Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-27 / 48. szám, szombat
Faltam Hemingwayt, Semprunt, a francia, olasz (író és filmrendező) szalon vagy tán igazi szalon-kommunistáit, utáltam a nouveau roman-t... PETROVICS EMIL: ÖNARCKÉP - ÁLARC NÉLKÜL SZALON Szájról szájra szállt a híre e muzsikáló csudaszalonnak, az Akadémián a tanítványok is szétvitték... HATÁR GYŐZŐ: HAZA A MA GASFÖLDSZINTEN 2010. február 27., szombat 4. évfolyam, 9. szám SANZON Bandi bá SZÁVAI ATTILA A biztonsági őr lihegve érkezett az épületbe, azt mondta, a kettes mögött jelenést látott. Mármint úgy értette ezt, hogy szerinte csak neki privátba alászállt valami szent ember és azt mondta, jól van Bandibá. Mást is mondott, csak arra már nem emlékezett, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy a kettes vagy akárhányas épület mögött csak úgy dirr-durr bekapcsoljanak egy iszonyatosan nagy erejű reflektort az égből csak neki, akkora fényt, hogy megköt a beton, ha frissen van terítve. Az öreg is leginkább csak elterülni tudott az ámulattól, meg a kezeit ellenzőként a homlokára illeszteni, hogy azért a nagy fényben maradjon a fejben némi pupilla. Meg persze megkérdezte azért, hogy kifene vagy mifene vagy te, hogy ekkora fényekkel jössz, illetve ordította ezt, mert hang is volt a jelenéshez, olyan, mint mikor elindul a metró. Ám hogy a hang mit mondott, arra már nem emlékezett az őr. Korábban is hallott már hasonlókról, az öreganyja mesélt neki ilyesmiket erősen átitatva vallási ügyekkel, meg a bulvársajtóban is olvasott már efféle eseteket. Utóbbit elgondolva felhívta egyik ismerősét, aki történetesen egy bulvárlapnak dolgozik, felhívta, hogy sztori van, Gézukám, akkora jelenést láttam a kettes mögött, hogy alig fért be az épületekközé. Gézuka elsőre nem értette, hogy milyen kettes meg milyen jelenés, de végül Bandi bá elmagyarázta neki, hogyan is volt. Kissé fel- tupírozta a történteket, hogy legyen sava-borsa is, ne csak úgy, egy sima hétköznapi jelenésről szóljon a sajtó. Meg amúgy is unja már, hogy a kolléga telerakta a pihenőhelyiség üzenőfalát olyan újságcikkekkel, amik a fia politikai sikereiről szólnak. Kicsit unta már ezt Bandi bá, és nem adta alább egy szaftos jelenéses cikknél, ami csak róla szól, meg persze a jelenésről. A cikkhez volt persze illusztráció is a másnapi lapban, nagy fény, hosszú ruhás alak, előtte a stilizált biztonsági őr, amint akkorát néz, sőtámul, mintegy tankhajó. Bandi bá titkon abban reménykedett, hogy eztán felfigyel rá a média, műanyag játékokat gyártanak majd, amiken ő lesz az egyik bábu, a másik persze a jelenés, játékfénnyel és játékfüstökkel. Rajzfilmet, sőt rendes nagyfilmet is csinálnak, ő lesz a főszereplő, aki saját magát játssza majd el, benne lesz a nívósabb reggeli műsorokban, először mint vendég, aztán mint az ember, aki akkorát látott, akkora jelenést, hogy azóta sem tért magához. Ezért már simán leosztanak a mázosabb kereskedelmi tévéknél egy külön rovatot, mondjuk olyan fantáziadús címmel, hogy Más Világ, vagy a Látó Ember. Talán még a Forma-1 bokszutcájába is beengedik majd viájpísan, hiszen akkora ember lesz ő, hogy bokszutcát is neveznek el róla. Bár ő igazándiból egy fékcsíkkal is beérné, ami csak a sajátja és otthon kirakhatná a vitri- nes szekrénybe a soha nem használt levesestányérok közé. Nincsenek nagy igényei, biztonsági őr ő, nem barakobama. A jelenés után az első gondolata volt, hogy eztán minden járőrözés során magával visz egy videokamerát, hogy ha bármi rendelleneset tapasztal, azt megörökíthesse. Függetlenül attól, hogy a tudomány a mai napig nem egyezett meg abban, hogy levideózni, vagy felvenni videóra, de talán mindegy is. Meg a jelenésnek sem oszt vagy szoroz, hogy fel vagy le, jön és készjelenik, ahogy kell. A jelenés után a biztonsági őrnek az a határozott benyomása támadt, hogy ő kiválasztott ember, kivételezett személyiség, hiába, egy valamirevaló jelenést nem akárkinek hoznak össze, biztos valami nagy különlegességet látnak benne ott, ahol az ilyen jelenéseket szervezik. Azt, hogy hol, azt nem tudja pontosan, de körülbelül az égbolt mögé sejti a dolgot. Bandi bá jelenés utáni második gondolata az volt, hogy politikai tőkét kovácsol a nem mindennapi eseményből. Jelentést ad a jelentősjelenésnek, mármint hogy kitalál valami okot, célt, hogy aztán meggyőzhesse az embereket, hogy ugyan ő nem ért a politikai szálakhoz, de a mellékelt ábra is úgy mutatja (ilyenkor a jelenésre céloz), hogy ő bizony nem egy szokványos mezei biztonsági őr, neki bizony komoly feladatokat tűzött ki célul egy nem evüági politikai bizottság. Biztos, ami biztos, gyorsan pártot alapított, melynek neve a Fény Pártja lett. Program nem volt, de nem is volt rá szükség, más párt is csak a kampányban ígér fűt-fát, Kánaánt, de legalábbis mézesmadzagot, noha tudvalevő, hogy až ilyen esetekben gyakran hamarább fogy el a méz, mint a madzag. A madzag meg ugye nem tartozik az ínyenc falatok közé, mivel nem hagymás rostélyos. Bandi bá a kampányban nem ígért semmit. Egészen pontosan annyit mondott minden kampányrendezvényén, hogy nem tudja, hol áll a falu, és azt sem, hogy mi lesz a településsel, ha ő lesz a polgármester. És nyíltan bevallotta azt is, hogy a politikához annyira ért, mint a bálnavadászathoz. A megszólítottak nagyon jól tudták, hogy a falu száz kilométeres körzetében biztosan nincs bálna, tenger is csak a tévében, bálnavadász meg abban se mindennap. Főleg az őszintesége miatt lett szimpatikus Bandi bá a faluban. Meg is választották polgármesternek, bízva a jelenés jelentőségében és abban, hogy az új vezető fellendítheti a falusi vallási turizmust. Fel is építettek egy kegyhelyet a posta mellett. Ember nagyságú szobrot emeltek, körülvették deszkakerítéssel, virágládákkal, mögé meg beüzemelték a téesz kiszuperált aggregátorát a speciális ipari lámpákhoz, amiket a mise után bekapcsoltak, hogy élethű legyen a dolog. Akkora volt a fény, hogy csak védőszemüvegben lehetett megközelíteni a helyszínt, a szemfülesebbek hegesztőmaszkot hoztak, amire színes vallási jeleneteket festettek otthon, később árultak is ilyeneket, annyira bevált ez a módszer. Aztán, miután bezárták a postát és hoztak mobilpostát helyette, a kegyhelyet is mozgósították, felrakták a téesz teherautójára és rendszeres időközönként körbe- vitték a járás falvaiban. Kedves Uram! Levelét a háború záróestjén kézbesítették Nizzában. Az erkélyen pörkölt mandulát és mazsolát szemeztem, az itteni csodás levegő illatába és a kései Bach-éra harmóniáiba burkoltan, mintegy elmerülve az elmúlt három év káprázatába, melyet az éberséggel aligha telt közhangulat felfokozott zsibbadása csak tetézett. Ne kérdezze, hogyan, de tudomásomra jutott, hogy Ön újabban számos értekezést írt bizonyos franciákkal egyetemben, akikre levelében is több helyütt utal, nevük említésétől én azonban most eltekintenék, lévén az urakat Önnek nem kell bemutatnom. Ne vegye illetlenségnek, de egyet nem értésemnek hangot kell adjak, s bár stílusomat eddig még nem tette méltán híres kritikai elemzéseinek trágyává, egyúttal kérem, ne mulassza el megtenni, ha szükségét érezné. Ön, bár tudja, jómagam a nagy szavaknak sose voltam híve, levelében mégis a hatalom emberben megtestesült nagyságáról számolt be, mint az ember sajátjáról, melyet nem mellékesen legalább azzal kiegészített, hogy ez a hatalom éppúgy képes a szolgákat felszabadítani, mint uraikat szolgaságba kényszeríteni. Attól félek, Ön a bolondját járatja velem. Én ezeket a szavakat Öntől elfogadni nem tudom, de mindenekelőtt el sem hiszem őket. Ön tehetséges ember, jól ért ahhoz, hogy a legmélyebb szendergéséből is lángra lobbantsa a szellemet, ezért hiszem, hogy be akar csapni, de talán még ennél is magasabb célja van. Szeretne ismét vidámnak tudni. Tudatom, játékban partnere leszek, s abból magamat alanyi jogon ki nem vonom, s kérem, bocsássa meg, hogy időnek előtte lelepleztem. Ön, ha mégoly viccből is, de az embert érzésem szerint lealjasí- totta, az ember és a hatalom közti pozícióbeli sorrendet összekeverte. Vajúdnak a hegyek: nevetséges kisegér születik. Ön ahelyett, hogy az egereket, melyek dühös hangzavarban lépnek világi cirkuszunk pódiumára, kinevetné, komolyan veszi. Hibát követett el ezzel. Komolyan vette őket, s a lenézést tette meg önnön alapállásául, s ezzel önmagát a magasabbrendűség látszatának hatalmával vértezte fel. Ezzel egyenesen a háborút s a diktátorokat legitimizálta. Ön a hatalmat az ember sajátjának tekinti, s ebben kell, hogy kijavítsam. A hatalom sajátja az ember, s ha ezzel nem ért egyet, Caesar, Nagy Sándor vagy Napóleon szellemét igen sokra kell, hogy értékelje, sőt, általános mérceként kell tekintenie személyükre. De őszintén kérem, gondoljon csak bele... A hatalom az embernél előbb van. A nevetséges kisegerek, s bizonyosan tudom, hogy érti, kikre utalok most ezzel, éppoly nevetségesek maradnak, bármilyen robajjal jönnek is. Természetesen nem javallom, hogy közelükbe merészkedjék, veszett fajta ez, még megbetegszik, és kedves felesége engem hibáztathatna a történtekért. Legyen tehát megértő, és karosszékében derüljön Ön is hasonlóképpen, mint ahogy ezt én teszem nizzai lakásomban. Goethe halálos ágyán több fényt kért, engedtessék meg nekünk, hogy egyenesen a napot láthassuk. Üdvözlettel: Horváth Gergő Veronika Psotková figurái a briinni Reduta na Zelnétn trhu színház belső udvarában (Kép: ČTK Ezeket a sérelmeket a mai napig nem orvosolták, és sajnos az önálló Szlovákia egyetlen kormánya, kormányalkotó pártja sem próbálkozott a politikai rendezéssel Magyarok kitelepítése a 2. világháború után és a lakosságcsere S1DÓ ZSOLT A csehszlovákiai magyarság a 2. világháború után saját bőrén tapasztalta a jogfosztottság gyötrelmeit. Az első rendeletek közé a Beneš-dekrétumok tartoztak. Az 5. elnöki dekrétum a magyar nemzetiségű lakosság vagyonát állami felügyelet alá helyezte, a 33., amelyet 1945. augusztus 2-án adott ki Csehszlovákia elnöke, Eduard Beneš, megfosztotta az országban élő magyarokat állampolgárságuktól - hontalanná váltak. A gyűlölködőknek még ez sem volt elég, megkezdődött magyarok deportálása kényszer- munkára Csehországba - Vad- kerty Katalin szerint 41 640 magyart deportáltak. Az uralkodó magyarellenesség és a nemzetállam ideálja továbh fokozta Csehszlovákia vezetőinek elszántságát: likvidálni az összes magyart az ország területéről. A nagyhatalmak közül csak a Szovjetunió támogatta Csehszlovákia ilyen terveit, amin nem szabad csodálkozni, hiszen a nemzetek, népcsoportok deportálása Sztálin kedvelt eszköze volt (a krími tatárok több százezres tömegét deportáltatta Szibériába). Csehszlovákia és a Magyarország 1946. február 27-én írt alá államközi szerződést a lakosság- cseréről amely alapján csaknem 90 ezer személyt telepítettek át Magyarországra, 75 ezer „háborús bűnös” magyart toloncoltak ki egyoldalúan a csehszlovák hivatalok és kb. 40 ezer ember menekült el önként a zaklatások, üldöztetések hatására - összesen tehát több mint 200 ezer csehszlovákiai magyar volt kénytelen elhagyni szülőhazáját. Mit hagytak hátra az elűzöttek? Töhb mint 54 ezer hektár szántóföldet, továbbá közös erdőket, legelőket, réteket, amelyet a helyükre betelepített szlovákok és csehek kaptak meg - hozzávetőlegesen 100 ezer volt a létszámuk, akik között kiosztottak több mint 70 ezer hektár magyaroktól elkobzott földet és átadtak nekik több mint 2500 családi házat. A lakosságtól beszolgáltatott készpénz, amelyet a MNB (Magyar Nemzeti Bank) számláján helyeztek el, több mint 321 millió korona volt. Ezeket a sérelmeket a mai napig nem orvosolták, és le kell szögeznem, hogy az önálló Szlovákia egyetlen kormánya, kormányalkotó pártja sem próbálkozott a politikai rendezéssel - sajnos. Mi maradt a kitelepítetteknek? A hit és a remény egy jobb, igazságosabb jövőben,, amit a 90. genfi zsoltár szavaival tudnék legjobban kifejezni (amelyet az elnyomott Szoyjet-Kárpátalján és a Ceausescu diktatúráját szenvedő Erdélyben is a betiltott nemzeti Himnusz helyett énekeltek): Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltának, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál, és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben. Az Anton Csehov utca Nizzában
