Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-11 / 58. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 11. Közélet 3 Az SNS öt tárcavezetőjét kellett kirúgni, különféle pályázati pénzek és a kvótaeladás miatt Bukott miniszterek: keresd a pénzt Pozsony. Eddig tizenkét mi­nisztert váltott le kormá­nyából Robert Fico minisz­terelnök. Igor Štefanov épí­tésügyi miniszter a nyolca­dik, akinek gyanús pályáz­tatás miatt kell távoznia. A megbízatási időszak re­kordere a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), melynek öt mi­niszterét váltották le, és a környezetvédelmi tárca irányítását is elvette Fico a párttól. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A minisztercserék általában azonos forgatókönyv szerint zaj­lottak. A sajtó felfigyelt egy-egy gyanús pályázatra, botrányra, Fico a vádakat nevetségesnek mondta, lejárató kampányról beszélt. Amikor a botránnyal kapcsolatban egyre több gyanús tény került napvilágra, az ellen­zék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a miniszter ellen, de sose járt sikerrel. A parlament­ben nemegyszer Fico miniszter- elnök is beszédet mondott, és kiállt kormánya tagjai mellett. Majd amikor tovább dagadt a botrány, Fico végül leváltotta az érintett minisztert - holott ko­rábban hónapokon át védte és az ellenzéket vádolta azzal, hogy minden áron le akarja járatni a kormányt. így távoztak már ti- zenketten a kabinetből. A 2006-os parlamenti válasz­tások után az SNS három tárcát kapott: az oktatásügyit, a régió­fejlesztésit és a környezetvédel­mit. Most már csak két tárcája és egy minisztere van. Az egyetlen SNS-es miniszter, aki kibírta a négy évet, az Ján Mikolaj. A nemzetiek bukásai A legnagyobb mozgás a kör­nyezetvédelmi minisztériumban volt. A miniszterkeringőt Jaro­slav Izák kezdte, Fico 2008-ban váltotta le, miután a sajtó kiderí­tette, hogy a Környezetvédelmi Alapból a kormányhoz közel álló vállalkozók kaptak támogatást napkollektoros berendezésekre és házaik hőszigetelésére. Utódja, Ján Chrbet csak 8 hó­napig bírta, a légszennyezési kvó­ták eladása miatt májusban tá­voznia kellett. Chrbet a kormány­ra akarta bízni a döntést, hogy bontsa fel a minisztérium a kvó­taeladásról szóló, sokak szerint előnytelen szerződést, Fico erre leváltotta. A környezetvédelmi miniszté­rium élére ezután Viliam Turský került. Azután menesztették, hogy kiderült, a tárca hatásköré­be tartozó Szlovák Vízgazdálko­dási Vállalat tenderét a miniszter egyik tanácsadójához köthető cég nyerte meg. Ráadásul formai okokra hivatkozva kizárták a leg­olcsóbb ajánlatot tevő pályázót, így 27 millió euróval (813 millió korona) többet, 85 millió eurót (2,56 milliárd korona) kellett volna a hőerőművekben keletke­zett pernye megsemmisítéséért kifizetni a győztes cégnek. Turskýval együtt az SNS is elbú­csúzhatott a környezetvédelmi tárcától, Fico elvette tőle a mi­nisztérium irányítását. Ez a koa­líciós szerződés felrúgása volt, Slotáék mégsem léptek ki a kor­mányból. Három év, három miniszter, két gyanús tender és a széndi­oxid-kvóták áron aluli eladása kellett ahhoz, hogy Fico megfo­galmazza ezt a mondatot: „az SNS jelöltjei képtelenek vezetni a tárcát.” Régiófejlesztés helyett botrányok Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium vezetői sem tétlen­kedtek. Közös jellemzőjük, hogy az elmúlt közel négy évben a régiófej­lesztéséről alig beszéltek, a tárcá­val kapcsolatban felmerült botrá­nyokat kellett magyarázniuk. Konkrétan a közismert faliújság­tendert. A különböző szolgáltatá­sok és propagációs anyagok meg­rendeléséről szóló versenytárgya­lást még Marian Janušek, a tárca el­ső vezetője hirdette meg. A tendert az Avocat és a Zamedia cégek kon­zorciuma nyerte. A gyanú akkor merült fel, miután kiderült, hogy a konzorcium vezetői kapcsolatban állnak az SNS elnökével, Ján Slotá- val. Később fény derült arra is, hogy a tender meghirdetéséről szóló do­kumentumot csak a minisztérium zárt folyosóján található faliújság­ra akasztották ki. A tárca szerint bárki hozzáférhetett és jelentkez­hetett, az ellenzék szerint viszont csak azok tudtak róla, akiket a mi­niszter értesített. Nem csoda, hogy a versenyre csupán az említett kon­zorciumjelentkezett. Fico a tender miatt menesztette Janušeket, s nem egész egy évvel ezelőtt Štefanovot, a minisztérium közbeszerzési osztályának vezető­jét ültette a helyére. Róla nem sok­kal kinevezése után kiderült, hogy a gyanús tenderen az ő aláírása is szerepelt, tehát jóváhagyta azt, ami miatt korábban Janušeknek távoz­nia kellett. S mit mondott Fico nem sokkal azután, hogy 2006-ban megnyerte a választásokat? „24 órán belül kész vagyok leváltani bárkit, ha csak a gyanúja is felmerül annak, hogy hibázott.” (dem) Eddig leváltott SNS-es miniszterek: Jaroslav Izák környezetvédelmi miniszter (2008. 8. 18.); Marian Janušek építésügyi miniszter (2009. 4. 15.); Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter (2009. 5. 5.); Ján Turský, környezetvédelmi miniszter (2009. 8. 20.) (Fotók: ČTK,TASR, PeterŽókovič) A hírhedt faliújság az építésügyi minisztérium egyik belső folyosóján. Csak az tudhatott a pályázatról, akinek szóltak. (VladimírŠimíčekfelvétele) KRONOLÓGIA Robert Fico mondta a faliújságtenderről 2008. december „Nem lépek a média vagy az ellenzék nyomására. Sem az ellen­zék, sem a média nem fogja megszabni döntéseim meghozatalá­nak tempóját” - magyarázta Fico, miért nem akarja leváltani Ma­rián Janušek minisztert a tender miatt. 2009. április „Ha nem mond le legkésőbb kedden, április 14-én, a miniszter­elnökjavaslatot tesz leváltására” - üzent szóvivőjén keresztül Ma­rián Janušek miniszternek. 2009. szeptember „Az Európai Unió kifizeti a faliújságtender kapcsán elköltött pénz jelentős részét” - állította Fico, amikor megjelentek az első hírek arról, hogy az unió nem fizeti ki a tender költségeit. 2009. október „Meg kell vizsgálni, hogy az állami költségvetésből származó pénzt gazdaságosan használták-e fel. Ha nem, akkor megállapít­juk, személyesen ki a felelős ezért” - jelentette ki a kormányfő, amikor a Számvevőszék megkezdte a faliújságtender kapcsán kifi­zetett összegek felhasználásának ellenőrzését. 2010. március. 4. ,A minisztériumban a helyzet stabilizálódott, teljesítménye megfelel az elvárásoknak” - mondta Fico néhány napja a miniszté­riumi ellenőrzés után. A faliújságtenderrel kapcsolatban megje­gyezte: „Számomra az a legfontosabb, hogy ez az ügy nem fenye­geti az uniós források lehívását.” 2010. március 9. „Felszólítottam, hogy a történtek után vonja le a politikai felelős­séget és mondjon le. Abból indultam ki, hogy a miniszter érti ezt a helyzetet és megteszi a megfelelő lépést” -jelentette ki kedden Fico. ♦ ♦ ♦ Ficónak egyébként a faliújságtenderről és a kvótaügyról sem kell „elszámolnia” a parlamentben - a képviselők tegnap elutasították Farkas Iván (MKP) és Stanislav Janiš (SDKÚ) erre vonatkozó javas­latát. Farkas szerint arra lettek volna kíváncsiak, miért csak most, egy év leforgása után döntött a miniszter leváltása mellett, (ú) Csütörtök Borult égbolt, az ország nagy részén havazás, délen elvétve havas eső.-1°/3C Péntek Borult égbolt, sok bolyén havazás. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony havazás-r 2° túlnyomóan felhős-r 7* hózáporok 0° 7" Nyitra havazás-r r felhős égbolt-2“ 4° túlnyomóan felhős-2“ 7" Dunaszerdahely havazás-r r túlnyomóan felhős-r 6“ felhős égbolt-1“ V Komárom havas esti : -V 3" túlnyomóan felhős-2“ 6° túlnyomóan felhős 0° 8° Ipolyság havazás-r 2" felhős égbolt-2° 4" túlnyomóan felhős-2“ 7” Rimaszombat havazás 1 -r 2' havazás-2° 2“ túlnyomóan felhős-3" 6" Kassa havazás-2° 2" havas eső-2“ 3' túlnyomóan felhős-3" 6” Királyhelmec havazás ■1* 2° havas eső-1° 3" túlnyomóan felhős-2’ 6" Besztercebánya havazás-r r felhős égbolt-2” 4* hózáporok-4° 5’ Poprád havazás-6'-1” havazás ■4” 1* havazás ■V-2' IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN HMM Hójelentés a szlovákiai sípályákról mm Chopok juh-Srdiečko 120 cm Chopok sever-Záhradky Chopok juh-Kosodrevina 120 cm Chopok sever — Otupné Csorbató 100 cm Chopok sever-Biela púť Ski Bacheldova 90 cm Roháče -Spálená dolina Skicentrum Čertovica 80 cm Jasenská dolina 80 cm 80 cm 80 cm 80 cm 80 cm Szél: ÉNY, 10-30 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva Y szél melegfront n ciklon hidegfront ^ - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ A levegő hőmérséklete “ ... „ ľ ..Bite •15 ” -10 ■-5 • 0 * 5 " ~ 10 " 15 * 20° 25 e 30 0 Pozsony 06.12 Pozsony 17.49 Pozsony-Dévény 205 apad Besztercebánya 06.05 Besztercebánya 17.41 Komárom 240 apad Kassa 06.56 Kassa 17.32 Párkány 175 apad

Next

/
Oldalképek
Tartalom