Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-22 / 43. szám, hétfő

14 Sportvilág - vancouveri olimpia ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 22. www.ujszo.com A volt hokis az amerikaiaknál játszó fiának szorít Šťastný kritizálta Filcet ÖSSZEÁLLÍTÁS Stümpel villogott, Satan végre bemutatkozott, a hokisok mindössze húsz perc alatt döntötték el a meccset Szlovákia hatot vágott a letteknek Demitra Masalskis előtt - a lett kapus kétszámjegyű vereségtől mentette meg csapatát (TASR-felvétel) Éles hangon bírálta Ján Filc munkáját Peter Šťastný, a szlo­vák hokicsapat egykori sztárja. A szakember, aki Torinóban még menedzserként segítette a hoki­sokat úgy gondolja, hogy a válo­gatott számára már az is sikernek számít, ha a hetediknél jobb he­lyen végez az olimpián - igaz, mindezt még a csehek elleni ve­reség után jelentette ki. „Nincs sem elszántsága, sem víziója - mondta Šťastný Filcről. - A csapat ráadásul öreg, valódi csodára lenne szüksége a jó vég­ső helyezéshez. Egy kiváló kapus nagy segítségükre lehet. A hazai hokisport zuhanórepülésben van, a felelősök pedig, mint Filc és Az első helyosztón sem sikerült győznie a szlovák női hokiváloga­tottnak, Miroslav Karafiát véden­cei 4:2-re kikaptak az oroszoktól, s továbbra is nyeretlenek. A csa­pat utolsó meccsét Kína ellen játssza, a tét az utolsó hely elkerü­lése. Az oroszok elleni vereség szokás szerint nagyobb is lehetett volna, ha Zuzana Tomčíková nem véd ismét csúcsformában, de a szövet­ségi kapitány nem borúlátó. ,A ka­nadaiak elleni találkozó kivételé­vel - akik teljesen más dimenzió­ban hokiztak - Svédország, Svájc és Oroszország ellen is reménytel­jes meccseket játszottunk. Az egyéni hibáink döntöttek, ezeket az ellenfél mindig kihasználta” - mondta Karafiát. Široký urak jutalomból egymást nevezik ki a vezetői pozíciókba. Ez egy ízléstelen színjáték, amely a társadalom állapotát is tükrözi.” Šťastný pont Širokýval való rossz viszonya miatt hagyta el a válogatottat, majd politikai pá­lyára lépett. Azóta többször kri­tizálta a Szlovák Jégkorong-szö­vetséget, de Ján Filccel jó kap­csolatokat ápolt. A hokilegenda fia, Paul Šťastný az Egyesült Ál­lamok csapatában játszik. „Az amerikaiak, remélem, csak az érmekért folyó harcban találkoz­nak Szlovákiával. Egyértelmű, hogy kinek szorítanék egy ilyen meccsen, természetesen a fiamnak” - zárta elmélkedését Šťastný, (sita, slovaknhl.sk) „Kár a kapott gólokért. Az olimpiai selejtezőkben mázlink volt, most ez a folyamat megfor­dult, és elkerül minket a szeren­cse. A hetedik hely is szép lenne” - vélekedett Tomčíková. A kínai­ak ellen ma este 11 órakor lépnek pályára a lányok. „Nyerni aka­runk az utolsó meccsünkön, nem megyünk el az olimpiáról győze­lem nélkül. Minden találkozóval egyre tapasztaltabbak leszünk, ha végre hatvan percen át jól ját­szunk, van esélyünk a sikerre” - nyilatkozta Iveta Karafíátová, a szlovákok csapatkapitánya. „A kínaiak termetesek és jól korcso­lyáznak. Az orosz meccs után az öltözőben sírtak a lányok, de ez hozzátartozik a sporthoz. Bízom benne, hogy Kína ellen végre ünnephetünk” - bizakodott a szövetségi kapitány, (sita, tasr) Sikeresen zárta a csoport­szakaszt a szlovák férfi ho­kiválogatott, miután utolsó csoportmeccsén 6:0 arányban kiütötte a lette­ket. Ján Filc védencei könnyed edzőmeccsé vál­toztatták a találkozót, rá­adásul Miroslav Satan sé­rülése is rendbejönni lát­szik. ÖSSZEÁLLÍTÁS A szlovákok már a csehek és az oroszok ellen is megmutatták, hogy tudnak küzdeni, de azt már nem lehetett tudni, mihez kezde­nek egy esélytelennek vélt kiscsa­pattal. Most kiderült: hat gólt üt­nek nekik. A lettek már nyolc éve nyeretlenek az olimpián, utoljára Salt Lake Cityben, az ukránok el­len tudtak győzni. Az este, amikorminden bejön A szlovák csapat nem sokat teketóriázott a meccsen, Viš- ňovský már a harmadik percben kilőtte a kaput, az első harmad után pedig három góllal vezet­tek a Gáboríkék. A lett csapat semmilyen veszélyt nem jelen­tett a kapura, s a második har­madban két új játékos is debü­tálhatott az olimpián - Ivan Ba- ranka korábban nem kapott bi­zalmat Filctől, Miroslav Šatan pedig a fájós keze miatt nem ját­szott. A meccs további része már az egyéni teljesítményekről szólt. Jozef Stümpel parádésan játszott, gólja mellett két gólpasszt is adott, Jaroslav Hálák pedig min­dent védett, s második szlovák kapusként zárt gól nélkül egy olimpiai meccset - az első Karol Križan, akinek négy éve Torinó­ban a svédek ellen sikerült a bra­vúr. Ivan Baranka is szép emlé­kekkel fog visszatekinteni a meccsre, a tartalék védő két perc­cel a vége előtt egy távoli bombá­val állította be a 6:0-s végered­ményt. A korongot Baranka kapta ,A cserepadról még rákiabál­tam Handzušra, hogy rakja el ne­kem a pakkot. A Svájc elleni felké­szülési meccsen is gólt lőttem, de ez volt az első találatom egy nagy tornán” - nyilatkozta a mérkőzés után Baranka, aki jobb bemutat­kozást nehezen képzelhetett vol­na el magának. Miroslav Šatan csatár létére nem lőtt gólt a bemutatkozó meccsén, de a Boston veteránja már annak is örül, hogy egészsé­ges: „A meccs alatt csak kétszer éreztem fájdalmat a kezemben, egyébként rendben volt, s most újabb két napom van arra, hogy tovább lábadozzak. A következő összecsapásra már teljesen rend­be kellene lennie.” A gólzáporos győzelem titkát Michal Handzuš árulta el az újság­íróknak: „Elhatároztuk, hogy a felső léc alá fogunk célozni, mert a lett kapus nem valami magas - és bejött a taktikánk. Az első meccsek arra voltak jók, hogy összerázódjunk, és mindenki tisz­tában legyen azzal, hogy mi a fel­adata a pályán. Most már minden attól függ, hogyan teljesítünk a következő találkozón.” Filc Mexikót akarja „Az önbizalmunk minden si­kerrel tovább nő, remélem, a két pihenőnap sem töri meg a for­mánkat. Közel vagyunk az előze­tesen kitűzött céljainkhoz, bár minden ellenfél veszélyes” - szö­gezte le Ján Filc szövetségi kapi­tány. „Á meccs folyamán Šatannak és Barankának is lehetőséget akar­tam adni, ha nagyon jól vagy rosszul alakulnak a dolgok. Egy kiegyenlített meccsen kockázatos lett volna őket szerepeltetni. Sze­rencsések vagyunk - a sérüléshul­lám, amely a torna elején sújtott minket, már a múlté. Jaro megint kiválóan védett, a fiúk már annyi­ra bíznak benne, hogy néha ma­gára is hagyták... biztos azért, hogy javíthassa a statisztikai mutatóit” - tréfálkozott Filc. S hogy kit szeretne ellenfél­nek? „A legjobban Mexikónak örülnék, de ők nincsenek kint az olimpián. Teljesen mindegy, mert kiegyenlített a torna. A nor­végok például megszorongatták a svájciakat, akik korábban Ka­nadától loptak pontot. Féltem at­tól, hogy a lettek is bemutatnak valami hasonló bravúrt, de sze­rencsénkre nem így történt. He­lyesen feltételeztük, hogy elfogy az erejük a csehek elleni meccs után” - vélekedett a szakember. A szlovák csapat ellenfeléről az orosz-cseh meccs dönt: cseh siker esetén a németek, orosz győze­lem esetén pedig a norvégok kö­vetkeznek. (s, t, nhl.com) Orrba ütötték a svájci edzőt A norvégok elleni meccsen megsérült a svájciak edzője. Ralph Kru- egert az egyik norvég hokis ütője vágta arcon, de úgy, hogy eleredt az orra vére. Kruegernek komolyabb baja nem esett, még tréfálko­zott is: „Szerencsére félúton lefékeztem a kezemmel az ütőt, külön­ben eltöri az orrom. Még soha nem történt velem ilyen.” (idnes.cz) A női hokicsapat csak a hetedik helyért játszhat Vereség az orosz lányoktól ÖSSZEÁLLÍTÁS A férfiaknál a norvég Aksel Lund Svindal sikerét hozta a szuperóriás-műlesiklás, Bode Miller ezúttal ezüstérmet szerzett Az esélytelennek hitt Fischbacher Vonnt is lehagyta ÖSSZEFOGLALÓ Bombameglepetésre az osztrák Andrea Fischbacher nyerte az al­pesi sízők női szuperóriás- műlesikló számát, megelőzve a szlovén Mázét és az amerikai Vonnt. A férfiak versenyében a norvég Aksel Lund Svindal győzött Bode Miller és - az előzetesen szin­tén esélytelennek gondolt - ame­rikai Weibrecht előtt. A 24 éves Fischbacher mostani sikerét megelőzően Világkupa-vi­adalon is csak egyszer diadalmas­kodott, igaz, két éve éppen ebben a számban bizonyult a legjobbnak, tavaly pedig bronzérmes volt a vi­lágbajnokságon. „A verseny előtt azt mondtam magamnak, hogy megpróbálok érmet szerezni. Nem lehet csak úgy megverni Lindsey Vonnt, de a legszebb mégis az arany, olyan, mintha álmodnék” - nyilatkozta a befutó után a felszabadult győztes. A magyar indulók közül Berecz Anna a pálya második negyedében kiesett, Döme Zsófia egy libanoni Az osztrák Fischbacher beérkezik a célba - nem sokan számoltak a győzelmével (SITA/AP-felvétel) és egy kazah vetélytársát meg­előzve a 36. helyen zárt. A férfiaknál Svindal sikere nem számít nagy meglepetésnek, a norvég már korábban bizonyí­totta, hogy jó formában van. „A rajtnál azt mondtam magamnak: van már egy ezüstöm, ennél csak jobb lehet. Csakúgy, mint a töb­biek, én is elkövettem néhány hi­bát, de amikor beértem a célba, éreztem, hogy ebből arany lehet. Egyszerűen minden összejött” - nyilatkozott a verseny után a 26 éves, többszörös világbajnok győztes, aki a hétfői lesiklást má­sodikként zárta, s első olimpiai aranyát szerezte. Egy másik skandináv verseny­ző számára rosszul ért véget a száguldás: a 40 éves, ötödik olimpiáján szereplő svéd Patrik Járbyn - hasonlóan több társá­hoz - bukott, és helikopterrel kórházba kellett szállítani. Az el­ső jelentések szerint agyrázkó­dást és zúzódásokat szenvedett. Balesete miatt hosszú ideig állt a verseny, (mti, sita) Lago bulizott, lefotózták Pikáns képek miatt távozik az ezüstérmes A tervezettnél korábban haza­utazik a téli olimpiáról a hódesz­kások férfi félcső számában bronzérmes, amerikai Scott Lago, miután pikáns fotók jelentek meg róla az interneten. A képeken - amelyek egy buliban készültek - a 22 éves versenyző az érmével pó­zol, igencsak illetlen stílusban. Az egyiken egy nő térdel előtte, szá­jában a medállal, közel Lago intim testrészéhez, a versenyző pedig nevet és a hasán felhúzza az ame­rikai csapat egyentrikóját. Egy másikon a sportoló „harapásra kínálja” az érmet a nőnek. Lago bocsánatot kért hazája olimpiai bizottságától, s önként hazauta­zott. A 2006-os torinói játékokon történt kínos esetek után az ame­rikai bizottság külön megkérte versenyzőit, hogy viselkedjenek megfelelően. Négy éve például a síakrobata Jeret Petersont egy ve­rekedést követően idő előtt haza- küldtékaz olimpiáról, (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom