Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-28 / 97. szám, szerda
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 28. www.ujszo.com ASZERK. Szövegértelmezés A nyelvtörvény létezése önmagában botrány. A kulturális minisztérium viselkedése e kérdésben skandalum. A nyelvrend- őrök eljárása undorító. Ebben a szellemben írtunk mindig a törvényről, s ebben a szellemben írtunk arról is többször, hogy a kalászi amatőr színjátszókat vegzálja a nyelvrendőrség. Egy glosszában azonban kollégám a kalászi eset egy más vonalára is rámutatott, mégpedig a tipikusan elhibázott magyarországi reagálások egyikére. Olvasni és szöveget értelmezni tudni kell. Senki nem védte a nyelvrendőröket, senki nem védte a nyelvtörvényt. Nem írtunk egy betűt sem arról, milyen a kalászi együttes színvonala, küldetése, helyzete. A reagálások viszont mind erről szólnak. Félelmetes félremagyarázás. S, ha elfogynak az érvek, jön a személyeskedés. Márta István meghívása lehet szép gesztus, de üres is egyben. Ugyanis nem arról szól, hogy meghívott egy csoportot a színházába és a fesztiváljára, mert jó. Ha így gondolkodna, az Új Hajtást mondjuk, egy héttel korábban hívja meg. Vagy tájékozódik arról, hány magyar amatőr színjátszó csoport van Szlovákiában, s közülük a legjobbakat meghívja a Művészetek Völgyébe vagy az Új Színházba. Esetleg „kémeit” elküldi az itteni színjátszófesztiválra, akik megsúgják, melyik csapatot kell, érdemes vendégségbe hívni. Ezt senki sem értené félre, ez lenne a nemes gesztus a szlovákiai magyar amatőr színjátszókkal szemben. Meglehet, hogy a „kémek” éppen az Új Hajtást választanák. Még egyszer: a nyelvtörvény aljas, akijátszik vele, az is. Ezzel az ügy szövegértelmezési és önreflexiós vonalát lezártnak tekintjük. A kalásziaknak pedig sikeres fellépéseket kívánunk. Továbbra is foglalkozni fogunk azzal, ha a nyelvrendőrség zaklat valakit, illetve valakiket és természetesen az Új Hajtás ügyének folytatásával is. Molnár Norbert főszerkesztő A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. VISSZHANG - AD: Márta I. szeretetszolgálat?, 2010 ápr. 21. ■1 mm mm man wmmmmmmmmüsm wKuummm mmm .....mm Veres I. gúnyszolgálat? Felháborodva olvastuk Veres Istvánnak, valószínűleg az Új Szó munkatársának véleményét lapjukban. Úgy érezzük ugyanis, hogy a szerző - van-e ki e nevet nem ismeri? - gúnyt űzegynagymúltú,és bármüy fennköltnek is hangzik, de fontos küldetést vállaló színjátszó csoportból, annak több évtizedes munkájából, épp akkor, amikor a kulturális minisztérium azon töri a fejét, hogyan leckéztesse meg a magyarságát a Nyitra vidékén, szórványban is becsülettel vállaló közösséget. Az Új Szó egykori neves publicistája, Dusza István is találkozott tíz évvel ezelőtt az Új Hajtással, és érdekes módon, neki egészen más jutott eszébe a csoport tevékenységével kapcsolatosan. íme két idézet: „A Kalászon négy éve megalapított Csemadok Új Hajtás alapszervezet közösséget kovácsol a magyar nemzeti tudatot különböző szinteken birtokló falu magyaljaiból. Ha valami ebben az évtizedekre feladatot adó munkában már sikert hozott, az nem más, mint a színjátszó csoport. Egy a nyelvét, történelmi múltját, szellemi és anyagi kultúrájának hagyományait kereső faluközösség számára a leghatékonyabb tevékenységet találták meg: a színjátszást.” „Ha van egy-egy falusi színjátszó csoport előadásának a színpadi művészeten messze túlmutató értéke, akkor az egyebek között nem más, mint a visszatérés a nyelvi közösséghez, annak szellemi hagyományához. A mélytudatban rejtező évszázados bizonyosságok rávetü- lései a modem mindennapok szétszabdalta tudatfoszlányaira, ered- ményezhetnekkülönleges színpadi pillanatokat.” (Dusza István: Közösségben gondolkodva, Új Szó (2000. december 20.) Nem állítjuk, hogy előadásaink színvonala a hivatásosakéval vetekszik, de tisztességgel tettük és tesszük továbbra is a dolgunkat, legjobb tudásunk szerint. Margóra megjegyeznénk, hogy azért a szakma is értékeli munkánkat. Tavaly a XI. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválról három díjat hoztunk el: miénk lett a legjobb férfialakítás, a legjobb epizódszerepért és a legjobb férfihangért járó díj. Veres Istvánt pedig szívesen várjuk legközelebbi előadásunkra, hogy személyesen győződjön meg róla, mennyit ér a kalászi Uj Hajtás. Ladányi Lajos, a kalászi Új Hajtás színjátszó csoport nevében Veres I. őrszolgálat Nehogy mán kedves atyafi! Veres István viccesnek szánt - a szlovákiai nyelvrendőrség korszerű és európai munkásságát védő - glosszáját igazi „egzotikus csemegeként” olvasgattam. írónk derűsen közelíti meg egy magyar, hagyományőrző falusi színjátszó kör anyanyelvhasználatával összefüggő kálváriáját. Szárnyaló fantáziája mikszáthi magaslatokba emeli az orwelli szituációt, és teszi mindezt magyarként, íróként. Bravó kedves atyafi! A hagyományt őrző dali társulat - az Új Színházba és a Művészetek Völgyébe történő - meghívásával kapcsolatban a minőséget nélkülöző „nemzetközi karrierről”(?) vicceskedik és valami idézőjelbe tett „magyarok” büntetést kifizető „alapjárói” képzeleg. Nem atyafi! A meghívás nem a „karrier- építésnek”, hanem a tradicionális kultúra életbetartásának szól, a lehetséges büntetést pedig valós és hús-vér kultúraszerető és tisztelő - nem idézőjeles - emberek vállalják, mert tudják, tudjuk, hogy a nyelvrendőrséget követi majd a gondolatrendőrség, az írásrendőrség, a rajzolás- és számolásrendőrség és a rendőrrendőrség. (Kérem tanulmányozni Bradbury elhíre- sült Fahrenheit 451-ét!) A „történet következő epizódja” pedig „várhatóan” nem „negyven felvidéki színtársulat jelentkezése lesz” (bárcsak lenne ennyi!), hanem a buta békétlenség továbbszítása. És akkor tényleg eljön a „Kárpát-medencei Hányatott Sorsú Szín- társulatok” ideje, de akkor már nem lesz szükség se a szlovák, se a magyar nyelvre. Marad a cinizmus és a nemzetsemleges bunkóság „szeretetszolgálatot” is nélkülöző „vulkáni hamuja”. Márta István Engem is érdekel! Van, hogy bántanak. Van, hogy fáj a szó. Van, akinek nem tetszik a magyar beszéd, sem akkor, ha hallja, sem akkor, ha olvasta. Van, aki büntetni akar érte, vagy éppen „csak” megfélemlíteni, hogy ne ápoljuk azt, ami a legdrágább, ami a miénk: anyanyelvűnket. S van, aki félreértelmezi a történteket. Jó tudni, olvasni és hallani arról, hogy a magyarságnak egy nyelvhatáron fekvő felvidéki kisközségében, nevezetesen a zoboraljai Kalászon van, működik egy lelkes, múltját meg nem tagadó, kultúráját vállaló és nyelvét őrző közösség; ha úgy tetszik, egy amatőr színjátszó csoport: az Új Hajtás. Fáj viszont olvasni, hogy ez egyeseket bánt, másokat felháborít, s van, aki az ügy komolyságát fel nem fogva vagy félremagyarázva gúnyt űz azokból, akik csak teszik a dolgukat, mert szívügyük népünk, nemzetünk, kultúránk, önazonosságunk megőrzése. Nem gondolom, hogy ez a mostani történet az elhíresült nyelvtörvény kapcsán arról szólna, hogy milyen színvonalat képviselnek amatőr színészeink, műkedvelő énekeseink, versmondóink, kórusaink, zenészeink - mert bár ez sem lényegtelen, most nem erről van szó. Miért fáj az valakinek, ha egy jogaiban sértett, lelkesedésében talán megtépázott közösséget, egy nagyobb - esetünkben anyaországi - társulat, ill. fesztiválszervező felkarol? Ez szép és nemes gesztus, mondhatni: dicséretre méltó, és minden naivitást félretéve, most talán ne keressünk benne semmi érdeket. Jó lenne elfogadni, hogy ahogy itt, nálunk, úgy odaát is van, akinek fontos létünk, megmaradásunk, nyelvünk és kultúránk. Az elmúlt napokban egy zoboraljai magyar közösségbe kötöttek bele, mert tette a dolgát, ápolta örökségét; holnap talán egy csallóközi, má- tyusföldi, gömöri, bodrogközi vagy éppen Ung-vidéki csoport, vagy esetleg egyén élheti meg mindezt, és lehet, hogy nemcsak amatőrök, hanem hivatásosak is, hiszen erre is volt már példa a mi kis országunkban. Úgy gondolom, nem riogatni, nem kigúnyolni és bántani kellene azokat, akik tettek és tesznek magyarságunkért és megmaradásunkért határon innen és túl, hanem ellenkezőleg: támogatni őket. Bizonyára egyetlen felvidéki napilapunk újságírójának is jólesne és jól jönne, ha veretes lelkesítő magyar írásai miatt itt nem publikálhatna, és segítséget kapna - mondjuk - egy anyaországi országos napilap hasábjain. Talán akkor is arra gondolna, hogy ez által degradálta az ottani lapot, vagy pedig hálás lenne a lehetőségért, a testvéri és baráti segítségnyújtásért? Azt pedig kifejezetten felesleges sugallni, hogy az ilyen és efféle történetek senkit sem érdekelnek, vagy senkit sem fognak érdekelni. Hiszen nem lehetünk közömbösek. Múltunk, kultúránk, nyelvünk rólunk szól. Czinke Zsolt Milyen szolgálat? A kulturális minisztérium zaklatása a nyitrai járásbeli Kalász községben az egész szlovákiai magyarságot érinti. Az Új Hajtás ellenállása az államnyelvtörvénynek az emberjogokkal összeegyeztethetetlensé- gére mutat rá. Ezt minden ép ésszel gondolkodó ember megértette már, és sokan vannak, akik támogatásukról biztosítják a szórványmagyarságban élő kalásziakat. Akadnak kevésbé tájékozottak is, ezért érthető a hallgatásuk. De egyáltalán nem érthető az Új Szó munkatársának glosszája a „szeretetszolgálatról”. A szerző egy falusi színjátszó csoport kárára csúfolódik? Teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogta föl a helyzet súlyát. A kis közösség egyetlen tagja sem úszkál örömmámorban a „világhírnévtől”. Éppenséggel hatalmas arculcsapást kellett elszenvedniük az elismerés helyett. Mert elismerést érdemelnek, akik szabad idejükben színdarabszöveget memorizálnak, estéiket a próbákkal töltik, majd szombat- és vasárnaponként a vidéket járják, hogy bemutassák munkájuk eredményét. A nyelvrendórség rajtaütése az első pillanatban megtorpanást, csalódást, majd felháborodást és ösztönös ellnállást váltott ki bennük. Vezetőik körültekintő hozzáállása a helyzethez kellő összetartást, s elmondhatjuk: hősies kiállást eredményezett. S ehhez mindenképpen hozzájárult Márta Istvánnak, a budapesti Új Színház és a Művészetek Völgye fesztivál igazgatójának biztató levele. Márta István nem azért hívta meg a kalásziakat magyarországi vendégszereplésre, mert azt hiszi, hogy a csoport világszínvonalú játékot produkál. Szándéka jelképes: megbecsülését akarja kifejezni, amiért képesek voltak felvenni a harcot a hatalommal; fel akarja karolni őket, hogyne veszítsék el a kedvüket az eddig végzett munka folytatásához; egyszóval: hogy megerősítse őket önbizalmukban. Ezt a gesztust önzetlen erkölcsi szolgálatnak tekinthetjük. A csoport tagjai ettől nem fogják azt hinni magukról, hogy produkciójuk a profi színházak színvonalával vetekedik. De nem fogják azt mondani: Befejeztem! Elegem van! Nem csinálom tovább! A magyarországi vendégszereplés lesz ennek a záloga. Kalász a szülőfalum. Annak idején magam is játszottam néhány színdarabban. Saját bőrömön tapasztaltam meg az óriási önfeláldozás eredményét, a falubeliek elismerését és a környékbeli falvak lakosainak lelkes tapsát. Társaimmal együtt tisztában voltunk az önerőből létrehozott előadás színvonalával, s a közönség is látott már profi előadásokat (nemcsak a tévében, hanem élőben is), de a mi saját produkciónk mindegyiknél kedvesebb volt számunkra. Néhány évvel ezelőtt láttam az Új Hajtás egyik előadását, s elmondhatom, bár időközben hozzászoktam a főváros nyújtotta kulturális kínálathoz, mégis nagy élvezettel néztem végig a falumbe- lieket, s játékukat a többi nézővel együtt őszinte tapssal jutalmaztam. A színjátszó csoport szolgálatát, amely a gyökerekhez való ragaszkodást, ahagyományokápolásátje- lenti, sokféle jelzővel ülethetnénk. Nyelvünk szókincsében mérhetetlenül nagy a választék, s még a szeretet szó is ide sorolandó - legigazibb, legnemesebb értelmében. De visszatérve a lényegre: a kalászi eset révén a nyelvtörvény emberjogellenes voltának bebizonyítása most a tét. Biztos vagyok benne, hogy „az anyaországi vendégszereplés után sóvárgó felvidéki társulatok” nem kezdik el feljelent- getni saját magukat. De bíznak benne, hogy ez a mindnyájunkat érintő ügyszámúnkra sikeresen fog lezárulni. És a gúnyolódó glosszák- nak nem lesz benne helye. Fiala Ilona
