Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-29 / 23. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 29. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Az okosság nyelve? Múlt héten a délutáni sétámon egy óvoda előtt koptattam az aszfaltot, és azon bosszankodtam, hogy az autók némelyike még a járdát is elfoglalja, alig hagynak átjárásra elegendő helyet. Közelebb érve az ok azonnal világossá vált. Szülők jöttek csemetéikért és egyenként tuszkolták be a őket az autójukba, megfosztva őket attól az élménytől, hogy hazafelé gyalogolva egy jót beszélgessenek. Egy élénk tekintetű szőke kislányra lettem figyelmes, aki az óvoda kapujába kapaszkodott és a világ minden játékáért se lett volna hajlandó onnan eltávozni, amíg az apja meg nem hallgatja a mondanivalóját.- Apa, valami nagyon fontosat akarok mondani.- Jó, mondd, csak már gyere, mert nagyon sietek.- Ti otthon miért nem beszéltek velem szlovákul?- Hát azért - hangzott rövid gondolkodás után az apai válasz -, mert mi magyarok vagyunk.- De akkor én buta maradok, mert azt mondta az „ucsi- tyelka”, hogy otthon is beszéljünk szlovákul, mert ha nem tanulok meg szlovákul, akkor buta maradok. Az apa tett pár lépést az óvoda bejárata felé. Én balga, már azt hittem, hogy az óvónőt készül egy kicsit megleckéztetni, kioktatni, nézeteit helyre rakni, de nem így történt. Fölkapta a kislányát, és gyors léptekkel megindult vele a behemót terepjárójához, közben azt motyogta, hogy megbeszélem az anyáddal. Berakta a lányát a hátsó ülésre, és gumikat csikorgató tempóval elhajtott. Mozdulatlanul álltam a járdán, az óvónő sanda üzenete zakatolt az agyamban egyre erősebben. Napok teltek el azóta, de nem bírtan megnyugodni, nem bírtam szabadulni attól a mondattól, attól az aljasságtól. Igen, így működik, így rombol a nyelvtörvény, így mételyezi meg a tudásra nyitott ártatlan gyermekeinket, unokáinkat. Vigyük tovább a gondolatot, amelyet aljasul itt nálunk, Szlovákiában tudatosan próbálnak beültetni az óvódásaink (és persze mások) agyába, főleg azokéba, akik az egészről semmit sem tehetnek, hiszen nem ők a felelősek azért, hogy a szüleik, akik ugyan magyarnak vallják magukat, szlovák óvodába, iskolába járatják a gyerekeiket, mert szűk látókörűek körében ez a sikk. Most térjünk vissza az óvónő szájából elhangzott mondathoz. Mi is következik abból? Abból bizony az következik, hogy aki nem beszéli a szlovák nyelvet, az buta marad, sőt mindenki, aki e nyelvet nem beszélte, buta volt, és aki a jelenben , és a jövőben sem fogja beszélni, az bizony most és mindörökké buta marad. Földünkön jelenleg több mint hétmilliárd ember él, ebből ötmillió a szlovák, tehát ötmillió az okos. Okosak a tudósok, a művészek, az orvosok, a tanárok, a mérnökök. De okosak az utcaseprők, a kecskepásztorok, az analfabéták és az agyalágyult alkoholisták is A maradék hétmilliárd bizony buta. Buták a szlovákul nem beszélő agyalágyult alkoholisták, az analfabéták, a kecskepásztorok, az utcaseprők, de buták a mérnökök, a tanárok, az orvosok, a művészek, a tudósok, sőt buták voltak a fölfedezők és mindazok a Nobel-díjasok is, akik nem beszélték az okosság nyelvét. A délutáni sétáimat azóta tudatosan úgy irányítottam, hogy négy óra körül az ominózus óvoda elé érjek, hátha hallok újra valami épületes okos üzenetet a zseni ucsityelkától. A kijövő óvodások között ismét fölfedeztem a fénylő tekintetű szőke kislányt, de most nem az apa várta a járdán, hanem az anyuka. Figyeltem a beszélgetésüket, és öröm költözött a szívembe, legalább akkora öröm, mint a kis szösziébe, mert arról beszélgettek nagy lelkesedéssel, hogy hazafelé menet megveszik az iskolatáskát, és a jövő héten az anyuka elviszi a lányát beíratni, most már csak azért is a magyar iskolába. Hála istennek - sóhajtottam föl magamban, és örömmel simogattam meg a tekintetemmel őket. Már az óvónőre sem haragudtam annyira, hisz minden igyekezete ellenére se sikerült ezt az aranyos kislányt ráterelnie a nyelvi öngyilkosság útjára. Zirig Árpád A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG . Lehet más a politika? Sólyom László kihirdette a választások időpontját. Ahogy várható volt, a legkorábbra, április 11-re. Hiába lenne ez az aktus a kampány hivatalos kezdete, a választók joggal érezhetik úgy, hogy a voksokért folytatott versengés a ciklus közben sem szünetelt. Talán ezzel is magyarázható a megdöbbentően alacsony választói aktivitás két hónappal a voksolás előtt. Miközben a politizáló közvélemény biztosra veszi a kormányváltást, és úgy véli, legfeljebb a Fidesz győzelmének mértéke nyitott kérdés, addig a választók széles rétegeire inkább az apátiajellemző. Még a politikával napi szinten foglalkozó edzett hírfogyasztóra is kiábrándítóan hatnak a kampány első csörtéi. A nyugdíj-ügyben kialakult Fidesz-MSZP polémia azt vetíti előre, hogy értelmes, szakmai vitára ebben a kampányban sem nyílik esély. Amint a legnagyobb ellenzéki párt bármit megsejtet kormányzati terveiből, az MSZP azonnal a legprimitívebb populizmussal válaszol. Ezt a végletekig elbutított kommunikációs gyakorlatot jól ismerhetjük a Fidesz szóvivőjének megnyilatkozásaiból is. Két következtetés merül fel bennem ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak inkább hallgatni áll érdekében elképzeléseiről, ha már a szakmai vita lehetetlen. Egybecseng ezzel, hogy a Fidesznek ugyancsak érdeke, hogy a korábban zömmel balra voksoló kiábrándult szavazók otthon maradjanak. Őket a hangos kampány csak aktivizálná, éppen ez lesz az MSZP kampánygurujainak feladata a következő két hónapban. A kampány színvonala, a populista adok-kapok felveti a sajtó felelősségét is. A magyar médiumok egyre inkább a pártok hírközvetítő csatornáiként jelennek meg. A függetlenség olyan luxus, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. Ez a média alkalmatlan terep az értékalapú, tényszerű vitára. Ez a média üzemszerűen kampányol - alkalmanként határokat ádépve mossa össze a szocialista populistát a magyar rendszerváltás sok tekintetben megfáradt, de mégis emb- lematikus alakjával - felelőssége a közélet kérdései iránti apátia elmélyítésében vitathatatlan. A választások a modem tömegdemokráciában mégis a tájékoztatás frontján dőlnek el. Ezért vívták a pártok ciklusokon átívelően a médiaháborúnak becézett pozícióharcot, ezért mutyiznak a kereskedelmi rádiók frekvenciáira kiírt pályázatoknál, emiatt lehetetlenítik el a köztévé működését, szimplán bosszúból, mert ott kirúgták a párt tenyeréből etetett reggeli műsorszolgáltatót. Visszatérve a kampány első csőriéire: vannak olyanok is, akik Demokratikus Centrum néven gyűjtik szelektíven a közélet hulláit és zombijait. No, nem a politikai környezettudatosság vezeti őket, hanem csupán a parlamenti küszöb átugrása - mindegy, kikkel, mindegy, milyen áron. Ázt hiszem igaza lesz Török Gábornak, aki szerint ez az MDF-es újrahasznosítási projekt túllőtt a célon, mert amíg még Bokros Lajos a reformelkötelezett szavazók számára vonzó választásnak tűnhetett, a siker garanciája volt az EP-választáson, addig az egykori SZDSZ-es Retkes Attila által vezetett töredékével kötött megállapodás már kontraproduktiv lehet. Persze az MDF kiüresedett logisztikai hátterével nem sok választás maradt, valakinek össze kell gyűjteni a kopogtatócédulákat, és pénzt, paripát, fegyvert kell szerezni a kampányhoz. Ezért kell az SZDSZ maradéka és a mögötte álló üzleti körök, legyen ennek bármilyen politikai ára. Az értelmes diskurzus azonban nem szorult ki teljesen a nyilvánosságból, sőt napjainkban egyre nagyobb tere van - ez pedig a közéleti témájú világhálós naplók világa, a blogszféra. A hírportálok fórumai és a közéleti blogok komment rovatai azonban mindinkább a pártpropaganda leghatásosabb terepeivé válnak. Ezen a fronton a fősodrású médiából gyakran kiszoruló pártok aktivistái képviseltetik magukat a leghangosabban. A Jobbik és az LMP felülreprezentáltsága á netes (szub)kultúrában annak köszönhető, hogy ezek a pártok a parlamenti elitből kiábrándult fiatal választók körében a legerősebbek, akiknek természetes közege a fórumok és blogok vüága. Lehet más a politika? - kérdezi már a nevével is a parlamentbe igyekvő szimpatikus fiatalok által létrehozott párt. A válaszom egy óvatos talán, az is csak azért, mert javíthatatlanul optimista vagyok. Kolek Zsolt SZEMPONT A 3,4 esete a 0,2-vel Ismét választási év van Szlovákiában, az egyik nagy téma a ki kivel koalícióban, milyen eséllyel önállóan vagy csoportosulásban felvenni a versenyt, a konkurenciaharcot a vályúhoz mind közelebb kerüléshez. Komoly gazdasági válságos év után vagyunk, meg jócskán benne is vagyunk még a kátyúban, szóval itt a további nagy téma: vajon lesz-e javulás, várható-e fellendülés, netán komolyabb elrugaszkodás a szakadék széléről, nehogy a nagy zuhanás lerombolja a korábbi évek fejlődését, visszaállítsa a kellemetlen nadrágszíj-összehú- zási és -túlfeszítési napokat, heteket, hónapokat. Ahogy folynak a latolgatások, azokkal párhuzamosan jelennek meg becslések, felmérések, előzetes számítgatások. Valljuk meg őszintén, nem csupán számítgatások, hanem ámítga- tások is az ilyen jellegű kimutatások, s bizony nemegyszer talán mélyebb gondolkodásra késztetik az egyszerű honi földi halandót is. Vegyük csak a pénzügyi tárca legutóbbi fontolgatásait, számítgatásait bér- növekedés ügyében a 2010-es évre. A Ján Počiatek irányította reszort úgy véli, hogy idén átlagosan 3,4 százalékkal emelkednek a havi keresetek Szlovákiában. Bizonyára már ezen a mutatón is felháborodik a naponta güriző honpolgár, mondván, ezt aztán jól megkapjuk idén is. A nagy szövegek, hogy már leküzdöttük a gazdasági válság nehezét, következhet a fellendülés időszaka, túl vagyunk a legrosszabbon (ugye, mondott ilyesmiket populista kormányfőnk, szajkózott hasonlókat a pénzügyminiszterünk is), tehát ismét felfelé a dombra, nem pedig lefelé a lejtőn (lehet ezt úgy is értelmezni, hogy a dombra felfelé sem könnyű megfelelő tempóban haladni). Szóval, a mindennapi betevő falatért is nehezen megküzdő honpolgár mordul egyet a három egész négyen. Többen talán ennyiben is hagyják az egészet, s másik csatornára váltanak, vagy ha újságból értesülnek erről a fantasztikus bérnövekedésről, lapoznak, és azt olvassák, mi történik a kultúra világában, mi újság a sportban, esetleg a celebek életében. Ezeknél a polgároknál a lakásban biztosan kevesebb a morgolódás, mint ott, ahol a gazdasági híreket részletesebben böngészgetik, továbbra sem váltanak csatornát - s fokozottabb figyelemmel követik a pénzügyminiszteri latolgatásokat, számítgatásokat. Ők faraghatják le egyértelműen a számítgatás szó kezdőbetűjét, megkapván ezáltal a bosszantóbb ámítgatás kifejezést. Mert a hír, a pénzügyi tárca fejtegetésének következő gondolatsora az idei átlagbérek alakulásával összefüggésben azt taglalja, hogy a 3,4 százalék nem a reálbérek emelkedésére vonatkozik. Menet közben ugyanis lesznek ármódosítások - természetesen felfelé... Magyarán: emelkedik az egyes termékek és szolgáltatások ára. így jutunk el fokozatosan a valódi béremelkedéshez, a havi átlagos 0,2 százalékhoz. A tavalyi reálbérekhez viszonyítva. Az meg már bizonyára a türelmesebb gazdaságihír-böngészgetőket, a közgazdászt ez ideig hosszasabban figyelőket sem érdekli különösebben, hogy a nulla egész kettő százalékos fizetésemelés csakis azért alakulhat így, mert ebben az évben könyörtelenebbek lesznek velünk szemben a szolgáltatók, de az ipar némüeg talpra áll... Mert a kitartóbb újságolvasó és tévénéző is összevet, ugyanúgy, mint az, aki már korábban átlapozta a nyomtatott sajtót vagy csatornát váltott tévénézés közben. Valamennyiük egybeveti a 3,4 százalékot a 0,2-vel. A különbséget mindannyian ki tudjuk számítani. Ezért nem kell bennünket ámítani! Susla Béla