Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-03 / 100. szám, hétfő

2010. május 3., hétfő Ára 0,45 € (előfizetőknek 0,40 € ) • 63. évfolyam, 100. szám www.ujszo.com Interjú Bwzúnszlcy Jenővel Holnap lesz 85 éves az Aranycsapat legendás jobbhátvédje A nap mondata: Személyesen megyek lekopni őket. Ján Slota SNS-vezér a melegek tervezett felvonulása kapcsán A Fair-play szerint pártkasszákat töltenek fel a honatyák az irodákra kapott pénzből Irodával bizniszeinek a képviselők Pozsony. Visszaélnek a parlamenti képviselők a képviselői irodák működtetésére kapott pénzzel, állapította meg a Fair-play polgári társulás. Zuzana Wienk elnök szerint az irodák működtetésére a parlamenttől kapott pénzt sok képviselő a pártkassza feltöltésére használja. SÁNDOR RENÁTA Wienk úgy véli, olyan sok esetről van szó, hogy nem lehet véletlen­ről beszélni. Az összes párt „sáros”, a legnagyobb visszaéléseket a Smemél állapította meg a polgári társulás. A legerősebb kormány­párt pozsonyi Gundulič utcai székházában 12 smeres bérel kép­viselői irodát, évi 1330-4780 eu­róért. Zuzana Wienk elmondta, ehhez még további költségek jön­nek. Ugyanis a szerződések szerint mindegyikük bérel még ezen felül mosdót és folyosót, amiért külön fizet a parlament minden képvise­lőnek, holott az épület 2. és 3. eme­letén, ahol az irodákat bérlik, csak egy mosdó és egy folyosó találha­tó. Egy képviselő évi bérletéért te­hát 3320 -10 700 eurót fizet az ál­lam csak a Smer Gundulič utcai épületében. A Smemek tehát eb­ből évi 117 ezer euró (3,5 millió korona) folyik be akasszájába. Sok képviselő a parlamenti asszisztensétől, vagy párt közeli személytől, cégtől, esetleg más kö­zeli személytől bérli az irodát. A Fair-play szerint Biró Ágnes, Far­kas Iván és Juhász György (mind­annyian MKP) a nyitrai székhelyű Zoboralja polgári társulástól bérli az irodákat. A társulás igazgatója Ladányi Lajos volt MKP-s képvise­lő, jelenleg Duray Miklós asszisz­tense, az MKP Országos Elnöksé­gének tagja. A Fair-play azt is fur­csállja, hogy noha az irodák ugyanazon emeleten találhatók, a bérleti díj különböző - 2,5 és 9,4 euró négyzetméterenként. Pásztor István (MKP) egy olyan kft.-től bérli az irodát, melynek egyik tu­lajdonosa Pásztor Éva, aki az in­gatlant megosztja Pásztor István­nal - a Fair-play szerint valószínű, hogy családtagról van szó. A társu­lás erre rákérdezett a képviselőnél, ám az nem válaszolt. Hasonló esetek, tehát hogy párt közeli személytől, cégtől, esetleg feltételezhetően család­tagtól bérli a képviselő az irodát, minden pártban előfordul. A Fa­ir-play Martin Francot, Stanislav Kahanecet, Mária Sabolovát (mindannyian KDH), Peter Ga- bura és Ľuboš Michel függeden, Dušan Galis, Pavol Goga, Lea Grečková, Ľubica Rošková, Vla­dimír Matejíčka (Smer), Jozef Halecký, Katarína Tóthová, Beáta Sániová, Milan Rehák, Ľudmila Mušková, (HZDS), Jaroslav Ivančo, Štefan Kužma, Stanislav Janiš, Tatiana Rosová, Peter Markovié (SDKÚ-DS), valamint Rafael Rafaj és Ján Slota (SNS) képviselőket említi név szerint. Schwarzi elnöklenne Burbank. Arnold Schwarze­negger kaliforniai kormány­zó gondolkodás nélkül in­dulna az Egyesült Államok elnöki posztjáért folyó ver­senyben, ha megtehetné, de a jelenlegi törvények szerint ez nem áll módjában. A színész­ből lett kormányzó ugyanis Ausztriában született és az Egyesült Államok alkotmá­nya szerint az elnöki pozíciót nem töltheti be olyan személy, aki külföldön látta meg a napvilágot. (MTI) 1^ ________V- . . Május elsejei idill. A hagyományok szerint világszerte szélsőbalosok tüntettek a munka ünnepén. Részletek a 4. oldalon. (ČTK/AP-felvétel A Polis közvélemény-kutatása: kiesne a parlamentből a HZDS, a jelenlegi öt ellenzéki jobboldali párt kormányt tudna alakítani Tartósnak tűnik a Smer népszerűségének csökkenése ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Újabb közvélemény- cutató erősítette meg, hogy csok­ién a Smer választói támogatott­ága. A Polis ügynökség április régi felmérése alapján a legna- íyobb kormánypártnak 36,2 szá- alékos támogatottsága volt, ami megegyezik az MVK és a Focus által nyilvánosságra hozott leg­utóbbi adatokkal. A három kor­mánypárt közül csak a Smer és az SNS jutna be a parlamentbe, ez utóbbi a leggyengébb ered­ménnyel, 5,3 százalékkal, a HZDS 4 százalékos támogatott­sággal parlamenten kívüli párt lenne. Az ellenzéki pártok közül stabil, 13,8, illetve 13,2 százalé­kos az SDKÚ és a KDH támoga­tottsága, és javított a Polisnál az SaS is, amely 9,2 százalékon áll. A magyar pártok közül ezúttal a Híd szerepelt jobban, 6,2 száza­lékos támogatottságával 0,4 szá­zalékpontos előnyt szerzett az MKP-val szemben. A kormány­pártok ilyen eredménnyel össze­sen 70 mandátumot szerezné­nek, míg az öt ellenzéki párt 80 képviselői helyet tudhatna ma­gáénak. Ján Baránek szociológus, a Polis vezetője szerint az ellen­zék és a kormányoldal közti ala­csony különbség az ország meg­osztottságát jelzi. „Nem mond­hatjuk ki egyértelműen sem azt, hogy az emberek változást akar­nak, sem azt, hogy elégedettek a jelenlegi kormánnyal” - mondta a szociológus. Úgy véli, hogy a Smer a jelenlegi ellenzéki pártok közt is megpróbál majd partnert keresni magának, (ú) in ■ 1 8 lllllll AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF PLN HRK ▼ A Y ▼ A ▲ IDŐJÁRÁS Felhős, esős idő ) NÉVNAP Tímea, 771335 705014 1,3256 0,87030 25,27 266,82 3,9163 7,2530 A hőmérséklet 16 és 25 fok között alakul. Irma Csallóközi kőolajvezeték Bécset nem érdekli az ivóvíz Pozsony. A Greenpeace szerint Robert Fico (Smer) kormányfő fél­revezeti a lakosságot azokkal a megnyugtató kijelentéseivel, ame­lyek szerint semmilyen körülmé­nyek között sem építenek újabb kőolajvezetéket a Csallóközön át. A környezetvédő szervezet szerint erre utal a pénteki kittseei nyilvá­nos meghallgatás, amelyen a Pozsony-Schwechat kőolajveze­ték nyomvonaláról számoltak be osztrák illetékesek. „Nyilvánvaló volt, hogy az osztrák fél csak az eredeti, a csallóközi ivóvízforrások közelében vezetett nyomvonallal számol” - jelentette ki Katefina Véntusová, a szervezet képviselő­je. Szerinte a kormányfő nyilatko­zata ellentétben áll a szlovák felet képviselő Transpetrol vezetőjének múlt heti kijelentéseivel is, aki nem zárta ki, hogy az eredeti nyomvonalon halad majd a kő- olajvezeték. Robert Fico múlt hé­ten kijelentette, nem érti, miért kell ennyit foglalkozni ezzel a té­mával, szerinte ugyanis senki sem akarja ezt megépíteni. „Már ezer­szer elismételtük, senki sem fog semmilyen kőolajvezetéket építe­ni a jelenlegi kormány idején”-je­lentette ki a kormányfő. Az osztrák fél azonban Simon Zsolt (Híd) par­lamenti képviselő szerint is egyértelműen a csallóközi nyom­vonal megépítésével számol, ezért a tiltakozásnak helye van. „A kő- olajvezeték megépítéséről szóló memorandumot a Fico-kormány minisztere írta alá” - magyarázta Simon. Szerinte Robert Ficónak nem nyilatkozatokat kell tennie, hanem utasítani miniszterét, hogy bontsa fel az előzetes megállapo­dást, vagy egészítse azt ki egy zá­radékkal, amely tartalmazná, hogy a vezetéket nem a Csallókö­zön át építik meg. Miklós László (MKP) volt környezetvédelmi mi­niszter szerint nemcsak az új kő- olajvezeték nyomvonaláról kell tárgyalni, hanem a korábban épí­tett vezetékeket is biztonságosab­bá kell tenni. A Barátság kőolajve­zeték meghosszabbításáról Schwechatig várhatóan június 30-án születik döntés jelentette ki az ügyet felügyelő gazdasági mi­nisztérium szóvivője, (lpj, t) ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Telefon: 02/59 23 34 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom