Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-13 / 60. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AAÁRC1US 13. Régió 5 A családi erőszak áldozatait kevés pénzzel, a gyerekek segélyvonalát egyáltalán nem támogatja a megye Válságban a krízisközpont Nyitra. Feleannyi pénzt kap a megyétől a családon belüli erőszak áldozatainak menedéket nyújtó Napocska krízisközpont, mint tavaly. VRABEC MÁRIA Ez azt jelenti, hogy az eddigi tizenkettő helyett csak hat, otthonról elmenekült anya és gyereke befogadásának költségeit vállalja. A többi hat szálláshelyre a krízisközpontot működtető nonprofit szervezetnek kell megszereznie a pénzt. Otthonról menekülő anyák menedéke Az otthonban jelenleg is teltház van, és Mariana Kováčová, az intézmény igazgatója, azt mondja, senkit nem tesznek az utcára a pénzhiány miatt. „Nem tartozunk a megye fennhatósága alá, mint nonprofit szervezetet annyival támogat bennünket, amennyivel tud, és idén ennyi jutott. Csak azt nehezményezem, hogy menet közben értesültünk a dologról, amikor már nagyon nehéz mindent átszervezni, esetleg más megyétől kérni támogatást úgy, hogy felkínálunk nekik helyeket.” A huszonegy férőhelyes krízisközpontban tizenkét hely van az anyák és gyermekek részére - ezeket támogatja a megye. Kilenc helyet olyan egyedülálló gyerekek részére tartanak fenn, akik valamilyen ok miatt nem maradhattak otthon - ezeket a munka-, szociális és családügyi hivatal finanszírozza. A krízisközpontba elsősorban a megye területéről érkező anyákat és gyerekeket fogadják be, évente kb. hatvanat. Legfeljebb hat hónapig tartózkodhatnak ott, de sokan a fél év leteltével sem tudnak hová menni, ők a hét férőhelyes menedékház lakói lesznek A befogadott anyák a környéken keresnek munkát, gyerekeik is a környező települések iskoláit, óvodáit látogatják. „Elvileg mi csak szállást és tanácsadást nyújtunk, de a gyakorlatban élelmet és ruhát is adunk. Ezek az asszonyok végső kétségbeesésükben fordulnak hozzánk, gyakran minden vagyonuk egy nejlonszatyor a legszükségesebb holmijukkal. Testileg, lelkileg tönkretéve, megalázva, családi és anyagi háttér nélkül kell új életet kezdeniük, ez nem egyszerű dolog. Szakembereink segítenek nekik a hivatalos ügyek, okmányok és segélyek intézésében, a poszttraumás sokk feldolgozásában és jogi tanácsadást is nyújtunk” - sorolja az igazgatónő, aki a megyei képviselőktől vár segítséget. Nem jut, de hátha marad A támogatás emelésére van még esély, Jozefína Vlčková, a megyei hivatal szociális osztályának vezetője úgy fogalmazott, ha marad pénz, a krízisközpont az elsők között kap. „Jelentősen csökkent idén a költségvetésünk, és elsőrendű kötelességünk a megye szociális intézményeinek fenntartása. De országos viszonylatban, még így is majdnem a legtöbbet, 3 319 390 eurót osztottunk el a magánszolgáltatók között, és a megtakarított pénzt is újraosztjuk. Remélem, a Napocska krízisközpont esetében ez az összeg még emelkedni fog” - mondta Vlčková. Segítségre szorul a segélyvonal Még a krízisközponttól is nehezebb helyzetben van a gyerekek számára naponta 14-től 20 óráig üzemeltetetett 0800 121 212-es számon hívható ingyenes segélyvonal, amelyet idén már egyáltalán nem támogat a megye. A segélyvonalat ugyanaz a Napocska nonprofit szervezet működteti, amelyik a krízisközpontot, éves költsége kb. 15 ezer euró. A vonal túlsó végén harmincöt képzett önkéntes várja a kiskorúak hívását. Évente mintegy háromezer beszélgetést bonyolítanak le, többnyire verésnek, nemi erőszaknak, iskolai erőszaknak kitett, öngyilkosságot tervező, magányos és tanácstalan gyerekek fordulnak hozzájuk. Volt már rá példa, hogy a segélyhívás alapján sikerült leleplezni a fajtalankodó apát vagy a gyereket rendszeresen bántalmazó osztálytársakat. „Most szponzorokat keresünk, akik segítenének fenntartani ezt a rendkívül fontos segélyvonalat. Eddig a csecsemőtápszert gyártó Hana Kft. ajánlotta fel a segítségét, minden eladott termékük árának egy százaléka a miénk. Remélem, lesznek követőik, akik belátják, hogy azok a gyerekek, akik a családban nem tudnak kihez fordulni, mindannyiunk segítségére szorulnak” r mondta Mariana Kováčová. Évről évre kevesebb erőszakos bűncselekmény történik a térségben, javul a felderített esetek aránya A megye élvonalában a bősi rendőrök Korszerűbb berendezésekkel pontosabb munkát végezhetnek (Fogas Ferenc felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Bős. Megyei és országos szinten is jól szerepelt 2009-ben a bűncselekmények felderítése terén a bősi rendőrőrs. Míg országos szinten az élvonalbeli csapatok közé tartoznak, Nagyszombat megyében tavaly az első helyen végeztek. A 72,88 százalékos felderített- ségi arány arról tanúskodik, hogy a bősi rendőrök az általuk felügyelt körzetben a bűncselekmények csaknem háromnegyedét felgöngyölítik. Paraszti Tibor parancsnokhelyettes lapunknak elmondta: a jó eredmény elsősorban a szakmai felkészültségnek, valamint a felelősségteljes hozzáállásnak köszönhető. Fontos szerepet tulajdonítanak a személyi állomány feltöltésének, másrészt pedig az önkormányzatokkal kialakított jó kapcsolatnak. „Ha időnk engedi, szívesen eleget teszünk a meghívásoknak, és részt veszünk az olyan akciókon, melyek célja a bűnmegelőzés” - közölte. Míg a bősi rendőrőrs által felügyelt térségben 2008-ban 164 bűncselekmény történt, 2009-ben ezek számát sikerült leszorítani 125-re. A legszembetűnőbb változás a betöréses lopások terén állt be; a 2008-ban jegyzett 54 esettel szemben 2009-ben már csak 16 üyen jellegű bűncselekményt követtek el. Növekedett, pontosabban a négyszeresénél többre emelkedett a gazdasági visszaélések és a vagyon elleni bűncselekmények száma; ennek oka az lehet, hogy míg a gazdasági válság miatt többen elveszítették munkájukat, továbbra is viszonylag egyszerűen hozzá lehet jutni a gyorskölcsö- nökhöz és hitelekhez, melyeket a későbbiek során nem fizetnek vissza. A bősi rendőrök az erőszakos bűncselekmények felderítése terén is jelentős előrelépést könyvelhetnek el: a nyomozást követően nyolc ilyen esetből ötöt lezártak, három ügy felderítése folyamatban van. A térségben évről évre kevesebb az erőszakos bűncselekmény. „A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhető, hogy a közutak és a nyilvánosság által látogatott helyek is biztonságosabbá váltak - közölte Paraszti Tibor, hozzátéve: az utóbbi időben nőtt a rendőri szakma ázsiója, a betöltetlen állások száma minimalizálódott, a túljelentkezés többszörös, (la) AJÁNLÓ Március 13. (szombat) Kassa - 10.00: ünnepi megemlékezés és koszorúzás a köztemetőben. (ú) Perbete - 9.00: VIII. borverseny a mezőgazdasági szövetkezet üléstermében, (mir) Naszvad -18.00: emlékezés a március 15-i eseményre. Kultúrműsor a művelődési házban. Az ünnepség résztvevői gyertyás felvonulással érkeznek a kopjafához, ahol Farkas Iván mond ünnepi beszédet, majd koszorúzásra kerül sor. (mir) Március 14. (vasárnap) Magyarbőd - 14.00: isten- tisztelet a református templomban; 15.00: megemlékezés és koszorúzás a magyarbődi temetőben. (Autóbusz indul a Thália Színház elől 13.30-kor). 16.00: ünnepi megemlékezés a Művészetek Házában, (ú) Gűtor- 9.00: Bittera Béla főhadnagy sírjánál tartanak ünnepi megemlékezést és koszorúzást a helyi temetőben, (jm) Fél - 11.45: a magyar szentmise után rövid műsoros összeállítással emlékeznek a helyi iskolások a temetőben Csenkey Vendel honvéd sírjánál. (jm) Rété - 15.00: szavalóverseny a magyar alapiskolában, majd az iskola épülete előtti kopjafánál tartanak ünnepi megemlékezést, (jm) Dunamocs -10.00: ünnepi istentisztelet a református templomban. A polgármester köszöntője után szavalat, majd a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövetének ünnepi beszéde. Ezt követi az óvodások ünnepi összeállítása, majd koszorúzás a templomkertben a kopjafánál. Az ünnepi ebéd után amatőr színjátszócsoportok és az alapiskola tanulóinak fellépése a kultúrházban. (mir) Március 15. (hétfő) Érsekújvár - 18.00: Nem engedünk a 48-ból - a Kultúr- Korzó rendezvénye a Samba cukrászdában. Fabó Tibor március idusa mai szemmel témában faggatja a város közéleti személyiségeit. Berta András nyomdász bemutatóval egybekötött kiállítását április 10-ig láthatják az érdeklődők a cukrászdában. (száz) Érsekújvár - 8.00: Március 15. - Zsapka Attila koncertje a gimnáziumban, (ú) Nagysáró - 10.00: Március 15.- Zsapka Attila koncertje az alapiskolában, (ú) Palást -11.40: Március 15. - Zsapka Attila koncertje az egyházi alapiskolában. (ú) Komárom - 16.30: ünnepi megemlékezés az 1848/49-es szabadságharcról a Csemadok városi alapszervezte és Komáromi Területi Választmánya szervezésében; a Jókai szobornál fellép a perbetei Csemadok irodalmi színpada és Bélán Dóra tárogatós, beszédet mond Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetségének vezetője; 17.00: a Klapka téren fellép a Concordia vegyes kar, beszédet mond Medgyasszay László országyű- ési képviselő; 18.00: ünnepi műsor a városi művelődési központban; 19.00: Száll a hír - turné a nyelvtörvény ellen, helyszín: a Viking Pub, fellépők: Attilah és Yakuzza, Biok. (vkm) Pozsony - 15.00: megemlékezés az 1848/49-es szabadságharcról a Medikuskertben. Beszédet mond Duka Zólyomi Árpád, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke. Közreműködnek: a somorjai Híd vegyes kar Hecht Anna vezetésével, Culka Ottó (vers), Bognár László (ének), (ú) Léva - 17.00: Ünnepi megemlékezés és koszorúzás az 1848^-9-es szabadságharc és forradalom évfordulója alkalmából az elesett hősök emlékművénél a temetőben. Ünnepi beszédet Csáky Pál,az MKP elnöke mond, majd a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium diákjai kultúr- űsora következik. A koszorúzás után a Družba kultúrházban a Csemadok művészeti csoportjai lépnek fel. (fm) Ipolyság - 16.30: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepsége - oszorúzás a városi temetőben, a Megbékélés Kapujánál; 17.30: ünnepi műsor a városháza színháztermében, fellépnek a helyi alap- és középiskolák csoportjai, meghívott vendégek: Farkas Iván,az MKP parlamenti képviselője és Fördős Attila,a Váci ön- kormányzat képviselője. (fm) Pered - 16.30: koszorúzási ünnepség az 1948-49-es emlékműnél; 18.00: ünnepi műsor a kultúrházban. (ú) Március 16. (kedd) Gesztete - 8.15: Március 15.. - Zsapka Attila verséneklő koncertje az alapiskolában, (ú) A szervezet szoros kapcsolatban áll a magyarországi, romániai, ukrajnai, horvátországi, nyugat-európai, észak- és dél-amerikai, ausztráliai szervezetekkel 20 éves a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ÚJ SZÓ-HÍR Ünnepi közgyűléssel emlékezik fennállásának 20. évfordulójára a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Szlovákia legnagyobb magyar ifjúsági szervezete. A megemlékezésre a deáki kultúrházban kerül sor. „Húsz év nagy idő minden szervezet életében. Azok számára, akik ott bábáskodtak szervezetünk 45 éves kényszerszünet utáni újraalapításánál, bizonyosan nagy megelégedést jelent, hogy ma már második-harmadik generációs vezetők vették át az SZMCS vezetéséti’ - mondta Csémi Szilárd ügyvezető elnök. Asztalos Zoltán, a cserkészszövetség szervezeti életének koordinátora elmondta, a húsz év alatt a szövetség csapatai több mint ezer nyári tábort, több ezer hétvégi tanyázást, és több száz képzést szerveztek. Az egész hétvégét betöltő rendezvény első napja a munkáé, a második az ünneplésé. Szombaton az elmúlt évet értékelik a résztvevők, délután pedig módszertani foglalkozásokon vesznek részt. Este a szövetség alapítói és a kezdeti periódus meghatározó vezetői elevenítik fel emlékeiket. Vasárnap kerül sor az ünnepi közgyűlésre, melyre az SZMCS partnerszervezetei is meghívást kaptak. A szövetségnek 2009-ben 1213 tagja volt 32 cserkészcsapatban és négy öregcserkész klubban. A szervezet szoros kapcsolatban áll az idén százéves magyar cserkészet magyarországi, romániai, ukrajnai, horvátországi, nyugat-európai, észak- és dél-amerikai, valamint ausztráliai szervezeteivel és a Szlovák Cserkészszövetséggel. Tagjai önkéntesként, térítés- mentesen végzik nevelőmunkájukat. (szmcsp) A szövetségnek 2009-ben 1213 tagja volt 32 cserkészcsapatban és négy öregcserkész klubban (Lengyel Zoltán felvétele