Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-27 / 96. szám, kedd
SZÍNFOLK 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 27. A tánc ördöge - az ördög tánca Az új táncmóddal szállnak szembe a 15-16. századi erkölcsöt védő írásai felháborodottan tiltakozva szeméremsértó volta ellen (Böhme 1886). E kárhoztatott bűnök felsorolásában szerepel a tapogatás, a csók, az egymás átölelése, a forgás, a nő ide-oda vetése, átdobálása stbamelyek lényegében mind az új táncmód összetevői. E táncellenes dörgedelmek között Cyriakus Spangenberg (1528-1604) evangélikus prédikátor még a megértőbbek közé tartozik, mert nem vet el egyértelműen minden táncot, ahogy ezt szerinte a pápista egyházi írók teszik. De az új, fel- szabadultabb táncmód ellen ő is tiltakozik, amikor a következőket mondja: „Istennek tetsző, hogy a fiatalok táncolnak, ugranak és örülnek, de a vad körbefutás, az erkölcstelen forgatás, tapogatás és szájnyalás már nem istennek tetsző bűn és vétek. ’’Florian Daule von Fürstenberg pedig „A tánc ördöge” c. művében a gyors „Nach- tanz” (utótánc) erkölcstelenségét, féktelenségét ecseteli s ennek rendezetlenségét, szabálytalanságát hánytorgatjafel. Ebben történnek olyan szégyenletes dolgok, mint a nők dobása, átverése, lóbálása, forgatása, amitől szoknyájuk a fejük fölé repül. S felháborodottan fűzi hozzá, hogy amelyik fiatal asszonyt vagy leányt a legtöbbet viszik a táncba s forgatják, még örül is anyjával együtt. Ez a felháborodás nyújt lehetőséget arra, hogy kimutassuk megjelenését a magyar táncéletben is. Ezt sejteti már a 16. század végéről Bornemisza Péter táncellenes kirohanása, az Ördögi kísértetekben, amikor a tapo- gatós táncról, s e táncmóddal együttjáró szabadosságokról szól: „Ki barát tántzot kezd, ki tapogatás tántzot. És azb mind fület, szájat, orrot, mellyet cze- czet, mind talpig el tapogattya. És úgy izgattya a sátán sok féle fertelmességre”. A 17. századból már az adatok sora bizonyítja, hogy valóban népszerű és országszerte elterjedt lehetett az új táncmód. Pázmány Péter 1636-ban így jellemzi ezt: „Némelyek a leányok közül elkerülik a szemtelen szerelmeskedést, de eszük, kedvük táncra vész. Ezek is oly közel járnak az esethez, hogy közelebb nem lehetnek. Szent Antonius írja, hogy ritkán lehet a tánc halálos bűn nélkül. Okát adja Petrarca: mert senki a táncot csak szökdösésért nem szereti, hanem a kézfogások és szorítások, ölelések és tapogatások, lassú beszélgetések tetszenek, amelyekből olyat tanul az együgyű leány, hogy teljes életében megsiratja”. (A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya)
