Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)

2010-04-20 / 90. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 20. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 11 A csallóközi falu a dinamikus fejlődést elősegítő kapcsolatok építése terén bizonyult legjobbnak Kisudvarnok - partnerségben első Rendezett, fejlődőképes falu (Somogyi Tibor felvétele) Kisudvarnok/Duanszerdahely. Ötödízben hirdette meg ta­valy a Szlovák Környezet­védelmi Ügynökség, a Vi­dék Megújításáért Egyesü­let, valamint a Szlovákiai Falvak és Városok Társulá- sa az Év Faluja versenyt. A Csallóköz települései közül Kisudvarnok került az él­mezőnybe. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A 2005-ben útjára indított kez­deményezés célja, hogy teret biz­tosítson a községek számára a fa­lufejlesztés terén elért eredmé­nyeik bemutatására, tudtuk meg a környezetvédelmi ügynökség munkatársától. A megmérettetést vállaló településeknek olyan eredményeket kellett felmutatni­uk, melyek a falu eredeti arcula­tának megőrzése mellett a fejlesz­téshez való egyedi hozzáállást ta­núsítják. A beérkezett pályamun­kák alapján a szakmai zsűri meg­állapította, hogy a versenybe be­nevező községek mindegyike ko­moly eredményeket tud felmu­tatni a gazdálkodás, a helyi vál­lalkozókkal való együttműködés, az oktatásügy és kultúra fejleszté­se, a szociális gondoskodás, va­lamint a hazai és határon túli ala­pok nyújtotta pályázati lehetősé­gek kihasználása terén. Pozití­vumként értékelte azt is, hogy a községek egyre nagyobb hang­súlyt fektetnek a falukép tudatos fejlesztésére. A verseny több kategóriában zajlott; az Év Faluja címet a Zó­lyom melletti Dobomya (Dobrá Niva), a Selmecbányái járásban található Berencsfalu (Prenčov), valamint a Stubnyafürdő járásbeli Mosóc (Mošovce) nyerte el. A leg­jobban gazdálkodó községnek Tornyos (Trenčianska Túrná), a legösszetartóbbnak Zólyomlipcse (Slovenská Ľupča) lakossága, a „legzöldebbnek” pedig Egyház­marót (Hontianske Moravce) és Koritár (Kortárky) bizonyult. A dél-szlovákiai települések közül a tőketerebesi járásban található Kistoronyát a természeti környe­zet és a történelmi értékek meg­őrzése terén végzett tevékenysé­géért, Ekecset a sokrétű sportte­vékenység feltételeinek megte­remtéséért, a Pozsony melletti Tótgurabot (Slovenský Grob) pe­dig a gasztronómiai hagyaték megőrzéséért jutalmazta a zsűri. Kisudvarnok a falu dinamikus fejlődését elősegítő partneri kap­csolatok építése terén bizonyult legjobbnak. Marczell Zoltán, a község polgármestere elmondta: a zsűri tagjait is meglepetésként érte a Kisudvarnok által eléjük tett pályázat, valamint az eredmé­nyek. „Az elmúlt évekre visszate­kintve kitűnik, hogy községünk­ben a beruházások nagy része a partneri kapcsolatoknak köszön­hetően valósult meg - mondja. - Építettünk például kerékpárutat, melyben a burgenlandi turisztikai szövetség volt a partnerünk. A projekt az osztrák-szlovák hatá­ron átnyúló együttműködési program támogatásával valósult meg. A többrétegű partnerségi vi­szonyt példázza Kisudvarnoknak a Tőkési-ág Kistérség, valamint a Víziparadicsom Helyi Akciócso­port megalakításában és működ­tetésében vállalt szerepe. Ez utóbbinak, illetve az Európai Unió LEADER programjának köszönhe­tően az akciócsoportot alkotó ti­zenöt településbe az elkövetkező hetekben kétmülió eurós támoga­tás áramlik. Sportlétesítménye­ket, játszótereket, közműveket újítunk fel ebből a pénzből. Ma­gyarországi partnereinkkel, a Téti Kistérséggel a középületek nap- kollektorokkal történő felszerelé­sére, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal pedig információs köz­pont kialakítására pályáztunk. Ugyanakkor tervezzük a Tőkési- ág és a Kis-Duna-térség idegen- forgalmának fellendítését is.” A felsorolt falvak egy teljes évig viselik a címet; a környezetvé­delmi ügynökség időközben közé­tette az Év Faluja 2010 verseny nevezési feltételeit. A győztes község az Európai Falumegújítási Díjért szállhat ringbe; a megmé­rettetést a bécsi székhelyű Euró­pai Falumegújítási és Vidékfej­lesztési Munkaközösség (ARGE) hirdeti meg huszadik éve. (la) KULIS Gazdabolt aaÉteafeSwS BAROMFI Sditálatl MP910568 APRÓHIRDETÉS ♦ Szlovák-, németnyelv-oktatás, érettségi vizsgára való felkészítés, www.dslektorka.sk 0911/419 073. MR912396 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! AJANLO Április 20. (kedd) Dunaszerdahely - 10.00: Tavaszi versünnep a vásártéri Magán Szakközépiskolában, (ú) Nagymegyer -18.00: a Mu­ravidéki Magyar Képzőmű­vészek festményekből, fotókból álló tárlatának megnyitója a vá­rosi művelődési központban. (ú) Pozsony -18.00: Jakab Atti­la egyháztörténész Vergődés­ben (A magyar kisebbségek tör­ténelmi egyházai az átalakuló Európában) című könyvének bemutatója a Pozsonyi Casinó- ban.(ú) Április 21. (szerda) Szene - 18.30: A zarándok útja c. film vetítése a keresztény filmklub keretén belül a városi művelődési központban, (jm) Pozsony-19.00: Bikini-kon­cert és magyarbuli a SaintTropez Discóban (Sancová 112). Előze- nekar az Arizona, (jm) Április 22. (csütörtök) Galánta - 9.45: kultúrműsor és faültetés a Föld napja alkal­mából a Kereskedelmi Szakkö­zépiskola udvarán (Kodály Zol­tán u. 765.). (jm) Galánta - 18.00: Műem­lékek felújítása Galántán - elő­adás a Galántai Honismereti Múzeumban. Előadó: František Šmigrovský. (jm) Színes, mintás bitumeneslemezzel - Index és Villas anyagokkal! TAVASZI AKCIÓ 12 éves garancia! Ingyenes helyszíni felmérés. PALASERVIS, s.r.o., Neratovické nám. 2146/1 1 Dunajská Streda Tel.: 0905 958 021 www.palaservis.sk FELHÍVÁS! Palatető fedésre jó minőségű, GYÁRI'EREDETI, INDEX, VILLAS márkajelzésű anyagot keresse MP910699 ness és spa részleg használata: beltéri és kültéri felnőtt- és gyermek élményfürdő, vízi játékokkal, úszómedence, infrakabin, finnszauna. Kneipp taposó, illatszoba, gőzkamra, sóbarlang, jégkamra, fitneszterem cardiogépekkel, saját strand napozóágyakkal, wellness köntös és törölköző használata felnőtteknek, parkolás kültéren, internet. ^ r jma Flaming&Wellnessr| fHoteiSeff^Balatonfüfeden! IFLAMÍNGO r» VV Ft-tól/fő/éjszaka kétágyas szobában Tel.: (06-87) 688-100,581-060. Fax: (06-87) 688-167 Az akció érvényes: május 2.-július 1. között hétköznapokon, min. 2 éjszakás foglalás esetén (kivéve ünnepnapokon). Érdeklődjön a családi wellness hétvége, és az akciós nyári csomagjainkról is! Üdülési csekket elfogadunkl MP910749 SIMPLY CLEVER tavasz a Skodával 2010.3. 29-étől 4.30-ÁiG Készítse fel Skoda márkájú VÁLASSZON TAVASZI SZERVIZCSOMAGOT: Használja ki a kedvezményes kocsiját az új autószezonra, x TAVASZI SZERVIZCSOMAG: és egyeztessen .dópontot tavasz, szervizellenőrzés ^ EXKLUZÍV TÁTRAI ÜDÜLÉST a tavaszi szervizellenőrzésre.^ + komp,ett kerékcsere vagy más ertekes dijat! Sn’SÍÄ“ v*,.»«,«,™.»» hibát észlelünk, meglepően 2. TAVASZI SZERVIZCSOMAG: tavaszi ajándék! alacsony áron meg is javítjuk, tavaszi szervizellenőrzés Kitűnő tavaszi akciós ajánlat 30%-ig Kedvezményes árú eredeti + komplett kerékcsere SkodaService® Skoda-tartozékokat kínálunk, + fékellenőrzés a próbateremben SkodaOriginálne dielce® éljen ezzel az előnyös + ködfénylámpák beállítása SkodaOriginálne príslušenstvo® ajánlatunkkal is. csak 7,99 euró/240,71 Sk www.skoda-auto.sk Az ön hivatalos Skoda-szervizpartnere: Autoprofit, s. r. o., Šalská ui., Galanta, tel.: 031/7884 201, www.autoprofit.sk Autoprofit MP910577

Next

/
Oldalképek
Tartalom