Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-30 / 74. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS S0. www.ujszo.com A kormánypártok elgáncsolták Sárközy javaslatait Módosítaná az ellenzék a második nyugdíjpillért Törvényben kellene szabályozni a kisebbségek jogállását, a kisebbségi kultúrák finanszírozását Az új kormányra hagyták a döntést Hrubík Béla: Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes legfőbb kifogása az volt, hogy vidéken szerveztük a találkozót (Szőcs Hajnalka felvétele) SÁNDOR RENÁTA Pozsony. Visszaállítanák ere­deti állapotába a nyugdíjrendszer második pillérét az ellenzéki pár­tok, s ha a parlamenti választások után a jobboldal alakít kormányt, minden bizonnyal meg is teszik ezt. Teljes köztük az egyetértés ugyanis abban, hogy a Fico-kor- mány által bevezetett változtatá­sok rosszak, az ügyfelek kárára vannak. „Változtatni kell a máso­dik nyugdíjpillér rendszerén, mert a jelenlegi kormány döntései következtében a nyugdíjas és a fi­atal generáció elveszíti a leendő nyugdíjának nem kis részét” - mondta Iveta Radičová, az SDKÚ- DS választási listavezetője. Vál­toztatni kell a szerinte értelmet­len hat hónapos intervallumon, ami után a nyugdíjkezelő társasá­goknak értékelniük kell a befekte­tést. Ugyanezt próbálta az utóbbi hónapokban keresztülvinni a par­lamentben Sárközy Klára, sikerte­lenül. Az MKP alelnöke azt akarta elérni, hogy az ügyfelek magán­nyugdíjszámláit kezelő társasá­gok újra ötévenként, ne pedig - a Fico-kormány által módosított, je­lenleg érvényes törvény szerinti - félévenként legyenek kötelesek felülvizsgálni az egyes nyugdíj­alapok hozamait. Sárközy szerint ugyanis a fél év nagyon rövid időszak, s emiatt a nyugdíjkezelő társaságok nem mernek vállalni kockázatosabb, ugyanakkor nagyobb hasznot ho­zó tranzakciókat, mivel az esetle­ges veszteségeket a jogszabály ér­telmében saját vagyonukból kell kiegyenlíteniük. Sárközy Klára rámutatott, a rossz törvénymódo­sítás miatt az ügyfelek tavaly fe­jenként 90 euró veszteséget könyvelhettek el a második pil­lérben. A képviselő nagyon lénye­gesnek tartja, hogy a pályakez­dőknek újra kötelezően be kelljen lépniük a második pillérbe. A poli­tikus szerint erre azért van szük­ség, mert a tizen-huszonéves fia­taloknak nem az az elsődleges gondjuk, hogy miből élnek meg majd 40-45 év múlva, viszont épp emiatt lekésnek a második pillér­be való jelentkezés határidejéről, s ennek az a következménye, hogy nem takarékoskodhatnak magán­nyugdíjszámlán, azaz évtizedek múlva csak az állami nyugdíjra számíthatnak. Sárközy az eltelt választási időszakban több módo­sító javaslatot is benyújtott a par­lamentbe, de valamennyit lesza­vazták. Egyik módosító javaslata alapján a magán-nyugdíjtársaság akkor is kifizette volna ügyfelének a nyugdíjszámlán megtakarított pénzét, ha az nem teljesíti a tör­vény által előírt minimum 15 év spórolási időt. A képviselő javas­lata alapján mindenki, aki nyug­díjjogosult, megkapta volna pén­zét a nyugdíjrendszer második pilléréből akkor is, ha bármilyen ok miatt nem takarékoskodik a számlán legalább 15 évig. A jelenlegi törvény alapján ugyanis az ügyfél csak akkor jut hozzá a második pillérben meg­spórolt pénzéhez, ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és legalább 15 évet takarékoskodott. Ha ennél kevesebb ideig spórolt, akkor az addig megtakarított pénze szá­mára gyakorlatilag elveszik, mert a nyugdíját a nyugdíjkorhatár el­érése után csak az első pillérből, vagyis a Szociális Biztosítótól kapná, így jóval kisebb bevételhez jutna. A második pillérben meg­takarított pénzéhez csak az örö­kösei juthatnak hozzá. A KDH visszaállítaná a kötelező nyugdíjbiztosítás idejét 10 évre - a Fico-kabinet ugyanis, még kor­mányzása elején, 15 évre emelte azt. Ezekkel a javaslatokkal egyetért a parlamenten kívüli Híd is. Az SaS gyökereiben változtat­ná meg a támogatási rendszert, ennek lényege, hogy megszüntet­né valamennyi jelenlegi állami támogatást - így a nyugdíjakat is -, ehelyett minden állampolgár a születésétől fogva kapna a min­denkori létminimumnak megfele­lő havi összeget. A nyugdíjasok­nak ez az összeg a második pillér­ből lenne kiegészítve, vagyis az SaS ennek érdekében szintén kö­telezővé tenné a második pillérbe­li tagságot. Pozsony. Nem foglalkozott érdemben a kormány ki­sebbségi tanácsa a kisebb­ségek által múlt héten elfo­gadottjavaslattal, a ki­sebbségek jogállásának rendezése az új kormány feladata lesz. LAJOS P. JÁNOS A magyar, a roma, a ruszin, a cseh, az ukrán és a német kisebb­ség képviselői által Ipolynyéken elfogadott dokumentumot csak érintőlegesen tárgyalta a testület. „Dušan Čaplovič miniszterel­nök-helyettes legfőbb kifogása az volt, hogy vidéken szerveztük a ta­lálkozót, és nem hívtuk meg az összes kisebbség képviselőjét - mondta lapunknak Hrubík Béla, a Csemadok elnöke. - Mi elsősorban a nagyobb lélekszámú kisebbsé­gek képviselőit hívtuk meg, de ez nem jelenti azt, hogy a többit ki­zártuk volna ebből a folyamatból.” Szerinte a dokumentummal legkorábban szeptemberben fog­lalkoznak újra.,Akkor minden ki­sebbség képviselőjét várjuk, és Pozsony. Ivan Gašparovič köz- társasági elnök nem írta alá a fel­sőoktatási törvény módosítását, melyet Mojmír Mamojka smeres képviselő javaslatára fogadott el a hónap elején a parlament. A mó­dosítás célja az volt, hogy a jövő­ben ne 65, hanem 70 esztendő le­gyen az egyetemi szakokat garan­táló professzorok legmagasabb megengedett életkora. „A főisko­lai oktatók felső korhatárának emelése nem megoldás“ - áll az államfő indoklásában. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Újabb bírói kezde­ményezés ítéli el a szlovák igaz­ságszolgáltatásban fennálló vi­szonyokat. A „Nyitott igazság­szolgáltatásért” polgári társulás szóvivője, Katarína Javorčíková szerint a szlovák igazságszolgál­tatás történetében még soha nem volt olyan alacsony a bíróság iránti közbizalom, mint ma. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Április elsejétől a ha­zai piacon megtalálható gyógy­szerek száma megközeh'tőleg két­százzal növekszik, így 5348-féle gyógyszer lesz kapható. A változás oka, hogy életbe lép az új gyógyszeráijegyzék, mely­nek értelmében a térítésmentes gyógyszerek százalékaránya 36-ról 35 százalékra csökken, igaz, számuk 1857-ről 1873-ra nő.Az egészségügyi minisztérium részletesen szeretnénk majd meg­vitatni a dokumentum egyes pontjait” - tájékoztatott a Csema­dok elnöke. Čaplovič kifogásolta azt is, hogy megkülönböztetnék az őshonos kisebbségeket és a be­vándorlókat, szerinte ugyanis az A módosítást kezdetben élesen támadta az SNS, ám miután Ma­mojka megváltoztatta, nem bírál­ták tovább. A smeres előterjesztő nem is érti, Gašparovič miért dob­ta vissza a módosítást. „Vissza­utalhatja a törvényt, ha ellentétes az alkotmánnyal, vagy más jog­szabályokkal. Ám ez a törvény nem ellentétes semmivel sem. Visszaadására nem volt semmi­lyen ok“ - reagált tegnap Mamoj­ka. A képviselő szerint az államfő lépése a hazafiassági törvénnyel függ össze. „Úgy látom, hogy mi­után nem írta alá a hazafiassági Az állapotokért Robert Fico miniszterelnök viseli a felelős­séget, szögezte le a szóvivő. A legégetőbb problémának a bírók iránti fegyelmi eljárásokat tekintik, ez ugyanis fenyegeti a bírói függetlenséget. A kezdeményezés aláírói ki­fogásolják a szakmai dolgokba való politikai beavatkozást, a bírósági ügyek elhúzódását, a Bírói Tanács létrehozásának tájékoztatása szerint április else­jétől a beteg által fizetett önrész 931 gyógyszernél (az eddigi 894 helyett) legfeljebb egy euró, 784 gyógyszer (az eddigi 771 helyett) esetében legfeljebb 2 euró lesz. A minisztérium az új gyógysze- ráijegyzéktől azt reméli, hogy csökken majd az egészségbiztosí­tók gyógyszerköltsége. „Az új gyógyszerárjegyzék életbe lépé­sével a következő 12 hónapban mintegy 36,9 mülió euró takarít­ható meg” - állítja a szaktárca. európai gyakorlat nem ebbe az irányba mutat. „A németországi példa ennek ellenkezőjét mutatja, az ott élő négymilliós török ki­sebbség nem rendelkezik kisebb­ségi státussal, nincsenek iskoláik stb.” - magyarázta Hrubík. A teg­törvényt, kénytelen volt valamit engedni az SNS-nek is, mivel a párt nem értett egyet ezzel a jog­szabállyal“ - mondta a képviselő. „Nagyon elrontotta a kedvemet. Az elnök úr valószínűleg nem volt túl jó formában aznap, amikor aláírta a törvényeket“ - fejtette ki Mamojka. A jogszabály-módosítás, me­lyet a szakmai szervek is élesen támadtak, így ismét visszakerül a parlament elé. Kérdéses, hogy a májusi ün­nepélyes ülésen sor kerül-e még megtárgyalására. (MSz, tasr) módját, az ágazatban működő közállapotokat. Javasolják e- gyebek mellett azt, hogy politi­kai szerepvállalás után öt évig ne lehessen funkciót betölteni a bírói felügyelő szervekben. Ezzel egyértelműen Štefan Harabín volt igazságügyi mi­niszterre céloztak, aki a minisz­teri poszt után a Legfelsőbb Bí­róság elnöki tisztjét tölti be. (s, sán) A minisztérium szerint minden betegségre található térítésmen­tes gyógyszer, vagy olyan készít­mény, amiért csak minimális térí­tési összeget kell fizetni. A bete­gek az orvosukat kérhetik, hogy az olcsóbb, generikus készítmé­nyeket írják elő számukra. A gyógyszerárjegyzék több mint 300 új készítményt tartal­maz, a régiek közül 71 nem került fel az új listára. Az új készítmény egy része a rákos megbetegedések gyógyítását segíti majd. (lpj, s) napi ülésen nem született semmi­lyen határozat a dokumentumról. A kisebbségek képviselői sze­rint törvényben kellene szabá­lyozni a kisebbségek jogállását, a ldsebbségi kultúrák finanszírozá­sát, és új alapokra kellene helyez­ni a kisebbségi nyelvek használa­táról szóló törvényt. Rendezni szeretnék például a kisebbségek képviseletét a szlovák parlamentben, és egy központi közigazgatási szerv létrehozását javasolják, amely a kisebbségek ügyeivel foglalkozna. Egy elfogulatlan jelentést ké­szíttetnének a nyelvi jogok valós alkalmazási lehetőségeiről, a ki­sebbségi kultúrák finanszírozását pedig az állami költségvetéshez kapcsolnák, regionális művelő­dési központokat hoznának létre a kisebbségek kultúrájának támo­gatásához, egy színház és egy kul­turális csoport támogatását min­den kisebbség esetében a központi költségvetésre terhelnék. A kormány kisebbségi tanácsá­nak, melyben minden kisebbség egy képviselővel vesz részt, ez volt az utolsó ülése a jelenlegi válasz­tási ciklusban. A Joj az első áldozat Nyelvbírság egy kis angolért Pozsony. Másfél órás műsor­ban három angol mondat egy an­gol zenész szájából, aki egyébként mondandója nagy részét szlová­kul adja elő - a frekvenciatanács szerint ezért is büntetés jár. A té­vék és rádiók adását felügyelő tes­tület saját kezdeményezésre indí­tott eljárást Štefan Hríb ismert publicista műsora ellen. Tavaly decemberben a Joj Plus tévécsatornán futó Lampa című vitaműsor vendége Andrew Hü- lard angol zenész volt. Hillard Po­zsonyban él, egyike azon kevés angolnak, aki itt telepedett le, és szlovákul tanul. A zenész arról be­szélgetett Hríbbel és a műsor töb­bi vendégével, hogyan alakult az élete 2009-ben. Az egész műsorban igyekezett szlovákul beszélni, csak három mondatot mondott angolul. A frekvenciata­nács szerint már ez is sok, ugyanis a három mondatot nem feliratoz­ták - élő adás lévén ez műszakilag gyakorlatilag kivitelezhetetlen lett volna -, és nem is fordították le. „Ha megsértették a nyelvtör­vény, akkor lépnünk kell. Itt nem lehet mást tenni. Nem mondhat­juk, hogy valami súlyos, valami pedig kevésbé az“ - mondta az esettel kapcsolatban Miloš Mist- rík, a testület elnöke. Štefan Hríb szerint az egész kezdeményezés nevetséges, ráadásul sértő az adás nézőire és a szlovákokra nézve. „A mi nézőink értenek angolul, nem tudom, a frekvenciatanács miért becsüli ennyire alá őket“ - tette hozzá Hríb. Nem ez az egyetlen eset, amikor a tavaly módosított nyelvtörvénnyel kapcsolatos ügyekben járt el a testület. Az el­múlt hetekben szintén a Joj tévére érkezett panasz, mivel a Dr. Csont című sorozat egyik része a „The End“ szavakkal végződött a szlo­vák „Koniec“ helyett. A frekven- ciatanács szerint alapos a gyanú, hogy a tévé ebben az esetben is megszegte a nyelvtörvényt. A Joj nem kívánja kommentálni a frek­venciatanács lépéseit. (MSz, s) ________ »OVIDÉN Csipkártyát kapnak a sofőrök Pozsony. Ivan Gašparovič államfő tegnap aláírta a közleke­dési törvény módosítását, melynek értelmében az autótulaj­donosok júniustól a forgalmi engedélyt mágneses kártya for­májában kapják meg. így több adat kerülhet az okmányra, és elejét vehetik a gépkocsi-nyüvántartásról szóló okmányok idő előtti elhasználódásának. A módosítás tartalmazza továbbá, hogy motorkerékpárra (A) és autóbuszra (D, DE) 24 éves korhatár felett lehet csak jogosítványt szerezni, valamint hogy a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekkel kapcsolatos szabálysértéseket szigorúbban, 60-tól 300 euróig büntethetik (helyszíni bírság esetében 150 euróig). (SITA) Emelné a nyugdíjakat a Híd Pozsony. A Híd havi 30 euróval emelné azok nyugdíját, akik 1988. október 1. előtt vonultak nyugdíjba. Az ő járandóságuk nagyságát ugyanis más kulcs alapján számították ki, mint az e dátum után nyugállományba lépőkét, tehát gyakorlatilag azo­nos számú ledolgozott év és azonos munkabeosztás után az 1988 októbere előtt nyugdíjba vonult állampolgár sokkal keve­sebb járulékot kap, mint az, aki ezt követően lett nyugdíjas. A párt azt is el akarja érni, hogy az elvált házastársak is kaphassa­nak volt féijük-feleségük után özvegyi nyugdíjat. A Híd más­képp számolná ki a nyugdíjak valorizációjának nagyságát is: je­lenleg ez az infláció és az országos átlagbér függvénye, a párt ezt az infláció és a ledolgozott évek számának arányától tenné függővé. (SITA) A jogszabály-módosítás ismét visszakerül a parlament elé, sorsa kétséges Nem a felsőoktatási törvényre ÚJ SZÓ-HÍR A kezdeményezés aláírói kifogásolják a politikai beavatkozást a szakmai ügyekbe Bírók a nyitott igazságszolgáltatásért A minisztérium szerint minden betegségre található térítésmentes gyógyszer Változik a gyógyszerek kategorizációja

Next

/
Oldalképek
Tartalom