Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-17 / 88. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 17. Szalon 17 Serkenteni kívántam magunkat, hogy verseinknek azt a sorát is felidézzük, amelyben a húsvét-toposz még képes volt lelkünk nemesebb húrjait is megzengetni... A nem egyenlő non A. Húsvét után a Húsvét előttről Az idei húsvéti ünnepek alatt húsvéti verseket olvasgattam, s felidéztem a régi húsvéti irodalmi élményeimet. TŐZSÉR ÁRPÁI) Életem első nagy húsvéti verse természetesen Babits Mihály Húsvét előttje volt, a gimnázium harmadik (illetve hát akkor, 1954-ben, a tizenegy éves iskola tizenegyedik) osztályában. A vers nem tetszett. Miért Húsvét előtt a címe egy harcos békeversnek, amelyben ráadásul a húsvét szó maga le sem íródik? Akkoriban nagyon elegünk volt a harcos békeversekből, s az ilyet még akkor se tudtuk elfogadni, ha a húsvéti vers álarcában kellette magát. Csak 1957-ben tértem vissza Ba- bitshoz, amikor Nagy László számomra annyira meghatározó, nagy élményt jelentő Deres majális című válogatott verskötete megjelent, s benne a költő egy korai verse, a Pirosodik húsvét: Nagypéntek: habos vér, működik a hóhér, Jézus meghal bűnösökért, jószága ringyókért. Feketédnek felhők, böjtölnek a bendők, harangnyelvek megbénulnak, szólnakfakereplők. Alkonyatkorfestek piros tojást, kéket, borozgatva megköszönünk égi üdvösséget. Télveszítiingét, pirosodikHúsvét. hamarosan hazamegyek, boldogleszekismét. 1957-ben már pozsonyi diák voltam, s a húsvéti ünnep számomra is a haza- (falura-) menetellel, a húsvéti tojással s a borozgatással volt egyenlő, de Nagy László mindezt valahová a halál és feltámadás misztériumába emelte számomra. Az alkoholista Petri Györgyről írja Orbán Ottó megbocsátó humorral, hogy Petri a társadalom nevében piált. Hát Nagy László húsvét-ver- sének emelkedett hangulatú, komor-színes kozmoszába képzelve magamat én is mintegy társadalmi küldetésben borozgathattam húsvét szent ünnepén otthon. S plusz valami titok, valami déja vu-érzés még ezen túl is belengte a verset: annyira ismerős volt, mintha egy másik életemben már olvastam volna. S csak lassan jöttem rá, hogy a sejtelmes Nagy László-vers- ben Babits Húsvét eióttjének befejező szólama cseng vissza: Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünkvirágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, búzát, bort a feledésre! Babits terjedelmes, nagy áradá- sú, szabad ritmusú versének a kötött zárlatában ősi hetesek és hatosok váltakoznak, a későutód Nagy László versében ősi nyolcasok és hatosok, a rímelés viszont mindkettőben trochaikus és fél- rím-jellegű, s így a két szöveg valóban szinte minden vonatkozásában összecseng. A fiatal Nagy László (az idézett versét tizenkilenc évesen írta) beledolgozta opusába Babitsot is, de egészen más jelentést adott a húsvét-té- mának, mint Babits. A nagy előd víziójában az első világháború tragédiája áll párhuzamba a kereszthalál mítoszával, s a feltámadás az annyira óhajtott béke metaforájává lényegül, Nagy Lászlónak, a tanítványnak a rövid, dalszerű versében a lírai hőst az iskola s a város „nagypénteki” keservei után a hazamenetel, a hagyományos húsvéti értékekhez való visszakozás „támasztja föl”. S a két verset egymás mellett tanulmányozva kezdtem lassan más szemmel nézni a Babits-műre is. Észrevettem, hogy amint Nagy László Babitsot, úgy Babits Vörös- martyt, Berzsenyit, Petőfit, Adyt szólaltatta mega saját organonján. S ha kiszakad ajkam, akkor is e vad, vad március évadán, izgatva belül az izgatott fákkal, a harci márciusi innivaló sós, vérizü széltől részegen, afellegalatt, sodrában a szörnyű malomnak... így kezdődik a Húsvét előtt lázas, szinte önkívületben elsikoltott béke-hitvallása, leütve a műben kifejtendő későbbi akkordok szinte mindegyikét. A szörnyű malom’’ szimbólum (amellett, hogy az említett nagy elődökre utal) a világban akkor éppen dúló háborút jelenti (a vers 1916-ban, az első világháború idején íródott), a „vad március” pedig a természet újraéledésének, „feltámadásának” erőit, s közvetve a kereszténység feltámadás-mítoszát hozza be a képbe. S emellett a jelentés-sokrétűség mellett Nagy László dalocskája már naivan egysíkúnak tűnt. A húsvét (akárcsak a karácsony) eredetileg köztudottan az ősi, természeti vallások ünnepe volt, s a tavaszi napéjegyenlőségre vonatkozott (ahogyan karácsony pedig a téli napforduló, esetleg a napisten születésének az ünnepe volt), s ha akarom, Babits monumentális természeti képeiben ez az ősi jelentés is ott munkál. Csakhogy a természeti metamorfózisokat Babits az emberre tudja vonatkoztatni, s az ég-föld koordinátái között a születés, élet és halál misztériuma növekszik kozmikus méretűre. De tulajdonképpen ez a misztérium elevenedik meg minden nagy húsvéti versünkben, legszemlélhe- tőbben talán (mert a legkisebb szövegterületen, mindössze két strófában) Pilinszky János húsvéti versében, aHarmadnaponban: És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrückifák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng avilág. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogom szive Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. Ez a vers egyszersmind a húsvéti mítosz nagy erejét is példázza: azon kevés Pilinszky-versek közé tartozik, amelyek a szenvedéstörténet és a holokauszt képeit úgyját- szatják egymásba, hogy nem az ember ontológiai magányát, a kreatúra reménytelenségét, hanem a feltámadás reményét sugallják. S ezek után engedjék meg, hogy szerénytelenül egy saját húsvét- versem két strófáját idézem ide: Húsvét péntekjén mért éppen ahúsvan tiltva?! Önként éhkoppon nyög a hívő, s titkon bár, de hétfőben s jutalomban bízik. S böjtöl a bűn is. Nem fogyaszt: orrt túr a világ.-A vézna, tar fák képzelt lombja alatt egy drótrácsos bevásárlókocsi áll és méláz félretaszítva. Mikor megírtam (pont egy éve), a célom húsvéti ellenvers írása volt. A szapphói forma az antik világ pogány hedonizmusát van hivatva megidézni, de versbe akartam állítani azt a sivár léthelyzetet is, amelyben a mai embert a húsvéti mítosz már csak egyetlen ponton: a számára értelmetlen böjt, a „szüneteltetett fogyasztás” pontján képes megérinteni. S amennyiben valamely dolog nem gondolható el anélkül, hogy szembe ne állítsuk mindazzal, ami nem ő (A nem egyenlő non A), arra is serkenteni kívántam magunkat, hogy (legalább a nosztalgia szintjén) verseinknek azt a sorát is felidézzük, amelyben a húsvét-toposz még képes volt lelkünk nemesebb húrjait is megzengetni. ■ . ■ ' • KÖNYV A SZALONBAN Hodossy Gyula ötven versének margójára Hodossy Gyula Szövi a lélek vásznáé Lítium Aurum ZALÁN TIBOR Nagyon messze esnek egymástól azok a költészeti-tematikai végpontok, amelyek közé Hodossy Gyula utóbbi, közel húsz esztendejét be lehet határolni, ami vagy azt jelenti, hogy nagyon tágas a költészete, vagy azt, hogy - némiképp romantikus költői attitűddel - csakis a végletek között képzeli el kimeríthetőnek a számára megírásra adatott vüág- szeletet. A két vagy közül mindkettőből lehet igen, egy harmadik (nagy) vagy inkamációjaként, ez esetben egy tág horizontú költő keresi a végletek között a meg- nyugvási pontjait; ha belegondolunk, az élete derekáig elérő, magát és környezetét, esélyeit és lehetőségeit tisztán látó, kezdetektől tudatosan építkező alkotó esetében inkább ez utóbbi látszik valószerűsíthetőnek. A szabad barangolás, a határátlépés, határsértés és rombolás a roncsolódásban. Persze, nem árt arról sem szólni, melyek is lennének ezek a végpontok! Egyik nyilvánvalóan a személyes lét, a belső tudatostudattalan mozgások, finom elmozdulások és durva földrengések terének a vizsgálata, fölfedése, boncolgatása és verbalizálása. A másik a filozófiai terrénum, ahol elsősorban a lét esetlegességei, lehetlegességei (sic!), akár lehetetlenségei fölötti töprengések jelentik a versszövegek háttéranyagát. Ez a dichotómia megmutatkozik a versek teijedelmi ingadozásaiban is. A kötetbe válogatott Hodossy-versek vagy rövidek, vagy hosszúak. Az általában tapasztalható, ideálisnak hitt - vagy nevezett - versterjedelmek csak a legritkábban bukkannak elő ebben a megmutatkozásban. Ez, egyébként, véletlenül is alakulhatott (volna) így. A válogató tetszése szerint szelektált, mármint, tételezte és elfogadta, hogy az ötvenedik életévét ünneplő szerző közel azonos színvonalon szólal meg már valamennyi munkájában, így megengedte magának, mármint, a válogató, hogy ne esztétizáljon, ne temati- záljon, még csak ne is kozmetikázzon (miért is lett volna erre szükség), hanem minden koncepcionális szándék nélkül egyszerűen csak jelölgesse kajla ik- szekkel a maga három, rostához kijelölt kötetében azokat a verseket, amelyeket elhagyhatatlannak gondolt egy összegzéshez, és amelyeket - értékeiktől függetlenül - elhagyhatónak képzelt, illetve, úgy tartotta róluk, hogy más versek azt a hiátust, amit a kihagyásuk okozott, betömködik máshol. (Megjegyzendő, hogy az ötven vers, szinte előszámolás nélkül - ide-oda egy-két eltéréssel - választódott ki az olvasás során, aminek ugyan nincs jelentősége, de mégis jelez valamit, talán hogy a válogatásnak is megvan a maga [szám] misztikája...) A rövid- és a terjedelmes (vers) nyilván eleve kétfajta módszerre utal, akár egyeden költői világlátáson belül. A maximaszerű megszólalások természetszerűleg húznak a filozófia, az axiomatikus kijelentések birodalma felé - még akkor is, ha a költő által oly szeretett paradoxon képezi a magjukat, míg kitapinthatóan a hosszabb, kibontottabb szövegekre bízza a személyesebb közlendők bebur- kolását, esztétikumba elcsomago- lását, illetve, a (kis)társadalmi jelenségekre való költői-esszéírói reflexiókat. Utóbbi topogásomból kiderül, hogy a hosszabb (vers) írások is két csoportba torlaszthatóak. Egyikbe tartoznak a versszerű szövegek, a másikba az esszéiszti- kus megnyilvánulások, utóbbiak nem ritkán hozzászólások, jelenségboncolgatások, emlékfutamok körülírásai... A megformálás módozataiban is gazdagságot mutat a Hodossy- vers. A konkrét-vers száraz, illetve aforisztikus pársorait játékosnak feltűnő képversek válthatják fel, elégikus, bujább verstestek kacérkodhatnak későbben a minimálárt repetitív szövegeivel, vagy akár a családvers visszahozott, újabb költészetünkben ritkán föltalálható és olvasható remek darabjaival. Mindemellett, nehéz - és minden bizonnyal hosszadalmasabb - lenne tematizálni akár az ötven verset, vagy akár az ötven vers által reprezentált versvilágot. Ami általánosítható kijelentés, költőnk a posztmodern nem túl visszafogott és nem túl toleráns intencionálására sem mond (ott) le az alanyiságról, sőt, szinte minden verse - a néhány filozófiai eszmefuttatást, kérdve-kifejtő töprengést magában foglaló darabot kivéve - tartalmaz „magánbeszédet”. A lírai én, a versben megnyilvánuló költői én takarás nélkül vállalja a versbéli jelenlétet. Ez az alanyiság adja meg azt a furcsa báját a legtöbb költeménynek, ami miatt a magyar költészet egyik fontos és hiátusos szeletébe lesznek illeszthetőek; jelesen, az emberi esendőség szüntelen vizsgálata és felmutatása, a (ön)megértés és annak lehetetlenségének bevallása egyre bátrabb vállalásnak, szinte magánkalandnak tűnik fel, szétnézve korunk költészeti futószalagjai, kompjúter-visszaokádó kurzusai, kánon-nyaldosó kísérletei- kísértései között. Hodossy fontos - és alapjában véve sikeres - kísérletet avat gyakorlattá a nyelvkezelésében. Akár filozófiát művel versben, akár múltat boncolgat filozófiában, akár sorsot fejt fel, vagy akár a legszemélyesebben gyerekét, feleségét szólítja meg, a nyelvet mindig egy (köz)beszéd-közeli állapotban tarja meg, illetve, tartja el magától. Ezzel részben sikerül kikerülnie költészete fölösleges ellíraiasodását, ellágyulását és elprivatizálódását, másrészt, a gondolati líra, a filozofálás felé elmutató állandó készség jelenléte nem válik szárazzá, modorossá, érdektelenné. A Kiút című, kötetnyitó vers paradoxonéval, nyelv(játékos)keze- lésével, önboncolgató gesztusával, akár iránytű is lehet a versvilághoz. Habemégy, bent rekedsz, hanem, , márbentvagy. Iránytű ez a versvüághoz, melyben eltévedni talán nem lehet, de elveszni igen. Bár, ki tudja, az effajta el- és beleveszéseket akár szándékosan is elvállalja az ember. Ötvenen innen, sőt, ötve- nen túl is. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
