat találni, amelyet ne lehetne egy átszervezéssel, rossz kinevezéssel, egy kis pénzelvonással vagy tollvonással (II. József után szabadon) ellehetetleníteni, a megszűnés határára kergetni, hogy aztán magától múljon ki, „a magyarok sem akarták már” mondat kíséretében. Ha van stabil intézmény a kisebbségi fronton, az a magánkézben levők valamelyike, például a Fórum Intézet. Ha tehát valamely magyar politikai erő valaha is kormányra kerül, és nem a nemzetiségi intézmények stabilizálásával kezdi, méltán emlegetik árulóként bármely értékrend képviselői. Csáky nem tagadja, hogy bizonyos feltételekmellett még a Smerrel is kormányra lépne. Ezt Bugár sem cáfolja. így van rendjén, a finomlelkűeknemapölitikába valók. Kormányon pedig illik elmesélni, hogySzlovákiavalóbanne asztenderdekkeresésévellegyen elfoglalva, hanem alakítson ki jobbakat. Vanhozzá két számottevő au- tochtón közössége: a magyar és a roma. Asztederd szót meg hagyjuk a társastáncversenyekre .Ottjólmutataszóismegtüllruhais. JEGYZET H. Péter fütyije PUHA JÓZSEF Elveszítettem a fonalat. Nem fontos, hol és mikor. Hálát adok az égnek, hogy az esti tévézésre csak minimális időmjut, a reggeli órákban pedig még annyi sem. Ha ne adj isten munkanélküli leszek, átmegyek éjjeli bagolyba, délig alszom, ezzel zárva ki a legkisebb esélyét is annak, hogy celebekre megüres fecsegésekre ébredjek. Atévé ugyanis egyre jobban butít. Fogalmam sincs, hogy ezekmikor kerültekbele ebbe a mederbe, néhány éve még egy-két fokkal jobbak voltak, nem csak a sztárság körül forogtak. Nemrégszabadnapomvolt, s napindítóként a két vezető magyarkereskedelmi csatorna műsorát néztem. Különös mikrovilág. Amikor bekapcsoltam a tévét, az egyik csatorna két műsorvezetője arról beszélgetett, hogy átnézték a napi sajtót, és szerencsére egy címlapon sem látták viszont önmagukat, nem is írtak róluk. Mintha ők volnának az ország legfontosabb emberei, s az ellenségnek, a firká- szoknak a célpontjai. Csakhogy ezt nem tudták hitelesen előadni, az ellenkezőjét sugallta a képernyő, a hiányérzetüket, hogya kutyafáját, elfeledkeztek róluk, pedig körülöttükforogavilág. Hovájutottunk? Az jó ideje nem fontos, hogy a műsorvezetők tökéletesen és szépen beszéljék a nyelvet. Ezt már megszoktam, bár nem fogadom el. A tévé a tiszavirág-életű botrányhősök gyülekezete lett, akik a tudásuk, a kisugárzásuk helyett a körítéssel adj ák el magukat és a műsorokat. Nem is ők a történet főszereplői! Lelki szememmel zsinórt láttama két műsorvezető kezén, rángatták őket a háttérben állók, akiknek egy a fontos: a nézettség. Bármi áron. Futószalagon érkeztek hozzájuk a vendégek. A műsor után azon töprengtem, meg- tudtam-e valami fontosat vagy legalább érdekeset. Hiába törtem a fejemet, csak egyvalami maradtmeg bennem. Hogyko- runk egyik tévés személyisége, showmanje a micsodáját fogdos- ta egy videoklip láttán. Amikora műsorvezető megkérdezte tőle, miért fogdossa egyfolytában a bicepszét, így válaszolt: „Ha tudnád, mimet fogdostam tizenhét évesen Sabrina klipje láttán?! ” A beszélgetés nagyrészt a műsorvezető hölgy makacsságáról szólt, hogy sorra utasítja vissza a showman meghívását, pedig annyira akarja a műsorába. Mintha más nem is létezne! Megjegyzem, ahölgyidőközbenmég „érdekesebbé” vált, a párja öngyilkos lett, így a vendéglátás biztosan nagyot dobna a nézettségen és a showman értékén... Szomorú, hogy ezek a szórakoztató műsorok korlátozott és korlátolt közeggé váltak, az érték kiszorult. (Peter Gossányi rajza)- Csak nem a választások utáni tisztogatást gyakorolják?
