Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-11 / 34. szám, csütörtök

14 Iskola utca-hirdetés ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 11. www.ujszo.com A kulturális örökséghez való kötődést nem lehet elég korán kezdeni (A szerző felvétele) „Halhatatlansági szérumot" kevertek és ittak Múzeumban voltunk FUTÓ MÁRIA A Nemeskajali Magyar Tan­nyelvű Alapiskola tanulói gyakori vendégei a Galántai Honismereti Múzeumnak. Egyrészt a látogatá­sok segítségével elmélyítik a hon­ismereti tananyagot, másrészt sok érdekes dolgot látnak, tanulnak. Azt tartjuk ugyanis, hogy a ha­gyományokhoz, a kulturális örök­séghez való kötődést nem lehet elég korán kezdeni. Február elején ismét ott jár­tunk, megtekintettük a múzeum jubileumi kiállítását, majd a Gyógyszertár című állandó tárlat színhelyén egy órás foglalkozáson vettünk részt. Pukkai Judit múzeumpedagó­gus vezetésével a gyerekek sok hasznos dolgot tudtak meg a pati­ka bútorairól, berendezéséről, egykori tulajdonosairól, végül pedig „halhatadansági szérumot” kevertek és ittak. A látogatás mindannyiunk számára felejthe­tetlen élményt jelentett. A stockholmi Tom Tits Experiment múzeumban fordított a szabály: „Mindent a kéznek!" Észak Velencéje diákszemmel Tom Tits Experiment: a tükrök trükkje (A szerző felvételei) Repülőgéppel vágtunk neki a stockholmi útnak- a pozso­nyi Duna utcai iskola néhány kilencedikese, meg a gimisek és a tanáraink - j anuár utolsó szombatjának délelőttjén. Még soha nem repültem, ki­csit izgultam, ehhez képest unalmas volt az a két óra a gépen. FARKAS REBEKA SÁRA Hanem aztán Stockholmban olyan csontig ható hidegben lan­doltunk, hogy azon nyomban ma­gához tért mindenki. Ahhoz ké­pest, ami ott van, az itteni hosszú, havas idei tél szinte langyosnak számít. Mire megérkeztünk a szál­lodába, be is sötétedett. Másnap reggel a Tom Tits Ex- perimentbe indultunk. Ebben a múzeumban fordított a szabály: „Mindent a kéznek”! Különböző érdekes kísérleteket lehet elvé­gezni, soha nem látott tárgyakat, találmányokat megcsodálni, opti­kai csalódások „áldozatául esni”. Látható az emberi test modellje, és jól el lehet tévedni a hatalmas tükörteremben. Végül, de nem utolsó sorban szurkolni lehet a patkányshow „sztáijainak”. Ki gondolta volna, hogy ilyen okos állatok ezek... Amelyikük ügyes Valahogy így érezheti magát egy kisgyerek a felnőttek világában volt, az az akadálypálya végén pa­lacsintát kapott az „idomártól”. Nagyon érdekes hely a Tom Tits Experiemt. Kicsiknek és nagyok­nak egyaránt. A második megálló a stockholmi városháza volt. itt tartják a Nobel-díj kiosztása utáni bankettet minden év december 10-én. Innen a Nobel-múzeumba mentünk. A következő napon a skanzent látogattuk meg. A stockholmi skanzen a világ legrégebbi sza­badtéri néprajzi múzeuma. Mini­atűr Svédország. Az országban megtalálható jel­legzetes tanyák, házak, és a skan­dináv országokra jellemző ha­szonállatok között sétálgathat az ember. Aznap még a várost is megnéz­tük. A belváros gyönyörű, ezért is hívják Stockholmot Észak Velen­céjének. Aki elmegy oda, biztosan nem fogja megbánni. De az összes zsebpénzét vigye magával, mert Stockholmról nem árt tudni, hogy Európa egyik legdrágább városa. Az utazás előtt érdemes svéd ko­ronát váltani, bár aki vásárolni akar, ne Svédországba menjen. rr FELVÉTELI TAjÉKOZTATÓ A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara a 2010/2011-es tanévre felvételit hirdet a következő akkreditált bachelor (Be.), magiszteri (Mgr.) és doktori (PhD.) tanulmányi programokra: Tanár szak: Magyar nyelv és irodalom szakpárosításban (Be., Mgr.) - N Óvodapedagógus- és tanítóképzés (Be., Mgr.) - N/L Közép-európai areális kultúra (Be., Mgr.) - N/L Tolmács- és fordítóképzés: Magyar nyelv és kultúra - Szlovák nyelv és kultúra (Be.) - N Hungarológia (Be., Mgr., PhD.) - N/L Magyar nyelv és irodalom tanításának módszertana (PhD.) - N/L N - nappali tagozat, L - levelező tagozat Jelentkezési határidők: 2010. február 28. (Be.) 2010. április 30. (Mgr.) 2010. május 31. (PhD.) Elérhetőségeink: Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara - Nyitra Tel.: 037 6408 860, mobil: 0907 670 221 E-mail: dfss@ukf.sk WEB: www.fss.ukf.sk Fontos! Karunk az egyetem Természettudományi Karával közösen kellő érdeklődés esetén biztosítja a matematika, fizika, informatika, biológia, kémia tanár szakos hallgatók részben magyar nyelven történő képzését. MP910556 Negyven érintett igazgató értékeli a leendő elsősök számarányát Fókuszban a beiratkozás LAPAJÁNLÓ A Pedagógusfórum legújabb számának központi témája a le­endő első osztályosok behatása, s az azt kísérő és követő iskolai rendezvényekről szóló beszámo­lók, értékelések. Közel negyven alapiskola igazgatója és pedagó­gusa részéről olvashatók rövid ér­tékelések a beiratkozással kapcso­latban. A beiratkozási körkép ro­vatát a vágfarkasdi alapiskolában és óvodában készült fényképek il­lusztrálják. Pék László, a megala­kulásának 20. évébe lépő Pedagó­gusszövetség elnöke a 2010-es év­re kitűzött tervekről és feladatok­ról számol be vezércikkében. Fon­tosnak véli a diákversenyek, ta­nulmányi kirándulások megszer­vezése, módszertani kiadványok megszerkesztése és kiadása mel­lett az anyanyelven folyó akkredi­tált vezetőképzést és más tovább­képzést is. A lap külön kitér a Pedagógus­szövetség alapszervezeteinek és területi választmányainak felada­taira, a rendezvények, a területi közgyűlések, az országos köz­gyűlés előkészítésére és megszer­vezésére. A megszokott rovatok­ban sok érdekes információra lel­het az olvasó. Pelle István a „nagy fejedelem” (Bethlen Gábor) kor­szakába kalauzolja a történelmet kedvelő olvasót, Pénzes István a Vereckei-hágón tett barangolásait teszi közzé élvezetes formában, Csicsay Alajos a Vámbéry alapis­kola igazgatójával, az Iskolaveze­tők Országos Társulásának elnö­kével, Fibi Sándorral készített in- teijűt ezúttal a Stafétabot című rovatban. A Pedagógusfórum a 2009-es évben elhunyt pedagógu­sokról, Rózsa Margitról és Kaszás Jánosról emlékezik meg. A lapot a Feszty műveltségi ve­télkedőről készült rendezvényről készült beszámoló teszi színessé. A Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója, Fodor Attila és az SZMPSZ nevében Ádám Zita és Pék László nyílt levélben fordul­nak az iskolavezetőkhöz és pe­dagógusokhoz az akkreditált programok létrehozásával és a pedagógus-továbbképzésekkel kapcsolatban. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) A Komáromi Területi Választ­mány szakmai napra, a Termé­szetbúvár alapítvány pedig a Sajó Károly Kárpát-medencei Környe­zetvédelmi Csapatversenyre hívja az érdeklődő pedagógusokat és diákokat. A Pedagógusfórum a 2010-es évben is változadan áron az SZMPSZ, Elektrárenská 2, P.O. BOX 49, 945 01 Komárno pos­tacímen és a 035/7713572-es telefonszámon, valamint a www.szmpsz.sk honlapon lévő formanyomtatványon rendelhe­tő meg. (-hábé-) ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom