Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-06 / 30. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 6. Szalon 13 CD-AJANLO Tankcsapda: Minden jót PUHA JÓZSEF Figyelemfelkeltés céljából bizonyára hatásosabb lenne, ha azzal kezdeném az ajánlót, amivel az egyik magyar kereskedelmi tévé- csatorna az esti bulvárműsorát. Hogy Magyarországon érettségi tétel lett a Tankcsapda - de akkor ezt már a címbe is be kellett volna építenem. Szemfüles vagyok, a tévések gondolatmenete is világos előttem, mégis bedőltem a tartalomismertetésnek. Elképzeltem, hogy az irodalmi tételek között, Arany meg Kölcsey társaságában a Tankcsapda is helyet kapott. Persze nem erről volt szó, hanem - ahogy a bulvárban már megszokhattunk - jelentős csúsztatásról, csupán egy Tankcsapda-rajongó tanárnő elemezte érettségire készülő nebulóival Lukács Laci szövegvilágát. Pontosan úgy, ahogyan Arany vagy Kölcsey műveit szokás. Lehetségesnek tartom, hogy egyszer, sok-sok év múlva valóban érettségi tétel lesz a debreceni Tankcsapda. A zenészek közül Lukács szövegei a kor legkiválóbb lenyomatai. Egyszerűek, mégis talá- lóak. Különböző tartalmú mondatokat képes eggyé kovácsolni, és olyan - amúgy kézenfekvő - hasonlatokat használ, mint senki más. Úgy beszél politikáról, hogy közben nem politizál. Szóval volna mit elemezni. A szövegei az utóbbi években ugyan veszítettek az erejükből - számomra legalábbis már nem hatnak olyan bődületes erővel, mint a kilencvenes években íródottak-, de lehet, ezek értékére, teljes mondanivalójára csak évek múltával jövünk rá. Jobban belegondolva így volt ez a korábbiakkal is. A Tankcsapda szövegvilágát ugyanis, akárcsak a zenéjét, szokni kell. (Vagy inkább elemezni?) A Tankcsapda első fellépése 1989. október 14-én Debrecenben volt, az Auróra vendégeként játszott. Néhány év leforgása alatt az ország vezető rockzenekarává vált, és pozícióját azóta is őrzi. Tavaly, augusztus 10-én, a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján több mint harmincötezer néző előtt adott születésnapi koncertet. A rajongótábor akkortájt már tűkön ülve várta az új stúdiólemezt, a 2006-os, súlyos Mindenki vár valamit című album folytatását. Már ismertünk róla két felvételt. Az első, a Mire vagy kíváncsi a Valami Amerika második részének betétdalaként jelent meg 2008 végén. Az együttes repertoárjának fő vonalához képest jóval lá- gyabb, már-már popszerzeményről van szó - nyilván ilyen kellett a filmhez. (A lemezen rockosabb változatban csendül fel.) Júniusban látott napvilágot a készülő korongról a második felvétel, a Köszönet doktor, egy ingyenes programújság tankcsapdás különszámának maxi CD-vel kiegészített mellékleteként. Ez már tipikus Tankcsapda-szerzemény - nem csak azért, mert nincs benne semmi újdonság -, lendületes dal, a civilizáció végét jósoló szöveggel. „Egyszerúgyis felfalja majd ezt az egészet valami földön kívüli tenyészet.” Arról szól, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a körülöttünk zajló eseményeket. „Mert, aki nem lát egy fától egy erdőt, az a legjobb, ha a szemészet ajtaján dörömböl. Én se örömből faragom ezeket a faragatlan rímeket, és ha kérsz, én adok a sörömből, de nem akarom látni a híreket. Hogy bombát dobnak az arabokra, gyerekek szakadnak szét apró darabokra, vagy arccal a falnak éhen halnak. Közben meg annyi reklám megy a tévében, mintha a világ az utolsó évébe lépett volna, csak valahogy eddig senki nem szólt róla.” Végül szegről-végről mégis a struccpolitika győz, jön a doktor, aki a szörnyűségekre rockot ír fel. Kiváló felvétel! Nem biztos, hogy a Mennyország Tourist vagy a Gyűrd össze a lepedőt nyomdokaiba lép, de a Tankcsapda státuszából kiindulva egy ideje már nem fontos, hogy a triónak mindenki által dúdolt slágerei legyenek. A Minden jót című album az első fellépés húszéves évfordulóján, 2009. október 14-én került a boltokba. Folytatódik rajta a jubileum, a húsz év összegzése. A zenészek szövegi és zenei utalásokat helyeztek el a dalokban a pályafutásukból. A címadó felvétellel nem búcsút intenek, hanem megfigyelnek: minden rosszat, minden jót. Erős társadalomkritikájú szerzemény. „Arra való egy válság, hogy a nyomorultak lássák, a hitelből vett ásóikkal a saját sírjukat ássák.” A CD első dala, a Csapda vagyunk a Tankcsapda-lemezek esetében szokatlan - a koncerteken viszont megszokott - intróval indul. Miután a zajban elhangzik a kettő- nulla-nulla-kilenc, beindul a hamisítatlan tankcsapdás gépezet. „És a zenekar közben játszik tovább, ahogy annyiszor tette már ezen a süllyedő hajón.” Az üzenet egyértelmű, ez egy köszönőfelvétel. „Mi a csapda vagyunk, de a tankok ti vagytok.” A nyugisabb Új nap vár az említett Gyűrd össze a lepedőt című sláger folytatása, helyzetjelentés arról, hogyan alakultak dolgaink. „A hüvelykujj am az égre mutat, a csizmámon vastag a poť’ - hangzik az 1992-es dalban. ,A hüvelykujjam rég nem mutat az égre, a csizmámról is lekopott már a por. Én hülye, még azt hittem, hogy majd csak eljön a vége, de ez még mindig ugyanaz az út, ami volt akkoť’ - szól az újban. A Nincs fék (nincs félelem) címűben Johnny tér vissza a mocsokból, némi Star Wars-os utalással. „Egy éjszaka aztán felfedezte az erő sötétebbik oldalát.” A korong a lassú, polgárpukkasztó szövegű Csak lazán című szerzeménnyel zárul. „Az egyik bolond, a másik részeg, a harmadik valami jehova, vagy mi. Tudja a fene, de félrebeszélnek, én nem megyek ma este sehova se.” Aztán jönnek a nyugtató szavak. „Lazán, csak kapaszkodj belém. T ártanod nincs mitől, merténazért vagyok, hogy óvjalak téged az életed tengerén.” Az albumon az együttes szinte egész pályafutása visszaköszön, így a stílusa nem skatulyázható be. Mindenki megtalálja rajta a kedvenc korszakát idéző felvételt, a kezdeti klubkoncertezéstől a stadionkoncertekig, legyen szó laza, pörgős rockról, modern rock and rollról vagy púnkról. A tizenkét dal tökéletes egységet alkot. Laci énekstílusa sokat változik a lemezen - csakúgy, mint a korábbiakon -, nem egy esetben még a felvételeken belül is. A Tankcsapda e koronggal újat nemhozott, csupánerősítiapozíció- ját.közbenatrónjátsenkisem veszélyezteti. (Idülikus állapot.) S hogy egy gondolat erejéig visszatérek a bevezetőhöz: a zenekar pár lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy egyszer érettségi tétel legyen. KÖNYV A SZALONBAN Western az őskorból SZALAY ZOLTÁN Az elmúlt év egyik legnagyobb magyar könyvszenzációjaként fogadták az amerikai kultuszszerző, Cormac McCarthy Véres délkörök avagy vörös alkony a nyugati égen című regényének az eredeti megjelenése után negyedszázaddal napvilágot látó magyar fordítását. A kritika lelkendezve rajongta körül a regényt, mely talán sosem ért volna el hozzánk, ha nem vetül rá az Os- car-díj fénye a szerző egy másik művére, a Nem vénnek való vidék című regényre, melynek filmadaptációja nálunk is ismertté tette McCarthy nevét. Akadtak ugyan fa- nyalgó hangok is a Véres délkörökkel kapcsolatban (Rácz I. Péter egyenesen „hót unalmas regénknek titulálta a litera.hu-n megjelent recenziójában), túlnyomórészt azonban elismeréssel szóltak róla a kritikusok. Befogadása az első, felszínes pillantásra nem tűnik olyan komoly feladatnak, a látszat azonban csalóka: nem egy híg indiánregénnyel vagy egy olcsó westernnel van dolgunk: megjelennek ugyan ezek a műfajok is a szövegben, de Cormac McCarthy gyökeresen szakít minden klisével, amely ezekhez a műfajokhoz kötőd üt. A Véres délkörök rágós regényanyaga a western, a horror s a hőseposz egyedi keveréke. Nem afféle kényelmes vasárnap délutáni olvasmány: ennyire komor alkotás valószínűleg kevés akad a kortárs világirodalomban. Bibliai nyelven megírt, „kifordított” szent szöveg egy isten és erkölcs nélküli világról. Kíméletlenül pontos tudósítás a civilizáció előtti időkből, netán végtelenül sötét posztapokaliptikus látomás? Tulajdonképpen mindkettő lehetne. Adott egy kamaszfiú (a „gyerek”), aki bejárja a poklok poklát, annak a Glanton nevű banditának a szabadcsapatában szolgálva, aki skalpvadászokat gyűjt maga köré, a könnyű meggazdagodás reményében. Adott továbbá egy Holden bíró nevű démonikus lény, aki szép lassan kiszorítja a főszerepből a gyereket, hogy a végére teljesen magáévá tegye a teljes regényteret. Ehhez jön még az engesztelhetetlen mexikói és texasi sivatag, ahol az emberiesség afféle üres akadémikus fogalommá sorvad. A regény legnagyobb része tulajdonképpen tájleírásokból áll: ezen a helyen lélek és táj eggyé csiszolódik. A burjánzó leírások olykor-olykor már dagályosnak, túlírtnak tetszenek, de mindez a szándékosan körülményeskedő nyelvezet miatt van így. A szerző egyfolytában incselkedik a giccsel, hiszen már a fellengzős regényeim is meglehetősen hatásvadász. A kíméletlen következetességgel végigvitt, „brutális szakralitás” azonban feloldja a giccset, hiszen ez a nyelv nem korlátozódik a fenyegető, borongós naplemente keltette borzongatás sablonjaira, hanem sokkal mélyebbre megy. Körülbelül az őskorig. Glanton, a skalpvadász csapat vezére egyetlen lény iránt érez kötődést, az pedig egy hozzácsapódott, nyomorult kutya. Az elgyötört szabad- csapatot a kietlen sivatagban vezető Glanton a sarkában lihegő ebbel a domesztikációval a civilizáció felé teendő első lépcsőfok előtt álló emberelődöt jeleníti meg. S a regény központi gondolata, a háború mindenütt jelenlévő és mindent uraló természetéről, a megmaradásért folytatott, mindent átható nyers konfliktusról szintén a civilizált társadalmak kialakulása előtti időkbe repíti vissza az olvasót. Az egyik legfontosabb fejezetben, a tizenhetedikben Holden bíró kifejti nézeteit a háborúról, annak mindenhatóságáról: „Éppen ezért minden játékok játéka a háború mert végső soron nem más mintalétezés egységének a kikényszerítése. A háború maga az isten.” (405.) Máshol a főhős gyereket „a háború embertestet öltő anyafarkasának bűzhödt kölykeként” (93.) jellemzi a bibliai hangú, harmadik szemé- lyű narrátor. Mivel az eposz tulajdonképpen a háború műfaja, kézenfekvő a regényhez való közelsége. Az eposzi elemek számos ponton megjelennek, elég csak a véres öldöklést rendező komancs indiánok bizarrul színes seregének enumeráció- jára vagy Glantonnak egy antik hős bukását idéző kivégzésére gondolnunk. Az egyetlen, ami hiányzik ebből a nyomasztó eposzból: az isteni közbeavatkozás. Van azonban helyette ördögi. Holden bíró alakja minden más szereplőét elhomályosítja, a szerző tudatosan építgeti a karaktert szélsőségesen sátánira: egy terebélyes testű, teljesen szőrtelen férfi („mint egy óriáscsecsemő”), aki általában anyaszült meztelenül jár-kel a sivatagban, akár egy rémesjelenés, ördögien okos, s minden megfigyelését egy noteszbe jegyzi fel. Egy olyan szélsőséges olvasat sem lázárt, mely szerint maga a sátáni Holden bíró meséli el a gyerek történetét, hiszen az ő lénye felel meg leginkább a regény vészterhes hangulatának. A befejezés pedig a bíró diadaltánca: ahogy pucéran ropja egy ócska le- buj részeg vendégei között, nekünk a hangulatban, nyelvben és világlátásban ehhez a szöveghez a magyar irodalomból talán legközelebb álló Sátántangó című regényjuthat eszünkbe (mellesleg a két könyv ugyanabban az évben, 1985-ben jelent meg). A rengeteg vérontás, az ölés legkülönbözőbb módozatai, a kegyetlenség legváltozatosabb arcai. Mindez néha már az unalomig futtatva. A cselekmény nem nevezhető különösebben változatosnak: a skalpvadászok, akik az indián skalpokért cserébe kapnak fizetséget megbízóiktól, vonulnak a sivatagban, felrúgnak minden írott és íratlan szabályt, hogy aztán válogatás nélkül gyilkoljanak, indiánt, mexikóit, négert, fehéret, s végül, már jócskán megfogyatkozva, egymással kerülnek szembe. Ki győzhet egy ilyen végzetes kimenetelű csatában? Egyedül maga a háború szelleme, melynek földi helytartója Holden bíró. Cormac McCarthy alaposan meggyötri az olvasót. Központozás nélküli, szenvtelen mondatai olyan hűvös monotóniával zakatolnak végig több mint ötszáz oldalon, akár egy vágóhíd kérlelhetetlen mechanikája. A központozás hiánya nem céltalan: a bizarrul összeolvadó, gyakran oldalakon át indázó mondatok száraz csattogása olyan atmoszférát teremt, akár a szövegben többször felbukkanó gömbvillámok bizarr cikázása. Bart István mesteri fordítását pedig számos kritikus méltatta már, de mi sem felejthetjük ki: a pokoli gépezet magyarul is hibátlanul működik. (Cormac McCarthy: Véres délkörök avagy vörös alkony a nyugati égen. Budapest, Magvető, 2009, 544 oldal) cormac McCarthy VÉRES DÉLKÖRÖK AVAGY VÖRÖS ALKONY A NYUGATI ÉGEN
