Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-02 / 26. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com RÖVIDEN Új rektora van a diplomagyárnak Pozsony. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter tegnap Ivan Knep- pot bízta meg a Trencséni Alexander Dubček Egyetem vezetésével, mindaddig, amíg az intézmény szenátusa új rektort nem választ. Kneppoátmenetileg március elsejétől láthatja el a rektori teendőket, miután az intézmény korábbi vezetője, Miroslav Mečár napokkal ezelőtt lemondott hivataláról. A lemondás oka az egyetemen ősszel kirobbanó „gyorsított“ diplomaosztás ügye volt - mint ismeretes, több hallgató is egy-két éves „képzés“ után kapott mérnöki diplomát. (MSz) Bíróból lett politikus Pozsony. Végleg felhagy az igazságszolgáltatással, és az SDKÚ listáján indul az idei parlamenti választásokon Jana Dubovcová bírónő, Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, és a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének legelszántabb bírálója. Saját bevallása szerint 20 év után azért mond le bírói hivatásáról, mert meggyőződése, hogy a bíróságot belülről nem lehet megreformálni. Dubovcová a Besztercebányai Járásbíróságon tevékenykedett, ahol egy másik bíró javaslatára fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene, amiért nyíltan bírálta az igazságszolgáltatást. Viera Petríková igazságügyi miniszter ezt az eljárást felfüggesztette, (s) Még vizsgálják a pohodai tragédiát Trencsén. Elképzelhető, csak néhány hónap múlva emelnek vádat a tavaly Pohoda zenei fesztiválon összedőlt sátor ügyében. A két emberéletet követelő tragédia miatt a szervezőket, de a sátor bebiztosításáért és felállításáért felelős német cég képviselőit is felelősségre vonhatják, vádemelési javaslatokról viszont egyelőre korai lenne beszélni - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Ján Mičic, a trencséni járási rendőrkapitány helyettese. A rendőrök jelenleg tanulmányozzák a Zsolnai Egyetem Mérnöki Igazságügyi Szakértői Intézetének szakvéleményét, amelyet néhány napja kézbesítettek a hatóságoknak. Ebből az is kiderül, hogy a sátor azért dőlt össze, mert rosszul állították fel és nem szerelték fel hozzá az oldalsó borító falat, (dp, s) Ma a kormányhivatal előtt tüntetnek a fuvarozók, várják a szimpatizánsokat is Büntetik a tiltakozókat A rendőrség most keményebb, mint januárban volt (TASR-felvétel Pozsony. Büntetésekkel és előállításokkal próbál véget vetni a rendőrség az elektronikus útdíj rendszerét bíráló fuvarozók tüntetéseinek. A Szlovák Fuvarozók Uniója (UNAS) megfélemlítésről beszél, a rendőrség a vádakat elutasítja, mondván: a törvény értelmében járnak el. A tüntetések egy nap leforgása alatt az egész országra kiterjedtek, a nagyobb forgalmi dugók és blokádok egyelőre elmaradtak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A fuvarozók az ország több városában tüntetnek; például Kassán, Besztercebányán, Zólyomban, Rózsahegyen, Eperjesen és Nyitrán eltorlaszoltak egy sávot a kétsávos utakon. Pozsonyban, a január eleji tüntetés színhelyét, a Rozsnyói utcát szabadon hagyták, az utca melletti parkolón állították le kamionjaikat. Jaroslav Polaček, az UNAS képviselője szerint kétség nem fér hozzá, hogy a rendőrség megpróbálja megfélemlíteni a tüntetőket. Eperjesen például 20-25 kamionsofőrt állítottak elő. „Valaki piszkos játékot játszik velünk, amelyre nem akarunk és nem fogunk reagálni. Akkor fejezzük be az akciót, amíg nem teljesítik követeléseinket” - mondta Polaček. A rendőrség tegnap tagadta a vádakat. „Csak azokat büntettük meg, akik megsértették a közúti közlekedésről szóló jogszabályt. Külön összegzést a tüntetők büntetéseiről nem teszünk közzé, ugyanis csak összesített statisztikákat készítünk arról, miért kapnak büntetés a sofőrök. Nem teszünk különbséget tüntetők és mások közt” - szögezte le Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Polaček elsősorban azt akarja elérni, hogy 1500-ról 333 kilométerre csökkenjen azoknak az I. osztályú utaknak a száma, amelyeken útdíjat kell fizetni. „Az útdíj rendszere szó szerint kísérlet, amelyben az állampolgárok és a fuvarozók töltik be a kísérleti nyulak szerepét” - mondta Polaček, aki ma délután három órától tüntetést szervez a kormányhivatal elé. A fuvarozókon kívül mindenkit meghívott, aki ellenzi az útdíj rendszerét s a résztvevőket felszólította, hogy hozzanak játék kisautókat is, hogy a miniszterelnök „ezekkel, és ne a fuvarozókkal játszadozzon.” Robert Fico miniszterelnök csütörtökön ismét találkozik a fuvarozókat tömörítő ČESMAD társasággal, az UNAS képviselőivel továbbra sem hajlandó tárgyalni, (dem, s) Megelőző csapás Dzurinda: Fico hazudik Pozsony. Nem indul a következő parlamenti választásokon Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke, de továbbra is pártelnök marad. Döntésével azt Icaija elérni, hogy Robert Fico a választási kampányban ne csak az SDKÚ finanszírozásáról beszélhessen. Tegnap Robert Fico Milan Hort parlamenti alelnök leváltását helyezte kilátásba, aki kijelen- tette, hogy az SDKÚ finanszírozása nem kapcsolódik a 2006 előtti privatizációhoz. Tegnap Fico bizonyítottnak látta, hogy Hort hazudott. Ezúttal a pozsonyi Hotel Forum 2003-as eladását vette elő. Az akkor még a kormány tulajdonában lévő szállodát a szerződés szerint 425 millió koronáért adta el a Dzu- rinda-kabinet 2003 áprilisában a Diamond Hotels Slovakia Kft.-nek. Néhány hónappal az eladás után azonban a cégnek új tulajdonosa lett: a Diamond Hotels UK Ltd, mely ugyanazon a londoni címen működött, mint az Igor Kucej SD- KÚ-pénztámok tulajdonában lévő Destor Investment Ltd. Robert Fico szerint a Diamond Hotels UK Ltd. és a Destor Investment Ltd. ügyvezető igazgatói posztjára 2005. július 30-án ugyanazt a dubai személyt nevezték ki. Mikuláš Dzurinda szerint viszont Fico hazudik. „Ez egy hiheteden hazugság” - mondta a Hotel Forum eladásával kapcsolatos vádakra Dzurinda. (lpj) Belousovová öccsét jelölte az SNS a Rádiótanácsba Nemzeti nepotizmus A tavalyihoz képest várhatóan 1,45 százalékkal kevesebb bevételük lesz az egészségbiztosítóknak Kórházakat, kórházi osztályokat zárhatnak be ÚJ SZÓ-HÍR LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Várhatóan nem lesz béremelés a kis kórházakban, és az sem kizárt, hogy 2008 után újabb intézmények kerülhetnek veszélybe, az ok: a tavalyinál kevesebb pénz jut az egészségügyre. A tavalyihoz képest várhatóan 1,45 százalékkal kevesebb bevételük lesz az egészségbiztosítóknak, így kénytelenek lesznek csökkenteni a velük szerződésben álló szolgáltatók számát. Vagyis nem kizárt, hogy egyes kórházakkal, kórházi osztályokkal nem hosszabbítják meg a szerződést, ami akár az intézmények megszűnéséhez is vezethet. ,A szolgáltatókat a minőségi mutatók alapján értékeljük, a jobbak több pénzre számíthatnak” - jelentette ki Radomir Vereš, a Dôvera pénzügyi igazgatója. A Magánbiztosítók Szövetségének (ZZP) előrejelzése szerint idén mintegy 2 százalékkal kerül kevesebb pénz az egészségügybe, mint tavaly. Míg tavaly 4,965 milliárd eurót (149,5 milliárd korona) fordítottunk összesen az egészségügy fenntartására, addig idén várhatóan 4,867 milliárd euró (146,6 milliárd korona) jut az egészségügyre. Az egészségbiztosítókon keresztül - az egészségbiztosítási járulék összege - tavaly 3,627 milliárd euró (109,26 milliárd korona) került a szolgáltatókhoz, idén ez az összeg legfeljebb 3,575 milliárd euró (107,7 milliárd korona) lesz a magánbiztosítók szerint. Szerintük a befolyó biztosítási járulékot legnagyobb mértékben a munkanélküliség növekedése csökkenti. ,A munkanélküliség egy százalékpontos emelkedés mintegy 30 millió euró kiesést jelent” - állítja Eduard Kováč, a ZZP ügyvezető igazgatója. Szerinte az állam alábecsülte a munkanélküliség várható emelkedését tavaly, amikor 4,27 százalékponttal emelkedett. Ma délután az egészségügyi szakszervezet tiltakozóakciót szervez az egészségügyi minisztérium előtt. A tiltakozás azonban a legnagyobb, állami egészségbiztosító, az Általános Egészségbiztosító (VŠZP) ellen irányul, azt követelik ugyanis, hogy növelje a kórházak által elvégzett teljesítmények - műtétek és más gyógykezelések - árát, vagyis többet fizessen egy-egy beavatkozásért. A VŠZP februárban kezdi meg a tárgyalásokat az egyes szolgáltatókkal az április elsejétől érvénybe lépő új fizetési feltételekről, tájékoztatta lapunkat Petra Balážová, a VŠZP szóvivője. A várható feltételekről csak annyit közölt, hogy változhatnak. „A biztosító figyelembe veszi majd a törvényben megszabott minőségi követelményeket - a műszaki felszereltséget, a személyi állományt és a minőségi mutatókat” - tájékoztatta lapunkat Balážová. A kórházakkal kötött szerződéseik június végéig érvényesek. Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakciója információink szerint Anna Belousovová párt- és parlamenti alelnök öccsét jelölte a Szlovák Rádiót irányító Rádiótanácsba. Vladimír Malik a legutóbbi megyei választásokon az SNS Zsolna megyei képviselőjelöltje volt - a szavazók nem választották be a megyei képviselő-testületbe -, egyben a párt központi ellenőrző és revíziós bizottságának tagja. Malik 2008-tól egy csacai részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke, de értesüléseink szerint semmilyen média-, illetve rádiós tapasztalattal nem rendelkezik. Az SNS szóvivője lapzártánkig nem válaszolt Malikkal kapcsolatos kérdéseinkre. A parlament ma kezdődő ülésén fog szavazni a rádiótanács új tagjairól, ugyanis február 28-án a testület 15 tagja közül ötnek lejár a megbízatási ideje. A törvényhozás illetékes bizottsága múlt hét pénteken szavazott a 15 jelöltről, mindegyiküket jóváhagyva. A képviselők titkos szavazással fogják megválasztani a tanácstagokat, akik mandátuma hat évre szól. A testület választja a közrádió igazgatóját, valamint évente jóváhagyja az intézmény költségvetését. Áz új tagok megválasztásával várhatóan még nagyobb lesz a kormánypártokhoz húzó testületi tagok aránya, így Miroslava Zemková - akinek megbízatási ideje 2011-ben jár le - helyére jövőre feltehetően a jelenlegi koalícióhoz közeli vezetőt választhatnak. (MSz) Feltételezett embercsempészek csoportját tartóztatták le a hatóságok, miközben a Dominikai Köztársaságba akartak csempészni 33 haiti árvát Az elhamarkodott örökbefogadás az árvák jogainak megsértéséhez vezethet DEMECS PÉTER Pozsony. Több tucat szlovákiai házaspár próbálkozott az elmúlt hetekben haiti gyermekek örök- befogadásával, a Szlovákiában hatályos jogi normák és nemzetközi egyezmények viszont ezt nem teszik lehetővé. Ráadásul Brüsszel sem ajánlja az uniós tagállamoknak a haiti földrengés során elárvult gyermekek örökbefogadását, mondván: az árváknak jelenleg más segítségre van szükségük, az elhamarkodott örökbefogadással többet ártanának, mint segítenének. Szlovákiai házaspárok több tucat országból fogadhatnak örökbe árvákat, viszont csak olyan államok jöhetnek számításba, amelyek tagjai a nemzetközi örökbefogadásokat szabályozó Hágai Egyezménynek. Ilyen államok közé tartozik például a Dominikai Köztársaság, a vele határos Haiti viszont mindeddig nem írta alá az egyezményt. Több házaspár kérvényezte a haiti gyermekek örökbefogadását az UNICEF szlovákiai irodájánál. „Megértjük, hogy segíteni szeretnének az árvákon, hogy családi hátteret biztosítanának nekik, a nemzetközi örökbefogadásra viszont rendkívül szigorú szabályok és előírások vonatkoznak, Haiti pedig a vonatkozó egyezményeket nem írta alá. Tapasztalataink ráadásul azt mutatják, hogy a gyermek számára a legmegfelelőbb, ha olyan közegben nevelkedhet, amely közel áll saját országához, kultúrájához, anyanyelvéhez” - mondta lapunknak Anna Beňová, az UNICEF sajtótitkára. Az Európai Bizottság múlt hét végén adott ki egy nyilatkozatot, amelyben óvatosságra int a haiti árvák örökbefogadásával kapcsolatban. Michelle Cercon, a bizottság szóvivője elmondta: túl kevés idő telt el a tragédiától ahhoz, hogy biztonságos legyen az örökbefogadás. Az ENSZ és az UNESCO egyaránt figyelmeztet, hogy a jelenlegi helyzetben kockázatos lenne örökbefogadási eljárásokat indítani mindaddig, amíg Haiti közigazgatási és jogi rendszerét helyre nem állítják. Beňová szerint háború, zavargások, vagy természeti katasztrófa sújtotta országokból azért nem ajánlott azonnal árvákat fogadni, mert nincs lehetőség a gyermekek személyazonosságának, családi helyzetének tisztázására. „Ez a helyzet ugyanis az árvák jogainak súlyos megsértéséhez vezethet, előfordulhat illegális örökbefogadás, gyermekkereskedelem. Elsősorban ettől kell megvédeni a gyermekeket. Jelenleg azt sem lehet egyértelműen meghatározni, melyik gyermek árva, vagy félárva. Még egy jó ideig eltart, míg sikerül listát készíteni az árvákról” - fűzte hozzá Beňová. S ezeket a tapasztalatokat igazolják az elmúlt napok eseményei is, amikor feltételezett embercsempészek egy csoportját tartóztatták le az amerikai hatóságok, miközben egy busszal próbáltak Haitiről a Dominikai Köztársaságba csempészni 33 árvát. A gyanúsítottak tagadják a vádakat, elmondásuk szerint csak egy helyi árvaházba akarták vinni a gyermekeket. Más tudósítások arról számoltak be, hogy haiti kórházakból nyom nélkül tűntek el árvák. Mindezek ellenére holland házaspárok mindeddig 106 haiti árvát fogadtak örökbe, s hasonló kérvénnyel fordult a nemzetközi szervezetekhez Franciaország, Spanyolország, Németország és az USA is. Szlovákiában a nemzetközi örökbefogadásra kizárólag a Gyermekek és Fiatalok Nemzetközi Jogvédelmi Központjának (CIPC) beleegyezésével van lehetőség. Minden szükséges információt a www.cipc.sk oldalon találnak meg. Letölthetik a nemzetközi örökbefogadás pontos feltételeit, az ügyintézés folyamatát, a Hágai Egyezmény tagállamainak listáját és a szükséges nyomtatványokat is. így segíthet a haiti árváknak Az UNICEF szlovákiai fiókirodája gyűjtést szervez a haiti árváknak. Az adományokat főleg 5 évesnél fiatalabb gyermekek megsegítésére, ivóvíz beszerzésére használják fel. Adományokat a Tatra banka alábbi számlaszámára lehet átutalni: 26297 26297/1100; VS: 0110.2010 februárjáig 99160,19 euró gyűlt össze, (dp)