Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-12 / 35. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 12. www.ujszo.com Tom Cruise negyedszer is vállalta Los Angeles. Újabb „lehetetlen küldetést” hajt végre Tom Cruise: a sztár elvállalta, hogy negyedszer is eljátssza a Mission: Impossible főhősét. Ethan Hunt negyedik küldetése jövő májusban, a háborús hősök emléknapjának hétvégéjén kerülhet a mozikba. A sztori alapötletét Cruise és J. J. Abrams producer dolgozta ki. (mti) PENGI A nyelv teremtő ereje Engem a „valaminek a valamije” típusú címszerkezet már jó ideje nem hoz lázba, Szászi Zoltán könyvének hosszú címét is higgadtan vettem tudomásul. Fenntartásaimat a könyv magával ragadó borítója sem oszlatta el: azt gyanítottam, múltidézés lesz, fénykép-előszedegetéssel, nagyapával, gyerekkori élményekkel, oldalági rokonokkal, miegyebekkel. Az aggályokat azonban szerencsére feledtette a szöveg. Noha közben minden előítélet igazolódik is, sót. Nemcsak képnézegetés van, hanem ennek indokolatlan felfüggesztése is, aztán elbeszélőváltás hangnemváltás nélkül, továbbá roCsanda Gábor kritikai rovata koni és baráti szálaknak felve- vése s azonnali elejtése, magának a szövegalkotásnak, a könyv íródásának a figyelemmel kísérése, miegyebek. A Szászi-könyv szövege abban kiváló, hogy nemcsak az olvasó esetleges higgadtságát számolja fel, hanem távolság- tartását is megszünteti. Mindenekelőtt azzal a hajmeresztő lavírozással, amit a bölcseleti esszéregény és a töredék történetkékből építkező kisregény közti mezsgyén véghez visz. Teszi ezt egyebek közt ügyes kis fejezetekre tagolással (szerencsés és kevésbé szerencsésnek mondható fejezetcímekkel). Ez a szerkezet alkalmasnak bizonyul arra, hogy a művet össze- és fenntartsa. Szerkezeti összetartó erő tulajdonítható a különféle ismédés- alakzatoknak is: mondatok, bekezdések sokszorozódnak, ezek azonban gyakran a gondolkodó alkotó egy-egy frappánsnak vélt tételét reprodukálják, sajnos, mert az így kihangosított üzenetek inkább a szöveg kárára vannak, semmint hasznára, egyszeri felbukkanásuk is azonnal kiolthatja az esztétikai élményt: „A bolond azt úja, amit tud, a bölcsnek tudnia kell azt, amit ír.” Eredményesebbnek tűnik a nyelvi ritmus. S éppen ez az, ami a művet irodalommá teszi: akár egyeden mondat háromszori megismédése („Nem is fontos. Nem is fontos. Nem is fontos.”) a maga helyén nagyobb élvezet, mint a gondolati szálak összessége. Ilyenkor látszik igazán a nyelv teremtő ereje. Hogy nem esedeges ismérvről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szavak is folyamatos ismétlődésnek, korÉrtékelés: ••••••OOOO rekciónak vannak kitéve, néha csak újraíródnak, máskor az igék ideje, személye változik, a névszók száma stb. - mintegy fenntartva annak nyelvi lehetőségét, hogy emígy s amúgy is lehet, lehetne, lehetett volna. Ami visszaigazolja a szöveg cselekményét, mely nem egyéb, mint az én, az én világának körülhatárolása, összerakása. Egy eleve lehetetlen feladatot kísérünk figyelemmel: az elbeszélőnek megtett életrajzi szerző felépítése nem emlékek, hanem felejtés által. Szászi Zoltán szerencsére tudja, mit felejtsen, pontosabban azt tudja, mit nem kell megírnia ahhoz, hogy a szöveget irodalomnak, ezen belül pedig jó prózának tarthassuk. S ez nem csekély prózaírói tehetségre vall. Innen nézve látszik az is világosabban, miért szerencsés (mégis) az alkotás folyamatának rögzítése: ez szépen elkerüli az ilyenkor gyakori hibákat, s jószerével csak az alkotó folyamatos jelenlétére korlátozódik (aki feláll, kinéz az ablakon, rágyújt, kávét főz), megteremtve magának a kellő távolságot a szövegtől, nemkülönben a benne főszereplőként imposztorko- dó magától. Ezért lehet ezt a könyvet szeretni, ezért (is) végigolvasni. Egyébként választott nyelve is jó, ez a megemelt, irodalmilag magasnak minősülő elbeszélésmód, mely persze a sok Khar- übdisz és Szkülla közt helyenként óhatatlanul kisiklik egy föl- jebbi és egy alsóbb tartományba, az első esetben modorosságot eredményezve, a másikban adomázást. De ahol tartani tudja a hangot, ott a látszólag kisikló mondatok („Marha egy dolog ez az idő!”) is az irodalom szerves részei maradnak. A felejteni nein tudás gyönyörűsége és szomorúsága Hogy a könyv végül ezzel a sem emlékekkel, sem fantáziával meg nem teremthető énnel elnyeri rokonszenvünket, az nyelvének, jó stílusérzékének köszönhető. Ennek hatására még a trehány helyesírása fölött is szemet hunyunk. Szászi Zoltán: A felejteni nem tudás gyönyörűsége és szomorúsága. Plectrum, 2009 Jan Hrebejk tegnaptól látható új filmje, a Kawasaki rózsája az első cseh nagyjátékfilm a besúgásokról A visszagombolt gomb esete Pavel (Martin Huba), akinek el kell számolnia a múltjával (Fotó: Garfieldfilm) Nem klasszikus játékfilm Jan Hŕebejk és Petr Jarchovskýúj munkája. Mozinak, olyan mozgóképes élménynek, amely feldob, kikapcsol, izgalmasan elszórakoztat, pedig végképp nem lehet nevezni. Bár a Kawasaki rózsája a klasszikus értelemben nem is igazán akar játékfilm lenni. Inkább dokumentarista, riportszerű, interjú- volós vegyes, amelynek valósága úgy derül ki a néző számára, mint ahogy a Kawasaki rózsa illeszkedik, borul vagy áll össze. TALLÓS1 BÉLA A Kawasaki rózsa ugyanis egy origami, japán összerakós játék, mely során egyetlen négyzet alakú papúból hajtogatnak össze egy rózsabimbót. Jan Hŕebejk új filmje is ilyen „összerakós játék”. Nem arról szól ugyan, amiről a cím üzen, nincs benne japán misztikával összefüggő rejtelem. Igaz, csupa talány a film, de rejtelmei a szocialista múltban, cseh viszonyok között gyökereznek, bár alighanem tükre lehet a közép-kelet-európai régió diktatórikus múltjának. Ez az első cseh nagyjátékfilm a besúgásokról. Kirakós Kawasaki rózsához, de „gombjátékhoz” is hasonlítható ez a film. Olyan „gombjátékhoz”, amelyről a pozsonyi sajtóvetítés után a férfi főszereplő, Martin Huba beszélt a cseh opus mondanivalója kapcsán. A jeles szlovák színész arról szólt - világirodalmi klasszikust idézve -, hogy ha a felöltőnkön rossz gomblyukba bújtatjuk az első gombot, a következőket már gombolhatjuk bármilyen sorrendben, nem lesz tökéletes gombolása a kabátkának. Ez vonatkozik az általa megszemélyesített elismert és sokak által tisztelt pszichológusnak, Pavelnek a múltjára és példásan élt jelenére is. Hŕebejk új filmjét, amelyet a napokban kilenc Cseh Oroszlánra jelöltek, a színészi játék teszi artisz- tikussá - egyébként a produkció inkább dokumentarista, riportszerű, inteijúvolós technikákkal bonyolítja azt a minimalisztikus történetet, amelyet feldolgoz. Egy családi alaphelyzetből indít. Pavel, az elismert pszichológus és Jana, a felesége a családi ház alsó szintjén laknak. Felettük a fiatalok, lányuk, Lucie és férje, Ludék. Lucie halálos kórral küzd. Férje, Ludék, aki filmgyári hangosító, összeszűri a levet Radkával, a fiatal riportemővel. Kapcsolatukat titokban tartják, Ludék nem akarja elárulni és megbántani Luciét, arra várnak, hogy viszonyuk kimenetelét megoldja a betegség. Luciét azonban, mivel kiderül, a diagnosztizált daganat nem rosszindulatú, hazaengedik a kórházból. Óriási csalódást jelent számára, hogy Ludék és Radka megjelennek a lakásban, és feltárják kapcsolatukat előtte azzal, hogy meg kell tanulnia a megbocsátást. „A halálomra vártatok” - mondja Lucie, és kitesz a szobája ajtajára egy táblát azzal, hogy: Tilos a belépés. Pavel, Lucie apja megpróbál besegíteni a kapcsolat rendezésébe, de Ludék ki nem állhatja apósa és anyósa erkölcsi prédikációit, ezért, hogy bosszút álljon rajtuk, nyomozni kezd a múltjukban. Kapóra jön a televíziós interjú, amelyet annak kapcsán készítenek, hogy Pa- velt magas kitüntetésben kívánják részesíteni. Az interjúban megszólalnak a családtagok is. A riportkészítés során kiderül, hogy Pavelnek kapcsolata volt az ŠtB-vel. Többet nem ildomos elárulni a filmből, mivel innentől kezdve a több helyről kicsikart intetjú-val- lomásokból a múltról kapunk olyan motívumokat, amelyek a jelennel kapcsolatban a hogyan tovább kérdését vetik fel. Az interjúk során megszólal Kafka is, az ŠtB-s tiszt, aki felfedi Pavel ŠtB-s ténykedését, s egy emigrációba kény- szerített, a film jelenében Svédországban élő szobrászművész is, aki először látogat haza, s akivel kapcsolatban mindenki arra kíváncsi, meg tud-e bocsátani. A vallomások, az emlékek valóban arról próbálnak képet kialakítani a nézőben, amiről Martin Huba is szólt. Hogy vissza lehet-e „gombolni” a becsületet és a tisztességet. A filmet a színészek viszik a vállukon, helyenként, amikor nem tudnak mit kezdeni a hosszú, száraz vallomásokkal, leül a film, hagyja elkalandozni a gondolatot - bár lehet, hogy ez célzatos. Arra szolgál, hogy a néző azon nyomban helyre rakja saját elemző-értékelő gondolatait. Persze ehhez már megfelelő intelligencia kell, a naiv, vagy „mezei” néző (ez nem lebecsülés, még inkább nem sértés) ilyen részeknél szokott elszunnyadni - vagy mélyre nyúlni a pattogatott kukoricás zacskóban. Bár ez nem az a produkció, amelynél el tudom képzelni a rágcsálást. Mivel valóban intelligens, nehéz film, kitűnő színészi alakításokkal, amit az is jelez, hogy a Pavelt alakító Martin Hubát Cseh Oroszlán díjra jelölték A legjobb színész kategóriában, a Kafkát alakító Ladislav Chudík pedig A legjobb mellékszereplőként kaphatja meg a Cseh Filmakadémia díját. A cseh mozgókép kockáiból kiki individuális emlékezete szerint „hajtogathat” Kawasaki rózsát, vagyis értékelheti a megbocsátás problematikáját. A film elkészült, hogy fenntartsa az emlékezetet. A film szereplői és rendezője, Antonín Kratochvü, Ladislav Chudík, Jan Hrebejk, Petra Hfebíčková és Martin Huba a pozsonyi sajtóvetítés után (Peter Procházka felvétele) Életműdíjat kapott Földes László Hobo, az év hazai dala díj a Quimby együttes Ajjajjaj című daláé lett Átadták a Fonogram zenei díjakat MTl-TUDÓSÍTÁS Budapest A Back II Black, Jamie Winchester, Szalóki Ági és a Turbo kapta többek között a legfontosabb díjakat a Fonogram zenei díjkiosztóján szerdán este a budapesti Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala a Quimby együttes Ajjajjaj című száma lett. Áz életműdíjat Földes László Hobo kapta. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma a Back II Black Funkybioti- kum című albuma lett (kiadó: Magneoton), a hazai modem poprock album a Turbo cím nélküli lemeze (Mamazone), az év hazai alternatív albuma Jamie Winchester The Cracks Are Showing (Label 360) című kiadványa lett a zsűri döntése alapján. A hazai hard rock-metal kategóriában a The Idom - Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music), az év hazai elektronikus zenei produkciói között Andrewboy Dirty- Dance (CLS) című kiadványa lett a befutó. Az év hazai dzsessz albuma Bársony Bálint és Juhász Attila Jazz Quartetjének Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS), az év hazai vüág- zenei albuma Szirtes Edina Mókus Tesséklássék (Sony Music), az év hazai autentikus népzenei albuma pedig megosztva a Tükrös Zenekar A mi Mezőségünk (Folkeurópa) és a Magyarpalatkai Banda Palatkai- ak a Fonóban (Fonó) című alkotása lett. Az év hazai klasszikus zenei albumának Bartók Béla Kómsművek 2-jét (előadó: Cantemus Gyermekkar, Pro Musica Leánykar, vezényel: Szabó Dénes, kiadó: Hungaroton) választották, az év hazai kortárs komolyzenei albuma a Sc.Art The Well-Tempered Universe (SzemtanúBt.) című anyaga lett. Az év hazai szórakoztató' zenei albuma kategóriában Bangó Margit kapta a díjat Mulatok, mert jól érzem magam (EMI) című lemezéért, az év hazai felfedezettjének SP- t hozta ki a zsűri, az év hazai gyermekalbuma Szalóki Ági GingaUója (Folkeurópa), az év hazai dala díjat a Quimby Ajjajjaj című dala (TomTom Records) kapta. Az év legjobb közreműködő zenésze Sipeki Zoltán lett. Életműdíjat kapott Földes László Hobo, kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásáért Solti Jánost tüntették ki Fonogram-díjjal, kü- löndíjat vehetett át az illegális zenefelhasználás elleni küzdelemért Rátkai Károly rendőr alezredes.
