Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-20 / 90. szám, kedd
2010. április 20., kedd 9. oldal CSALIOKOZ ES MATYUSFOLD Tettükkel nagyapjuk emléke előtt is tisztelegnek, aki a második világégés során megjárta a Don-kanyart Csíksomlyóra indultak a fivérek Dunaszerdahely. Hozzátartozóik, barátaik, a Csallóközi Lovasíjászok, a Felvidéki Harcosok, egyházi személyek, valamint a helyi és országos politika képviselői búcsúztatták április 18-án, vasárnap a Nemeshodosból Csíksomlyóra induló Hodossy fivéreket, Pétert és Tamást. A két fiatalember öt hét leforgása alatt gyalogosan teszi meg a nyolcszázötven kilométeres utat. LŐR1NCZ ADRIÁN Az erdélyi Csíksomlyó mellett évente megtartott pünkösdi búcsú története 1444-ig nyúlik vissza; ekkor adta ki IV. Jenő pápa azt a körlevelet, melyben a híveket a ferencesek megsegítésére, templomépítésre buzdítja; munkájukért cserébe búcsút engedélyezett. Korábbi források azonban említést tesznek arról, hogy Csíksomlyó mellett a hívek nagy sokasága szokott összejönni a „napba öltözött asszony” tiszteletére - a búcsújárás története tehát valószínűleg a székelyek Mária- kultuszában gyökerezik. Egy ausztriai hívő 2008 augusztusában Mariazell városából indulva ezemégyszáz kilométert zarándokolt, hogy közel egy évvel később, 2009 májusában részt vehessen a csíksomlyói búcsún. A Hodossy fivérek nyolcszázötven kilométernyi útnak és kőkemény öt hétnek néznek elébe. Terveken innen s túl „Hódosból, nagyszüleink sírjától indulunk, majd az istentiszteletet követően besétálunk Duna- szerdahelyre - vázolta fel terveiket közel egy hete Hodossy Tamás. - Ott a Trianon-emlékműnél csatlakoznak hozzánk a Csallóközi Lovasíjászok, akik felkísémek bennünket a Vámbéry térre, ahol a hivatalos búcsúztatás zajlik. Ezt követően vágunk neki a zarándoklatnak, mely a Világháló útvonaltervező programja szerint közel Utolsó jó tanácsok indulás előtt nyolcszázötven kilométer hosszú lesz. Naponta harminc-harmincöt kilométert gyalogolunk majd; hétfőn, április 19-én Tanyon szállunk meg, kedden pedig megtesszük a Tany-Dunamocs közötti utat. Szerdán Párkánynál lépjük át az országhatárt, majd Esztergomban veszünk szállást. Utunk Tahitótfa- lun, Vácon, Jászberényen, Szolnokon és Nagyváradon keresztül vezet.” A fivéreket útjukon az önkormányzatok és egyházi szervezetek önkéntesei segítik. Hodossy Péter felkérésére az esetek döntő többségében szívesen vállalták fel a fivérek elszállásolását, így - Tamás elmondása szerint - „ez a gond hatvan-hetven százalékában megoldódott”. A többit az élet hozza... A spirituális indíték Hodossy Pétert, aki maratoni futóként ez ideig ötvenkét alkalommal teljesítette a negyvenkét kilométeres távot (ebből négy alkalommal a tengeren túl állt rajthoz), évek óta foglalkoztatta a zarándoklat gondolata. Régóta tervezte, hogy nyugat-keleti irányban keresztülvág a történelmi Magyarországon, s egy alkalommal Fiumében úgy tűnt, vállalkozó kedvű társra talál az úthoz. Tamás, aki tizenkét maratoni futóversenyt tudhat maga mögött, később került a képbe. „Úgy vélem, a fütósportnak köszönhetően fizikai állóképességünk a megfelelő szinten van ahhoz, hogy teljesítsük a csaknem kilencszáz kilométeres távot - mondta. - Télen is keményen edzettünk, havonta két-három- száz kilométert futottunk.” A fivérek „spirituális indíttatása” sem mellékes - tettükkel néhai anyai nagyapjuk emléke előtt is tisztelegni szeretnének, aki a második világégés során megjárta a Don-kanyart, majd a második magyar hadtesttel gyalog és szamárháton tért haza onnan. „Sokat mesélt nekünk arról, hogy a mínusz negyven fokos hidegben az imakönyve és a rózsafüzére tartotta életben - folytatja a történetet Tamás. - Mi mindkettőt megkaptuk mint nagyapai örökséget, s magunkkal visszük utunkra. Amolyan ereklyék ezek számunkra; a papa tavaly, küenc- vennégy évesen halt meg.” Több tucatnyian búcsúztatták a Hodossy fivéreket vasárnap a du- naszerdahelyi Szent György-plé- bániatemplom mellett. Öt hét múlva Csíksomlyón Szót kért Hájos Zoltán, a város polgármestere, aki arra kérte a testvéreket, hogy vigyék el a város, a Csallóköz és az egész Felvidék üdvözletét Erdélybe; ezt követően Herdics György címzetes apát, du- naszerdahelyi esperes megáldotta a zarándoklatra induló fiatalembereket. Csáky Pál sportemberként jegyezte meg: embert próbáló dolog, amit a fivérek vállaltak, ugyanakkor tiszteletre méltó, hogy a 21. század elején, a tucatemberré válás időszakában „Dunaszerdahelyen akad két fiatalember, akik azt mondják: mi valami mást akarunk - s ez a valami egy nagyon komoly cél.” „Két éve dédelgetett vágyam, hogy az ezeréves Magyar Királyságot önerőből átszelve, a csíksomlyói búcsúban több százezer magyarral együtt részt vehessek a szentmisén, s elénekelhessem a Himnuszt - mondta az indulás előtt Hodossy Péter. - Ezúton köszönöm mindazt a támogatást, mellyel hozzásegítettek ennek megvalósításához.” A Hodossy fivérek a tervek szerint 2010. május 22-én, pünkösd szombatján érkeznek meg Csíksomlyóra. Csaknem százezer eurós projekt keretén belül fejlesztik a természettudományok oktatását Közelebb viszik a gyerekekhez a természetet ÚJ SZÓ-HÍR Felsőszeli. A napokban fejeződött be egy többrétegű, a pedagógusok továbbképzésére és a természettudományi tantárgyak fejlesztésére irányuló projekt első része a helyi szlovák és magyar alapiskolákban. A program részeként botanikus kert is létesült az iskola udvarán, ahova a tervezett 411 növény többségét már kiültették. Várhatóan a jövő a tanévtől a természetrajz órák egy részét már a kertben tarthatják, ahol az elmélet gyakorlati megfigyelésekkel párosulhat. A kertbe elsősorban az alapiskolai tananyag részét képező növények és fák kerültek, a mezei virágoktól kezdve az egzotikus növényekig, és nagy teret kapott a régió jellegzetes növényvilága. Pónya Zsuzsannától, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola igazgatónőjétől megtudtuk, hogy az ősszel beindult projekt keretén belül eddig a pedagógusok képzésen volt a hangsúly. ,A természet- tudományokat oktató kollégák számítógépes képzésen vettek részt, és jelenleg is tart egy másik tanfolyam, amelyen az új műszaki segédeszközökkel tanulnak meg dolgozni a pedagógusok” - emelte ki Pónya Zsuzanna. (jéem) szerző felvétele) Botanikus kert az iskola udvarán RENDŐRSÉGI NAPLÓ Csalók buktak le Dunaszerdahely/Somotja. Csalással gyanúsítja a rendőrség azt a 46 éves, dunaszerdahelyi járásbeli férfit, aki ajándékozási szerződés hamisításával különféle ingatlanok tulajdonrészét „szerezte meg”, majd ezt egy társaságnak adta tovább, 26 555 euró kárt okozva. Tettéért háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ennél enyhébb, egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat az a 38 éves korompai férfi, aki 2009 augusztusában Somorján hamisított munkaszerződés alapján kötött lízingszerződést elektronikai cikkek vásárlására. Minthogy egyetlen részletet sem törlesztett, a károsult társaságnak 1 115 euró veszteséget okozott. A rendőrség hitelcsalás bűntette miatt indított eljárást ellene. (la) Autót lopott, majd összetörte Nagybodak. Tulajdon elleni bűncselekményért kell felelnie annak a 26 éves pozsonyi férfinak, aki egy Nagybodakhoz közeli hétvégi ház elől egy Ford Mondeo típusú gépjárművet lopott el, mellyel később karambolozott. A bíróság két év börtönbüntetést mérhet ki rá. (la) Cukorkáért, fűszerért két évet Dunaszerdahely. Lopásért kell felelnie annak az 54 éves tárnoki nőnek, aki Dunaszerdahelyen, a Galántai út egyik üzletében különféle édességeket és fűszereket tulajdonított el. Mivel a vizsgálat során kiderült, hogy az elmúlt egy évben hasonló cselekedet miatt már pénzbírsággal sújtották, visszaesőként két év szabadságvesztésre számíthat, (la) Három évet kaphat a fűért Dunaszerdahely. Akár három évre is hűvösre kerülhet az a 27 éves dunaszerdahelyi férfi, akinél a Jilemnický utcában történt igazoltatás során a rendőrök egy tasakban szárított növényt találtak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a férfinél talált cannabis 3-7 adag kábítószer előállítására lett volna elegendő. Kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást ellene, (la) Napszemüveget és kerékpárt lopott Somórja. Kétrendbeli lopással gyanúsítja a rendőrség azt a 32 éves somoijai férfit, aki egy Fő utcai üzletből két darab márkás napszemüveget tulajdonított el 432 euró értékben. Egy másik esetben a Pozsonyi úton lovasított meg egy 600 eurót érő kerékpárt. Tettéért akár két évre is rács mögé kerülhet, (la) Marihuánát találtak a férfinál Sopomya/Szered. Akár hároméves börtönbüntetésre is számíthat az a 19 éves sopomyai férfi, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A fiatalembert Szereden igazoltatták a rendőrök, akiknek egy szárított növényekkel teli zacskót adott át. A vizsgálat során kideült, hogy öt adag marihuána volt a férfinál, (jéem) Televíziót lopott a hotelból Galánta. A rendőrségnek sikerült kézre kerítenie azt a férfit, akit egy televízió eltulajdonításával gyanúsítanak. A 18 éves galántai fiatalember még február végén lopott el egy televíziót egy galántai hotel társalgójából. A gyanúsított nyolcszáz eurós kárt okozott a vállalatnak. A férfit tettéért akár két év börtönbüntetésre is ítélhetik, (jéem) Mátyusföldi is volt a bandában Trencsén. Galántai járásbeli tagja is volt annak az autótolvaj bandának, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség. Az eddigi ismeretek szerint kilenc főből álló csoport a Trencséni és a Besztercebányai kerületben lopott járműveket összesen 57 esetben. A tettesek által okozott kár megközeh'ti a 480 ezer eurót, további 51 ezer euró kár pedig az autók megrongálásával keletkezett. A házkutatások során a szétszedett, szétszerelt autók számos darabja, alkatrésze is előkerült. A 23-38 éves gyanúsítottak a Privigyei (Prievidza), Galántai és a Zsamócai (Žarnovica) járásból származnak, 10-15 év szabadságvesztésre számíthatnak. Egy feltételezett tettestársuk, Tomáš Vall szökésben van, tartózkodási helyéről a 158-as telefonszámon várják a lakossági bejelentéseket, (kor) Holtan találták a feleséget Pozsony. Holtan találták az Erzsébetmajorban (Miloslavov) a közelmúltban brutálisan meggyilkolt vállalkozó feleségét. A holttestre járókelők akadtak rá, a malackai járásbeli Lozorno kataszterében. A rendőrség elsődlegesen kizárta az idegenkezűséget. A rendőrség hivatalból emberölés miatt indított eljárást, a 44 éves nő valószínűleg lelőtte magát. (SITA)