Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-02 / 26. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 2. Agrárkörkép - hirdetés 17 A repcetermesztők számára az idei évben a tavalyinál jóval kedvezőbbek a kilátások, az olajnövények iránt a jövőben is megfelelő lesz a kereslet Február végén már fejtrágyázhatunk Agrárpiaci információk szerint miközben az emberiség létszáma évente hozzávetőlegesen 1,15 százalékkal növekszik, a kalóriafogyasztás szintnövekedése 1,6 százalékos, ugyanakkor a zsírok és olajok termelése éves szinten 5,3 százalékos mértékben emelkedik. ÚJ SZÓ-INFORAAÁC1Ó Az olaj növények iránt tehát a jövőben is lesz kereslet, állítja Ján Vašák a prágai mezőgazdasági egyetem professzora, aki szlovákiai előadókörútja során több rendezvényen is elemezte az említett növények, elsősorban a repce termesztésének jelenlegi helyzetét és további esélyeit. Amint elmondta a repcetermesztők számára az idei évben jóval kedvezőbb kilátások mutatkoznak, mint azt a tavalyi eredmények alapján feltételezni, vagy várni lehet. A világpiaci adatokra és az ott mutatkozó trendekre alapozott előrejelzése szerint tavaly a világban összesen 2 százalékkal kevesebb repcét takarítottak be, mint amennyire szükség lett volna. Az EU-ban a kiesés mértéke 7 százalék volt, Csehországban 8 százaléknyi hiányzott a szükséges mennyiségből. Ugyanakkor teljesen logikátlanul alakultak az árak, hiszen a hiány ellenére mindenütt jelentős mértékű csökkenés következett be. Ján Vašák szerint azonban fokozatosan stabilizálódnak a piacok, és az elkövetkező időszakban a repce várhatóan 2,5-3 ezer eurós árszinten lesz értékesíthető. Az iránta való kereslet fenntartásában minden bizonnyal fontos szerepet kap majd az olajnövények energia célú felhasználására felvásárolt nagyobb mennyiség is. Az EU több mint 8 millió tonnás szükségletéből az energiafelhasználás céljaira 5 millió tonna feletti mennyiséggel számolnak, s csak a fennmaradó több mint 3 millió tonna kerül majd élelmezési célú felhasználásra. A biodízel gyártás alapanyagaként a repcével több, mint 60 százalékkal számolnak. Szlovákiában tavaly csaknem 170 ezer hektáron termesztettek repcét, ami a teljes vetésterület 12 százalékát teszi ki. Csehországban ez az arány magasabb (14 %). A növénynek fontos szerepe van a mérsékelt égövi vetésforgóban, ugyanakkor monokultúrában is termeszthető. Ján Vašák szerint a monokultúrás termesztési mód nem csökkenti a hozamokat, ugyanakkor jelentős mértékben megnöveli a növény- állomány védelmére fordítandó költségeket. Az őszi repce monokultúrás termesztése a hagyományos vetésforgóhoz képest a növényvédelmi költségeket ősszel 110-120 százalékkal, tavasszal akár 150-200 százalékkal is megemelheti. Az idei télen áttelelő repceáüo- mányok állapota kielégítő, néhány helyen azonban a növények gyengék, esetenként túlnőttek, a levelek megfagytak. A tavaszi vegetáció megindulásával egyidő- ben a cseh szakember ajánlása szerint minél korábban szükséges a koratavaszi, hektáronként 90 kg-os nitrogénadag kijuttatása az állományba. Ha a talajviszonyok engedik, már február végén ajánlott ezt az első fejtrágyázást elvégezni. A kártevő ormányosok elleni védekezést rögtön az időjárás felmelegedése után meg kell kezdeni. A jelenlegi pénzhiányos helyzetben a drága gombaölőszeres kezelés helyett termelők azzal is megfelelően védekezhetnek a gombás eredetű fertőzések ellen, ha időben és kellő hatékonysággal lekezelik a vegetációba induló állományt rovarirtóval, amelynek következtében jelentősen meggyérülhet a rágó és szívogató kártevők kártétele, amely a rágásnyomok által utat nyitna a veszélyes fertőzéseknek is. A rovarok ellen célszerű Polyversummal is kezelni az állományt, hogy a kártevőket a károsítási küszöb alatti szinten tudjuk tartani. Az első kezeléseket legkésőbb március 25-ig el kell végezni. Terméshozamok tekintetében Ján Vašák szerint nincs nagy különbség az egyszerű vonalas repcefajták és a hibridek között. Az alacsonyabb fekvésű sík területekre azonban mégis inkább az alacsony, szárazságtűrő fajták ajánlottak. A terméshozamok alakulásában nagyon fontos szerepe van a megfelelő állománysűrűségnek. A hektáronként 60 ezer fölötti egyedszámú állományban már jóval nehezebben érvényesülnek a növényvédőszeres kezelések hatá-sai és a tápanyagpótlás hatékonysága is korlátozott. A 40 ezres átlaglétszámú állományban mind a nitrogén felvétele, mind pedig a növények egészségi állapota jobb. A tavaszi kártevők berepülése elleni szignalizáció főleg a megelőzés miatt fontos. A cseh szakember a sárgatálcás módszer helyett az adott parcella széleire korai érésidejű (tavaszi) repcefajták sávokban történő elvetését ajánlja, amely 10-12 nappal korábban virágzik ki, mint a fő állomány, így a kinyílott sávokban megtelepedő kártevők felvételezése alapján sokkal hatékonyabban lehet védekezni a fő állományban. (szil) Szakszerű trágyázással nem zsaroljuk a talajt, nem károsítjuk a környezetünket A műtrágyázás meghatározó hatásai ÖSSZEFOGLALÓ A búza és a kukorica tápanyagellátásának magyarországi vizsgálati eredményekre alapozott gyakorlati tapasztalataival is megismerkedhettek nemrégiben azok a szlovákiai gabonatermesztők, akik számára a lévai Interagros által Gyűgyön szervezett szakmai konferencián Dr. Széli Endre a szegedi GK Gabonakutató Nonprofit Kft. munkatársa tartott tájékoztatót egy ötéves kutatás eredményeiről. Bevezetőjében elmondta, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben a gabonatermesztésben is milyen nagy jelentősége van a költséghatékony tápanyagpódásnak. Gyakorlati tapasztalatok alapján állította, hogy a kijuttatott műtrágyák a termesztett növények tápanyagigényét az esetek többségében nem fedezik. Véleménye szerint csak egy rövidebb időszakban számíthatunk a talaj természetes tápanyagkészletére, de hosszú távon nem. Az említett vizsgálatban a kutatók elsősorban arra keresték a választ, hogy a műtrágyadózis növelése az évjárat és az elővetemény függvényében miként hat: ♦ a kukorica és a búza termésének mennyiségére, ♦ a termés legfontosabb beltar- talmi mutatóira, ♦ valamint a talaj kiemelt fontosságú tulajdonságaira. A terméseredmények öt éves átlaga azt jelzi, hogy a kísérletben a gazdasági optimumot mind a kukoricánál, mind pedig a búzánál a N=140 kg/ha, P205=150 kg/ha, és K20=150 kg/ha hatóanyagdózis jelentette. Az ellenőrző mérések adatai egyértelműen azt is bizonyítják, hogy a műtrágyázás elhagyásával mindkét növénynél jelentős terméscsökkenés következett be. A különböző termésbefolyásoló tényezők hatásának összehasonlításával megállapítható, hogy egy- egy évjárat jelentős termésmódosító hatása ellenére a műtrágyázás hatása mindkét növény esetében meghatározó volt. Az elővetemény- és a műtrágyahatás összehasonlításánál a mért adatok viszont azt is jelzik, hogy a kukorica esetében a műtrágyázás termésmódosító hatása meghaladta az előveteményét, a búzánál viszont az elővetemény hatása erőteljesebben volt a műtrágyázásénál. Mindkét növény beltartalmi mutatóinak alakulása is jelentős évhatást mutat. A műtrágyázás hatására a keményítő-tartalomra vonatkozó adatok nem nagy értékű, de következetes csökkenést mutatnak. A nyersfehéije tartalom adatai nagy termés esetén (2006-ban) nem növekedtek számottevően, ezzel szemben 2003-ban és 2007-ben jelentős javulást mutattak. A műtrágyázás a búza malom- és sütőipari tulajdonságait eltérő formában és mértékben befolyásolta. A farinográfos minőségi kategóriák a többi tulajdonság számszerűsített adataival együtt bizonyították, hogy tápanyaghiány esetén a malmi minősítést kapott búzafajta is nagy valószínűséggel csak takarmány minőségű termést fog adni. A műtrágyázás talajtulajdonságot befolyásoló hatását a 2006 tavaszán szedett talajminták vizsgálati eredményei alapján foglalták össze. A talajvizsgálati eredmények bizonyítják, hogy tápanyag utánpótlása nélkül a talaj természetes tápanyagkészletét zsaroljuk. A növény által nem hasznosított többlet N- hatóanyaggal (esetünkben 280 kg/ha) viszont a talaj mélyebb rétegeibe jutó N03-N-el a környezetünket szennyezhetjük. Az adatok ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy a szakszerű műtrágyázással a környezetünket nem károsítjuk, (sz) (Szilvássy Tímea illusztrációs felvétele 0,075-0,15 I/ha 0,1 I /ha Ne tétovázzon, és lépjen kapcsolatba kereskedelmi képviselőinkkel Jij Fury 10 EW Talstar 10 EC- ellenálló a napsugárzással szemben- széles körű hatás- rendkívül kedvező ár- a méhekre rel. ártalmatlan, repülővel való kezelésre is alkalmas- megbízható- alacsony adagolás- rendkívül kedvező ár F&N Agro Slovensko, s.r.o., PW Tel.: 02/48 29 14 59, Fax: agro Nagyszombati I., Pozsonyi kerület Trenčín Nagyszombati II., Nyitrai I. kerület Nyitrai II. kerület Besztercebányai kerület Eperjesi I. és Kassai I. kerület Eperjesi II. és Kassai II. kerület Jašíkova 2, 821 03 Bratislava 02/48 29 12 29, http://www.fnagro.sk Kollár Rastislav Kántor Zoltán Simončič Jozef Marcinek Štefan Cernický Ivan Vdovjak Jozef ^ 0903 265 501 0903 730 489 0905 618 449 0903 265 509 0903 265 502 0903 265 503 kollar@fnagro.sk kantor@fnagro.sk ekosystem@stonline.sk marcinek@euroweb.sk cernicky@fnagro.sk vdovjak@gbs.eu.sk MP910573 Ján Vašák egy repcebemutatón a növény gyökerét elemzi (Képarchívum)