Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-16 / 87. szám, péntek
8 Vélemény - évforduló ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com SZEMSZÖG Olyan államban... Nemrég érkezett meg a magyar alapiskolákba az ötödikes történelemkönyv. Szebb kivitelezésű, modernebb, mint a régi, a képanyaga szintén gazdagabb. Az illusztrációs anyagrészekénta 10. oldalonegy fotó szerepel a magyar Szent Koronáról. Rátekintve akár meg is nyugodhatnánk, hogy a „Miért tanulságos a múlt?” alfejezetnél egy állami (a hivatalos, szlovák szerzők által szerkesztett, majd magyarra fordított) történelemkönyvben Szent István királyunk koronája is szerepel. A képaláírás azonban döbbenetes, „Évszázadokon keresztül olyan államban éltünk, amelynek uralkodói ilyen koronát viseltek. Soknemzetiségű államban éltünk.” „.. .olyan államban” - ezzel a homályos kifejezéssel ecsetelik magyar gyermekeink számára őseink honát e hivatalos tankönyvben. Talán nem volt neve az országnak? Úgy látszik, a szerzők számára kerülendő volt leírni az állam nevét. Miután az ország neve nem szerepel, ne csodálkozzunk a szöveg folytatásán, tehát hogy e hon „uralkodói ilyen koronát viseltek”, amilyen a fotón áll. Miután leszögezik, hogy „évszázadokon keresztül” itt éltünk (ezt szlovák és magyar gyermekeknek egyaránt írják!), kész röhej, hogy a szerzők rébuszokban beszélnek, és szándékosan köntörfalaznak - agymosó csúsztatás céljából. Úgy látszik, Szent István koronáját a nevén nevezni bonyolult, túlontúl igényes feladat. Vagy netalán tabu?! Államalapító királyunk valóban felkarolta a nemzetiségeket, hiszen ki ne ismerné a fiához, Szent Imre herceghez írt Intelmeinek következő sorait: „Az egynyelvű és egyszokású királyság gyönge és törékeny.” Koronájának másolata ma is ott látható a pozsonyi Szent Márton-szé- kesegyház, a koronázó dóm tornyán. Akár ez is szerepelhetne a képaláírásban, ha a szerzők pontos tényközlésre törekedtek volna. Ez egy történelemkönyvtől igazán elvárható lenne! Csak nem ebből a kiadványból kell ezután tanítani a magyar iskoláinkban a történelmet?! Ez így nyüván séma szlovák, séma magyar tanulók önazanosság-tudatát nem erősíti. Amint hazavitték a gyermekek, az egyik szemfüles apuka másnapra jó vastagon író fekete tollal belejavított a szövegbe. Precízen átfogalmazta a képaláírást, a helyesírásra és központozásra is gondot fordítva. Feltüntette az országot és azt, hogy a magyar királyi koronát ábrázolja a kép. A kiadvány „Hogyan alakult ki a család?” című fejezetének elején szívesebben látnék Arany János „Családi kör” című verséből vett részletet, no nem azért, mintha bajom lenne Milan Rúfus „Kis imádságok” költeményével, amit tanítokisaszlovákirodalom-órán. Summa sumárum, nem szerencsés, hogy magyar gyermekeinknek a szlovák tankönyvek szó szerinti fordításaiból kell tanulniuk. Már az is jobb megoldás lenne, ha az eredeti, szlovák szerzők által írt tankönyv átszerkesztett változatát (magyar tanítási nyelvű iskoláknak szánt verziót) kaphatnának a magyar iskolában tanuló gyermekeink. A gondos szerkesztők nyilván nem hallgatnák el szándékosan elődeink országának nevét, uralkodóit, és lapjain több magyar vonatkozású illusztrációs anyag, illetve a magyar kultúrkörből vettpélda szerepelne. Az már csak a hab a tortán, hogy a tankönyv impresszumában nincs feltüntetve a fordító neve, csupán a magyar fordítás lektoráé... (Vajon „tankönyvkritika” mifelénk nem létezik? Vagy ami nálunk hivatalból megjelenik, az jó és szép?) Elődeink olyan államban éltek, amelyre büszkék lehetünk. Nem hinném, hogy történelem szakosainknak és az arra illetékes szakértőknek szó nélkül kellene hagyniuk a tankönyvekbe bekerülő ködös megfogalmazásokat. Olyan államban élünk, ahol újabban nyelvtörvénnyel próbálják visszaszorítani anyanyelvűnk használatát, holott - szent királyunkat újfent idézve - „az egynyelvű és egyszokású” ország esendő és szánalmasan toleranciaellenes. Jakubecz Márta A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. A huszadik század legnagyobb tudósa halálának ötvenötödik évfordulóján Albert Einstein titkai (SITA-felvétel) Nem ritkaság, hogy a hétköznapi embereknek is vannak olyan titkaik, amelyeket legközelebbi családtagjaikkal sem osztanak meg. Magukkal viszik ugyan a sírba, de egy idő után fény derül rájuk. OZOGÁNYERNŐ Jobbik esetben megtakarított pénzecske, rosszabbikban „balkézről” sikerült gyermek vagy ki- sebb-nagyobb adósság. Nincs ez másképp a rendkívüli emberekkel sem. De amennyivel különböznek az egyszerű halandóktól, annyival meglepőbb, sok esetben bizarr lehet a titkuk. Ez alól nem kivétel minden idők egyik legnagyobb fizikusa sem. Soha, senkiről sem terjengett annyi legenda, anekdota, valós és kitalált történet, mint Albert Einsteinről, akit az ezredfordulón az amerikai Time magazin a huszadik század legjelentősebb alakjának nevezett ki. Méltán: Newton óta sok felfedezés született ugyan, de a fizikai világkép Einstein elméleteinek publikálásáig jottányit sem változott. Viszont a titkok területén is elvihetné a pálmát. Nemcsak a halála óta eltelt bő fél évszázadban derült ki néhány dolog róla, hanem még ma sem állíthatjuk, hogy személyével kapcsolatban nem ér meglepetés bennünket. Ami minden kétséget kizáró tény: a hetvenhat éves tudós 1955 kora tavaszán hirtelen gyengülni kezdett, április első napjaiban rosszul lett, a princetoni kórházba szállították, ahol néhány nappal később, április 18-án meghalt. Először saját temetését titkolta el barátai, ismerősei, tisztelői és a hivatalos körök elől. Végrendelete szerint halála után nem volt gyászszertartás, csak a legközelebbi rokonai búcsúztak el tőle, majd elhamvasztották. A második világháború szörnyűségei, a holokauszt után nem szerette volna, ha szélsőséges elemek meggyalázzák a sírját, ezért úgy rendelkezett, hogy hamvait a Princeton melletti Raritan folyóba szórják. Hűséges társai: titkárnője, Helene Dukas, unokahúga, Margot Einstein és utolsó szerelme, Johanna Fantova teljesítette kérését. Néhány nap múltán e hölgyeknek is vaskos meglepetésben volt része: a helyi sajtó közölte, hogy a nagy tudóst csak részben hamvasztották el; Einstein barátjával, Thomas Harvey patológussal megbeszélte, hogy egyik szemét és agyát tudományos célokra adományozza, amely így a princetoni egyetemen letétbe került. De Johanna Fantova is gondoskodott meglepetésről: halála előtt elrejtette titkos naplóját a helyi egyetem könyvtárában. Albert Einstein prágai tartózkodása idején - 1911-12-ben - gyakran megfordult Bertha Fanta Óváros téri, Egyszarvúhoz címzett házában, ahol baráti körének - amelyhez Franz Kafka és Max Brod is tartozott - hegedűkoncerteket is adott. Bertha asszony fiával amolyan apa-fiú barátságba került, így aztán berlini évei alatt is tartották a kapcsolatot. Johanna Bobesch az ifjabb Fanta feleségeként a múlt század harmincas éveinek elején találkozott az érett tudóssal. Már első pillanatra lenyűgözte a fiatalasszonyt Einstein egyénisége, bár ekkor még ők sem sejtették, hogy valaha is közük lehet egymáshoz. Egy évtized múltán, 1940-ben Amerikában találkoznak újra. Johanna Fantova ekkor már elvált, friss emigráns. A ragyogó szépségű, érett nő iránt azonnal lángra gyűl a hatvanas éveit taposó tudós. Nem mindennapi kapcsolat az övék, hiszen Johanna csak néhány hónappal idősebb Einstein elsőszülött gyermekénél. Hogy mekkora szerelem tombol a tudós lelkében, arra a legfényesebb példa, hogy kamasz módjára szerelmes verseket ír szíve hölgyéhez. Erre is van egy szarkasztikus megjegyzése: a gravitáció nem tehető felelőssé, ha valaki szerelembe esik. Kapcsolatuk egészen Einstein haláláig tart. Ekkor még senki sem sejti, milyen titkok kerülnek csaknem fél évszázad után a felszínre. A fizika nagy évének - az 1905-ben megjelent speciális relativitáselméletnek - a centenáriumára készülve a kutatók meglátogatták a princetoni egyetem könyvtárát is, hátha előkerül egy ismeretlen Einstein-kézirat. Óriási meglepetésre a már feldolgozott kötegek között egy ismeretlen, német nyelvű naplót találtak, amely az Einsteinnel folytatott beszélgetésekről szól. Kiderült, hogy az egykori könyvtáros, az 1981-ben elhunyt Johanna Fantova csempészte oda. A tudós életének utolsó két évét felölelő hatvankét oldal bővelkedik a személyes, sőt intim részletekben, így a szenzációszámba menő kéziratból csak néhány szemelvényt közöl a New York Times 2004 áprilisában, azzal a megjegyzéssel, hogy az egész szöveg - túlontúl személyes és intim részei miatt - szinte biztosan soha nem kerül nyilvánosságra. Közben elterjedt a legenda, hogy utalások találhatók benne korábbi jegyzetekre, sőt talán napló(k)ra is. Emiatt elindult az egyelőre sikertelen keresés a korábbi időszak feljegyzései után. Elképzelhető, hogy Johanna egészen szerelmük elejétől, 1940-től vezetett naplót. Az ominózus 2004-es évben az egyik, Einstein-emlékek után kutakodó újságíró rábukkant a princetoni egyetem patológiai intézetének alagsorában egy nagy üveghengerben - az eredeti beszámoló szerint uborkásüvegben - a nagy tudós agyára. Ennél pikánsabb részletek is kiderültek a tudománytörténet egyik legnagyobb alakjáról: szerelmi afférba keveredett az egyik legszebb és legeredményesebb kémnővel: 1998-ban Szentpéterváron kiállítást rendeztek a leghíresebb szovjet-orosz kémnőkről, amelyen bemutatták, hogy a múlt század harmincas éveinek közepén Sztálin ügynökök hadát küldte az Egyesült Államokba, hogy kifürkésszék a legújabb tudományos eredményeket. Margarita Konyenkova a fizikusokra szakosodott. Úgy férkőzött Einstein bizalmába, hogy nevelt lányát, Margót kérte meg, mutassa be őket egymásnak, mivel férje, a híres szobrász, Szergej Konyenkov szobrot kíván készíteni róla. Einstein beleszeretett a ragyogóan szép és okos Margaritába, amit ugyancsak az 1998-ban bemutatott kilenc szerelmes levele is bizonyít, ezeket még ugyanebben az évben a neves Sotheby's cég aukcióján elárverezték. A második világháború alatt a szovjetek azt remélték, hogy fontos atomtitkokat tudhatnak meg az idősödő tudóstól; a valóságban Einstein nem is vett részt az atombomba kifejlesztésében. Erre Konyenkova is rájött, ezért az eredményes tevékenység érdekében a programvezetőt, Robert Julius Oppenheimert is behálózta. A történet csattanója, hogy a fedőakció is sikerült, a Szergej Konyenkov által elkészített Ein- stein-mellszobor a princetoni Institute for Advanced Study előtt ma is megtekinthető. Einstein meggyőződéses pacifista volt, az erőszak minden formáját elítélte. A róla kialakított képet szépen árnyalja a 2005-ben Japánban előkerült négy levél. Sinohara Szelei japán filozófus a múlt század ötvenes éveinek elején felháborodott hangú levélben fordult Einsteinhez, hogyan tehette meg, hogy saját maga ösztönözte az atombomba előállítását, amely negyedmillió honfitársa halálát okozta. Einstein válaszában megírta, hogy mindig elítélte az atombomba bevetését Japán ellen, de semmit sem tehetett a végzetes döntés ellen. Viszont azt is hozzáteszi, hogy bizonyos esetekben - üyen volt a második világháború is - megengedhetőnek tartja az erőszak alkalmazását. A 2001-ben, nyolcvankilenc éves korában elhunyt filozófus özvegye tárta a világ elé e leveleket, amelyekből az is kiderült, hogy a későbbiekben barátság alakult ki férje és Einstein között, aminek bizonyítéka, hogy japán selyemfestményeket küldtek neki, amit a német tudós dedikált fényképével viszonzott. A közelmúlt is tartogatott meglepetést az Einstein-rajongók számára: két évvel ezelőtt előkerült a tudós kék tintával írt levele, amelyet 1954-ben Eric Gutkind fi- lozófüshoz írt. Ebben egyértelműsíti, amit igazán sohasem titkolt: a neki tulajdonított vallásosságnak nincs semmi köze az egyházak által hirdetett tanokhoz; szó szerint így fogalmaz: „Az a szó, hogy »isten« számomra semmi más, mint az emberi gyengeség kifejezése és terméke, a Biblia tiszteletre méltó, ám primitív és meglehetősen gyermeteg legendák gyűjteménye”. De kitér az Ószövetségben hangoztatott „Isten kiválasztott népe” elméletre is: „Számomra a zsidó vallás ugyanolyan, mint a többi, a leggyerekesebb babonák megtestesítője, és a zsidó nép, amelyhez boldogan tartozom, és amelynek a gondolkodásmódjához mély azonosulást érzek, nem jelent más minőséget számomra, mint az összes többi nép”. A kézirat előkerülése akkora szenzációt keltett, hogy az egyik legtekintélyesebb angol napilap, a The Guardian 2008. május 13-i száma külön tudósításban számolt be róla. Értékét pontosan mutatja, hogy a Sotheby's árverésén 170 000 fontért, vagyis negyedmillió dollárért kelt el! Einstein alakja annyira legendássá vált, hogy a tudományos világban számon tartják ismeretségi köreit. Az első körbe azok tartoznak, akik kezet foghattak vele. A második körben levők az első kör tagjaival fogtak kezet, a sor e szerint folytatódik. így teljed piramisszerűen Einstein kézfogása. Életem egyik fontos élménye volt, hogy bekerülhettem a második körbe: 1997-ben tudomány- történeti sétán kalauzolhattam végig Pozsony utcáin Balázs Nándort, Einstein utolsó matematikusát. Mivel e nagyszerű amerikaimagyar tudós látogatása alkalmával előadást tartott a Duna utcai és a somorjai magyar gimnáziumban is, mindazoknak, akik kezet fogtak vele, átadta Albert Einstein üzenetét. Azét a zseniét, akihez hasonlót legközelebb talán csak fél évezred múltán hordoz hátán a föld.
