Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-24 / 94. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 24. Szalon 17 KÖNYV A SZALONBAN Vastagon BENYOVSZKY KRISZTIÁN Lehet-e izgalmas és érdekfeszítő krimit írni úgy, hogy a majd hétszáz (!) oldalt kitevő történetnek már az elején valószínűsíthető az elkövető személye? Ráadásul a cselekmény több mint egyharmadát a bíróságon, illetve a nyomozók hadiszállásán zajló szópárbajok, jogi, pszichológiai és kriminológiai eszmefuttatások teszik ki? Bevallom, a borítón olvasható ismertetés átfutása után kicsit kétkedve kezdtem hozzá Caleb Carr A sötétség angyala című regényének olvasásához, annak ellenére, hogy a sorozat első darabjának, A halál angyalának ismeretében (recenziómat lásd: Szalon, 2007. 10. 20.) erős hajlandóság volt bennem megelőlegezni a szerzőnek a bizalmat. A testes könyv sokáig szinte kihívóan feszített a krimipolcom karcsúbb példányai közt, mígnem, hallgatva a sugalmazó szóra (Vedd és olvasd!), felvettem a kesztyűt, és belekezdtem. Sokszor írtam már a nyitómondatok jelentőségéről, s ez a regény is csak megerősítette korábbi vélekedésemet. Azt, hogy milyen fontos az elbeszélés kezdőhangja, stílusintonációja, mert számos esetben már ez képes megnyerni az olvasót a történetnek. íme: „Minden bizonnyal jobban is el lehet kezdeni egy elbeszélést annál, mint ahogy én teszem, csak egy kicsit kellene játszani a szavakkal, és az olvasót úgy rántaná magával a történet, akár a szenvedélyes szerencsejátékost a baccara.” (11.) Lefokozó, szerénykedő narrátort megnyilatkozás, ami azért a mesterségbeli tudás megvillanását és egy esetleges váltásnak az ígéretét is hordozza (tudnám én másképp, jobban is, ha akarnám, de most mégsem teszem, lehet, hogy később). Ügyes kezdés, ha nem is éppen eredeti. A folytatás is ebbe az irányba tart: „Nekem azonban sem a nyelvem, sem az agyam nem jár ahhoz elég gyorsan, hogy ilyen játékba belekezdjek, s bár az évek folyamán sok emberrel találkoztam, akiket korunk nagy gondolkodójának vagy szónokának tartottak, az én életemben a szavak sosem bírtak túl nagy jelentőséggel, megmaradtam egyszerű gondolkodású embernek. Ezért ezt a történetet is egyszerűen fogom kezdeni.” ígéretes, ígéretes; szóval a kezdés még csak ezután jön, és ne számítsunk semmilyen prózapoétikai bűvészkedésre a későbbiekben. De ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, lássuk, képes-e végigvinni ezt a modalitást és beteljesíti-e az „egyszerűen körmönfont” elbeszélésmód iránti elvárásokat... Nem folytatom. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben az első oldalak olvasása közben. Nem dőltem be könnyen, próbáltam megőrizni korábbi gyanakvásomat, s némi kis kárörömmel vártam, hogy Carr, az érdeklődést fenntartandó, milyen fogásokat és trükköket fog majd még bevetni. Bárhogy igyekeztem is azonban, nagyon gyorsan számolódon: fel bennem minden ellenállás és kételkedés, és a szöveg kritikus-reflektáló olvasóból élve- ző-izguló olvasóvá tett - sokkal hamarább, mint gondoltam. Egy krimi cselekményéről keveset vagy inkább semmit, ezért csak annyit árulok el, hogy a nyomozást egy elrabolt gyermek esete indítja el, ami aztán további sötét, az olvasó lelki teherbíróképességét próbára tevő bűntények sorozatára derít fényt. A bűntények mélyebb gyökerét kutatva pedig eljutunk a huszadik század eleji amerikai társadalom értékrendszerének és gondolkodási mintáinak kritikájához is. Beszéljünk inkább a szereplőkről, akiket immár, az első kötet után, visszatérő hősökként üdvözölhetünk. Jó velük újra találkozni, Carr- nak sikerült rokonszenves, a szó esztétikai értelmében szerethető figurákat teremtenie. A különböző korú, nemű és habitusú szereplők egy olyan nyomozócsapattá értek össze, akiknek a kalandjairól akárhány további (mégoly testes) regényt is hajlandók vagyunk végigolvasni (jó hír, hogy útban van a harmadik kötet - remélem, a megelőzőktől is vastagabb lesz). A nyomozás szellemi irányítója ezúttal is a magyar származású kiváló elmeorvos, László Kreizler, aki a freudi pszichoanalízisre hasonlító, ún. kontextuselméletére alapozva igyekszik megérteni a bűnözők gondolkodásmódját és tetteik rejtett mozgatórugóit. Nemcsak az érdekli tehát, hogy miért követ el valaki egy bűntényt, hanem az is, milyen tényezők következtében vált olyanná, hogy képes erre. Kreizler egy olyan pillanatban kapcsolódik be a kezdetben csupán gyerekrablásnak tűnő ügy felderítésébe, amikor szakmailag és magánéletét tekintve is krízisbejutott. Az Isaacson-fivérek ezúttal is a tudományosan megalapozott kriminológia legújabb módszereit vetik be a felettébb ravasz és kegyetlen tettes kézre kerítésében. A rendőrség kötelékében dolgozó, állandóan vitatkozó testvérpár különcnek számít a munkahelyén, mindenekelőtt kivételes tájékozottságuk és sokoldalú képzettségük miatt: „(...) jártasak az orvostudományban, a jogban, a kriminológiában, nyomon követik a világ minden tájáról érkező technikákat és elméleteket. (...) Fényképezőgépeikkel, vegyszereikkel és mikroszkópjaikkal bármilyen ügybe belefogtak, amit egy átlagos nyomozó kideríthetetlen- nek ítélt.” (55.) Munkaadóik rá vannak szorulva a segítségükre, mégsem övezi őket népszerűség, aminek csak részben oka zsidó származásuk. Kollégáik és feletteseik főleg azt nem tudják megbocsátani nekik, hogy sikeresek ott is, ahol ők - merevségük és korlátoltságuk miatt - kudarcot vallottak. Munkájukat tovább nehezíti az a körülmény is, hogy egy olyan korban kell meggyőző bizonyítékokat felkutatniuk, amikor még sem a daktiloszkópiai, sem a ballisztikai vizsgálatok eredménye nem számít perdöntő bizonyítéknak a bíróságon. A csapat egyedüli nő tagja Sara Howard, aki már nem titkárnőként dolgozik a rendőrségen, hanem magánnyomozó irodát nyitott. Ügyfelei elsősorban nők, akiknek vagy férjük hűségét üle- tően vannak kétségeik, vagy pedig épp a férjüknek való kiszolgáltatottságuk miatt fordulnak hozzá segítségért. Az ügy kapcsán többször is szóba kerül a házasságon belüli erőszak témája, s az olvasó a cselekmény szintjén is kénytelen szembesülni az Uyen kapcsolatok szenvedő alanyaival. A nők társadalomban elfoglalt helyzetéről és hátrányos megkülönböztetésről, a nemi szerepminták kényszeréről, a szakmai önmegvalósításuk gátjairól szóló vélemények ütközésére szintén elég gyakran kerül sor ahhoz, hogy a regény kultúrkritikai szólama kellően érzékelhetővé váljék. Carr azonban nem fest egyoldalú képet a gyengébbik nemről: a nyomozás az anyai gondoskodás mítoszának lerombolását eredményezi, mivel rávilágít arra, hogy a nő egyaránt, akár egy személyben is lehet teremtő és pusztító (478.). John Schuyler Moore újságíró, aki személyes kapcsolatait és nőkre gyakorolt vonzerejét veti latba a siker érdekében. Ezenkívül ő látja el az értetlenkedő Watson - nem éppen hálás, de egy krimiben szükségszerű - szerepkörét: „Jól van, látom, ismét én vagyok az egyedüli hülye a csapatban, akinek fogalma sincs arról, mi is az. Tehát miről is van szó?” (197.) Nem ritkák az ehhez hasonló ki- fakadásai. ALEB ARR SOTE tNGYi A történetet ezúttal a csapat Benjáminja, Steve Taggert mondja el (őt idéztem az elején), aki Kreizlernek köszönheti, hogy élete a bűnözés széles útjáról re- ményteljesebb irányba kanyarodott el. Az orvosnál lakó kamaszodé fiú megváltozott, ha nehezen is, de leszokott az éjszakai portyázásokról, tanul, művelődik, a nyomozás folyamán mégis adódnak olyan helyzetek, amelyek megoldása aligha volna elképzelhető betörői jártasságának igénybevétele és régi kapcsolatainak „felmelegítése” nélkül. A fontosabb szereplők galériájának rövid áttekintése után azt hiszem már körvonalazódott, hogy Carr egyszerre több vasat tart a tűzben: összekapcsolja a tudományos bűnügyi vizsgálódást a lélektani oknyomozással és a jogi procedúrák drámai jelenetezésé- vel. S teszi mindezt egy plasztikus korrajz (társadalom- és mentalitástörténet) igényével is fellépő történelmi regény keretei közt. Agytoma, akció és história szervesül itt nyelvüeg és hangulatilag is egységes, felettébb élvezetes és egy pillanatig sem unalmas olvasmánnyá. Senkit se riasszon el a könyv terjedelme. Az olvasásába fektetett energia és pénz megtérül - vastagon. (Carr, Caleb: A sötétség angyala. Fordította Görgey Etelka. Budapest, Agave Kiadó, 2008) Zoltánnak gyanús lett a teríték a szőnyegen. Az ágy mellett. Nem szólt, de minden magyarázat nélkül megverte őt naponta többször is... Hűtlenség HUDÁK KATALIN A lányt magát is meglepték az álmai, amelyek - sajnos - nem a férjéről szóltak. Idegesen, rémülten ébredt, kutatni kezdte önmagában a hűtlenségre hajló gondolatok okát. Jól tudta, hogy az álom csupán a valaha látott, megélt események feldolgozása, az agy pihenése, de azt is sejtette, hogy félelme nem alaptalan. Ismerte saját agyát. Tudatának azt a részét, amely emberileg megismerhető. Az pedig az utóbbi hónapokban pajzán gondolatok tárházaként működött, s e gondolatok egyikének sem a férje volt a főszereplője... A félelem tehát nem alaptalan. Felhörpintette a két tükörtojást, kenyere mellé elrágott két pohár kávét, és a reggeli után szorgalmasan ágyba bújt. Ekkor - erkölcsi érzéke szirénhangjára összerezzent és úgy döntött: vallani fog. Nem is annyira rossz lelknsmerete, inkább az ágya alatt rejtőző két- három szerető jelenléte kényszerítette erre. És az, hogy Zoltánnak gyanús lett a teríték a szőnyegen. Az ágy mellett. Már ki tudja, hány hónapja mindennap... Nem szólt, de minden magyarázat nélkül megverte őt naponta többször is. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy sejt valamit...- Zöltén... - szólt férjéhez And- reanetta. - Én úgy érzem egy ideje, hogy nem szeretlek, lelkemnek az a része, melyet irántad táplált gyengéd érzéseim leterheltek, immár felszabadult, s üy módon már több mint fél éve nem köt hozzád más, csak a közös szociális segély. Tudnod kell, hogy szerelmem csírája is elpusztult bennem, s hogy... beadtam a tévénket a zariba, mert nem maradt pénzem szeretőim táplálására. Ne haragudj! -És bánkódva, sírását visszafojtva, a lelkiismeret mardosásától szenvedve húzta magához Marcel- lót, egyik (soron következő) szeretőjét ágy alól. Kínos, döbbent csend lett. A volt szerelmesek farkasszemet néztek egymással két és fél napig. Harmadik nap Zöltén arcán csodálkozás és felháborodás vegyült egymással, s a harc, hogy melyik érzés nyilvánuljon meg előbb, újabb fél napig tartott. így Zöltén harmadnap válaszolt Andreanettának.-And... reá... ne... Fél éve? Fél éve??? Hiszen... hiszen csak két hónappal ezelőtt költöztünk össze. Aszomszédékkal. Hogy mondhatsz olyat, hogy fél éve? Hiszen még csak háromhete ismerjük egymást! Ezt nem mondhatod komolyan! Nem értem, nem értem! - Azzal villámgyorsan átcammogott a szomszéd falu kocsmájába, hogy néhány sörrel lehűtse forrongó belsejét, mert attól félt, hogy indulatában esetleg olyat tesz, amit sohasem bánna meg. Amikor hazaérkezett, semmit sem látott. A szutyoktól. Mely szemeire ragadt, amikor belezuhant a sáros árokba. Az ásványvíz okozta bódulattól. Sörre ásványvizet... még ilyet! Tanácstalanul rugdosta a bejárati ajtót, míg az végül kulcs nélkül is engedett szelíd szándékának. Megállt szomorúan az előszobában, ahol a szomszédék gyerekei éppen a lopott tyúkokat kopasztot- ták, és eltűnődött.- Andreanetta hűtlen volt hozzám. Mi értelme az életemnek? Ha a törvényt nem változtatják meg, sohasem lesz annyi pénzem, hogy a tévémet a zaciból kivegyem... Szombaton pedig bokszmeccs... Ebben a nőben annyi érzés sincs, mint egy bolhában, a lelke olyan üres, mint egy... izének. Érezte, hogy az érzés hatására alkotni fog. Hogy rögtön kiad valamit magából. Ami feszíti belülről, s kifelé vágyakozik. A tyúkok belezésének látványára jött is az ihlet megállíthatatlanul. S akkor, ennek az álnok nőnek, akiért minden porcikája remegett - amíg üveget nem talált -, e nőnek minden értékét ott látta maga előtt. Farkasszemet nézett ezzel a látvánnyal, ami újabb alkotásra indította. Aztán kimerültén arra gondolt, inkább tyúkszemet néz, mert az alkotásnál a minőség a lényeg, nem a mennyiség. Tyúkszemei számolgatása közben el is aludt az Andreanetta szeretőiből kialakult szőnyegen. Álma nyugtalan volt. Reggel a magány nézett vele farkasszemet. Ő azonban nem állta a tekintetét, és tyúkszemeivel tartott újra szemkontaktust. Aztán, megunva a gyötrődést, feltette pápaszemét, és vérszemet kapott, amikor volt szerelme hűlt helyét találta. Ekkor elege lett a szemezgetésből és a boltban nagy mennyiségű keményítőt vásárolt. Az utolsó maszatig mindet a lelkére kente, mely ettől annyira megkeményedett, de annyira, hogy többé már hallani sem akart Andreanettáról. Sőt! Erről a történetről se! Megfogadta: egy esetben tesz csak kivételt: ha a szerző visszacsinálja azt a részt, amely a tévé elidegenítéséről szól! Megindult ugyanis a Forma-l-es szezon... SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
