Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-08 / 55. szám, hétfő

4 Külföld ÚJ SZÓ 2010. AAÁRCIUS 8. www.ujszo.com RÖVIDEN Irán hazaküldi az orosz pilótákat Teherán. Irán két hónapos határidőt adott az országban dolgozó orosz kereskedelmi pilótáknak a távozásra, mert nincs szüksége rájuk - mond­ta szombaton Hamed Beh- bahani szállítási és útügyi mi­niszter. Az intézkedés újabb jele az Irán és Oroszország kö­zötti feszültségnek, mióta Moszkva jelezte, adott eset­ben támogatna új büntetőin­tézkedéseket Teherán ellen annak vitatott atomprogram­ja miatt. Irán a maga részéről csalódottságát fejezte ki ami­att, hogy Oroszország eddig nem teljesítette az S-300-as légvédelmi rakétarendszer le­szállítását. (mti) Felújítják a tárgyalásokat? Tel-Aviv/Rámalláh. Az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja a hétvégén az izraeli-palesztin béketár­gyalások felújításán fárado­zott. Miután George Mitchell amerikai szenátor szombaton az izraeli védelmi miniszterrel tárgyalt, tegnap Benjámin Ne­tanjahu kormányfővel is ta­lálkozott. Az országba várják ma Joe Biden amerikai alel- nököt is, aki szintén a 15 hó­napja megszakadt béketár­gyalások felújításán munkál­kodik. Mahmúd Abbász pa­lesztin elnök tegnap egyezte­tett a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetésével a béke­tárgyalásokról. (mti) Felfüggesztett együttműködés Pristina. A NATO vezette békefenntartó misszió, a KFOR felfüggeszti együttmű­ködését a koszovói biztonsági erőkkel, mert azok felrúgtak egy megállapodást az UCK- nak, a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek szentelt meg­emlékezésen szombaton. A szombati pristinai felvonulá­son az egykori UCK-ra emlé­keztek, s a koszovói rendfenn­tartó erő, az FSK díszőrséget is állt. A KFOR-ral történt meg­állapodást felrúgva a díszőr- ségfegyvertviselt. (mti) Az al-Kaida felhívása Washington. Az al-Kaida terrorszervezet szóvivője teg­napi internetes üzenetében ar­ra szólította fel az amerikai hadseregben szolgáló muszlim katonákat, hogy hajtsanak végre merényleteket a tavalyi Fort Hood-i mészárlás mintá­jára. Az amerikai születésű Adam Gadahn 25 perces videót helyezett el a világháló több oldalán azzal az üzenettel: az öldöklést végrehajtó Nidal Ma­lik Hasan őrnagynak, katona­orvosnak példaképül kell szol­gálnia a többi muszlim katona számára. Az amerikai hadse­reg pszichiátere a texasi Fort Hood katonai bázison 2009 novemberében két pisztollyal lövöldözött, 13 embert megölt és29-etmegsebesített. (mti) Már több tucat halálos áldozata van a tegnap reggeli bagdadi merényleteknek Választások a terror árnyékában Bagdad. Legkevesebb 38 ha­lálos és több mint 100 se­besült áldozata van a teg­napi iraki parlamenti vá­lasztások kezdetekor tör­tént merényleteknek, po­kolgépes és aknavetős tá­madásoknak. AAT1-ÖSSZEFOGLALÓ A bagdadi belügyminisztérium adatai szerint a legvéresebb tá­madást egy bagdadi társasházban hajtották végre: a pokolgép 12 embert ölt meg. Egy másik lakó­házban négy ember halálát okoz­ta egy robbanás. Egy becsapódó rakéta is megölt négy embert a fő­városban. Kászim al-Musztavi vezérőr­nagy, Bagdad biztonsági szóvivő­je közölte, hogy a legtöbb rakétát és aknagránátot a főleg szunniták lakta negyedekből lőtték ki. A szóvivő közölte, hogy a főváros­ban négy órával a szavazóhelyisé­gek megnyitása előtt feloldották a személygépkocsik közlekedésére vonatkozó szavazónapi tilalmat. Az autóbuszokra és tehergépko­csikra vonatkozó tilalom érvény­ben maradt. A korlátozás enyhíté­sére nem adott magyarázatot. A voksolás az arab ország fiatal demokráciájának próbaköve és segíthet eldönteni: az irakiak ké- pesek-e véget vetni a felekezetkö- zi erőszaknak és legyőzni a láza­dókat, akik újra vérontásba akar­ják taszítani az országot. Az irakiak szeretnék lezárni a közösségek közötti erőszak kor­szakát a törvényhozási választá­sokon: véget akarnak vetni a síi­ták hegemóniájának az ország­ban, és lehetővé akarják tenni a Iraki biztonsági erők és választók Bagdadban. A terrorveszély ellenére az irakiak nagy számban adták le vok- sukat. (TAS R/A P-fe I véte I) voltak hajlandóak nyilvánosságra hozni jelöltjeik nevét. Az ENSZ szerint az előzetes eredmények leghamarabb március 18-án vál­nak ismertté, a végleges eredmé­nyekre pedig a hónap végéig kell várni. A következő kormányra vár az a gigászi feladat, hogy helyreállít­sa a gazdaság működését. Hogy ez sikerüljön, a kormánynak meg­fontoltan kell gazdálkodnia azzal a hatalmas pénzügyi lehetőség­gel, amelyet olajtartalékainak ki­aknázásával teremthet meg. Eb­ből 300 milliárd dollár állhat ren­delkezésére a következő hét év­ben. Emellett tartós kompro­misszumot kell találnia a kurdok- kal a területi viták robbanásveszé­lyes témájában Észak-Irakban, de elsősorban Kirkukban. Szavazás után (SITA/AP-felvétel) szunnita erők visszatérését a poli­tikai életbe, alig néhány hónappal a harcoló amerikai alakulatok ki­vonása előtt. A választások legfőbb tétje, hogy abban mindegyik közösség részt vegyen; mindenekelőtt a szunnitáknak kell újra rátalálniuk az urnákhoz vezető útra, miután négy éve, a Szaddám-rezsim bu­kását követő 2005. decemberi el­ső választásokon sértődötten tá­vol maradtak a szavazástól. A mintegy 19 millió választásra jogosult iraki állampolgár 325 képviselőt választott meg az al- Kaida fenyegetései ellenére vi­szonylag nyugodtan lezajlott kampány után, melynek során csupán egy jelöltet öltek meg. Négy éve olyan féktelen terror uralkodott, hogy a pártok nem Szlovákiába küldték Vizsgálják a bősi javaslat ügyét Budapest. Kivizsgálja a Szlová­kiába küldött, Bősről szóló munka­anyag tartalmát és kiküldésének szabályosságát is a magyar Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Miniszté­rium, a tárca egyben hangsúlyozza, hogy a munkaanyag nem hivatalos javaslat, azt sem a miniszter, sem az államtitkár nem ismerte. A minisz­térium szombaton reagált a Nép- szabadság hírére, miszerint Ma­gyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétolda­lú megállapodásban rögzített ha­táridő lejárta után - olyan vízpótlá­si javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyisé­gének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg. A napilap szerint a magyaror­szági szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül átadott megva­lósíthatósági tanulmány miatt a hazai zöldek közös tiltakozó fel­lépésre készülnek. A minisztéri­um szombati közleményében hangsúlyozza: a Szlovákiába ki­küldött anyagot sem a tárcát veze­tő miniszter, sem az államtitkár nem ismerte. A miniszteri értekez­let nem tárgyalta az anyagot, de az még nincs is olyan stádiumban, hogy ez szükséges lett volna. Hoz­záteszik: az anyag nem minősül hivatalos javaslatnak, az csupán a stratégiai vizsgálat irányító testü­letének munkaközi anyaga, mely hat különböző változatot is tar­talmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására. Ma mind az anyag kiküldésének szabályosságát, mind annak tar­talmát kivizsgálja a minisztérium, ennek eredményét pedig két héten belül nyilvánosságra hozzák, (mti) A kabinet folytatja a tárgyalásokat Nagy-Britanniával és Hollandiával Egyértelmű izlandi elutasítás MTl-JELENTÉS Reykjavik/Hága. Az izlandiak elsöprő többsége elutasította a szombati népszavazáson a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító Icesave-törvényt - de­rült ki a tegnapra virradóra közzé­tett hivatalos részeredményekből. A szavazatok 32 százalékának össze­sítése alapján a „nem” voksok ará­nya 93,1 százalékos, az „igeneké” mindössze 1,6 százalékos volt - kö­zölte a RUV közszolgálati televízió. Mintegy 230 ezer választópolgárt szólítottak az urnákhoz, a részvételi arány egy órával az urnazárás előtt 54,5 százalékos volt. A végleges adatot később teszik közzé. Az izlandi kormány az umazárás után nem sokkal elismerte a tör­vény elutasítását. A kabinet közle­ményben tudatta, hogy nem mond le, hanem folytatja a tárgyalásokat Nagy-Britanniával és Hollandiával az Icesave-ről, és reméli, hogy elfo­gadható megoldást találnak. A tör­vényt december 30-án szavazta meg a parlament. Január elején azonban az izlandi államfő elutasí­totta annak aláírását, miután né­hány nappal korábban a törvény megvétózását kérte a választók kö­zel negyede. Az Icesave-törvény annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetésé­ről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalaní­tani lehessen az Icesave izlandi in­ternetes bank csődje miatt veszte­ségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket. A törvény ellen­zői brit-holland diktátumnak tart­ják a megállapodást, s azt mondják: annak végrehajtása túl súlyos ter­heket róna a világgazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetbe ke­rült izlandiakra. A törvény elutasí­tása nehezítheti Izland tervezett EU-csatlakozását. Maxime Verha- gen holland külügyminiszter kö­zölte: kormánya figyelembe veszi az Icesave-vel kapcsolatos tárgya­lások eredményét, amikor dönteni fog arról, megkezdődhetnek-e a tárgyalások Izland EU-csatlakozá­sáról. Izland tavaly nyújtotta be fel­vételi kérelmét, s az EU-bizottság februárban javasolta is a csatlako­zási tárgyalások megkezdését. EGY MONDATBAN ■. ­....."• 80S» HUB HHHNNIÍ BINNHe^BaÉK^nNIMMMHNM ♦ Álarcos fegyveresek meg- támadtákazt a berlini luxusszál­lodát, ahol a legnagyobb német pókertomát rendezték meg, és a személyzetet a jutalomnak szánt pénz egy részének átadására kényszerítették-7 ember meg­sebesült, a fegyveresek elmene- külteka zsákmánnyal. ♦ Az iráni védelmi miniszter bejelentette tegnap, hogy az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyár­tását, amelyeket a radarok sem „fedeznek” fel. ♦ Az első felmérés szerint ne­met mondtak a svájciak arra a javaslatra, hogy a kantonokban nevezzenek ki ügyvédet a bán­talmazott állatokképviseletére. ♦ Sikeres epehólyagműtéten esett át szombaton a németor­szági Heidelbergben Hoszni Mu­barak egyiptomi elnök, (mti) Az első vádak 10 évvel ezelőtt nyilvánossá váltak Szexuális visszaélések egy UNESCO-mintaiskolában Nem igaz, hogy a brit kormány minden hadfelszerelési kérést teljesített? Gordon Brown váratlan látogatása MTl-HÍR Kabul. Gordon Brown brit kor­mányfő látogatást tett szombaton az Afganisztán déli részén harcoló brit alakulatoknál, s 200 olyan új, járőrözésre szolgáló jármű beszer­zését ígérte nekik, mely hatéko­nyabb védelmet nyújt az út mentén elhelyezett pokolgépek ellen. Elő­zetesen be nem jelentett látogatá­sán Brown felkereste a Camp Basti­on támaszpontot, hogy köszönetét mondjon a brit katonáknak a Mar- dzsa elfoglalásáért 3 hete indított közös NATO-afgán hadművelet­ben való részvételükért. A brit kormányfő egy nappal az­után érkezett a közép-ázsiai or­szágba, hogy az iraki háború hátte­rét feltárni hivatott - általa kezde­ményezett - vizsgálat pénteki lon­doni meghallgatásán cáfolta azo­kat a vádakat, melyek szerint pénz­ügyminisztersége idején a kor­mány visszautasította volna a had­sereg parancsnokainak hadfelsze­relési kéréseit. Kijelentéseit szom­baton nyíltan meghazudtolta a brit hadsereg két volt vezérkari főnöke is. Brownnak rendre felróják, hogy a hadsereg járőröző egységeit taka­rékossági okokból csak könnyű páncélzatai Land Rover terepjárók­kal látták el, s ezekben a jármű­vekben eddig összesen 36 brit ka­tona halt meg az iraki és az afga­nisztáni hadszíntéren, pokolgépes támadásokkövetkeztében. MTl-HÍR Majna-Frankfurt. Újabb, ezút­tal egy Hessen tartománybeli re­formiskolában elkövetett szexuális visszaélésekről számolt be szomba­ti számában a Frankfurter Run­dschau című német lap. Az újság oknyomozó riportjának leleplezése szerint 50-100 tanuló vált az elmúlt évtizedekben ki- sebb-nagyobb zaklatások, meg­rontások áldozatává a sok neves személyiség által látogatott, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által működtetett minta­iskolában, az Odenwald-közép­hegységben fekvő Heppenheim- ben. Az iskola egykori tanulói el­mondták: gyakran arra ébredtek, hogy nemi szervüket tanáraik si­mogatják, máskor „szexuális szol­gáltatásra” osztották be a hétvé­gékre, és orális szexre kényszerí­tették őket. Egyes pedagógusok vendégeik rendelkezésére is bo­csátottak szexuális célokra növen­dékeket-írta a lap. Az első vádak már jó tíz eszten­deje nyilvánossá váltak az iskola korábbi rektora, az 1971-1985 kö­zött az intézményt irányító Gerold Becker ellen, aki a korábbi növen­dékek beszámolói szerint sok 13 éves növendéket rontott meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom