Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-01 / 49. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 1. Autó-motor 11 A sofőrök többsége Magyarországon át utazik Kassáról Pozsonyba, ez az útvonal ugyanis sokkal gyorsabb, a szlovák utakhoz képest pedig kényelmesebb is Újabb autópályák és hidak épülnek déli irányba Pozsony. Új munkalehető­ségek, kényelmesebb uta­zás, gyérebb forgalom a ki­sebb községekben és váro­sokban; két-három év múl­va erre számíthatnak az or­szág lakosai - ígéri Ľubomír Vážny közleke­désügyi miniszter. A Nem­zeti Autópálya Társaság (NDS) már ebben a hónap­ban megkezdi a Kassát Ma­gyarországgal összekötő autópálya, illetve a D3-as sztráda megépítését. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az említett beruházásokkal kapcsolatos versenytárgyalásokra beérkezett ajánlatokat már meg­vizsgálták, s ha minden jól megy, ebben a hónapban aláírhatják a szerződést a győztes társasággal vagy konzorciummal. A két út együttesen körülbelül negyedmü- liárd euróba kerül. Legalacsonyabb ár Az új, R4-es gyorsforgalmi út­nak 2012-ig kellene elkészülnie, holott befejezését eredetileg az előző kormány megbízatási idejé­re tervezték. Kassáról vezet majd délre, a kenyheci ipari parkot érintve. Konkoly József polgár- mester szerint az út megnyitása újabb beruházókat csalogathat a régióba, aminek köszönhetően három éven belül a jelenlegi há­romezres foglalkoztatottság megnégyszereződhet. Az út azoknak a keleti vállalko­zóknak is segít, akik a magyaror­szági utakon járnak Pozsonyba. Zuzana Bobríková, a Kassa me­gyei önkormányzat szóvivője sze­rint ez az útvonal már most is HOGYAN JUTHATUNK EL POZSONYBÓL KASSÁRA ÉS VISSZA? ✓ Északi útvonal 493 kilométerrel (466,4 km)** ez a leghosszabb útvonal az ország két legna­gyobb városa között. Trencsénen, Zsolnán és Eperjesen át vezet. Az egész út­vonalból 299 kilométert autópályán, 65 kilométert pedig I. osztályú úton ve­zethetnek. Két alagúton - Borikon és Branyiszkón - is áthaladnak. A személy­gépkocsi-vezetőknek autópálya-bélyeget kell venniük, a 3,5 tonnánál nehe­zebb gépjárművekért* az útdíj-számológép szerint 33,09 eurót kell fizetni. ✓ Déli útvonal A sofőrök inkább ezt a 424 kilométeres (402 km)** útvonalat szokták választani a hosszabb északi út helyett. Nyitra, Zólyom, Losonc és Rimaszombat érintésével jutnak el Kassára, 159 kilo­métert autópályán, 206-ot I. osztályú úton tesznek meg. A kamionsofőröknek* ez a szakasz 17,60 euróba kerül. Zsolna O 'EHZ3 izsahegy HHH Eperjes Losonc Nyitra Miskolc Pozsony MAGYARORSZAG Az útszakaszok tervezett átadása Budapest ✓ Középső útvonal ✓ Magyarországon át vezető útvonal Pozsonyból ezt a 463,3 kilométert** Budapest és Miskolc érintésével teszik meg. Miskolctól kell csak I osztályú útra térni, addig autópálya vezet. Ez a 456 kilométeres (454,10 km)** szakasz gyakorlatilag az északi és a déli útvonal kombinációja. Nyitrán, Besztercebányán és Eperjesen ve­zeti át a sofőröket. Az útvonalat 199 kilométer autópálya és 113 kilo­méter első osztályú út alkotja. Használatáért a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik* sofőrjei 22,03 eurót fizetnek. Megjegyzés: a távolságokról és az Illetékekről szóló adatok az emyto.sk honlapról származnak. * Az Euro 0-11 környezetvédelmi kategóriába tartozó, 3,5 tonnánál nehezebb és 12 tonnánál könnyebb gépkocsik. ** A mapy.sk honlapon szerepelő adatok. • Forrás: NDS, térképiwikipedia rendkívül közkedvelt, mivel az összeköttetés Magyarországon át sokkal „gyorsabb és a minősége is jobb.” Észak kamionok nélkül Ugyanabban az időpontban kezdik meg a D3-as autópálya épí­tését, amely két éven belül kelet­ről megkerüli Zsolnát. Bár a sza­kasz csak négy kilométeres, meg­építése mégis bonyolult lesz, mi­vel áthalad a zsolnai vízduzzasztó fölött, illetve egy két kilométeres alagutat is ki kell majd fúrni miat­ta. Néhány éven beiül ezt a sza­kaszt összekötik Lengyelország­gal. Zsolnán egyébként ez a máso­dik projekt, melynek célja elve­zetni a városból a teherforgalmat. Az elsőt a magántőke bevonásával finanszírozott PPP-projektek ke­retén belül építik, ez az úgyneve­zett déli kerülőút. A Skanka a legvalószínűbb A Hospodárske noviny gazda­sági napilap szerint a legesélye­sebb győztes a svéd Skanska BS társaság. A versenytárgyalás so­rán állítólag ez rukkolt elő a legol­csóbb ajánlattal. A Magyarország­ra vezető út költségeit nem egé­szen 78 millióra, a lengyelorszá­giét pedig 163 millióra tervezte. Mindkét költségvetés negyedével kevesebb, mint az állami szakvé­leményben szereplő összeg. A legdrágább és a legolcsóbb ajánlat között sajtóértesülések szerint 100 mülió eurós különbség van. .Áraink reálisak. Saját technoló­giánk van, amely a legmoder­nebb, ráadásul sok saját szakér­tőnk van” - magyarázta a napi­lapnak a Skanska szóvivője, Mag­daléna Dobišová. Viszont továbbra sem biztos, hogy épp a legolcsóbb ajánlatot választja ki az építésügyi tárca. A minisztérium ugyanis magyaráza­tot kért a Skanska képviselőitől, miért ilyen alacsony az ajánlatuk. ,Az ajánlatunkat nem tartjuk szo­katlanul alacsonynak” - fűzte hozzá Dobišová. A közbeszerzési törvény értelmében a tárca kizár­hatja a céget a tenderből, ha az ajánlat magyarázatát nem tartja elegendőnek. Ilyen sorsra jutottak az elektronikus útdíjra kiírt ten­der jelentkezői is - a versenyt ezért a legdrágább ajánlattal elő­rukkoló konzorcium nyerte meg. A svéd cég mellett több szlovák is jelentkezett a tenderre, konkré­tan a Doprastav, a Váhostav és a Strabag. Több út Magyarországra Egyébként nem a Kassát Mis- kolccal összekötő autópálya lesz az egyetlen beruházás, amely sűrűbbé teszi a Magyarországgal való összeköttetést. Ha minden jól megy, még idén befejezik az Ipoly folyót átívelő két közúti hidat, to­vábbi kettő megépítéséről hama­rosan tárgyal a kormány. Az Ipoly-hidak felújítását, amelyek a II. világháború során romboltak le, a szlovák és a magyar kormány mellett az Európai Unió is finan­szírozza. A hidak megnyitása újabb lehe­tőséget nyújthat a vidéki turizmus és a helyi jellegű fürdők fellendü­lésére. (dem) A szabálysértőnek akkor lehet esélye a sikerre, ha nem fizeti ki a bírságot - ellenkező esetben ugyanis automatikusan elismeri, hogy szabálysértést követett el Úgy érzi, igazságtalanul büntették a rendőrök? A bíróság talán segíthet! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mit tehet olyan sofőr, aki a közúti közlekedésben elkö­vetett kihágásért bírságot kapott? Bírósághoz fordulhat. A csehor­szági Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság legutóbbi döntése viszont azt igazolja, hogy a gépkocsiveze­tő bizonyos esetekben sikerrel járhat, s elkerülheti a bírság kifi­zetését. Főként akkor, ha a kihá­gás nem teljesítette a társadalmi veszélyeztetés minimális feltéte­leit. Ez Szlovákiában is érvényes. Csehországban a közlekedés­rendészet egyenruhása egy sofőrt lakott területen gyorshajtás miatt állított meg, az előírt sebességet 2 km/h-val lépte túl. Ezért 1500 cseh korona (58 euró) büntetést kapott, a bírósági huzavona után végül nem kellett fizetnie. Társadalmi veszélyeztetés A bírósági döntés értelmében a gyorsaság minimális túllépése nem jelent automatikusan kihá­gást. A sofőr így nemcsak a bünte­tést úszta meg, hanem azt is, hogy két büntetőpontot írjanak a nevé­hez a nyüvántartásba - tájékozta­tott a csehországi Právo napüap. A legfelsőbb közigazgatási ins­tancia azzal magyarázta az ítéle­tet, hogy a bírság kirovására nem elég a kihágás vagy a bűncselekmény feltételeinek for­mális teljesítése, azt is meg kell vizsgálni, milyen mértékű társa­dalmi veszélyt jelentett. Az említett csehországi sofőr a bíróság szerint nem veszélyezte­tett senkit, mivel közvetlen a köz­ség végét jelző tábla előtt mérték be, ráadásul egyenes útszaka­szon, ahol az egész utat belátta. Jankovié: mi is pereskedünk A veszélyeztetés ezen formáját a szlovák rendőrség is figyelembe veszi. „Természetesen minden esetben megvizsgáljuk ezt a szempontot. Ha enyhén lépi túl valaki a megengedett sebességet, akkor alacsonyabb büntetést kap, mint az, aki jóval gyorsabban halad” - magyarázta az aktualne.sk hírportálnak Stani­slav Jankovié, az országos rendőr- főkapitány első helyettese. Ugyanakkor beismerte azt is, hogy a rendőrség jelenleg is több bírósági eljárást folytat a csehor­szágihoz hasonló esetekben. „Ezt a szempontot nálunk is figyelem­be veszik. Azt nem tudom, van­nak-e beadványok az előírt sebes­ség túllépése miatt” - mondta Jankovié. Ahhoz, hogy a sofőrnek leg­alább minimális esélye legyen a sikerre, fontos, hogy ne fizesse ki a bírságot. Ellenkező esetben ugyanis beismeri, hogy hibát kö­vetett el, a helyszíni bírság ellen pedig nem lehet fellebbezni. Ha nem fizet, akkor eljárás indul el­lene, mely során lehetősége van az eset tisztázására. Andrea Polaéiková, az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság szóvi­vője szerint a rendőrség nem ve­zet statisztikát a bírósági perek­ről. Vizsgálniuk kell a körülményeket A kihágásokról szóló törvény alapján a rendőrnek vizsgálnia kellene az elkövetett szabálysér­tés körülményeit és azt, hogy az il­lető veszélyeztette-e a közúti for­galom többi résztvevőjét vagy sem. ,A bírságnak az adott kihágás súlyosságát kell tükröznie, a ma­gyarázatban pedig pontosan fel kell tüntetni, milyen körülmények miatt lett olyan a bírság, amilyen” - vélekedik a Via Iuris szövetség munkatársa, Peter Wilfling jo­gász. Egy évvel ezelőtt lépett hatályba a közúti közlekedésről szóló jog­szabály, amely 50 km/h-ra csök­kentette a legmagasabb megenge­dett sebességet lakott területen. A sofőrök nem sokkal a módosítás hatályba lépését követően arra panaszkodtak, hogy a rendőrök a minimális gyorshajtásért is kímé­letlenül büntetnek. Hat nappal ké­sőbb közbelépett Robert Kaliňák belügyminiszter, aki 2009 február­jában elrendelte, hogy ne büntes­senek azért, ha valaki legtöbb 10 km/h-val lépi túl községben az elő­írt sebességet. (dem) (TASR-felvétel AUTO-MOTOR A mellékletet szerkeszti: Demecs Péter Levélcím: AUTÓ-MOTOR, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1; telefon: 02/59 233 435, e-mail: peter.demecs@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom