Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-27 / 21. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 27. Szülőföldünk - nyugdíjpénztárak gazdasági mutatói 11 Ógyalla megvásárolja a beruházó társaságtól a csatornahálózat A, B és C szakaszát Módosítani kellett a költségvetést Hiánypótló kiadvány jelent meg Fülek múltjáról Várostörténeti kalauz Ógyalla. Hitelből finanszí­rozzák a csatornahálózat A, B és C szakaszának meg­vásárlását Ógyallán; mivel a hitelfelvételt nem tartal­mazta a 2010-es évre elfo­gadott költségvetés, ezért a büdzsé módosításáról is döntött idei első ülésén a képviselő-testület. ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó A város 1,18 millió euró (35,5 millió korona) kölcsönt vesz fel a 100 százalékban városi tulajdonú MsVaK víz- és csatornaművek alaptőke-emelésére; az összeget a társaság kizárólag az említett há­lózati szakaszok megvételére for­díthatja. Megítélt, majd visszavett támogatás Az ügy még 2004-ig nyúlik vissza, akkor pályázott sikeresen Ógyalla a környezetvédelmi mi­nisztériumnál a csatornahálózat bővítésére. A megváltozott uniós szabályok miatt azonban a város nem lehetett az uniós támogatás fogadója, csupán valamelyik re­gionális vízmű. Ezért a város ké­résére a komáromi KOMVaK víz­és csatomaműveket lett a beru­házó. 2007-ben üzembe is he­lyezték az építményt, a város ál­tal fizetendő bérleti díjat pedig az éves leírások összegében álla­pították meg. A kormányváltást követően azonban, egy névtelen levél alapján a közbeszerzési hi­vatal vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy a KOMVaK- nak új pályázatot kellett volna kiírnia a kivitelező kiválasztásá­ra, nem volt elégséges a város ál­tal már lefolytatott közbeszer­zés. Erről azonban senki nem vi­lágosította fel sem a várost, sem a beruházót, sőt a környezetvé­delmi minisztérium illetékesei még a tényleges munkálatok megkezdése előtti végső ellenőr­zés során is mindent rendben ta­láltak. A közbeszerzés hiányára hivatkozva viszont a környezet- védelmi minisztérium visszakö­vetelte a támogatási összeget - amit időközben természetesen már felhasználtak a csatornahá­lózat kiépítésére -, a KOMVaK- nak pedig hitelt kellett felvennie, hogy fizetni tudjon. A beruházó ugyanakkor a várostól szerette volna megkapni pénzét, mond­ván, a mű elkészült és az ógyal- lai lakosokat szolgálja. A KOM- VaK egyébként bírósághoz for­dult a visszavett dotáció ügyé­ben. Elhúzódott a végleges döntés A képviselő-testület először ta­valy májusban döntött arról, hogy eleget téve a KOMVaK kérésnek, megvásárolja a beruházást, és a lehetséges hitelkonstrukciók fel- térképezésére kérte fel a városi vízmű igazgatóját, valamint a pénzügyi osztályvezetőjét. Abban, hogy mostanáig húzódott az ügy, valószínűleg nagy szerepe van an­nak, hogy a tavaly májusi európai parlamenti választások előtt név­telen szórólapok jelentek meg a városban: szerzői megkérdőjelez­ték a csatornahálózat bővítésének szabályszerűségét és állítólagos visszaélésekre mutattak rá. Zemko Margit polgármester nem írta alá a megvásárlásról szóló májusi hatá­rozatot. Kérdésünkre, hogy ezúttal is így tesz-e, azt válaszolta, nem gördít további akadályt a vásárlás elé. Döntését azonban bővebben nem kívánta megindokolni. Új igazgató a vízmű élén A képviselők által most elfoga­dott határozat arra is kitér, hogy a csatornahálózat A, B és C sza­kaszának vételárába és a bérleti díjba bele kell számítani azt a 66,35 ezer eurót (kétmillió koro­na), amit a város az 5 százalékos önrészként már korábban átutalt a beruházó KOMVaK számlájára. Az adásvételi szerződés megkö­tése már az új igazgató feladata lesz. Az eddigi igazgató meghalt, ezért múlt csütörtökön Ján Baho- recet nevezte ki a testület az ógyallai víz- és csatornaművek élére. Ján Bahorec mostanáig a városi hivatal régiófejlesztési osz­tályát vezette. (vkm) ÚJ SZÓ-INFORAáÁCIÓ Fülek. Hiánypótló munkát je­lentetett meg a Füleki Vármúze­um tavaly év végén, a múzeum ál­landó kiállításának anyagát be­mutató, közel negyven oldalas fü­zet - amely egyben vár- és város­történeti kalauz is - minden szakmai elvárásnak megfelel. ,A vármúzeum állandó kiállí­tásának megnyitása után elen­gedhetetlennek tartottuk egy szakmailag megalapozott, de a laikus érdeklődők, a várba láto­gató turisták számára is jól for­gatható kiadvány megjelente­tését” - mondta Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója. Egyelőre magyar és szlovák nyel­ven hozzáférhető a kiadvány, de még idén lefordítják legalább két világnyelvre. A füleki vár évszázadai címen frissen megjelent kiállításkalauz három fejezetben ismerteti Fülek és környéke igen gazdag múltját. Az első fejezet a város környéké­nek legjelentősebb régészeti lele­teit mutatja be, képet adva a Nóg- rád északi felében feltárt umame- zős népek kultúrájától egészen a Perse határában talált avar és honfoglalás kori sírok népeinek történelméig. A második fejezet a füleki vár építészeti fejlődését tag­lalja, bemutatva a felújítási és fel­tárási munkák idején előkerült le­letanyagot. A harmadik fejezet a vár történetét dolgozza fel a kez­detektől az 1682-es pusztulásig. A város vezetése az elmúlt évti­zedben településfejlesztési prog­ramjában kulcsszerepet szánt a várnak, az idegenforgalomnak. Hogy érdemes invesztálni a fej­lesztésbe, azt a tavaly már hetedik alkalommal megrendezett váijá- tékok, és a több mint tizenkétezer vendéget csábító idegenforgalmi világnapi rendezvénysorozat is bizonyítja. Rendszeressé váltak a középiskolás fiatalokat megszólí­tó várszépítő táborok, az egyete­misták számára szervezett érték­felmérő tábor, valamint a régésze­ti kutatás. A vármúzeum és az Oppidum Filleck Polgári Társulás idén is szeretné ezeket a táboro­kat meghirdetni és az archeológi­ái kutatást folytatni. Agócs Attila, a Füleki Vármú­zeum igazgatója elmondta, idén tavasszal befejezik a Turisztikai Információs Központ udvarának építési munkálatait. Emiatt az udvaron és a fölötte lévő föld­bástyán - amelyet egy támfal véd majd - kisebb régészeti fel­tárásra is szükség lesz. A vármú­zeum gyűjteménye évente gaz­dagodik, egyre több rendez­vényt, kiállítást szerveznek az intézmény munkatársai. Látoga­tóik még jobb tájékoztatása ér­dekében jelent meg az új kiállí­tási kalauz is, amely jó hírét viszi majd a múzeumnak, (szász) Újabb képviselő mondott le Lemondott mandátumáról Peter Červenák független képviselő. Zemko Margit polgármester tájékoztatása szerint a képviselő nem indokolta elhatározását. Ebben a választási ciklusban Červenák a második, aki ehhez a lépéshez folyamodott Ógyallán. 2009 au­gusztusában az MKP-s Deme László adta vissza mandátumát, aki egyéb elfoglaltságaival és a testület egyes tagjait ért atrocitásokkal magyarázta döntését. Peter Červenák helyére a szlovák nagykoalí­ciójelöltje, Mikuláš Kašík került, (vkm) A balra dőlt írás távolságtartó emberre utal, aki görcsös, az szögletesen és mereven ír, az A betű formája pedig a munkához való viszonyról árulkodik Nagyobb döntések előtt sokan elemeztetik kézírásukat JUHOS MELINDA Komárom. Malkowski Emőke élelmiszeripari mérnökként vég­zett az egyetemen, másfél évtize­de azonban komolyan foglalkozik az íráselemzéssel. Az első kurzust egy komolyabb iskola követte, majd az egyik megrendelést a má­sik. Emőkénél már szakmai árta­lom, hogy amint meglát egy kéz­zel írt szöveget, vagy egy aláírást, rögtön képet alkot a szerzőjéről. Az írás a legmélyebb, legtitkosabb tulajdonságokat és érzelmeket is felfedi, következtetni enged az egyén személyiségére, kedélyál­lapotára. Mérnökből grafológus „Mindig érdekelt az írás, gye­rekkoromban, amikor nagy divat volt a levelezgetés, én is nagyon sok mindenkivel leveleztem, ön­kéntelenül is az írásuk alapján vá­lasztottam ki a levelezőpartnere­imet. Nem a külalakot néztem, hanem valamiféle belső indíttatás vezérelt” - mesélte Emőke. Tizen­öt évvel ezelőtt, az anyasági sza­badság alatt jelentkezett grafoló­giai tanfolyamra. „Két évig tanul­tam, majd elmentem egy konfe­renciára, ahol rájöttem, hogy na­gyon sokat kell még tanulnom. Ezt követően a budapesti Grafológiai Intézetben képeztem magam még négy évig” - mondta Emőke. Mit jelent a balra dőlt betű? Azt mondja, úgy érzi, minél többet tanul, annál kevesebbet tud. Nem lehet ráhúzni az írásra egy sablont, annyira különböző­ek, sokfélék az emberek. Egy elemzés során rendkívül sok min­dent kell figyelembe venni, a ha­sonló írás sokszor teljesen külön­böző személyeket takar, ezért az elemzésnél nagyon oda kell fi­gyelni az apró részletekre. Meg­tudtuk, hogy a balra dőlt írás tá­volságtartó emberre enged követ­keztetni. Aki pedig görcsös, az na­gyon szögletesen és mereven ír, az A betű írásformája pedig a mun­kához való viszonyt árulja el. Emőkéhez általában azok küldik el írásaikat, akik valamilyen prob­lémával küszködnek, leginkább a nagyon zárkózott, önbizalomhi­ánnyal küzdő emberek. A véle­ményezéstől valamiféle pozitív várnak, azt, hogy jó tulajdonsága­ikat feltárják előttük, hogy ezáltal ők is magabiztosabbá válhassa­nak. A szakember gyakran elemzi nagy döntés, leginkább pályavá­lasztás előtt álló fiatalok írását. Az önbizalomhiány, a pesszimizmus egyértelműen kiolvasható az írás­ból. „Az elemzések írásánál igyek­szem egyes tulajdonságokat ki­domborítani, némelyeket pedig finomabban fogalmazni. Azzal, hogy kidomborítom egy ember sok negatív tulajdonsását, nem érek el semmit, sőt még azt a ke­vés önbizalmát is elveszítheti az illető” - vélekedik a szakember. Az elemzésben leírja azokat a tu­lajdonságokat, amelyek domi­nánsak, és amelyekre oda kellene figyelni. Ha esetleg nagymértékű szorongás figyelhető meg, a szak­ember azt szokta javasolni az ille­tőnek, kérjen segítséget, a pszi­chológiai tanácsadás ugyanis már nem az ő területe. Megtudtuk, nem jellemző, hogy a párok kér­nék kézírásaik elemzését. Általá­ban váláskor, a párkapcsolat so­rán jelentkező krízis idején sze­retne az egyik fél ilyen módon in­formációkat szerezni a másikról, a grafológus azonban ilyesmit nem vállal. A munkaadók sem készít­tethetnek az alkalmazott háta mögött elemzést, csupán a mun­káltató által előkészített kérdé­sekre felelhet az írásszakértő. Ilyenkor általában arra kíváncsi­ak, mennyire lojális, szorgalmas a munkakörre jelentkező. A kör­nyékünkön ennek a módszernek nincs hagyománya, leginkább a multinacionális vállalatoknál al­kalmazzák. Szinte mindent géppel írunk Amióta általában mindent számítógéppel írunk, másképpen kell az írásra tekinteni. Ezért min­den esetben megkérdik az elem­zést készíttetőtől, mennyit ír kéz­zel. Aki keveset, annak nehézke­sebb az írása, viszont a jellemvo­Pár sorból is következtetni lehet arra, hogy az egyén milyen lelki- állapotban van (A szerző felvétele) nások akkor is kiolvashatók. Emőke elárulta, általában hát­rányt jelent, ha már találkozott azzal a személlyel, akinek az írá­sát elemzi. Szerencsésebb, hacsak az írásból indulhat ki, és nem be­folyásolják akaratlanul is esetleg személyes élmények az adott em­berrel kapcsolatban. A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdypénztár Konzervatív alap Kiegyensúlyozott alap Progresszív alap A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* <%) Á hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Anetté vagyon (euró) A kezelési költség* (%) AEGON Magánnyugdíjpénztár 0,038963 13 765 220,23 0,025% 0,035387 72 979 758,85 0,025% 0,033852 218 004 665,72 0,025% Álíianz - Szlovák Magánnyugdíjpénztár 0,038486 44 907 004,11 0,025% 0,035915 285 748 153,11 0,025% 0,035273 602 732 215,42 0,025% AXA Magánnyugdíjpénztár 0,038126 26462 058,21 0,025% 0,035390 198 957 841,63 0,025% 0,034816 581 777 683,14 0,025% ČSOB Magánnyugdíjpénztár f 0,038886 7 923 655,44 0,025% 0,034802 47 461 730,62 0,025% 0,034334 110 999 055,62 j 0,025% ING Magánnyugdíjpénztár 0,038626 11 617 738,71 0,025% 0,035125 95 924 803,62 0,025% 0,034440 221 019 004,04 0,025% VÚB Generali Magánnyugdíjpénztár 0,038292 25 373 078,80 0,025% 0,035658 155 631 126,22 0,025% 0,035054 250 500 540,98 0,025% * az alap nettó havi vagyonából számítva, a kezelési költség mellett a nyugdíjalapok 5,6 százalékos gyarapodási díjat számíthatnak fel, melyet a vagyonnövekmény egyhatodábót számítanak ki Forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2010. január 22-i adatok A hozamráta aktuális értéke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 Sk, vagyis 0.033194 euró volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy - például 0.037713 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett euró időközben már 0.037713 eurót ér. Ha a hozamráta 0,033194 alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből. A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot. Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió euró, a kisebbekben is több mint százmillió euró, de a folyamat előrehaladtával az alapok több milliárd eurós vagyont kezelnek majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom