Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-19 / 41. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 19. www.ujszo.com Szatirikus művel készül Az első női író a Globe-ban Szimbolikus volt a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékának időzítése - a kultúra összekötő erejét jelezte Pozsonyi Pillangókisasszony Pesten A pozsonyi Pillangókisasszony egyik jelenete (Ctibor Bachratý felvétele) London. Több mint 400 éves története során először mutatkozhat be női író darabja Shakespeare és más I. Erzsébet korabeli írók színházában, a legendás Globe- ban. Bármennyire hihetetlen, a Temze partján álló színház, amelyet a múlt század végén Sam Wa- namaker amerikai színész erőfeszítéseinek köszönhetően varázsoltak újjá, eddig csak férfi írók remekműveit - vagy kevésbé sikerült darabjait - mutatta be. Az első nő, aki művével a Globe Színház közönsége elé léphet, nem más, mint Nell Leyshon 48 éves brit író. Leyshon saját bevallása szerint „komikus és szemérmetlen” darabbal készül, amely a 19. században játszódik, és amelynek főszereplője egy fiatalember, akit bolondok házába csuktak. A darabbéli Bedlam „sárgaház” valóban létezett, 1930-ban zárták be. Az intézmény borzalmak helyszíne volt, az elme betegségeihez semmit sem értők vezették, és főként a munkásosztály képviselőit „utalták be” kezelésre. A bolondok háza cirkuszi látványosságként is szolgált, ahová a tehetősebbek vasárnaponként jegyet váltottak, hogy lássák a kezeiteket, akiket gyakran egész nap megkötözve tartottak. Az írónő mindezt szatirikus formában dolgozta fel és mutatja be a Globe Színházban, amely még 1599-ben Shakespeare mester társulata számára épült. (mti) Presser Gábor Pozsonyban Pozsony. Március 14-én a Művelődési és Pihenőparkban ad koncertet Presser Gábor, a magyar könnyűzene állócsillaga. A hatvanegy éves művész, aki mintegy négy évtizedes sikeres zenészi és zeneszerzői pályát tudhat maga mögött, a Történetek és dalok című program keretében lép közönség elé. (ű) Akik ismerik a Pillangókisasszony és az Operaház közös múltját, megerősíthetik: megtiszteltetés és egyben nagy felelősség Budapesten bemutatni a művet. Valóban, az Operaház élete szorosan összeforrt azzal az operával, amelyet Puccini legszemélyesebb alkotásának tartott. CSERMÁK ZOLTÁN A botrányos 1904-es milánói bemutató után két évvel a mester személyesen tanította be a magyar fővárosban az erősen átdolgozott változatot. A címszerepet Szamosi Elza énekelte, Puccini, a női nem nagy tisztelője a hosszabb pesti tartózkodása alatt bele is szeretett a szép dívába. Gyakran vacsoráztak cigányzene mellett Buda patinás vendéglőjében a ma is népszerű Márványmenyasszonyban. A premier kiemelkedő társadalmi eseménynek számított, az előadás hetekig lázban tartotta a fővárost. A kritikák megoszlottak, de a lelkesebbek hangja bizonyult erősebbnek. Béldy Izor, a Pesti Hírlap kritikusa kiemeli: „Puccini »Pillangó- kisasszonya« a milánói bemutatója alkalmával kudarcot vallott, de a mai budapesti előadása után bizonyára diadalútjára megy Nyugat felé és ügy mint testvérei (Manón, Bohémélet, Tosca) meghódítja ő is a zenevilág mindkét hemiszfé- ráját.” Béldy, a jó tollú újságíró és ope- rett-librettista kiváló jósnak is bizonyult, a dalmű Pestről indult el világhódító útjára. A siker nyomán Puccini ragaszkodott hozzá, hogy kabalája, Szamosi Elza mutassa be a darabot Amerikában is. A leírtak után talán nem véletlen, hogy a magyar fővárosban is megmaradt a Madame Butterfly nimbusza. 1906 óta öt új rendezésben 1096 alkalommaljátszották, az estek számát tekintve csak a Carmen előzi meg. A hanglemezeladások toplistáján is előkelő helyen áll, két kiváló Hungaroton-felvételre is szívesen emlékszem. Az elsőn Orosz Júlia partnere Ilosfalvy Róbert. Azért is érdekes számomra ez a lemez, mert Orosz Júlia alakítását a színpadon még magam is megcsodálhattam. A mai, a fiatalság eszményére épülő világban szinte hiheteden, hogy a hatodik x-ben járó művész milyen hitelesen személyesítette meg a szerep szerint tizenöt éves gésát. A másik lemez már áttételesen kapcsolódik a mostani bemutatóhoz. Amíg a 80-as években készült hangfelvételen az amerikai tengerésztisztet - Kincses Veronika partnereként - a neves szlovák tenor, Peter Dvorský énekelte, addig a mostani pozsonyi bemutatón testvére, Miroslav Dvorský formálta volna meg a szerepet. A pesti közönség nagyon várta a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékát, üres hely csak elvétve akadt. A plakát békebeli időket idézett: a szlovák mellett német, magyar nevek mutatták, hogy egy multikulturális város első szín- házaavendég. A legvonzóbb név a rendezőé, Peter Konwitschnyé volt. Szakmai híre megelőzte, az elmúlt bő évtizedben háromszor választották az év rendezőjévé Németországban. Mostani elképzelését így jellemezte a programfüzet: „a főhősnő sorsát a tiszta humánum és az embertelen társadalmi elvárások feloldhatatlan ellentéte pecsételi meg”. Nos, ez kicsit sematikusan hangzik, de a látottak alapján nem tudom igazán sem megerősíteni, sem pedig cáfolni. A német operaszínpa- dok botrányai közepette az is nagy szó, hogy Konwitschny koncepciója nem gátolja az opera élvezetét. Ha le is nyel néhány békát a néző, ezután már hátradőlhet a székében, és büszke lehet, hogy haladt a korral, és megértette egy modern színrevitel lényegét. Van is, meg nincs is mit megérteni. Kicsit szájbarágós, amikor a nyitány alatt vetített régi japán fotók mindegyikén árcédula fityeg, megjósolva egy fogyasztói társadalom térhódítását a patinás Nagaszakiban. Az első jelenetben Pinkerton mint Oscar Wilde gazdag amerikai hőse a Cantervilli kísérteiben csedik-botlik a hagyományos közegben. Ugorva egy felvonást, kicsit furcsa, hogy a párjáért mindent feláldozó Cso-cso-szán a fess tengerésztisztet várva bourbon whiskey-t szopogatva múlatja az időt, s ebben ivócimborára is talál hűséges szolgájában, Szuzuki- ban. A jelenet a 80-as évek szociológiai indíttatású, gyeses kismamákról szóló filmek hangulatát idézi. Bonzó nagybácsi, mint a Don Juan kővendége, horrorisztikus be- robbanásával borzolja a kedélyeket, s bontja meg az ünnep hangulatát. A hatás fokozására vissza- hangosítják hangját, ami hatásva- dász. Ellenben a rendező kiválóan megoldotta a Pillangókisasszony öngyilkossága előtti jelenetet, a feszültség fokozását. A szereplők mindegyike ráébred, hogy bűnpártolásával, nemtörődömségével egyet fent a címszereplő életét kioltó szamurájkardon. A díszlettervező Jörg Kossdorff jelképes, könnyen mozgatható díszletekkel követi a cselekményt, ajelmeztervező, Hanna Wartenegg ötletes jelmezekkel töri meg a díszletek fehérségét. A címszerepet Éva Jenisová énekelte. A művész hangja nem volt túl szárnyaló, néha az élessége kimondottan zavaró volt. Ennek tulajdonítható, hogy a gyönyörű látomás, a „nagyária” nem aratott osztatlan sikert. Viszont pianói, le- gatói szépek voltak. Amit hangban nem tudott nyújtani, azt játékával pótolta, színészi teljesítménye emlékezetes marad. Az est nézőcsalogatója, Miroslav Dvorský helyett Michal Lehotský énekelte Pinkertont. A közönség nem járt rosszul, egy szép, spinto tenornak tapsolhatott. Lehotský inkább hangjával, mint színészi képességeivel aratott elismerést, eseüenségével, nem éppen katonás alkatával egy kicsit emlékeztetett egykori kiváló énekesünkre, Réti Józsefre. Meglepően erős volt a „második vonal": a Szuzukit alakító Terézia Kružliaková, a konzult megformáló Pavol Remenár és Ivan Ožvát Goro szerepében jelentősen hozzájárultak a sikerhez. A karmesteri pálca Oliver Dohnányi kezében volt, a híres zeneszerző távoli rokona kisebb bizonytalanságoktól és hibáktól eltekintve korrektül szolgálta a színpadicselekményt. Szimbolikus volt Budapesten a pozsonyi vendégjáték időzítése. Vass Lajos főigazgató hangsúlyozta: „a szlovák művészek fellépése a kultúra összekötő erejének a jelképe.” Csakugyan, egy konfliktusokkal tarkított közép-európai világban gyakrabban igényeljük az ilyen gesztusokat. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház művészei a maguk sajátos eszközeikkel bizonyították be, hogy erőltetett törvényi szabályozás nélkül is meg lehet találni a közös nyelvet, a közöshangot. Kihirdették a VÚB Alapítvány fotóversenyének eredményeit - Korniss Péter Pulitzer Emlékdíjjal kitüntettek fotóművész volt a verseny zsűrijének elnöke A 2009-es év fotója - kreatív fiatal fotográfusok munkáival „Nagyon jó színvonalú kiállítást láthat a közönség" - mondta Komiss Péter (Somogyi Tibor felvétele) TALLÓS1 BÉLA Pozsony. Kedden este hirdette ki a VÚB Alapítvány A 2009-es év fotója - VÚB Alapítvány Díja fiatal fotográfusok számára hirdetett verseny eredményét, s egyben megnyitotta azt a kiállítást, amelyet a beérkezett művek legjavából válogattak össze. A tárlatra a beküldött több mint 600 fotó közül a szakmai zsűri a harminc legkreatívabb alkotást választotta ki. A pénzintézet alapítványa tavaly indította a versenyt, s a növekvő érdeklődést iránta az is bizonyítja, hogy idén háromszor annyian jelentkeztek, mint tavaly. 124 amatőr és 36 hivatalos fotográfus küldte be alkotásait. Idén az amatőrök kategóriájában Matej Hrubiško nyerte el az első díjat s az azzal járó 2000 eu- rót, Új Titanic című felvételével. A hivatásos fotográfusok kategóriájában Marek Skurkáé lett az első hely: Hallgatók a kórház udvarán című kompozíciójáért kapta meg A 2009-es év fotója díjat, s a vele járó 4000 eurót. A díjnyertes alkotás a Mi lesz a rázsochyi kórházzal? című fotósorozata része. A versenyre minden évben egy olyan megadott témára várják az alkotásokat, amely összhangban van az Általános Hitelbank (VÚB) értékeivel. Idén négytagú zsűri döntött a beérkezett munkákról. A bírálóbizottság tagja volt Andrej Reiser, Marián Pauer, valamint Miro Švolík. A zsűri elnöke pedig Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész volt, akit 2004-ben Pulitzer Emlékdíjjal tüntettek ki. A zsűri elnöke, Korniss Péter kérdésünkre, hogy milyen érzésekkel fogadta a felkérést, és miként értékeli a versenymunkákat, elmondta: „Nagyon örültem, hogy meghívtak a zsűribe, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy engem hívtak elnöknek. Nem volt nehéz dolgom. Két okból nem. A zsűriben azért nem, mert nagyszerű kollégák alkották, akikkel már többször dolgoztam együtt. Andrej Reiser- rel tizennégy év óta a Czeh Press Photo verseny nemzetközi zsűrijének vagyunk a tagjai. Marián Pauerrel szintén többször dolgoztam már együtt, nemrégen Budapesten a Magyar Sajtófotó zsűrijének volt tagja. Miro Švolíkot nem ismertem ugyan, de kellemes volt vele a közös munka. A másik ok, ha egy fotóversenyre jó képek érkeznek, akkor a zsűrinek egyszerűbb a helyzete. Jó képekből könnyebb válogatni, és díjakat odaítélni. Nagyon jó színvonalú kiállítást láthat a közönség, a díjazott alkotások pedig, mind az amatőr, mind a professzionális kategóriában, magukért beszélnek. Az amatőr kategóriában az Új Titanic friss hangulatú, lendületes, technikailag nagyon jól kivitelezett, jól megkomponált és egyéni elvű kép. A látványhoz, úgy éreztük, a fotográfus valamit hozzátett. A professzionális kategória nyertese pedig egy egészen kiváló munka. Nemcsak a technikájában, kompozíciójában, hanem a szociális üzenetében is nagyon erős. Egy olyan kórházépületet látunk a képen, amelyet húsz éve építenek, és még mindig nincs felépítve, lassan romokban áll. S ott állnak előtte, az udvarán azok az orvostanhallgatók, akiknek lassan orvosokként ott kellene dolgozniuk. Meglehetősen szomorúan nézhetjük mint képet, ahogy a hallgatók ott állnak a tócsában, körülöttük beton és tégla...és büszkén nézhetjük mint fotográfiát” - mondta Korniss Péter. A beküldött alkotásokból a zsűri által kiválasztott harminc legjobb fotót március 8-áig láthatja a nagyközönség az Egyetemi Könyvtár Galériájában, a Mihály- kapu utca 1. szám alatt.
